Petőfi Népe, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-27 / 199. szám
SPORT PETŐFI NÉPE - 20Ö7. AUGUSZTUS 27., HÉTFŐ v'' jj j| fs í % J % >í^ O ^ *"■■£? ^ A tapasztalat diadala a fiatalság felett labdarúgó sTAToiL MEGYEI i. osztály Három gól a szünet után: Harta-Tiszakécske 3-0 (0-0) Harta-Tiszakécske. A két csapat találkozója mindig presztízsmérkőzésnek számít. Éppen ezért biztosra mehettek a nézők. Küzdelmes, jó mérkőzésre számíthattak. Ezúttal a hazaiak örülhettek. Szentirmay Tamás A mérkőzés előtt a tisza- kécskeiek kiegyeztek volna egy döntetlenben is. Az ugyanis már az elején látszott, hogy a vendégek nem olyan összeállításban lépnek pályára, mint az elmúlt bajnokságban. Több fiatal játékos is érkezett hozzájuk. Ennek megfelelően a csapat átlagéletkora nem haladja meg a huszonkét évet. A hartaiaknál viszont érett, tapasztalt játékosok rúgták a labdát, akik ráadásul fizikailag is erősebbek voltak ellenfelüknél. Ez a különbség azonban az első játékrészben szinte elhanyagolható volt. Az első félidőben mind a két csapatnak voltak veszélyes támadásai, de nem tudták gólra váltani. Ebben az időszakban egy-két keményebb belemenés tarkította a harcos, erőszakos játékot. A második félidő elején aztán megtört a jég, és a hazaiak egy szabadrúgás után vezetést szereztek. Ez meg is nyugtatta a helyi szurkolókat. Továbbra is változatos, jó iramú volt a mérkőzés. Úgy tűnt, hogy mindösz- sze egy góllal nyeri a találkozót a Harta, de az utolsó tíz percet meghajtotta Szabó László legénysége. A második találatuk egy szép összjáték után esett, amit megfejeltek még egy újabb góllal. Ekkor már a vendégek is látták, hogy ezen a találkozón nem tudnak pontot szerezni. Összegezve a mérkőzést: a hartaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot. A kécskeiek fiatal csapata még nem eléggé érett ahhoz, hogy ilyen tapasztalt ellenféllel eredményesen tudják felvenni a harcot. Ami pedig pozitívumként értékelhető az az, hogy jó iramú találkozót láthatott a közönség. MACZKÓ (a földön) a tapasztaltabb kécskei játékosok közé tartozik. A har- tai KOVÁCS JÁNOS ezúttal azonban könnyedén vitte el mellette a labdát Harta - Tiszakécske 3-0 (0-0) Harta: Tiszakécske: Kovács Beke Czigler Pákozdi Vékony (Vejtei), Maczkó Kis Pálinkás Tomolik Bagi Balogh Péntek Szabadi Forgó Vajda Marton (Golovics) Duzmath Tóth 1. (Bakos) Kovács (Gillich) Habony Lisztmaier (Koch) Tóth! Edző: Edző: Szabó László Lódi László Harta: 280 néző. Vezette: Wittmann (Salamon, Szabó). Gólszerző: Balogh 2, Kovács Sárgalap: Balogh, Czigler ill: Péntek, Tóth 1. Kitűnt: Balogh, Kiss, Vajda, Duzmath ill: Péntek, Tóth T. Maczkó. Ifj: 4-2. KunszállásSolt 2-3Í0-1) Kunszállás: Solt Kürtösi Orgoreano Cseh (PöszmetT.) Rupoert Kertész G. Király (Turcsik) Váczi Fekete V. Fekete 1. Nagy Vincze Abonyi Samu Unyi Rádi TótbA. Pöszmeth Zs. (Marosvölgyi) Koleszárik (Jaskó) Fejes Lapsánszki Orosz Jenei Edző: Edző: Kertész Gábor Miskovicz Bálint Kunszállás, 150 néző. Vezette: Aradi (Varga, Vén). Gól: Lapsánszki 2, ill. Abonyi, Tóth A., Fejes. Sárga lap: Kertész G., ill. Király. Kitűnt: Rádi, PöszmetZs., Lapsánszki, ill. Király, Fekete, Unyi.Tóth. Ifj.: 1-2. Mestermérleg SZABÓ LÁSZLÓ: - Az első félidőben a kontrára játszó kécskei csa- \ pattal áll- ji tunk szemnem tudtunk gólt szerezni. A második játékrészre megerősítettük a középpályát, és Balogh kiváló teljesítménye meghozta az eredményt Azt hiszem, megérdemelten nyertünk, de a középpályán tovább kell javulnunk. LÓDI LÁSZLÓ:-Nagyon fiatal a csapatunk, éppen ezért a megbeszélt taktikát még nem mindenki tudja betartani. Ezen a mérkőzésen kiütközött a két gárda közötti erőnléti és tapasztalati különbség. Bízom abban, hogy a játékosok az elkövetkezendő időben sok örömet fognak szerezni. Percről percre a Harta-Tiszakécske derbin 22. PERC: Czigler kapu előtti kavarodás után a kapufára fejelte a labdát. 46. PERC: Balogh 25 méterről végzett el szabadrúgást. Lövése a bal alsó sarokban kötött ki, 1-0. 47. PERC: Koch mellel tette kapura a labdát, Beke azonban résen volt. 63. PERC: Tóth T. ugrott ki a védők közül, Kovács kapus azonban fel tudta előle szedni a labdát. 64. PERC: Bagi bal oldali beadás után kapásból lőtt. A labda centiméterekkel kerülte el a kaput. 68. PERC: Védelmi hiba után Bakos nem tudott betalálni az üres kapuba. 82. PERC: Balogh kényszerítőzött Kochhal, a visszakapott labdát a bal alsó sarokba lőtte, 2-0. 85. PERC: Kovács a bal oldalról kapott jó labdát, amit a kapu közepébe helyezett, 3-0. Dusnok - Tompa 1-3 (1-1) Dusnok: ________ Ba kula Báló (Vida) Jagicza Vaíjú Maros Laczkó Sánta Kristály Simonits Bárdos Székely (Bogárdi) Tompa: Vauth Bálint Pencsár Horváth Zs. Mezedi Kiss Horváth! (Csamangó) Tumhas (Fenyvesi) Dimic (Szlabodnyik) Horváth B. Béleczki (Kisa) Edző: Poljakovics Mirko Edző: Bárdos László Dusnok, 250 néző. Vezette: Somogyi (Káva, Ámán). Gól: Székely, ill. Kiss, Tumhas, Kisa. Sárga lap: Kristály, ill. Kiss. Piros lap: Simonits. Kitűnt: senki, ill. Dimic, Kiss, Béleczki. If].: 1-2. Nemesnádudvar - Akasztó 2-5 (0-1) Akasztó: Nemesnádudvar: László Barta Bécsi Haász Kovács G. (Kossá) Hományi (Jaksitz) Knapig Szahler VargaZ. Mezőfi Vinter Aman M. Varga B. Lehota Nagy F. (Äman K.) Juhász Meggyes Ispán Csehi Németh (Varga V.) Supka (Varga Z.) Antal (Judák) Edző: Edző: Jagicza László Agócs Zoltán Nemesnádudvar, 200 néző. Vezette: Apró (Sebestyén, Filus N.). Gól: Varga Z. Haász, ill. Juhász 2, Csehi, Németh, Judák. Sárga lap: Knapig, Mezőfi, ill. Meggyes, Supka. Kitűnt. Bécsi, Varga Z., Hományi, ill. Juhász, Csehi, Németh. Ifj.: 0-1. Kiskőrös - Sottvadkert 1-0 (0-0) BácsalmásIzsák 1-0 (0-0) Kiskörös: Soltvadkert Bácsalmás: Izsák: Mlinkó Hatva nyi Zsemberi Házi Makriczkij Gusztos Szűcs Garaci Aszódi Szarka Vujenics Árva (Takács) Rózsa Hirsch (Tyukász) (Suknovics) Kovács A. Somlyai NagyL. Zarics Márton Pecznyik Marton (Bada) Maravics Riscutia Gombár (Dedák K.) Kelemen dr. Párczen Aczél (Ferencz) Dedák B. Kirchner Bögre (Józsa) Pap (Kovácsi.) Sárközi Juhász Rudics Hleba (Part) Tóth Font(Holczimmer) Varga Valkai Balogh (Siszler) Gilich Torma (Berényi) Jakab Páncsics Edző: Edző: Edző: Edző: Szlovák László Nagy Lajos Florin Nenad Gréczi Gábor Kiskőrös, 300 néző. Vezette: Tóth S. (Állaga, Bácsalmás, 350 néző. Vezette: Madácsi Horváth E). Gól: Makriczkij tizenegyesből. (Vereska, Tompái). Gól: Józsa. Kitűnt: az Sárgalap: Somlyai ill. Kelemen, Marton. Ki egész csapat, ill. Márton, Valkai. Sárga lap: tűnt: Mlinkó, Rózsa, Dedák B. ill. Gusztos, Vujevics, illetve Márton. Ifj.: 3-0. Kelemen. Gilinh Ifi' 0-9 Kiskunhalas - Bácsbokod 6-0 (4-0) STATOIL MEGYEI 1. OSZTÁLY Kiskunhalas: Bácsbokod: 1. Tompa 2 2 0 0 8-3 fi Cs. Kovács (Feketű) Nuszpl 2. Solt 2 2 0 0 6-2 fi Rádi (Takács) Simon (Kreszló) 3. Akasztó 2 1 1 0 6-3 4 Paor(Zavarkó) KissR. 4. Harta 2 1 1 0 5-2 4 File 5. Bácsalmás 2 1 1 0 2-1 4 Vágó Bosnyák 6. Izsák 2 1 0 1 5-1 3 Sörös Szénási 7. Kiskunhalas 2 1 0 1 8-5 3 Snyehola Mojzes 8. Kiskörös 2 1 0 1 2-2 3 Mészáros Máté 9. Soltvadkert 2 1 0 1 2-2 3 Ficsor (Török) Veverka (Tettinger) 10. «.nádudvar 2 1 0 1 5-6 3 Csáki (Dékány) KisB. 11. Tiszakécske 2 1 0 1 24 3 12. Kerekegyháza 2 1 0 1 3-6 3 Petróczi Róbert Barákovics István 13. Kalocsa 2 0 1 1 3-5 1 Kiskunhalas, 100 néző. V: Kaszala (Törőcsik 14. Kunszállás 2 0 0 2 3-5 0 Bábel). Gólszerző: Sörös 2, Snyehola 2, 15. Dusnok 2 0 0 2 1-6 0 Ficsor, Török. Sárga lap: Kis B.. Kitűnt: az 16. Bácsbokod 2 0 0 2 1-9 0 egész csapat, ill. Kiss R., Szénási. Ifj.: 6-0. kerekegyháza-kalocsa 3-1. A meccsről nem kapóink tudósítást. A bajai együttes gólzáporos győzelmet aratott labdarúgó nb in. alföld csoport A kiskunfélegyháziak mindhárom pontot elhozták a fővárosból 1HK i ffTfT# 1 fífrl >. HNHi Az NB 1.6. fordulójának eredményei: Diósgyőr-Bp. Honvéd 2-2, Debrecen-Kaposvár 4-0, Paks- Nyíregyháza 3-0, ZTE-Győr 0-0, Siófok-MTK 1-1, Fehérvár-Tatabánya 7-0, Sopron-REAC 2-1. Az Újpest-Vasas mérkőzést ma 18 órakor játsszák. A lABDARÚCÓ NB 1. ÁLLÁSA 13 1. Bp. Honvéd 6 4 1 1 15-7 2. Debrecen 6 4 1 1 14-7 13 3. MTK 6 3 3 0 12-6 12 4.ZTE 6 3 2 1 12-6 11 5. Fehérvár 6 3 1 2 15-10 10 6. Győr 5 3 1 1 54 10 7. Vasas 5 3 0 2 10-10 9 8. Kaposvár 6 2 3 1 7-8 9 9. Újpest 5 2 2 1 9-6 8 10. Sopron 6 2 2 2 5-6 8 11. Nyíregyháza 5 2 1 2 4-5 7 12.HEAC 6 2 0 4 7-11 6 13. Siófok 6 1 2 3 7-9 5 14. Paks 6 1 0 5 8-15 3 15. Diósgyőr 6 0 3 3 7-14 3 16. Tatabánya 6 0 0 6 4-17 0 SZOLNOKI SPARTACUS-BAJAI LSE 0-4 (0-2) Szolnok, 50 néző. V.: Czirbuly. Bajai LSE: Kollár (Székely) - László, Csengő, Sztojanovics, Glavatity (Reitman), Hernádi, Lógó, Gazsi, Papp P. (Szabó), Nagy E., Sziegl. Edző: Goretich Gábor. 17. perc: A szolnoki védők hazagurították a labdát, ám a kapus az átvételkor hibázott. A le- csorgó játékszert Sziegl közelről a hálóba pofozta, 0-1. 27. perc: Papp P. szögletét Lógó öt méterről fejelte a hazai kapuba, 0-2. 70. perc: Nagy E. cselezte be magát középre, majd kiugratta a bal oldalon felfutó Reitmant, aki keresztbe passzolta a labdát. A jókor érkező Sziegl az üres kapuba lőtt, 0-3. 78. perc: Gazsi harcossága után a labda Nagy Elődhöz került, aki kapásból a bal alsóba tekert, 0-4. Kiállítva: a szolnoki Horváth a 80. percben. A Baja már a mérkőzés elején ráerőltette akaratát a hazaiakra. A harcos, letámadó futballt játszó vendégek hamarosan megszerezték a vezetést, amit tíz perc után növeltek is. A játék képe a második félidőben sem változott. A baja- iak újabb gólokat szereztek és magabiztos győzelmet arattak. Kitűnt: senki, ill. Csengő, Sztojanovics, Lógó, Sziegl. REAC-KISKUNFÉLEGYHÁZA 0-1 (0-1) Budapest, 50 néző. Vez.: Varga. Kiskunfélegyházi HTK: Tóth - Nádasdi, Barna Zs., Valkovics, Fricska, Lénárt (Hubert), Újvári, Kádár, Katona (Kerekes), Térjék (Szabó T.), Barna Cs. Edző: Gyurik lózsef. Félegyházi támadásokkal indult a mérkőzés, Térjék már a 2. percben gólhelyzetbe került, de a kapusba vágta a labdát. All. percben egy alapvonalról visszagurított labdát Kádár tizenegy méterről a kapu alsó sarokába lőtt, 0-1. A 15. percben egy hazaadás után Tóth kézzel megfogta a játékszert. A tizenhatoson belülről elvégzett közvetett szabadrúgásból a hazaiak a sorfalba lőtték a labdát. 55. perc: egy Barna Cs.- Terjék-akció végén utóbbi hosz- szan szöktette magát, így a küépő kapus felszedte előle a labdát 65. perc: Katona kilépett a védők közül, majd ballal a kapu mellé lőtt. 92. perc: Szabó T. lecsapott egy keresztbe ellőtt labdára, de nagy helyzetben a kapufát találta tebbe. Kitűnt: Floszman, Nagy D., Kis T., illetve Valkovics, Fricska, Kádár, Barna Cs. További eredmények: Gyula- Monor 2-2, Csongrád-Sziget- szentmiklós 0-2, Tisza VolánAlgyő 5-0, Hódmezővásárhely- Dabas 1-0, Bp. Honvéd-Békés- csaba 1-2, Örkény-Vasas 2-1. LABDARÚGÓ NB III. ALFÖLD CSOPORT 1. Bajai LSE 2 2 0 0 9-3 6 2. Szeged 2 2 0 0 8-2 6 3. Hódmezö. 2 2 0 0 6-2 6 4. Örkény 2 1 1 0 3-2 4 5. Békéscsaba 2 1 1 0 2-1 4 6. Csongrád 2 1 0 1 74 3 7. Szigetszentm. 2 1 0 1 2-1 3 8. Kiskunfélegyh. 2 1 0 1 3-3 3 9. Dabas 2 1 0 1 3-3 3 10. Vasas 2 1 0 1 2-2 3 11. Monor 2 0 2 0 3-3 2 12. Gyula 2 0 2 0 2-2 2 13. Bp. Honvéd 2 0 0 2 4-7 0 14. Szolnoki Sp. 2 0 0 2 2-7 0 15. REAC 2 0 0 2 2-8 0 16. Alevő 2 0 0 2 2-10 0