Petőfi Népe, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-03 / 180. szám
MEGYEI KÖRKÉP&TÉVÉ PETŐFI NÉPE - 2007. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK Ketten haltak meg a rakparti balesetben TISZTÁZATLAN OKOKBÓL meg- pördült, szalagkorlátnak ütközött, majd oldalával egy szemből érkező tehergépkocsinak csapódott egy Fiat a fővárosi budai alsó rakparton tegnap hajnalban. A balesetben a gépkocsi 23 éves férfi sofőrje és egy ismeretlen férfi életét vesztette. Veszekedés közben hátba szúrta feleségét ÉLETVESZÉLYESEN MEGSÉRÜLT egy nő, amikor férje hátba szúrta egy kisméterű konyhakéssel családi veszekedés közben tegnap Nagyecse- den. A szabadlábon védekező férfi beismerő vallomást tett, elmondása szerint a vita azért robbant ki, mert párja elitta a pénzüket. Halálos baleset az államkincstárban egy polc zuhant egy 18 éves diákmunkásra hétfőn, amikor a Magyar Államkincstár Szabadság téri irattárának költöztetésén dolgozott Budapesten. A fiatalember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők már nem tudtak segíteni rajta, a helyszínen meghalt. @ további hírek: www.reggel.hu Mónika újra szerelmes siker A nyugodt magánélet segíti őt a munkájában is Négy rendőrkocsi üldözött egy autót, végül ki kellett lőni a kerekeit Két válás után végre megtalálta az igazit a műsorvezetőnő. Kiegyensúlyozottságának egyik titka talán éppen békés és harmonikus kapcsolata? Terefere Az elmúlt időszakban kevesebbet szerepelt Pokrivtsák Mónika, pedig szó sincs arról, hogy visszavonult volna. „Az utóbbi időben valóban kevesebbet voltam a képernyőn” - ismeri el a nádszálvékony híresség. „Viszont most az RTL-en futó Kvíz 10 című, új műsor házigazdájaként naponta négyszer köszöntőm a publikumot.” Emellett Mónika a sajtosa annak a filmes cégnek, amely a 9 és fél randi című produkciót forgatja, amely egyébként a konkurens tévécsatorna támogatását élvezi. Hogy miképp egyezteti össze az ezzel kapcsolatos tevékenységét az RTL-es műsorvezetéssel a színészi babérokra törő televíziós? „A kulisszák mögötti munka nem befolyásolja a képernyős megjelenésemet" - magyarázza a szépséges sztár. „Különben is a támogatókkal va- Pokrivtsák Mónika sajtosként és műsorvezetőként is remekül teljesít Végre megtalálta az igazi szerelmét ló kapcsolattartás a producer hatáskörébe tartozik.” A műsorvezető bomba formájának is megvan az oka: „Két válás után most tökéletes párkapcsolatban élek” - árulja el. „Nincs veszekedés és féltékenység, ami nagyon fontos, hiszen éppen elég feszültséget kell elviselnem a mindennapjaimban. Ezt pedig úgy tudom levezetni, hogy rendszeresen edzem, illetve jógázom. A karcsúságom titka sem az anorexia, hanem a sport, a sok saláta és gyümölcs. De kipróbáltam egy táplálékkiegészítőt is. Koplalással ugyanis nem lehet tartósan lefogyni.” További érdekességek Pokrivtsák Mónikáról a Terefere magazin legfrissebb számában! Ámokfutásba kezdett egy autós, miután összeveszett egy határőrrel a soproni átkelőnél. A férfi szerdán, késő este jelentkezett belépésre. Az okmányvizsgálat után a határőr közölte, hogy feljelenti a 33 éves, soproni sofőrt, ugyanis nincs bekapcsolva a biztonsági öve. Szóváltás után a férfi feldühödött, és az iratait hátrahagyva áthajtott a határon. ■ A sofőr a határátlépés előtt sört és gyógyszere* két is fogyasztott. Egy rendőrjárőr üldözőbe vette az ámokfutót, aki szándékosan nekihajtott az őt megállítani igyekvő autónak. Az egyenruhások erősítést kértek, később egy másik járőr is megpróbálta elállni a férfi útját, ő azonban egy árkon keresztül, az egyik rendőrt elsodorva kikerülte őket. Nemsokára már négy járőr üldözte a menekülőt. Végül a jármű hátsó kerekeire tíz lövést adtak le, de még így is mintegy 250 métert haladt. A férfi ez után sem akarta megadni magát, a rendőröknek be kellett törniük az ablakot, hogy kiszedhessék. Őrizetbe vétele után a férfi elmondta: sört és gyógyszereket is fogyasztott. A rendőrség közúti veszélyeztetés és hivatali személy elleni erőszak alapos gyanújával indított eljárást. ■ itvr-hét 2007. AUGUSZTUS 3,, PENTEK to fi w fi 'W fi 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub 11.30 Te vagy az életem © (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro 12.00 Híradó. Déli kiadás 6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Betűbár 10.05 Teleshop 11.25 Zsaroló zsaruk 3. © (francia vígjáték, 2003) Fsz.: Philippe Noiret 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Kántor © 10.00 Kalandos nyár © (fr. vígjátéksor. -142/91.) 11.00 Gőg© 5.50 Nap-kelte 9.00 Kerekek és lépések 9.45 Az Árpád kor templomai 10.00 VI. magyar rapszódia 10.10 Hrvatska krónika 10.35 Ecranul nostru 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.10 TV Shop 7.15 Superman 7.40 Lehr, a csúnya lány (mexikói sorozat) ® 8.35 Lois és Clark © 9.35 Halálbiztos diagnózis © 10.35 Gyilkos sorok (Ism.) © 11.35 Nash Bridges © 7.05 Kézjegy (ism.) 7.45 Magyar elsők 8.05 Szünidei matiné 9.15 Skippy kalandjai (4.) 9.40 Szörfsuli 10.10 A Guktenburgok öröksége 11.00 Carlo és vendégel 11.30 Kívánságkosár 6.00 Mesél a sivatag (11.) 6.35 Akik Kínát választották 7.35 Nigella ünnepi lakomái 8.10 Bob Geldof Afrikában 9.30 Lényakták (5.) © Titokzatos nagymacskák 10.30 Irány a Földközi-tenger! 11.30 Szeszről szeszre ^ 12.15 XXI. század © Kádár utolsó beszéde '2 12.45 Lucy, az aranyásó © (amerikai kalandfilm, 2001) fi 14.25 06-91-334-455 fi 15.40 Disney-rajzfilm © 'H 16.10 Receptklub Q 16.30 VIP - Több mint testőr © 13.40 Eszbontó 14.30 Melrose Place © (amerikai sorozat) 15.30 Csillagkapu © (amerikai sci-fi-sorozat) 16.30 Parti nyomozók © (am. akcióvígjáték-sorozat) 17.30 Baywatch Hawaii © 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.20 Egy óra múlva itt vagyok 14.00 Párok és házaspárok 14.20 Körzeti magazinok 15.20 Cinecitta © 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Híradók 12.15 Záróra 13.05 Másfélmillió lépés 13.35 Álmaim árnyéka 14.10 Apátságok és kolostorok 14.40 Zöldsorsok 15.10 Premier 15.35 Taljánok 16.05 Válaszd a tudást! 12.35 LéaParker© (francia krimisorozat) 13.35 Magnum © 14.35 Halálbiztos diagnózis © 15.35 Gyilkos sorok © 16.35 Baywatch © (amerikai sorozat) 17.35 Pacific Blue © 14.00 Színlap 14.40 Fekete, piros 15.15 Impressziók (filmetűd) 15.25 A Királyi Botánikus Kert 15.55 Európa csodái 16.25 Az Adria mélye 16.55 Eurométer 17.45 Duna tér 12.30 Ókori találmányok Energia 13.30 Tündöklő hegyek (4.) 14.25 Mesél a sivatag (11.) A kondorkeselyűk kanyonja 15.00 Telefortuna 16.05 Nigella ünnepi lakomái Csokoládé-mennyország 18.30 Tények ® 19.00 Aktív© 19.40 Favorit© 20.15 B.Ú.É.K.,Mikroszkóp!© Szilveszteri Sas-kabaré 21.20 Éjszakai rohanás ® (am. akcióvígjáték, 19885) R.: Martin Brest Fsz.: Robert de Niro, Chades Grodin, Dennis Farina, Yaphet Kotto, John Ashton 17.30 Medicopter 117 © 18.30 Híradó. Esti kiadás 19.00 Szeress most! 20.00 Fókusz© 20.30 Pasik© (magyar vígjátéksorozat) 21.15 Krakatau- A tűzhányó napja © (angol kalandfilm, 2006) Fsz.: Olivia Williams, Rupert Penry-Jones, Ramon Tikáram 16.55 Tv-taxl 17.10 Álljunk meg egy szóra! 17.25 Kisváros 18.05 Frasier, a dumagép © 18.35 Quinn doktornő © 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Balatoni nyár 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.15 Doktor Nagyfőnök © (francia sorozat -10/7.) 46 ’ 17.35 A Kárpát-medence 17.55 Kllkkerek© 18.20 Membrán 18.43 Esti mese 18.55 Halló, halló! (56.) © 19.30 Híradó este 19.55 Balatoni nyár 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.10 Kultúrház© 20.40 Modern románc © (amerikai film, 1981)90' 18.35 Rózsaszín Párcuc (amerikai rajzfilmsorozat) 19.05 Rejtélyes igazságok © 20.05 Emberi történetek © Csont és bőr 21.05 CSI-Ahelyszínelők (amerikai krimisorozat) © 22.05 Las Vegas© (amerikai krimisorozat) Fsz.: James Caan, Nikki Cox, Josh Duhamel 18.00 Híróra. Hírháttér 19.00 Labdarúgó-mérkőzés 21.00 Kikötő Kulturális magazin 22.00 Hírek. Sport 22.15 A hálószobában © (amerikai film, 2001) 130' Fsz.: Sissy Spacek 0.25 14. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál Twin Dragons-koncert 16.40 Tengerek határán © (ismeretterjesztő sorozat) 17.40 Szombat esti konyhaláz (ismeretterjesztő sorozat) 18.45 Az írás története (3.) Az ábécék forradalma 19.20 Kígyók és társaik; Legyek és társaik 19.45 Alternatív (9-10.) 20.55 Egészségünk - Tények és tévhitek (14.) 23.05 Kardfog © lJ ! (am. katasztrófafilm, 2002) H 0.50 Reflektor© 1.10 WRC-összefoglaló ^ 1.20 A szexi csapat xy Bérgyilkosok Dallasban (am. akciófilm, 1994)® 23.55 Columbo © (amerikai krimi, 1974) 94' 1.45 Tények este 2.15 Dal a bordélyházból (olasz-angol-francia film © 3.55 Az igazság napja © 4.40 Aktív (ism.) © 21.10 Nézz vissza mosollyal© 22.10 Péntek este © 22.45 Kultúrház (ism.) 23.15 Hírek. Időjárás 23.20 Sporthírek 23.30 Oltárifiúk© (amerikai film, 2002) 100' 22.15 Nothing© (kanadai film, 2003) 86' 23.40 Napló 23.45 Záróra 0.35 Nap-nyugta 3.05 Kllkkerek © 3.30 Musica Historica 23.05 Szex és New York © (amerikai sorozat) 23.40 Kés/alatt © 0.40 Meztelen gyönyör © (amerikai erotikus film) 2.20 Las Vegas (ism.) © 3.20 Kés/alatt (ism.) © 1.05 Híróra (Ism.) 1.40 Hírháttér (ism.) 2.00 Mese 2.15 Devdas © (indiai film, 2002) 121' (Feliratos!) 21.55 1945(5.)® (dokumentumsorozat) 22.50 A pestisjárvány © (dokumentumfilm) 23.50 Hétköznapi India (5.) (dokumentumsorozat) 0.50 A repülés kora •mmm 23.05 Kardfog amerikai katasztrófafilm 23.55 Columbo amerikai krimi 20.15 Doktor Nagyfőnök francia sorozat 22.15 Nothing kanadai film 22.05 Las Vegas amerikai krimisorozat 22.15 A hálószobában amerikai film 19.20 Kígyók és társaik... Ismeretterjesztő film MAGYAR ATV HALOZAT 13.05 Reggeli járat. 15.05 Reporters. 15.30 Talking Movies. 16.05 Befutó. 16.30 Hírvilág. 17.00 Híradó. 1730 Európai híradó. 18.05 Széles út. 18.30 Barangoló. 19.00 Híradó. 19.30 Hírvilág extra. 20.05 Péntek 8.21.00 Híradó 21.21.35 Célpont. 22.05 Esti gyors 1 extra. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Péntek 8. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet ésszell 1630Együtta biztonságért. 17.05 Laci bácsi konyhája. 1730 Bioenergia. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Péntek esti koncert. 21.00 Charlie nénje (kan. film). 22.40 Energia-e. 23.15Többet ésszel! 17.00 Business-mix magazin. 17.30 Te vagy az életem (argentin sor.-110.). 1830Csacska angyal (argentin sor. -110.). 19.30 Fekete gyöngy (110.). 2030 Hírháló. 20.55 Ízelítő. 21.00 Kék acél (amerikai akciófilm, 1990). 23.00 Börtönterror(amerikai akciófilm, 1995). 1.00 Hírháló. raÄüHüTn* 15.00 Snitt. 15.30 Privát rocktörténet. 1630 Meghökkentő mesék (5.). 17.00 A hajtány (kanadai burieszk). 17.25 Menj vissza a sírba! (csehszlovák vígjáték). 19.05 Alfa holdbázis (12.). 20.00 Mi van magával, doktor úr? (csehszlovák vígjáték). 21.20 Privát rock- történet. 22.20 Bors. MIMMLAX DISCOVERY 10.15 Suzuki- és Renault-márkakupa. 10.45 Túraautó-bajnokság. 11.45 Póker. 14.15 Zu- hanyblradó. 15.15 Zuhanyhíradó. 17.15 Angol labdarúgás. 17.45 MKB Heb helyzet. 18.45 Kosáitabda. Magyarország-Szlovákia. 21.00 Harcművészet! magazin. 22.00 MototSportl. 23.00 GolfTv. 23.30 MKB Heti helyzet 6.00 Rajzfilmek. 16.55 Bicsi bocs kalandjai. 17.05 Rupert maci. 1720 Maya és Miguel. 17.45 Találjuk ki együtt, apu és én! 17.50 Vándor varangyok. 18.15 Miss BG. 1830 Pettson és Findusz. 18.45 Mini News. 18.50 Bombi-toma. 18.55 Bing és Bong. 19.05 Simsala Grimm. 19.30 Horseland Lovasklub. ■—rn" .......ti 12.0 0 A legjobb... 13.00 Roncsfutamc 14.00 Városi felfedezők. 15.00 Hogyan k szült? 16.00 Egyszer egy ilyetvezetni! 17.1 Repülőgépet építek. 18.00 Amcsi motort 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készül 21.00 Halott lakók. 22.00 Szellemjárí 23.00 Találmányok története.