Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-27 / 226. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. SZEPTEMBER 27., CSÜTÖRTÖK SPORT mmm Nem sikerült kisiklatni a Lokit labdarúgás Az első félidő elején még úgy tűnt, hogy van keresnivalójuk a liláknak A KTE mestere, Tomisz- lav Szivics büszke a csa­patára. Teljes joggal. Borbély Károly A KTE remekül felkészült a haj­dúságiakból, akik úgy gondol­ták, hogy már a meccs legelején meglepik a hazaiakat. Ehhez ké­pest Csordás előtt akadt az első nagy ziccer a 8., majd a 10. perc­ben. A háromezres, túlnyomó- részt hazaiakért szorító publi­kum ekkor még hitte, hogy a kecskeméti liláknak van keres­nivalójuk a háromszoros bajnok ellen. A félidő végére azonban már a döntetlenben is egyre ke­vesebben bíztak, pedig az „iksz” a KTE bejutását jelentette volna a Magyar Kupa legjobb tizenhat együttese közé.- Büszke vagyok a csapatom­ra. Ellenfelünknek kevesebb zic­cere volt, mint nekünk, csak ők jobban éltek a lehetőségeikkel - foglalta össze a mérkőzést To- miszlav Szivics, a KTE trénere. 24. perc.: Kiss Z. húsz méter­ről meglőtt labdája kipattant Tóth Z. kezéről, épp Kerekes elé, aki 6 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 0-1. 26. p.: Dombi passzolt vissza Kissnek, aki 17 méterről a kapu bal sarkába rúgta a labdát, 0-2. 30. p.: Csordás két védő kö­zött betört a tizenhatosra, majd 15 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 1-2. 35. p.: Czvitkovics jobb oldali szögletét követően Sándor 7 méterről a kapu bal sarkába fe­jelte a labdát, 1-3. 86. p.: Czvitkovicsot akasztot­ta Koszó a büntetőterületen be­lül. A tizenegyest Kouemaha ér­tékesítette: a bal alsó sarokba helyezte a labdát, 1-4. 89. p.: Szavics ívelt balról, az ötös jobb sarkánál érkező Kopunovics pedig a bal sarokba fejelte a labdát, 2-4. Ha CSORDÁS CSABA (elől) a nyolcadik és a tizedik percben betalál a Löki kapujába, akkor lehet, hogy egész másképp alakul a találkozó. Debreceni hulladékfoci és mosdatlan gyerekszájak HA VAN VAUMI ELKESERÍTŐ a tegnapi kupameccsben, az nem az a (papírforma) tény, hogy a hivatalban lévő ma­gyar bajnok 4:2-vel továbbju­tott az NB II. Keleti csoport­jának jelenlegi másodikja el­len. Ellenben elkeserítő volt látni azt a mérhetetlenül színvonaltalan játékot, amit az a futballcsapat produ­kált, mely egy Bajnokok Li­gája elnevezésű versenyki­írásban indulhatott idén. Közben meg a másodosztá­lyú második játszotta a fo­cit: szép támadásokat szőtt, s hajtott az utolsó percig. Hiá­ba, nem ezt mutatja az ered­mény: csak a szükséges plusz, a kicsivel több szerencse hi­ányzott, hogy legyen kecske­méti kupaszenzáció. Egyéb­ként a debreceni hulladékfoci­nál csak a mögöttünk ülő nyolc-tíz éves kissrácok orde­náré üvöltözése volt elkeserí­tőbb, de a kegyetlen igazság az, hogy bőven van kitől elta­nulniuk a k.rvadebrecenezést és a b.zibírózást a Széktói Sta­dion főtribünjén. - aGyö ­Kecskeméti TE - Debreceni VSC 24 (1-3) Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés, a legjobb 16 közé jutásért Kecskemét, 3000 néző. Vezette: Iványi (Albert, ifj. Tóth V.) kecskeméti Tóth Z. - Koszó, Gyagya, Lovrics, Farkas I. - Némedi, Lungu (Kopunovics, 64.), Szavics, Yannick - Csordás (Ábel R, 72.), Balázs (Kása, 68.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. Debrecen: Csemyánszki - Vukmir (Demjén, 68.), Komlósi, Mészá­ros, Leandro - Dombi, Kiss Z., Sándor, Czvitkovics - Sztojkov (Kouemaha, 62.), Kerekes (Sidibe, 90.). Vezetőedző: Miroslav Bernnek. Kitűnt.• Farkas /., Lungu, Szavics, Yannick, HL Dombi, Sándor T, Kiss Z., Czvitkovics. További eredmények Felcsút-Ferencváros 0-1, Gyirmót-Tatabánya 2- 2, Békéscsaba-Nyíregyháza 2-5, Tisza Volán -Honvéd 1-4, Cigánd- Vasas 0-5, Mezőkövesd-Diósgyőr 1-3, Putnok-MTK Budapest (W, Mór-Sopron 1-2, Andráshida -Győr 0-3, DA&ZTE FC 2-1, Pézügyőr- Kaposvár 1-7, Velence-Fehérvár FC 0-12, Kazincbarcika -REAC 2-1. wmssmmm-.­Milyennek látták a mérkőzést? ZOMBOR GÁBOR: - A KTE sok kellemes meglepetést fog még okozni a kecskeméti szurkolók­nak. Élvezetes mérkőzés volt, örülök, hogy láthatiam. A deb­receniek nagyon rutinosak, de mi előttünk is akadtak bőven helyzetek. Büszke vagyok, hogy egy magyar bajnok csapat ellen ilyen jól játszottunk. Bánát RITA: - Tudtam, hogy a Debrecen fog győzni, de csak egy gólnyi különbségre számítot­tam. A fiúk szerintem a mérkő­zés elején megzavarodtak, ami­kor az ellenfél nem engedte lab­dához jutni őket Hullámzó tel­jesítményt mutattak, sajnos későn találták meg önmagukat. vérségi János: - Imádom a fo­cit, de csak laikusként tudom megítélni a pályán történteket. Ahogy láttam, szerencsétlenül alakultak az eseménynek. Sze­rintem túl korán kaptunk két gólt. Ez láthatóan visszavetette a csapatunkat. A lehetőségeket pedig kihagytuk. A Sárfehér Kupáért hajtanak lovassport Izsákon zárul az idei magyar bajnokság NYÚL ZOLTÁN a vb után az izsáki ob-n is szeretne jó helyen végezni. A három magyar érmet hozó lengyelországi kettesfogathajtó vb után egy hónappal e héten rendezik a magyar bajnokság negyedik, zárófordulóját. Az eseménynek a hagyomá­nyokhoz híven ezúttal is Izsák ad otthont. Az egyeseknél a mélykúti Farkas lózsef (Mély­kút), valamint a két dabasi haj­tó, Lantos Gábor és Szilágyi Zsolt között dőlhet el a bajnoki cím. A hármak csatájába talán a kecskeméti Gáspár Szilvia szólhat még bele. A kettesek mezőnyében a hétszeres világbajnok Lázár Vilmos (Domonyvölgy Lázár LK) már biztosan bajnok, hi­szen az eddigi három ob fordu­lót mind megnyerte. A további dobogós helyekért még leg­alább hatan vannak verseny­ben, köztük a vb-n csapatban ezüstérmet szerzett Nyúl Zol­tán (Kecskemét Hírős LK) is. A négyeseknél a másik Lázár testvér, Zoltán (Domonyvölgy) vezet, előnye Dobrovitz lózsef előtt 11, amelyet a kiváló ve- csési hajtó már nem tud behoz­ni. A harmadik helyért Móró Lajos (Szilvásvárad) és Váczi Csaba (Tápiószecső) csatázik. Lázár Zoltán 2004. után a hato­dik bajnoki címét szerzi, de Dobrovitz is hatodszor állhat fel a dobogóra, ha sikeresen teljesí­ti az izsáki versenyt. A pónifo- gathajtóknál is a zárófordu­lóban dől el a végső sorrend. Hat kategóriában három na­pon át látványos küzdelem vár­ható. Kérdés, hogy az elmúlt évi izsáki nyerők közül ki tud ismé­telni? Az egykori sikerkapitány, dr. Várady lenő örökös vándor­díját a négyes kategória bajno­ka veheti át a vasárnapi ered­ményhirdetésen. Ekkor köszön­tik az izsáki rendezők a XII. ket­tesfogathajtó vb-n sikeresen szerepelt versenyzőket: Lázár Vilmost, Nyúl Zoltánt és Hódi Károlyt, valamint a szövetségi kapitányt, Fintha Gábor. A Sárfehér Napok keretében zajló ob a Sárfehér Kupáért pénteken 9 órakor a díjhajtás­sal kezdődik. Szombaton 8 órá­tól a maraton-, vasárnap 9 órá­tól az akadályhajtásra kerül sor az izsáki fogathajtó pályán. A versenyt a városban mindhá­rom nap érdekes kulturális, sport és egyéb szórakoztató programok kísérik. ■ B. A. Súlyemelőink nem szereztek pekingi kvótát világbajnokság A magyar férfi­válogatott a 35. helyen végzett a nemzetek sorrendjében a pekin­gi olimpiára selejtező thaiföldi súlyemelő-vb csapatverse­nyében, így továbbra sincs ötka­rikás kvótája a sportágnak. A kvalifikációhoz a legjobb 27 kö­zött kellett volna végeznie a 8 fős gárdának. Ez nem sikerülhetett, hiszen a csapatból egyedül Ádám Róbert (19. helyével) szer­zett pontot, a többiek mind kívül maradtak a kategóriánként az első 25-öt díjazó pozíciókon. Utoljára a jövő évi, római Eb-n juthat kvótához a magyar súly­emelés, benne a női részleg is. ■ Sportoktatói tanfolyam A Bács-Kiskun Megyei Sportszövetségek Tanácsa OKJ számos (33896201) sportoktatói tanfolyamot indít 2007/08-as tanévben, több mint 60 sportágban. Információ: 76/513 783, s , vagy www.bacssport.hn-n . HIRDETÉS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA pályázatot hirdet a CSALÁDVÉDELMI OSZTÁLYVEZETŐI munkakör betöltésére Az osztály feladatkörébe tartozik: szociális igazgatási feladatok, jegyzői hatáskörbe utalt gyámhatósági feladatok, a kijelölt jegyzői hatáskörbe tarto­zó szociális szolgáltató és a nappali ellátást nyújtó szociális intézmények mű­ködési engedélyének kiadása és ellenőrzése, szociális vállalkozások enge­délyezése, ifjúságpolitikai és drogprevenciós feladatok ellátása. Munkakör betöltéséhez szükséges feltételek:- magyar állampolgárság- cselekvőképesség- büntetlen előélet- állam- és jogtudományi doktori képesítés- jogi szakvizsga- legalább 5 éves közigazgatási és 2 éves vezetői gyakorlat- vagyonnyilatkozat tétele Pályázathoz csatolandó:- részletes szakmai önéletrajz- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány- képesítést igazoló diploma és jogi szakvizsga bizonyítvány másolata- szakmai elképzelés az osztályvezetői feladatok ellátásáról Illetmény és egyéb juttatások: a Köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásokról, valamint ke­gyeleti támogatásokról szóló 48/2001. (X.8.) KR. számú rendelet és a köz- szolgálati szabályzat szerint. A pályázat benyújtásának határideje: a Petőfi Népében történt megjelenést követő 30 nap. A pályázatokat zárt borítékban Dr. Metzinger Éva, Kecskemét Megyei Jogú Város Jegyzőjének lehet benyújtani. (6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.) A bo­rítékra kérjük feltüntetni „Pályázat a Családvédelmi Osztályvezetői munka­körre’’. Az osztályvezető kinevezéséről a Jegyző a Polgármester egyetértésével dönt. A kinevezés határozatlan időre szól, 3 hónapos próbaidő kikötésével. A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határidő lejártát követő 30 nap. Az állás a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető. ' . 923076

Next

/
Oldalképek
Tartalom