Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-05 / 207. szám

12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2007. SZEPTEMBER 5., SZERDA EMLEKEZES GYASZHIR „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagytam emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." ROMSICS SÁNDOR kőfaragó mester halálának 1. évfordulóján. „Túl messzire mentél, nem láthatunk téged. Szemnek a látása oda fel nem érhet. Mégis közel vagy hozzánk, mert téged szívünk örökre magába zárt." Örökké gyászold családja. GYASZHIR Fájdalommal tudatjuk az ismerősökkel, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, MICSONAI SÁNDORNÉ TÓTH RÓZSA életének 83. évében elhunyt. 2007. szeptember 3-án, szűk családi körben örök nyugalomba helyeztük. Gyászoló családja. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÁGOSTON FERENC Kecskemét, Bem u. 8. szám alatti lakos, életének 75. évében csendesen elhunyt. Temetése 2007. szeptember 8-án (szombaton), 11 órakor lesz a mélykúti Pesti úti temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. * % 1 GYASZHIR "Sírva jöttem világra, s körülöttem mindenki mosolygott, Most úgy megyek el, hogy mosolygok és körülöttem mindenki sír.’1 Szomorú szívvel értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy KIRÁLY ZSOLT Kecskemét, bal lószögi lakos életének 28. évében elhunyt. Drága szereltünket szeptember 7-én, 14 órakor kísérjük utolsó útjára a helvéciai temetőben. A megemlékező istentiszteletet szeptember 9-én, 9 órakor a helvéciai református templomban tartjuk. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHÍR GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. MIKLÓSITY SZŐKE MIHÁLY bátyai lakos, életének 68. évében elhunyt. A gyászoló család. I „Felfogni a felfoghatatlant nagyon fáj és nehéz. I Örökké szívünkben tart a szeretet és az emlékezés." I Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, I hogy drága, jó édesapánk, BALOG ZOLTÁN kecskeméti lakos, 50 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára 2007. szeptember 7-én, 9 óra 45 perckor kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. ROMHÁNYI JÁNOS kunszállási lakos, 87. élet évében, 2007. szeptember 3-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 7-én (pénteken), 14.00 órakor lesz a kunszállási temetőben. Kérjük a búcsúztatáson résztvevőket, hogy szérettünkre egy szál virággal emlékezzenek! Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁLJÁNOSNÉ Szabó Irén Kecskemét, Szolnoki űt 2. szám alatti lakos, 7b. életévében, 2007. augusztus 27-én elhunyt. Temetése szeptember 7-én (pénteken), 15.00 órakor lesz kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett Gyászoló férje, fiai, menyei és unokái. "Emléke szívünkben örökké éli' Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓ um INGATLAN ALBÉRLETET KÍNÁL www.panoramaingatlan.hu 70/947-91-94.---------------------------------------------------------------•882748­BALL ÓSZÖG, Erkel F. utcában 4 szobás csalá­di ház eladó. Ár: 13,8 M Ft, 20/528-1260.---------------------------------------------------------------*886333* » BUDAPEST IX. Üllő u.-i, klinikáknál eladó 58 m!-es, III. em-i lakás v. kmétire cserélhető: 11.5 M Ft 20/9592-784.--------------------------- *886394* HET ÉNYEGYHÁZA szélén 8,7 E m'-es, építésre is alkalmas telek megosztva is eladó. 30/851- 9029.---------------------------------------------------------------*886426* HETÉNYEGYHÁZÁN 763 m:' területen, 83 m2,2 szobás, konyhás, fürdőszobás, teraszos, gáz­fűtéses kis lakás eladó. Telefon: 30/322- 7787.---------------------------------------------------------------*869499* HUNYADIVÁROSBAN (Tinódi u.-i) 58 m'-es, II. em-i, felújított, lambériás, konvektoros lakás eladó. Azonnal beköltözhető. Kínálati ár: 8,9 M Ft 20/43-75-813.------------- *886401* 8 KECSKEMÉT, Dobó krt-i V. em-i, 2,5 szobás lakás eladó. Ár: 14,5 M Ft. Érdeklődni: 30/3389-9136.---------------------------------------------------------------*886320* KISSZÁLLÁSON összkomfortos tanya eladó. 1 ha bekerített földterület 300 m2 állatférőhely van. Érdeklődni lehet: 77/457-512,30/5154- 740.---------------------------------------------------------------*885280* KMÉT, Árok utcai polgárház eladó: 26 M Ft Érd.: 30/9457-002.---------------------------------------------------------------*882856* KMÉT, Árpád krt-on 1 szobás lakás eladó. Ár: 5.5 M Ft, 20/927-6643.--------------------------,------------------------------------*886333* KM ÉT, budaihegyi 115 m2-es családi ház el­adó. Ár: 18,5 M Ft 20/528-1260. *886333* KMÉT, Géza fejedelem krt.-on belül 2400 m2, két utcára nyílé befektetés vállalkozásra, telek eladó. Ár: 30 M Ft, 20/9858-130.--------------------------------------------------------------*886270* KM ÉT, Március 15. utcában V. em.-i, 35 m'- es, felújított lakás eladó. Ár: 5,6 M Ft, 20/522-4984.---------------------------------------------------------------*886333* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! Telefon: 06-1/210- 4904. ____ *885008* SZ ENTKIRÁLYON, belterület mellett 1 ha szán­tó, építésre is alkalmas eladó. Érdeklődni: 30/505-2251.------------------------ *886276* BÉ RLEMÉNY KECSKEMÉT belvárosában a Skála Áruház­zal szemben kiadó kb. 50 m2-es üzlethelyi­ség. Érd.: 30/9-441-881 v. expimp@t- online.hu _ — *666000* KALOCSÁN a városközpontban bejáratott üzlethelyiségek kiadók. Telefon: 20/9821- 076.--------------------------------------------------------------*886350* RAKTÁRAK bérbe adók. Telefonszám: 70/388- 0712.------------------------------------------:--------------------*866398* KECSKEMÉTEN, a Ceglédi út mellett kiadó szoba- konyhás-fürdőszobás, különbejáratú, külön órákkal felszerelt lakás 1-2 fó részére, illetve há­zaspárnak: 25 E Ft/hó. Kocsibeállással 30 E Ft/hó. Telefon: 70/575-47-79,76/497-303.--------------------------------------------------'---------- *66000* KM ÉT, belvárosi, új építésű társasházban 58 m2-es, 2 szobás (75 m2-es kerttel) és 42 m'- es, utcafronti, földszinti lakás kiadó október 1-jétől: 70 E Ft/hó/db + rezsi. 30/252-1526.---------------------------------------------------------------*886368* KEC SKEMÉT belvárosi, 2 szobás, egyedi füté- ses lakás kiadó. 30/9830-115.------------------------------------------------------------------------*885067* KECSKEMÉTEN Széchenyivárosban 2 szobás lakás kiadó. 20/9-275-965.-----------------------------*886430* KM ÉT, Akadémia krt-on bútorozott felszerelt 2 szobás lakás kiadó, 40 E Ft/hó+rezsi és 1 hó kaució. Érd.: 30/9456-976.-------------------------------------------------------------*886346* KM ÉT, Árpád krt-i 2 szobás bútorozatlan la­kás kiadó: 35E Ft/hó+rezsi. Érdeklődni: 70/284-3954.------------------ - — *886283* KM ÉT, Nyíri u. albérletbe bútorozott kis szoba kiadó, 25 E Ft rezsivel 30/357-7568.-----—------ *885207* KM ÉTEN, Muraközy János u.-i 2 szobás, II. em-i lakás, akár bútorozva is hosszabb távra kiadó, 40 E Ft+rezsi. 30/523-11-85.----------------------------------------------------------•—*886356* KM ÉTEN összkomfortos tetőtéri lakás kiadó 4 főiskolás fiú részére. 76/499-315.--------------------------------------------------------------*880695* KM ÉTI 1 szobás belvárosi lakás kiadó. 20/9868-312, 20/544-9071. —-------- *886314* 2 SZOBÁS lakás berendezve számlával, hosszú távra bérbe adó. 70/388-0712. _______________________________________________-886398* Ak ciós DIESEL SEAT modellek a Brill-nél! Ibiza 1,4 TDI80 LE már 3.199.000 Ft-tól Cordoba 1,4 TDI 80 LE már 3.299.000 Ft-tól A gépjármű főbb felszereltsége: ABS, két légzsák, elektromos ablakok, központi zár, ködfényszóró, klíma 2007. június és augusztus között a Brill Kft-nél új gépjármüvet vásárlók között egy Malaguti robogót sorsolunk ki. Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32: 76/503-060 PÓLUS AUTÓHÁZ Kalocsa. Bátyai u. 9. Tel.: 78/562-949 <r#m. Kiskőrös, Dózsa u. 71. Tel.: 78/413-932 www.polusautohaz.hu HASZNÁLTAUTÓ AJÁNLATUNK Chevrolet Kalos 1.2 2004. fehér kp.zár, r. magnó 1 399 ÖOÖ FI Citroen Xsara 1.81 SX 1998. fehér ABS, kp.zár, ei.abtak, 2 légzsák, szervó, multikormány, r.magnó. ködlámpa 949 000 Ft Daewoo Matíz 0.8 S kp.zár. r.magnó 2003. ezüst 1 350 000 Ft Daewoo Matiz 0.8 S 2004. ezüst kiima, szervó, kp. zár, indításgátió 1 115 000 Ft Fiat Punto 1.1 1994. fekete légzsák, kp.zár, ködlámpa, vonóhorog 449 000 Ft Jeep Cherokee 2.5 1996. zöld szervó, r.magnó, táv.kp.zár. riasztó, 2 légzsák, 4 el.abtak, el tükör, bőr, 4x4, alufelni, vonóhoreg 1 799 000 Ft Opel Astra-F 1,4 GL 1997. tompazöld klíma, el.ablak, szervo, légzsák, riasztó, ködlámpa, vonóhorog 1 049 000 Ft Seat Toledo 1.6 fehér 349 000 Ft Volkswagen Poío 1.2 2005, ezüst 4 légzsák, CD~s rádió, áil.űlés. ABS, szervó, vonóhorog 2 099 000 Ft Autóinkat megtalálja az interneten is: www.hasznaltauto.hu/nyitraicsoport JÁRMŰ AUTÓJÁT megvenném 14 évesig. 70/576- 4017.---------------- *884730* BA BETTA eladó Kméten. 76/413-216.------------------------------------------------------------------------*880543* OPEL Astra Classic kevés kilométerrel, használt­autó-beszámítással, 120 hónapra is. Manuális klíma, ABS, dupla légzsák, szervokormány, elektromos tükör stb. 06-70/377-7367.-------------------------------------------- *885252* SUZUKI használt, jó áron, garanciával, hitel- ügyintézéssel! Kecel. 30/3700-808. —----------------------------------------------------------*872885* 8 SUZUKI Swift 1998-as eladó. Ektromos ab­lak, központizár, el. tükör. 06-20/3330-597.-----,---------------------------------------------------------*884932* TÖRÖTT, s érült totálkáros személy- és teher­autókat vásárolunk tulajdonostól 1995-től napjainkig T.: 06-30/543-3111-----------------*---------------------------------------------*884965* UTÁN FUTÓT olcsón. 06-20/9530-663.------------------------------------------------------‘--------*874917* a 1.6D Golf motor, 1,7D Mazda motor, 1,3 Fiat Unó motor és 1.3 Suzuki motor eladó. 20/465-98-17.---------------------------------------------------------------*886396* 50 CM-ES 1978-as Sachs segéd-motorkerék­pár eladó. 30/593-4850.---------------------------------------------------------------*886407* ‘93. Opel Corsa 5 ajtós eladó. 76/328-266. — — *886326* ‘94-ES Skoda Favorit eladó. 20/545-3074. •--------------------------------------------------------------*886326* GÉ PEK GOLF III, Opel Astra-Vectra alkatrészek el­adók. 30/320-6830.--------------'-----------------------------------------1------*885105* a H IÁNYOS T088-as trágyaszóró és élőállat- szállító pótkocsi eladó. 70/337-2005.------------------------------------------'-------------------*886252* MT Z 82-es, piros, 3 év műszakival és egy mag­tisztító eladó. 20/9519-452.--------------------------------------------------------------*886424* MTZ-50 papírokkal, STEYER16 LE-s kerti traktor talajmaróval, pótkocsival eladó. 30/2488-517. — — *886391* MTZ-82, EB-7 pótkocsi, Mercedes 809, IFA L60 tgk., 600/1/12, szántóföldi permetező- gép, húzó- és tolólapok, gumi élek, burgonya- kipörgetők, altalajlazító kétkéses MTZ-hez, burgonyaültető négysoros, cukorrépa vető és kultivátor, ipari betonkeverők, háromfejes eke, láncos árokásó adapter MTZ-re, csúszólapok, Clark 2,5 t targonca eladók. 76/441-417; 06-70/311-9538.-------------------------------- *884457* a MTZ82-es traktor és munkagépei eladók. 20/365-48-38.--------------------------------------------------------------*886262* 8 NAGYTEUESÍTMÉNYŰ burgonyaválogató gép eladó. 30/276-22-52. *886423* SUZUKI alkatrészek ‘89-02-ig eladók. 30/320-6830. — *885105* TZ4-K-14-B kistraktor teljes felszereléssel el­adó: 550 E Ft, 06-20/460-4949.---------------------------------------------------------------*886304* ÁLLÁST KÍNÁL A KOCH'S TORMA KFT. kiskunfélegyházi telep­helyére gyakorlattal rendelkező, élelmiszer- iparban jártas géplakatost keres több műsza­kos munkarendbe. Érd.: 76/559-400-as szá­mon, 8.00-16.00 óráig. —-------------------------—-------------------------*886413* AN GLIAI hotelekbe recepciósoknak, segédsza­kácsoknak, felszolgálóknak, szobalányoknak felvétel. 06-1/266-0086,93/333-522. •886293* AUSZTRIÁBAN építőipari, vendéglátóipari szak- és segédmunkák akár nyelvtudás nélkül is. 06-70/529-9728; 70/274-4618, www.interbest.szolgaltatas.eu----------------------------—------------------------------*886355* AWI és C0 hegesztőket keresünk jó kereseti le­hetőséggel. 30/9250-222.---------- ------------------------------------------------*886382* CN C gépkezelőket és CNC gépbeállítókat ke­resünk. Kiemelt kereseti lehetőség. 20/348- 6695.------------------------------------,-----------------.--------*884424* DIÁ KMUNKA! Többféle munkára keres szeptem­bertől diákokat a Fürge Diák Iskolaszövetkezet Raktáros, árufeltöltő, nyomdai munka, csoma­golás - címkézés, leltározás, pénztáros stb. Je­lentkezés: Kecskemét, Hoffmann J. u. 13. 76/320-761,70/370-1010,70/370-1002.---------------------------------*------------------------—*885066* DO LGOZNI szeretne, dinamikus, megbízható, de életkora elhelyezkedési problémát okoz? Legyen a munkatársunk! 06-20/999-8979.-----------------1---------------------------------------------*884757* EBÉD SZÁLLÍTÓ cég saját gépkocsival rendel kező területi képviselőt keres Kecskeméten 20/956-30-20.---------------------------------------------------------:----*886347* »É TTEREMBE női felszolgálót felveszek. 20/31-23-067.-----------------------------------------------------------------------*886428* FEST Ő szakmunkásokat felveszek! 06- 30/270-1975.---------------------------------------------------------------*886319* FOLYAMATOS csomagolási munkára Kecske­métre munkavállalókat keresünk. Érd.: 76/412-255, 30/9686-056.---------;----------------------------------------------------*884591* FR ANCHISE rendszerű ingatlaniroda nyitásá­hoz vezetőket munkatársakat keresünk át­képzéssel, finanszírozással! Érdeklődni: 06- 1/210-4673.---------------------------------------------------------------*885097* GALVANIZÁLÓ üzembe betanításra munkatár­sat keresünk Kecskeméten. Érdeklődni: 30/286-1320.------------------------------------------------------------------------*886286* G4S>é«e«**rt Cégünk keres önállóan és csapatjátékosként is dolgozni tudó marketing referens kollégát! Feladat: A cégcsoport kereskedelmének erősítése innovatív marketingprojekteken keresztül, a csapat tagjaként. Elvárások: • Felsőfokú marketing végzettség • Minimum 2 év szakmai tapasztalat • Német/angol középfokú nyelvhasználat • B kategóriás jogosítvány • Kreatív, önálló probléma megoldás • Rugalmasság és stressztűrés DTP ismeret előnyt jelent! Jelentkezés 2007.09.15-ia: A pályázati leveleket és a fényképes szakmai önéletrajzokat az iroda@gepesz-csoport.hu rímre várjuk. sl61„ GYAKORLATTAL rendelkező, megbízható férfi lógondozót keresünk. Érdeklődni a 30/349- 33-25 telefonon lehet.---------------------------------------------------*----------*624255* GY ERMEKSZERETŐ, szakmailag felkészült pe­dagógust keresünk hosszú távra, negyedikes kislány mellé, a napi lecke délutáni megtanu­lásához, korrepetálásához. 20/3444-333.--------------------------------------------------------------*858869* KEC SKEMÉTI zöldségboltba középkorú hölgy eladót keresünk. 30/587-8400.------:-------------------------------------------------------*886305* » KIEMELKEDŐ jövetem másodállásban! Tel.: 30/63-32-846---------------------------------------------------------------*886114* KMÉTEN 1,5 sz. lakás kiadó. 70/326-0050.---------------------------------------------------------------*886315* KŐMŰVEST állandó munkára felveszek, azon­nali belépéssel. 30/248-04-04. — *886279* KŐMŰVEST és segédmunkást keresek. 30/289-9769. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem , Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 _______ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi, Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom