Petőfi Népe, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-02 / 179. szám

14 SPORT Evezősök, ez újra nagyon hosszú napnak ígérkezik végig a Dunán! VÍZI SPORT Holnap hajnalban a fővárosból indulnak és délután, kora este Baján, a Petőfi-szigeti evezősháznál érnek célba a Bu- dapest-Baja távevezős-verseny résztvevői. A 174 kilométeres megpró­báltatásra előzetesen háromtu­catnyi egység, mintegy száz versenyző nevezett. Európa leg­hosszabb folyóvízi evezősver­senyén eltérnek a korábbi évek hagyományától, hiszen a hajók nem haladnak el a Sugovicán strandolok előtt: a Tejesnél be­kanyarodva lapátolnak az eve­zőházig. A legjobbak várhatóan 15 és 16 óra között érkeznek Ba­jára, a többséget 17 óra utánra várják. Szombaton 14 órától az 500 méteres sprinttávon pihenhetik ki fáradalmaikat az evezősök, akikre 19.30-tól eredményhir­detés és bankett vár. ■ K. T. A magyar csapatok kedvező helyzetből várják a visszavágót LABDARÚGÁS Az MTK és a Bp. Honvéd is jó helyzetből várja a mai visszavágót az UEFA Kupa­selejtező 1. fordulójában. Előbbi egygólos előnnyel uta­zik az örmény MIKA otthonába, míg utóbbi idegenben ért el 1 - 1-es döntetlent a moldovai Nist- ru Otaci ellen. A bajnoki ezüst­érmes kék-fehérek 16 órától játszanak azzal a riválissal, me­lyet 3 éve, szintén a selejtező el­ső fordulójában a Bp. Honvéd búcsúztatott 2-1-es összesítés­sel. A kupagyőztes kispestiek 20.30-tól lépnek pályára a Bozsik-stadionban, és a Chisi- nauban szerzett találatnak kö­szönhetően már a gól nélküli döntetlen is továbbjutást érne a magyar együttes számára. ■ PETŐFI NÉPE - 2007. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK Óriási verseny várható! autósport Megérkezett a Hungaroringre a száguldó cirkusz Elöl a brit LEWIS HAMILTON, mögötte csapattársa, a spanyol FERNANDO ALONSO. A vb-pontversenyben 11 futam után is ez a sorrend. Vasárnap a Hungarorin- gen rendezik meg az 58. Forma-1-es autós gyorsa­sági világbajnokság 11. futamát, a XXII. Magyar Nagydíjat. MTI-összeállítás Az eddigi versenyek során a ta­valy visszavonult német Micha­el Schumacher négyszer, míg a 13 esztendeje elhunyt legendás brazil Ayrton Senna háromszor nyert a mogyoródi pályán, ezzel kiemelkednek a győztesek kö­zül. Két-két elsőséggel követi őket a brazil Nelson Piquet, a brit Damon Hill, a kanadai Jacques Villeneuve és a finn Mi­ka Häkkinen. A brit Nigel Man- sellt, a belga Thierry Boutsent, a brazü Rubens Barrichellót, a spa­nyol Fernando Alonsót, a finn Kimi Räikkönent és a brit Jenson Buttont egyszer-egyszer intették le elsőként. A viadalon óriási csata várha­tó a két McLaren-es szuperpiló­ta: a címvédő spanyol Alonso és a világbajnoki pontversenyben éllovas Lewis Hamilton között. A száguldó cirkusz idei soroza­tában a vb-újonc brit versenyző elképesztő produkciót nyújtott: a 22 éves pilóta - akit a sziget- országban ma már nemes egy­szerűséggel csak I. Lajos király­nak hívnak - kilenc futamon át folyamatosan dobogós helyen végzett. Egyedül a legutóbbi, nürburgringi viadalon nem tu­dott pontot szerezni. Igaz, eb­ben az is szerepet játszott, hogy a kvalifikáció során autójának jobb első kereke egy kanyarban kidurrant, és a kocsi szinte fé­kezés nélkül a gumifalba csapó­dott. A balesetet a versenyző megúszta, de csak a tizedik rajtkockából indulhatott, és vé­gül a kilencedik helyen zárt.- Tavaly még a GP2-sorozat- ban volt alkalmam megismerni a pályát. Most sem mondhatok mást, mint korábban: az autóm csodálatos, jól vagyok és termé­szetesen nyerni szeretnék - nyilatkozott Hamilton. A brit versenyző legnagyobb ellenfele a kétszeres világbaj­nok, márkatárs Alonso lehet. Az ibériai pilóta szenzációs né­metországi győzelmével két pontra megközelítette a britet, és újabb sikerével a pontver­seny élére kerülhetne. Az eddi­gi tíz futamon csak a McLaren és a Ferrari pilótái diadalmas­kodtak: Alonso és a finn Kimi Räikkönen három-három, Ha­milton, valamint a brazil Felipe Mássá pedig két-két alkalom­mal haladt át elsőként a célvo­nalon. Bevonták Nelson Piquet jogosítványát büntetőpontjai túllépték o megengedett határt, ezért 3 hónap­ra bevonták a jogosítványát Nelson Piquet-nek, a Forma-1 há­romszoros világbajnokának. A brazilok 54 éves volt klasszisa - feleségével együtt - többször is gyorsan hajtott és áthágta a köz­lekedési szabályokat, ezért mindkettőjüknek elvették a vezetői engedélyét, és 30 órás elméleti oktatásra kötelezték őket. A há­zaspár együtt jelent meg az első órán. A nagydíj menetrendje péntek: 1. szabadedzés 10 óra. 2. szabadedzés 14 óra. szombat: 3. szabadedzés 11 óra. Időmérő edzés 14 óra. vasárnap: Magyar Nagydíj 14 óm. Egy kör. 4,381 km, versenytáv: 70 kör, 306,663 km. A kanyarok száma: 14. A pálya szélessége: 10-16 méter. A célegyenes hossza: 586 méter. Az újoncnak mindig a bent maradás kiharcolása a legfontosabb labdarúgás A megyei osztály­ban augusztus 18-án rajtol a bajnokság. A Déli csoport győz­tese, a Bácsbokod hosszú évek megye kettes szereplése után most az elsőre készülhet, mivel szurkolóik nagy örömére vállal­ták a magasabb osztályban való indulást. Barákovics István, a Bácsbo­kod edzője: - Azt vallom, ha egy csapat bajnokságot nyer, legyen természetes, hogy feljebb akar lépni. Tudom, többet utazunk majd, több utánpótlás csapatot kell indítanunk, ami anyagilag sem mindegy, de vállaljuk. ■ Ha bajnokként újra ugyanabban az osztály­ban indulnánk, motivá­latlanná válnának a já­tékosok. Három hete kezdtük a mun­kát. Egy nyári felkészülés min­dig rövidebb, a két szezon kö­zötti néhány hetes szünet után nincs is idő igazi alapozásra. Nagyjából ugyanazzal a keret­tel vágunk neki a magasabb osztálynak. Mivel fizikailag nem a nulláról kezdtünk, a hosszú távú futások helyett in­kább az a cél, hogy felpörges­sem a játékosokat. Természete­sen a heti öt edzésbe belefér az erőnlét, a technika és a taktika fejlesztése is. A rajtig tíz előké­születi meccset kötöttünk le. A múlt szombatin 11 gólt lőttünk a Szentistvánnak, de ez nem tesz elbizakodottá bennünket! Több éven át edzősködtem az NB Ill-ban és a megyei I-ben is, tudom, hogy az osztályok kö­zött azért lényegesek a különb­ségek. Más a mérkőzések rit­musa, képzettebbek az ellenfe­lek. Újonc csapatunknak nehéz a dolga. A cél egyelőre nem is lehet más, mint a bent maradás kiharcolása. Hétfőn tartják a sorsolást. Kíváncsian várjuk, ki ellen kezdünk. ■ Sz. E. ÁLLÁST KÍNÁL KERESKEDELMI vénával rendelkező, konyhai felszerelések értékesítésére munkatársat kere­sünk, Kecskemét és vonzáskörzetébe. Jelent­kezés: 06-30/859-8110. —--------------------------■------------------------------------------*874882* NE MZETKÖZI gépkocsivezetőt keresünk 24 tonnás szerelvényre, kecskeméti munkahelyre. 76/485-710.--------------------------------------------------------------------—-876575* Pé nztárost keresünk kméti munkahelyre 1 műszakos mun­karendbe. 3O/7434-7O8..8í6740. PÉNZÜGYI befektetési biztosítási területen jár­tas felsőfokú végzettséggel rendelkező munka­társakat keres multinacionális cég. Telefon: 06-76/570-302; 06-76/570-501, illetve 06- 30/234-7290--------------------------------------------------------,----------------*876418* PERFECT Fond Kft. (Kecskemét) gyakorlattal rendelkező könyvelőt keres 4 órába, e-mail: dora.bartus@bionet.hu-------------------------------------------------------------------------•876731' SERTÉSEKHEZ dolgozót keresek: 20/310- 8471.-——-------- *8?669r S0 FŐRT felveszünk pékáru terítésre városföldi telephelyre. PÁVII. és szakmunkás vizsga szük­séges. 70/360-8550.-------------------------------------------------------------------------*876693* SZÁMÍTÓGÉPES ismeretekkel és angol nyelvtu­dással rendelkező munkatársat keresek! T.: 30/9531-459-------------------------------------------------------------------------♦876714* VA GYONŐRT keresünk érvényes biztonsági őri papírokkal, 25-40 év közötti életkorral. Jó megjelenésű, józan életű legyen. 30/911- 9547.-------------------------------------------------------------------------*876738* 20-25 év közötti, szakképzetlen fiatalok jelent­kezését várom bejelentett svédországi munká­ra. Érdeklődni telefonon: 0046/7384-40156, 18 óra után.-------------------------------------------------------------------------*876679* ADÁSVÉTEL AKÁC és hulladék tűzifa eladó. 20/532-5751-------------------------------------------------------------------------*876736* AKÁC tűzifa eladó, 8 E Ft-tól. 30/642-2998------------------------------------------------------------------------*875307* SA LGÓ jellegű polcrendszerek gyártói áron kis- és nagy tételben. 30/455-6432.-------------------------------------------------------------------------*867294* TŰZIFA akció 6000 Ft-tól. 06-30/580-7515.----------------------------;--------------------------------------—*876558* 10 00X1200, 800x1200 méretű egyutas rako­dólapok eladók. T.: 70/311-9538-------------------------------------------------------------------------*874542* ÁLLAT ELŐNEVELT parasztcsirke eladó (búbos, ko­pasznyakú). 20/585-1946.--------------------------------------------------------------------------876405* EM BERHEZ szokott szelíd mosómedve kölykök eladók. Érd.: 30/263-5750.----------------x-----------------------------------*875879 * a F ias pej kanca (sodrott, egyes kocsis) el­adó. 30/943-4318.----------------------------------------—--------------------------*867722* HÍZ Ó, 250 kg-os eladó. 70/245-7315. *876663* a Hízók eladók. 06-30/4463-607.-------------------------------------------------------------------------*876711* a Szürkemarha borjak eladók. 30/2280-347.------------------------------------------------------------------------*875258* TO JÓTYÚK eladó. 30/9722-655.-----------------------------------------mno­2 DB 4 éves mt. tehén fiával és 16 éves hideg­vérű heréit ló eladó. 70/563-7002.------,-------------------------------------------------------------—*874690* 5 É VES kitűnő kocsis Welsh póni 5 hónapos fi­ával és 17 hónapos csődör csikó eladó. 76/427-740 (szombat-vasárnap).-------------------------------------------------------------------------*876689* 6 HETES vadkacsák eladók. 30/482-2583.-------------------------------------------------------------------------*876585* HIRDETMÉNY LAJOSMIZSÉN országos állat- és kirakodóvásár lesz 2007. augusztus 5-én, búcsúvásár au­gusztus 26-án.----:-------------------------------------------------------------------*876517* ________PÉNZPIAC________ AK TÍV BAR-osoknak hitel, előzetes költségek nélkül, jelzálogfedezetre rövid időn belül. Érd.: 30/576-8100.---------------------------------------------------------------------—*876507* y' HITEL Lakás- és jelzálog alapú hitelek jövedelemigazolás nélkül teljeskörü ingyenes hitelügyintézés. Kecskeméti Végh Mihály tér 5. (Kápolna utca közepén) 70/323-13-82 — *66000* OKTATÁS COMENiUS SZAKKÖZÉPISKOLA Pécs, Váradi A. u. 4. Te!.: 72/511-266, 511-267 www.comenius-pecs.sulinet.hu FOGTECHNIKUS TÉRÍTÉSMENTES, 3 éves képzési Indul szeptemberben nappali tagozaton érettségivel rendel­kezők részére a Comeníusban. SZOLGÁLTATÁS INFARKTUSMEGELÖZÉS - érvizsgálat arteriográf- fal országosan. Szakorvossal bárhol, bármikor. Csoportoknak 3800 Ft-tól. 06-20/4242-692, 06-30/5888-326, 06-20/9693-535, 06- 20/9611-111 icc@t-online.hu----------------------------------------------------------------------*876454* PALATETŐK bontás nélküli felújítása, lapos­tetők szigetelése, legjobb anyag, legjobb ár. 30/9562-134; 20/529-5505. ______________________aaaa. Só der, murva, homok, termőföld házhoz szállítva a legolcsóbban! Akció: kerti szikla 30 Ft helyett 18 Ft/kg! Falazókövek nagy választékban! | Katonatelepi Tüzép Tel.: 70/364-6017 JÉGKAR érte autóját? Vállaljuk a horpadások eltüntetését korszerű technológiával, fényezés nélkül, biztosítási kárrendezéssel együtt. Érd.: 20/434-8587. AKCIÓ! Díszítettkörömépítés \ már I ftllli I I t-tó l Körömkuckó Kecskemét, Széchenyi sétány 6. (orvosi rendelő mellett) Tel: 70/252-12-21 PROFI FOTÓS vállalja esküvők, keresztelők, születésnapok fotózását. 70/31-41-896.- --------------------------------------------------------*68000* RE DŐNY akció! Műanyag nyílászárók, redőny, reluxa, szúnyogháló, napellenző, árnyika 10- 20% kedvezménnyel a megye egész területén. 76/323-905, 79/424-116, 30/283-3824.------------------------------------------------------------------------*875309* SÍK és hullámpalatetők bontás nélküli felújítá­sa színes mintás bitumenes lemezzel! Tel.: 76/421-668,30/204-2144. TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT ápolt, csinos, (26) kedves szőke nő ismerkedne Kméten. 20/392-7244.-------------------------------------------------------------------------------------*875226* AD RIENN társat keres Kméten. 70/603-2070-------------------------------------------------------------------------*875214* ANITA szép, kedves, csinos Kecskeméten is­merkedne. 06-70/525-1249.--------------------------- *875228*' ANNA Kméten társat keres. 20/510-9293.------------------------------------------------------------------------.875208* AR ANYOS kedveske társat keres. 06-20/481- 6161.------------------------------------------------------------------------*876467* DUCIKA Kméten ismerkedne. 20/383-0343.------------------------------------------------------------------------.875208* FELTŰNŐEN csinos és dekoratív 22 éves lány társát keresi. 06-20/354-56-31.-------------------------------------------------------------------------*874944* KECSKEMÉTEN fiatal lány ismerkedne. 06- 30/950-5885.-----------------------------------------------------------------------*874919* KMÉTEN 28 éves, csinos, dúskeblű vörös is­merkedne. 20/378-1883.------------------------------------------------------------------------*873139* MARIETTA tásat keres Kecskeméten. 06- 20/964-68-49.------------------------------------------------------------------------*875426* SZ ÉP arcú, modell, egyetemista (20) lány tár­sat keres. 70/554-5677.-=■--------------------------------------------------------------------*876698* VÁROM telefonhívását mackós testalkatú úr­nak, aki káros szenvedélytől mentes, komoly kapcsolatot szeretne egy 59 éves özvegy hölgy­gyei. 06-30/275-3317.-------------------------------------------------------------------------*876607* UTAZÁS BALATONSZÁRSZÓN igényesen berendezett nyaraló 4-6 fő részére kiadó. 30/9944-841.-------------------------------------------------------------------------*876682* B0ZS0K0N, az osztrák határ mellett, a Rákóczi Vendégházban egész évben szobák ki­adók. 1:30/7474-165.------------------------------------------------------------------------*66000* SI ÓFOK, Aranyparton vízközeli üdülő kiadó. 06-20/360-1021.-------'----------------------------------------------------------------*876427* SZ UPERAKCIÓ! HOTEL BALATON - FONYÓD 59.900 Ft-tól (6 éj) 2+1 fő (10 évesig). Turnu­sok: vasárnaptól szombatig. Üdülési csekket elfogadunk! www.hotelbalaton.hu 06- 30/6956-367, 06-20/9611-111.------------------------------------- *876707* OL CSÓ családi üdülés a Bükk hegység lábánál, Tardon. Mezőkövesd és Bogács gyógyfürdők szomszédságában. 1:49/332-258.-----------------------------------------—-------------------------- *66000* TÖ LTSE szabadságát aktívan Ausztriában. www.sporthotelannaberg.eu, +436765167173 Jóna Kata (Magyar)---------:--------------------------------------------------------------*874722* VEG YES 8 Bontásból szalagcserép eladó kb. 3000 db. 06-20/230-2212.------------------------------------------------------------------------*876753* EX KLUZÍV IRODA BERENDEZÉSE ELADÓ! 70/323-13-82---------------------------------------------------------------------— *66000* « mrocamnii HClVlí'KiCtlw KUKORICÁT nagy tételben vásárolok, valamint II. osztályút, dohosat, penészeset és minden egyéb terményt. Tel: 06-30/676-3274-— ----------------------------------------------------------------*876701* 8 Új 400-as szalagfűrész és kecskék eladók. 06-30/503-8738.-------------------------------------------------:----------------------*876668* ________ _GARÁZS________ KM ÉT, Fecske u.-ban épülő társasházban 3 db 17 m2-es udvari garázs ez év novemberi át­adással eladó. Ár: 2,5 M Ft/db. Érd.: Lakóép Kft., Kmét, Vasút u. 2-4. Tel: 76/486-618; 76/321-357----------------------;-------------------------------------------------*875439* KM ÉT, JUHAR u.-ban 2 garázs eladó. Érdeklődni: 20/550-3839.------------------------------------------------------------------------ *66000* ME ZŐGAZDASÁG 8 Hesston körbálás rozsszalma eladó Szent­királyon. 30/369-2755.------------------------------------;-----------------------------------*876557* a K ecskeméten 604 n.öl kajszibarackos el­adó vagy gondozásra kiadó. 76/480-663.------------------------:-----------------------------------------------*876591* MA P műtrügya 12/52 (ár: 9500 Ft + Áfa), 3x15-ös 0-10-24-es kálisó eladó. 76/704- 171; 30/2066-457.--------------------------------------------------:----------------------*874907* a Nagymennyiségű közepes minőségű fűszé­na eladó. Ar: megegyezés alapján. 06- 20/5666-155.------------------------- *876436* RE NDSODRÓK, rendkezelők, vegyszerező, mütr.szóró, talajlazító, term.fúvó. 30/9088180------------------------------------------------------------------------*869334* 10 D B körbálás nagyszéna eladó Kecskemé­ten. 06-30/583-2918.-------------------------------------------------------------------------*876583*

Next

/
Oldalképek
Tartalom