Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-10 / 211. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ SPORT 13 Jól használták ki helyzeteiket a hazaiak akker tüzép megyei i. osztály Történelmi esemény: most játszott először egymás ellen a két csapat Történelmi eseménynek lehettek tanúi a nézők, mert a két csapat még nem találkozott egymás­sal. A hazaiak győzni akartak, de a bokodiak sem akarták megadni magukat. Szentirmay Tamás Mindjárt az első percekben a kunszállásiak magukhoz ra­gadták a kezdeményezést. Rö­vid passzos játékkal próbálták megközelíteni Nuszpl kapuját. Voltak is ígéretes akcióik, de azokat nem sikerült góllal befe­jezniük. A bokodiak inkább a gyors csatáraikban bíztak, így a hosszú, előrevágott labdákkal próbálkoztak. Élvezetes és vál­tozatos volt a játék. Fél óra eltel­tével a hazaiaknak sikerült gólt szerezniük, majd a félidő befe­jezése előtt még egyet. A második játékrészben to­vábbra is a kunszállásiak vezet­tek több támadást. A bokodiak kontrái nem igazán jöttek be. A félidő közepén újabb hazai talá­Mestermérleg KERTÉSZ GÁ­BOR: - A csa­pat nevében őszinte részvé­temet fejezem ki a napok­ban elhunyt legöregebb szurkolónk csa­ládjának. Soha nem játszot­tunk még a bokodiakkal, így nem ismertük a játékukat, de nem tartottunk tőlük. Győzni akartunk, és ezt meg is való­sítottuk. Azt hiszem, semmi kétség sem fér hozzá: megér­demelten nyertünk. BARÁKOVICS ISTVÁN: - Az első félidőben . jó iramú volt a mérkőzés, vezetett az el­lenfél, de a gól benne volt a mi játé­kunkban is. Sajnos a lehet& ségeinket nem használtuk ki. A második félidő utolsó perceit elrontottuk. Megérde­melten nyert a Kunszállás, bár a gólkülönbséget túlzott­nak tartom. lat jelezte, hogy ezt a mérkőzést csak ők nyerhetik meg. A találkozó hajrájára a vendégek kiengedtek, és ez elég volt ah­hoz, hogy a kunszállásiak űjabb két góllal terheljék meg kapuju­kat. A mérkőzés képe alapján a hazaiak megérdemelten nyer­tek, mert jól használták ki hely­zeteiket. A két csapat játéka kö­zött nem volt ekkora különb­ség, de a kunszállásiak jogosan tartották otthon a három pontot a sportszerű mérkőzésen. Kunszállás - Bácsbokod 5-0 (2-01 Kunszállás: Bácsbokod: Bánó Cseh Váczi (Kertész G.) Fekete Vincze (Kertész M.) Rádi Bertus (Samu) Koleszárik PöszmetZs. Lapsánszki (Pataki) PöszmetT. (Jaskó) Edző: Kertész Gábor Nuszpl Simon KissR. TóthR. Papp (Kreszió) Bosnyák Tettinger Zs. Szénási (Mojzes) Tettinger T. (Veverka) Máté KissB. Edző: Barákovics István Kunszállás, 100 néző. Vezette: Apró F. (Filus N., Szvetnyik B.) Gól: PöszmetZs., Vincze, Lapsánszki, Jaskó, Kertész G. Sárga lap: Vin­cze. Kitűnt: Bánó, Cseh, PöszmetZs. Koleszá­rik, ill. Kiss R., Tettinger Zs., Simon. Ifj.: 5-2. KISS BENCE (középen) két hazai játékos között próbálja elvinni a labdát. A párharcokban a kunszálláslak jobban jeleskedtek. Percről percre a Kunszállás-Bácsbokod-derbin 6. perc: Lapsánszki Rádinak gurította le a szabadrúgást, akinek kapáslövése nem sokkal ment el a kapufa mellett. 19. perc: Lapsánszki szabadrúgását Nuszpl kiütötte. 23. perc: Kiss Róbert szabadrúgását Tettinger Tibor fejelte kapura, Bánónak sikerült kiütnie. 31. perc: Pöszmet Zsolt a félpálya közepén kapott labdát, két csel után a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0. 38. perc: Tettinger Zsolt lövése a felső lécről pattant vissza a mezőnybe. 40. perc: Máté nagy szólója után lövése Bánót találta el hat méterről. 42. perc: Vincze átemelte a bokodi kapuson a labdát, ami a hálóban kötött ki, 2-0. 70. perc: Lapsánszki 22 méterről végzett el szabad­rúgást, a labda a bal sarokba érkezett, 3-0. 88. perc: Pataki bal oldali beadását Jaskó átemelte a kapuson, majd a hálóba pöccin­tette, 4-0. 89. perc: Koleszárik középre adott, ahol Kertész Gábor üresen várta a labdát, így nem volt nehéz a kapuba lőnie, 5-0. Dusnok­Kiskunhalas 0-0 Kiskörös-Tompa 4-1 (2-0) Izsák - Nemesnádudvar 1-1 (0-1) Dusnok: Kiskunhalas: Kiskőrös: Tompa: Izsák: Nemesnádudvar: Bakula Cs. Kovács Mlinkó Vasuth Házi László Jagicza T. Rádi (Poór) Aszódi Bálind Garaci Haász Varjú Bogdán Makrickij Rencsár Valkai Knapig Jagicza J. File (Takács) Rózsa HorvátZs. Kovács A. Bécsi Maros Kárász Somlyai Mezedi Kovács Zs.(Aczél) Barta Kristály Sörös Pecznyik (Schiszler) Horváth T.fTumbás) Márton Harsányi Sánta Zavankó Gombár (Dedák K.) Csamangó (Rácz) • Ferenc (Ristucia) Vinter (Tuson) Simonits (Vágó) Sárközi Szlobodnyik Pap Kovács G. (Kassa) Bogárdi Gillich Tóth (Balogh) Horváth B. Jakab (Parti) Varga (Mezőfi) Bárdos Ficsor Füleki (Szenti) Béleczki Hleba Pesti Székely Csáki Mészáros DedákB. Fenyvesi Árva (Dürgő) Szahler Edző: Edző: Szlovák Edző: Poljakovics Edző: Gréczi Edző: Jagicza Bárdos László Edző: Kiss Péter László Marinkó Gábor László Dusnok, 100 néző. Vezette: Tóth S. (Koch, Csovcsis). Sárga lap: Bogárdi, ill. Kárász. Kitűnt: JagiczaT., Sánta, Simonits, ill. Kárász, Rádi, Vágó. Ifj.:l-1. Kiskőrös, 180 néző. Vezette. Eke (Kaszala, Ártim). Gól: Dedák B. 2, Rózsa, Makrickij, ill. Horváth B. Sárga lap: Horváth Zs., Horváth B. Piros lap: Rencsár. Kitűnt: Mlinkó, Aszódi, Rózsa, Dedák B., ill. senki. Ifj.: 3-0. Izsák, 100 néző. Vezette: Aradi (Török, Pákolicz). Gól: Árva, ill. Haász. Sárga lap: Hleba, ill. Bécsi, Knapig, Szahler. Kitűnt: Ár­va, Márton, ill. Haász, Pesti. Ifj.: 3-2. Akasztó ­Kalocsa 0-0 Bácsalmás - Tiszakécske 4-3 (1-1) Soltvadkert- Kerekegyháza 1-0(1-01 Harta-Solt 1-1 (1-0) MEGYEI 1. OSZTÁLY Akasztó: Kalocsa: Bácsalmás: Tiszakécske: Soltvadkert: Kerekegyháza: Harta: Solt 1. Solt 4 3 1 0 11-3 10 Áman M. Klézli Zsemberi Beke Hatva nyi Kása (Polgár) Kovács Ungureanu 2. Bácsalmás 4 3 0 1 10-7 9 Varga B. Knaftz Szűcs Anka Gusztos András Kiss Márics 3. Soltvadkert 4 3 0 1 5-3 9 Lehota Markella Vujevics Forgó Szarka Kecskeméti Vékony Ruppert 4. Kiskunhalas 4 2 1 1 104 7 Nagy Mácsai Zarics (Suknovics) Pálinkás Hirsch Duzmath Tomolik Király (Turcsik) 4 ? 0 ? 11-7 6 Juhász Klupács (Boros) Pá rezén Péntek NagyL Szombati Vejtei (Lisztmaier) Fekete 6. Tompa Megyes Balogh Barcsák Maczkó Tyukász Baracskai Duzmath Nagy Ispán Kerekes Maravics Bakos (Tóth 1.) (Papp) Gazdag Szabadi (Lázár, Abonyi 7. Tiszakécske 4 2 0 2 7-8 6 Csehi Bata Rudics (Varga) Golovics (Tóth!) Kelemen Balogh Németh) Orosz 8. Kiskőrös 4 2 0 2 6-7 6 Lázár Keszthelyi Józsa (Torma) Marton Kirchner Hugyecz Gy. Balogh Unyi 9. Izsák 4 1 2 1 7-3 5 Supka Farkas (Varga!) Snyehola Bagi Juhász Gy. Virág (Fritz) Vajda Tóth 10. Harta 4 1 2 1 7-5 5 Antal (Judák) Kovács Gy. (Kovács (Berényi) Czifrák Font (Marton) JuhászZs. Kovács Fejes 11 Akasztó 4 1 7 1 7-6 s B.) Páncsics (Habony) Gilich Koch Edző: Agócs Edző: Edző: Miskovicz 12. Kalocsa 4 1 2 1 6-7 5 Zoltán Edző: Márton Zsolt Edző: Florin Nenad Edző: Lódi László Edző: Nagy Lajos Nagy János Edző: Szabó László Bálint 13. Nemesnádu. 4 1 i 2 7-9 4 Akasztó, 160 néző. Vezette: Somogyi (Ámán, Kávai). Sárga lap: Klupács, Kerekes. Kitűnt senki, ill. az egész csapat. Ifj.: 2-1. Bácsalmás, 350 néző. Vezette: Rácz (Sala­mon, Tóth). Gól: Rudics, Zarics, Maravics, Páncsics, ill. Bagi 2, Golovics. Sárga lap: Vujevics, Barcsák, Snyehola, ill. Anka, Czifrák. Piros lap: Varga. Ifj.: 4-0. Soltvadkert, 150 néző. Vezette: Tóth S. (Kriván, Szécsényi). Gól: Kirchner. Sárga lap: Gilich. Kitűnt: Szarka, Gilich, ill. Balogh, Hugyecz. Ifj.: 7-1. Harta, 450 néző. Vezette: Kucsora, (Orosz, Hegyesi). Gól: Kovács, ill. Fejes. Sárga lap: Vé­kony, Kovács, Lázár, III: Márics, Fekete, Tur­csik. Piros lap: Fekete. Kitűnt: Kiss, Koch, ill. Ruppert, Abonyi, Fejes, Tóth, Unyi. Ifj.: 3-1. 14. Kerekegyháza 4 ___1 15 .Bácsbokod 4 1 3-8 5-16 16. Dusnok 4 0 1 3__3-10 1 AD ÁSVÉTEL BOKORRÓZSÁK, futórózsák, parkrózsákl Szí­nes katalógusunkat kérésére díjmentesen el­küldjük. Megrendelését utánvéttel teljesítjük. Szálkái Kertészet 1601 Budapest, Pf.: 125. Tel.: 06-30/323-8781-------------------------------------------í------------------*877067* BONTÁ SRA váró vasvázas komplett épületek (22x10x3,5x6 m) hullámpala, vasanyagok, fa­anyagok, 40x40-es betonjárda lap. Salgó pol­cok, nádpadlók, kisméretű tégla, B-30-as blokktégla eladó. 20/520-2167.--------------,----------------------------------------------*885237* SALGÓ jellegű polcrendszerek gyártói áron kis- és nagy tételben. 30/455-6432.------------------------ -*-*882598* TŰ ZIFA akció szept. 15-ig 7500 Ft/m3 ingyen házhoz szállítva. 30/233-4649. Vasat, színesfémet veszek! 20/543-8165..86930;. __________ALLAT________ 8 Letojt tyúkot veszek! 06-29/442-044. 8 NÖVENDÉK kecskék, 10-12 E Ft, 500 szalag- fűrész motor nélkül: 60 E Ft, 20/332-35-68.------------------------------------------------:--------:------*886742* 81 hetes ft. és mt. bikaborjú eladó. 40 E Ft- tól. 30/569-7287.---------------------------------------------------------------*886942* 8 hetes fajtiszta sziámi cicák áron alul eladók: 10 E Ft, 30/326-2332. OKTATÁS A B0LVÁRY Security Kft. személy és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetés­sel. NYTSZ. 06022702, T.: 30/925-8127----------------------------------------------------------------*885102* DIESEL-MARKT ‘95 Kft. tanfolyamai részletfize­téssel: OKJ-s személy- és vagyonőr; Fegyver­vizsga; Vadászvizsga. 76/493-082, 30/219- 0501. Nytsz.: 03-0123-04------------------------------------------------—-----------*815147* GY ÓGYMASSZÓR OKJ-s képzés indul szeptem­ber 22-én Kecskeméten. Gyakorlattal, jegyzet­tel, részletfizetéssel 190.000 Ft. Kapos Kft. 30/377-77-97, www.alfakapos.hu INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s kép­zés indul szeptember 21-én, Kecskeméten: Részletfizetéssel 76.000 Ft. 70/209-0541, www.alfakapos.hu CSAK DIPLOMÁSOKNAK! BGF-PSZFK másoddiplomás képzések Kecskeméten MÉRNÖKÖKNEK: Közgazdász szakmérnök MAS DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐKNEK: Gazdálkodási menedzser, Adó, illeték, vám Tekintse meg ajánlatunkat a www.minerva90.hu honlapon, vagy hívjon bennünket: 06-22/501 -665 06-30/239-6676 VALVSSZA A MINŐSEGÉT! KERESKEDŐ vállalkozó és Vendéglátó OKJ-s képzések indulnak Kecskeméten szeptember 28-án. Részletfizetéssel 65.000 Ft, Kapos Kft. 30/367-92-17, www.alfakapos.hu —--------------------------------------—-----------------*884710* KÉZ-, lábápoló, mükörömépítő OKJ-s képzés indul Kecskeméten szeptember 21-én. Jegy­zettel, eszközökkel, 4 részletben 129.000 Ft Kapos Kft 30/288-2092, www.alfakapo^3. Beiratkozás péntekig! FRANCIA, OLASZ, SPANYOL, ANGOL HORVÁT nyelvtanfolyamok, gyermekeknek is. Órodíj már 590 Ft-téli Pilléi Nyelviskola Kecskemét. Katona József tér 18. T: 76/415-184, 20/470-42-32 www.olllcnvelviskola.hu _______ny.tart.sz. :06-0010-04 8 Kéz-lábápoló, mükörömépítő OKJ-s tanfo­lyam Kecskeméten. (06-0030-07) 30/376- 1702.----------------------------------------------------------------*881051* L0VÁRI nyelvoktatás Kméten szept. 27-től, részletfizetéssel. Érdeklődni lehet: 30/273- 9479. MIXER Tanfolyam indul Kecskeméten a Bols Mixer Akadémián! Érdekel a koktélok világa? Szeretnél exkluzív környezetben bártenderként dolgozni? Gyere hozzánk, mi megtanítjuk ne­ked a profi koktélkeverést, nemzetközi diplo­mát szerezhetsz. Tel.: 30/973-5981, 30/677- 04-43 www.mixertanfolyam.hu----------------------------------------------------------------*886932* MUNKA VÁLLALASRA jogosító masszázs tanfo­lyam indul 2007. október elején Kmét, Tiszakécske, Nagykőrös és Kiskőrösön. 70/270-1431.---------------------------------------------------------------*884773* ________PÉNZPIAC________ ww w.biztositasiszaktanacsadas.hu T.: 20/931-7400 —-------------------------------------------------------------------'884826* SZOLGÁLTATÁS FRISSÍTŐ masszázs otthonában. 20/596-09- 94------------------------------------------------------------------------*888984* RUHAFESTÉS: farmerek átfestetése, színvál­tás, kevertszálas és pamutanyagok festése. Bőrtisztítás és festés, mindennemű mosás. Kmét, Petőfi S. u. 3. Telefonszám: 20/358- 1670.------------------:-----------------------------------------------------*886596* ______TÁRSKERESÉS______ AD RIENN társat keres Kméten. 70/603- 2070.-------------------- *886712* ALEXA Kméten ismerkedne! 30/35-79-663.------------------------------------------------------------------------*888867* BÁJOS, dúskeblű, szép, csinos 35 éves nő is­merkedne Kecskeméten. Érdeklődni: 30/945-8057. CSINI Baby Kméten ismerkedne. 70/585- 6036. —--------------------------------------------:--------------*-------*886715* DŰ SKEBLŰ 30-as Kecskeméten ismerkedne. 30/433-5910.------------------------------------------------------------------------*886916* FÉNYKÉPES társkereső. Kmét, Telefonszám: 30/259-4334.------------------------------------------------------------------------*888492* KECSKEMÉTEN fiatal lány ismerkedne. 06- 30/950-5885.----------------------------------------,-------------------—*886404* KE CSKEMÉTI csinos Maya keresi partnerét. 06-70/396-7608.------------------------------------------------------------------------*886711* KE CSKEMÉTI csinos Tina keresi partnerét. 06-70/295-3996.-----------------------------------------------•----------------------*886711* KE CSKEMÉTI 26 éves, dúskeblű, vörös, csinos Rita ismerkedne. 20/378-1883.------------------------------------------:-----------------------------*882971* KE CSKEMÉTI 28 éves, csinos, fekete hajú Or­solya ismrkedne. 70/566-5390.------------------------------------------------------------------------*886642* KE CSKEMÉTI 28 éves, dúskeblű vörös ismer­kedne. 20/378-1883.------------------------ *886642* KE CSKEMÉTI 28 éves, fekete hajú, csinos Or­si ismerkedne. 70/566-5390. ROXANA Kméten 20/427-97-26. ismerkedne. Telefon: SZÉP arcú, modell, egyetemista (20) lány tár­sat keres. 70/554-5677.

Next

/
Oldalképek
Tartalom