Petőfi Népe, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-28 / 200. szám

14 SPORT / MEGYEI POCI PETŐFI NÉPE - 2007. AUGUSZTUS 28., KEDD Kakaskodásban is döntetlen Hetényben molnár fatelep megye ii. észak, 2. forduló; Szelecki találatára a lakiteleki edző kapásgóllal válaszolt A találkozó előtt a he- tényegyházi és a lakitele­ki csapat is abban re­ménykedett, hogy ponto­kat fog szerezni. Osztoz­kodniuk kellett. Szentirmay Tamás A lakitelekieknek ez volt az el­ső mérkőzésük ebben a baj­nokságban, így most akarták megmutatni! A hetényegyházi- aknak is volt tartozásuk a szurkolóik felé, hiszen az első fordulóban vereséget szenved­tek. A hazaiak léptek fel támadólag, a vendégek viszont a kontrákra alapoztak, így pró­bálták bevenni Szentesi kapu­Mestermérleg bodrozsán László: - Hazai pályán győzni szerettünk vol­na. Az első félidőben felénk billent a mérleg nyelve, a má­sodikban viszont a lakitelekiek voltak jobbak. Vé­leményem szerint igazságos döntetlen született ját. Helyzetük is adódott, de ez­zel nem tudtak élni. A máso­dik játékrészben a hazaiak lendülete alábbhagyott, mégis vezetéshez jutottak. Akár em­berelőnybe is kerülhettek volna, ám amikor Vargát a ti­zenhatos előtt felvágta Fazekas (akinek volt már egy sárga lap­ja), a játékvzető szíve megeny­hült. Nem állította ki a védőt. A hazaiak nem sokáig örül­hettek a vezetésnek, a lakitele­kieknek sikerült egyenlíteni­ük. Egy veszélyes szabadrú­gást követően a győzelmet is megszerezhették volna, de Fórizs lövése elsuhant a kapu mellett. Ezután kissé paprikás lett a hangulat, mertTörteli belerú­ézsiás Gábor: - Kissé tartalé­koson álltunk fel, ettől füg­getlenül a helyzetek alapján nyerhettünk volna. A sok helyzetkimaradás azonban megbosszulta magát és emi­att meg kellett elégednünk a döntetlennel. gott Bagóba. Utóbbi felpattant és nekiment ellenfelének. Sze­keres játékvezető megkímélte a két kakaskodó játékost, mert csak sárgát mutatott fel nekik. A második félidei játékuk alapján a vendégek ugyan jobbnak bizonyultak ellenfe­lüknél, de a helyzeteiket nem tudták kihasználni. így a dön­tetlen igazságosnak mondható. Hetényegyháza - Lakitelek 1-1 (0-0) Hetényegyháza: Szentesi Törteli Gyurasz Gartner Szeleczki Botos Juhász Gyenes (Szapu) Tóth Zs. (Varga) Papp (Nyakocza) Bodor (Kapás) Edző: Bodrozsán László Lakitelek: Teijéki Fazekas TóthS. Kalics Prógli (Molnár) Bállá Magyar Ézsiás Fórizs Lángos(Bagó) Verebélyi (Budai) Edző: Ézsiás Gábor Hetényegyháza, 75 néző. Vezette: Szekeres (Kecskés, Karácsony). Gól: Szeleczki, ill. Ézsiás. Sárga lap: Tóth Zs., Szeleczki, Törteli, ill. Fazekas, Bagó. Kitűnt: Botos, Bodor, Gyurász, ill. Kalics, Bállá, Fórizs. Ifl: 1-4. •ÉMp A lakiteleki BÁLLÁ LÁSZLÓ (balra) és a hetényegyházi PAPP ZOLTÁN sem bírt egymással a mérkőzésen, Percről percre a Hetényegyháza-Lakitelek összecsapáson 10. PERC: Fórizs egyedül vezethet­te kapura a labdát, de a bőrgolyót Szentesibe lőtte. 22. PERC: Tóth S. ellenfélhez to­vábbított a saját tizenhatoson be­lül, Papp azonban nem tudta ki­használni a lehetőséget. 60. PERC: Fórizsnak egy percen belül két lehetősége is adódott a gólszerzésre. Előbb a kapusba, majd a kapu mellé lőtt. 63. PERC: Szelecki jól ugrott ki a védők közül, tisztán vezethette a labdát Terjékire és a kapus lába mellett a hálóba lőtt, 1-0. 70. PERC: Varga száguldott el a jobb oldalon, a tizenhatos előtt azonban felvágta Fazekas, akinek volt már egy sárga lapja. A játékve­zető nem állította ki. 76. PERC: Jobb oldali éles beadás után a labda kipattant a védőkről, pontosan Ézsiás elé, aki kapásból, nagy erővel a hálóba lőtt, 1-1. 84. PERC: Fórizs húsz méteres hatalmas szabadrúgása kapu mellé szállt. JÓN A HARMADIK! MOLNÁR FATELEP MEGYE II. ÉSZAK, SZOMBAT, 16.30: Bugac-Nyárlőrinc, Pálmonostora-Ladánybene, Duna- vecse-Hetényegyháza, Orgovány- Szabadszállás; VASÁRNAP, 16.30: Helvécia-Kecel, Jakabszállás-Kunfehértó, Lakitelek- Kiskunfélegyházi Vasutas, Tabdi- Csólyospálos. Kecel - Jakabszállás 1-4 (1-4) Nyárlőrinc - Pálmonostora 11-1 (5-0) Helvécia ­Ladánvbene3-3(2-l) Tabdi - Szabadszállás 4-2 (3-1) Kiskunfélegyháza - Orgovány 0-110-11 CsólvosDálos­Bugac 3-7 (1-3) Kecel: Jakabszállás: Nyárlőrinc: Pálmonostora: Helvécia: Ladánybene: Tabdi: Szabadszállás: Kkfházi Vasutas: Orgovány: Csólyospábs: Bugac: Tóthi Kovács R. Varga (Kulman) Mindák Kortyé lyesi Tímár Szabó D. Csorba Cseh Kovács Szekeres Jelen Szakács Kiss Forgó Kovács S. Török (Laskai) Virág F. Fábián Papp Cseke Oláh Andricz Szele Sendula Z. Torbavecz(Csákó) Bálint Felföldi Seres (Komonyi) Dóka Z. Horváth Zelenka Szabados KisJuhász Tálas (Sólya) Koncz Kecskés (Vargacz) Vörös (Kovács A.) BeraT. (Bimbó 1.) Papp (Szűcs) Hardi Hornyák TóthZ. Huszár Vidéki Fejes Novikov (Kapás) Síber (Szabó L) Dávid Bende Sáfár (Kiss) Tóth Z. Túri (Csorba) Guttyán (Miskei) Bonea Oláh (Ordasi) Locskai (Bíró) Mezei (Kocsis) Pécsik Kovács Bordás H. Szabó (Nagy) Bera A. Lakner(Nagy) Szabó Hídvégi TóthJ. Sári Gulyás Lantos (Sárai) Répás S. Tarjányi (Nagy) Bállá Sódar (Bolovics) Szomjú (Dávid) Selinger Kovács Kislőrinc (Ozsváth) Eiler (Butra) Juhász Csincsák(Cseh) Gréczi Répás N. Szikora Prucser (Orcsik) Baranyi László Mészáros Pető Dóka D. Szabó N. Kiss SíberZ. Víg Paragi (Kuklis) Szabó N. Kovács P. (Csányi) Törtelei Böde (Kovács R.) Földesi Kovács L. ifl. Mata Virág A. Mezei Gáspár (Horváth A.) Zs. Juhász Mankovics Varga Ronkó (Fütyü) Pásztor (Raisz) Palásti Bimbó A. Vincze Dobosi Kocsis Vincze Illés Huszka Csernik Harkai (Juhász­Farkas Sendula J. (Tóth 1.) Szilágyi Torbán Túri Liptai Lázár Szlovák R. (Csernák) ifj. Búzási (Varga) Seres Szalai Pintér) Nádasdi (Kiss) Edző: Edző: Sándor Edző: Edző: Edző: Edző: Mata József Ozsváth Ferenc Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Csanádi Mihály TorbaveczJózsef BendeJózsef Pozsár Zoltán Helvécia, 200 néző. V.: Filus(Holczimmer, Mezei Zsolt Búzási Balázs Síber Mátyás Vízteleki János Gyuris István Fütyü Illés Kecel, 150 néző. V.: Sánta (Pólyák, Rátkai). Nyárlőrinc, 150 néző. V.: Fülöp (Mikus, Bábel). Palcsik). Gól: Dobosi, Szabó, Kovács, ill. Híd­Tabdi, 100 néző. V: Patyi (Dr. Sasi, Horváth Kiskunfélegyháza, 200 néző. Vezette: Ártim Csólyospálos, 100 néző. V.: Tóth Cs. (Suba, Su Gól: Balia, ill. H. Szabó 2, Törtelei 2. Sárga Gól: László 3, Torbán 3, Bera A. 2, Bimbó A. 2, végi, Ozsváth, Lázár. Kitűnt: Dobosi, Pető, Gy.) Gól: Vincze, Fábián, Eiler, Szlovák, ill. Tóth (Polgár, Berki). Gól: Csernik. Sárga lap: Vidé­ba). Gól: Varga 2, Sándor, ill. Tarjányi 4, Szabó lap: Sendula Z., Orcsik. Piros lap: Szilágyi. Ki­Szomjú, ill. Túri. Sárga lap: Forgó, Sáfár, Bimbó Szabó, Kovács, ifj. Mata, Liptai, ill. Tímár, Vi­J. öngól, Varga. Sárga lap: Bonea, Vincze, ill. II­ki, Csincsák, Zs. Juhász, ill. Víg. Kitűnt: Sza­N. 2, Nagy. Kitűnt: Pécsik, Répás S., Répás N., tűnt: Dávid, Kovács P, ill az egész csapat Ifl: A., ill. Túri. Kitűnt: mindenki, ill. senki. Ifl: 12-0. rág F„ Lázár, Ozsváth. Ifl: 3-7. lés. Kitűnt: Eiler, ill. Zelenka, Huszár, Kiss. Ifl: 2­bados, ill. Oláh, KisJuhász. Ifl: 1-6. ill. Koncz.Taijányi, Szabó N., Nádasdi. Ifl: 1-2. 1-3. . 2. LABDARUGÓ MEGYE II. DELI CSOPORT Kunfehértó - Dunavecse 1-4 (0-4) Kunfehértó: Dunavecse; Katvmár - Mélykút 5-1 (1-1) Katymár: Mélykút Palásti Rasztik P. Rasztik V. Rákity (Marcsó) Gulyás (Pécsvári) Pilcsuk Ernyei (Janity) Juhász Tóth F. Ribár Juhász R. Edző: Petres Róbert Gavlik Bori Kiss Puskás Maczkó (Dervaderics) Ságodi (Bényi) Szabó Doszpod Kürtös Varga Velez (Bencsik) Edző: Velez Attila Katymár, 200 néző. Vezette: Zsebő (Péter Szabó, ifj. Péter Szabó). Gól: Tóth F. 2, Gu­lyás, Pilcsuk, Juhász, ill. Szabó. Sárga lap: Rasztik V., Rákity, ill. Puskás, Szabó, Doszpod. Piros lap: Kürtös. Kitűnt: Gulyás, Tóth, Juhász, ill. Szabó, Doszpod. Ifl: 3-1. MEGYEI 1. OSZTÁLY * 1. Tompa 2 2 0 0 8-3 6 2. Solt 2 2 0 0 6-2 6 3. Bácsalmás 2 2 0 0 4-1 6 4. Harta 2 1 1 0 5-2 4 5. Izsák 2 1 0 1 5-1 3 6. Kiskunhalas 2 1 0 1 8-5 3 7. Akasztó 2 1 0 1 6-5 3 8. Kiskörös 2 1 0 1 2-2 3 9. Soltvadkert 2 1 0 1 2-2 3 10. Nemesnádudvar 2 1 0 1 5-6 3 11. Tiszakécske 2 1 0 1 24 3 12. Kerekegyháza 2 1 0 1 3-6 3 13. Kalocsa 2 0 1 1 3-5 1 14. Kunszállás 2 0 0 2 3-5 0 15. Dusnok 2 0 0 2 1-6 0 16. Bácsbokod 2 0 0 2 1-9 0 ’pontosított, helyes táblázat Bácsborsód­Csávolv2-2íO-l) Felsőszentiván- Sükösd 2-3 (2-0) Szakmár - Bajaszentistván 5-1 (2-1) Bácsborsód: Csávoly: Felsöszentiván: Sükösd: Szakmár: Bajaszentistván: Détáry Molnár Péter (Kazinczi N.) Nagy E. Vörös Bokor Varga Kővári Szűcs(Kovács) Nagy A. (Kazinczi Z.) Greksa (Répási) Császár Török Vízhányó Nemes Zsikó (Papp) András Nagy Csobolya Király (Páncsics) Répási Halász Tóth (Kovács) Puskás (Radics) Harnóczi (Várnai) • Gémes Kuthi Matity Perity Rigó Héhn Margit Hercz (Takács) Tamás (Bajnok) Romsics(Czinner) Timer Cifra Szabó Kókai Rácz(Büte) Nagyapáti Éber Merkler (Zavaros) Blahó Nemes Schindler Balogh (Mádi) Ónodi (Pristolovics) Rácz Bosnyák(Dékány) Hódos Molnár Szalontai (Markella) Török (Snyehola) Csúcs (Bulla) Bárth Rezsneki Marusa Gubányi Szűcs Salamon Kárpáti Schnobl (Füle) Grúber Kocsis Hangya Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Illés Antal Margit Csaba Szűcs Zoltán Koszorús János András Gábor Szólik Gábor Bácsborsód, 100 néző. Vezette: Fülöp (Minda, Felsőszentiván 250 néző. Vezette: Szűcs (Ta­Szakmár 500 néző. Vezette: Eke (Szekeres, Bánfi). Gól: Csobolya, Salamon, ill. Szabó 2. más, Lang). Gól: Nemes, Hódos, ill. Tamás, Molnár). Gól: Szalontai 3, András 2, ill. Tö­Sárga lap: Varga, Héhn, Merkler, Csúcs, ill. Grúber, Papp. Sárga lap: Nemes,Takács, ill. rök. Sárga lap: Gubányi, Czinner, ill. Timer, Blahó, Bárt Kitűnt: Détáry, Cifra, Salamon, ill. Matity, Tamás, Bajnok. Kitűnt: Nemes, Hó­Szűcs. Kitűnt: András, Nagyapáti, Szalontai, Szabó, Kárpáti, Bárt, Vízhányó. Ifl: 0-2. dos, ill. Tamás, Grúber, Matity. Ifj: 0-5. Gubányi, ill. Hangya, Puskás. Ifl: 1-1. Hajós - Vaskút 2-1 (0-0) Érskcsanád - Császártöltés 1-7 (0-4) Hajós: Vaskút Érsekcsanád: Császártöltés: 1 JÓN A HARMADIK! 1 Tasnádi Bognár Nádas A. Paplanos Stoffer Imre Szabó Berger MEGYE II. DÉLI CSOPORT Haris Takács Csőzik (Nádas L.) Vata Sükösd-Kelebia, Ruff Vedelek Tóth N. Mojer SZOMBAT, 16.30: Huber Csőzik Schultz (Markó) Herczeg Fajsz-Bácsborsód; Gombkötő (Follárdt) Tamasi (Bocz) Miókovics FilusJ.' Tamaskó Vinkó (Nasz) Balogh Kubovics(Fercsák) Kiss S. (Faddi) Vidákovics Varga Jánosi (Gyűrűsi) VASÁRNAP, 16.30: Szeremle-Szak­Pesti Császár Hoffman (Gyurkity) Filus N. (Verba) már, Bajaszentistván-Érsekcsanád, Birgány Dömény Bánóczky(Kovács) Kardos Császártöltés-Katymár, Mélykút­Czuczu (Szemerédi) Putnyik Ercsényi Schindler (Mátyus) ; Felsőszentiván, Csávoly-Vaskút, • Edző: Edző: Edző: Edző: 1 Hajós-Nagybaracska. Ginál Gábor Szemerédi Imre Faddi Máté Goitán István Hajós, 200 néző. Vezette: Állaga (Prikidáno­Érsekcsanád, 250 néző. Vezette: Tóth 1. vics, Sztefanovics). Gól: Nasz, Pesti, ill. Csőzik. (Hodován, Pákolicz). Gól: Szabó P., ill : MeMa-Pals? 341 nun a mór- : Sárga lap: Tasnádi, Stoffer, Birgány, ill. Takács, Herczeg 3, Vata, Filus, Schindler, Gyűrűsi Ki­kőzésről nem kaptunk tudó­Csőzik, Bocz. Kitűnt: Huber,Vinkó, Pesti, tűnt: Vidákovics, Miókovics, Szabó P, ill. az Birgány, ill.Tamasi, Csőzik. Ifl: 4-0. : egész csapat. sítást. Nagybaracska - Szeremle 0-4 (0-2) Nagybaracska: Szabó (Tihanyi) Somogyiz. Nagy Rádóczi Somogyi T. Pintér (Bozsér) Slezák (Sztanits) Gúnya Illés (Börzsönyi) Molnár Király I. Szeremle: Tamási Kómár Kővári (Mezei) Teket Tokodi Csongor (Konkoly) Végh G. Majoros Koch Pencz Hegyi (Nagy) Edző: Edző: Rápity László Raffai Rudolf Nagybaracska, 100 néző. Vezette: Serdült (Horváth, Ottenthál). Gól: Végh 2, Tokodi, Ma­joros. Sárga lap: Somogyi Z„ Molnár, ill. Ma­joros. Kitűnt: senki, ill. az egész csapat. Ifl: 3- 2. MEGYE II. BÉL 1. Szakmar 2 2 0 0 7-1 6 2. Kelebia 2 2 0 0 4-0 6 3. Sükösd 2 2 0 0 5-3 6 4. Szeremle 2 1 1 0 6-2 4 5. Bácsborsód 2 1 1 0 6-4 4 6. Hajós 2 1 1 0 4-3 4 7. Császártöltés 2 1 0 1 7-3 3 8. Katvmár 2 1 0 1 6-3 3 9. Faisz 2 1 0 1 5-5 3 10. Mélykút 2 1 0 1 6-8 3 11. Csávoly 2 0 1 1 2-3 1 12. Bajaszentistván 2 0 1 1 2-6 1 13. Nagybaracska 2 0 1 1 1-5 1 14. Vaskút 2 0 0 2 3-6 0 15. Felsőszentiván 2 0 0 2 4-8 0 16. Érsekcsanád 2 0 0 2 4-12 0 Németh I. Bebők (Kovács D.) Berki Kothencz Hérány Gutman Popán Faludi Szem Kővári Dávid (Szabó) Felföldi Kiss (Németh N.) Varga Horváth Verbóczki Tóth (Oszlánszki) Maczkó (Brinszki) Kovács T Szilágyi Petrás (Farkas) Princes (Kluka) Edző: Edző: Bodor László Sümegi József Kunfehértó, 100 néző. Vezette: Harsányi (Tóth, Szem). Gól: Tóth, ill. Princes 2, Kő­vári, Kovács. Kitűnt: Berki, Szem, Tóth, ill. Bebők, Princes, Kővári. Sárga lap: Berki, Tóth, ill. Princes. Piros lap: Hérány, ill. Fel­földi. Ifj: 4-1. MOLNÁR FATELEP MEGYE 11. ÉSZAK 1. Nyárlőrinc 2 2 0 0 14-2 6 2. Bugac 2 2 0 0 12-6 6 3. Dunavecse 2 2 0 0 6-1 6 4. Orgovány 2 2 0 0 5-1 6 5.ladánybene 2 1 1 0 84 4 6. Szabadszállás 2 1 0 1 7-5 3 7. Tabdi 2 1 0 1 7-7 3 8. Jakabszállás 2 1 0 1 5-6 3 9. Lakitelek 1 0 1 0 1-1 1 10. Helvécia 2 0 1 1 4-6 1 11. Hetényegyháza 2 0 1 1 2-5 1 12. Kunfehértó i 0 0 1 14 0 13. Csólyospálos i 0 0 1 3-7 0 14. Kecel 2 0 0 2 1-6 0 15. Kkfházi Vasutas 2 0 0 2 1-6 0 16. Pálmonostora 1 0 0 1 1-11 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom