Petőfi Népe, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-27 / 199. szám
7. AUGUSZTUS 27, HÉTFŐ 3 HÍRŐS hét Színesebb, de mégis hagyományos sztivál A hamisítatlan középkori hangulatú Erzsébet-vásár is megelevenedik Kecskemét főterén gig mindenki jelen volt. Ami a programokat illeti: ezekben most sokkal többen jelenhetnek meg, és nagyobb hangsúlyt kapnak a gyerekprogramok. Olyan újdonságok is lesznek, mint például a rózsakötészeti vásár és az Erzsébet-vásár. Ez utóbbinak fővédnöke Mádl Dalma, aki személyesen is eljön és köszöntőt mond. Arra törekedtünk, hogy színes, és minél nemzetközibb legyen a fesztivál. Ennek keretében lesz megrendezve például a Pannon Kupa kézilabda torna, amelyen részt vesz a kínai, az algír, az ukrán és a magyar felnőtt férfi kézilabda válogatott. Sok vendéget várunk külföldről, a testvérvárosokból. A titkárságvezető nem szokott megijedni a munkától 3sz munkacsoport eloldott az idei Hírős Hét iztivál előkészületein, iskemét legnevesebb sménye minden eddigi- szélesebb programokat tál. A szervezést dr. csa- lili. a polgármester tit- ~ságvezetője fogta össze. [ács Valentina _____________ ib en különbözik az idei ös Hét Fesztivál az eddigiül? - kérdeztük tőle. Úgy a szervezés módján, id a programkínálaton sokat nztattunk, ám a hagyomá- kat megőriztük. Eddig lénye- en egyszemélyes volt a szer- és, idén azonban egy munkaportot hoztunk létre, Sárközy án alpolgármester úr vezeté- el. Január óta kéthetente tarunk konzultációkat, amelye- i a társszervezőktől kezdve a turális és pénzügyi bizottsá- A kulisszák mögött milyen nehézségekbe ütköztek a szervezés során?- Egy ilyen fesztivál megszervezése során előfordul minden, ami csak előfordulhat. Arra törekedtünk, hogy maximálisan megfeleljünk a jogszabályoknak és a helyi rendeleteknek. Ez alól nem volt kivétel. így nyilvánvalóan nekünk is végig kellett csinálni az engedélyeztetési eljárásokat. Aztán: nagyon sok emberrel kellett felvenni és tartani a kapcsolatot, hiszen olyan rendezvény ez, ahol eseményekkel, látnivalókkal raktuk tele az egész főteret, a Rákóczi utcától a Szent István szoborig. Ez bizony sok odafigyelést és összefogást igényel, amelybe be kell vonni a rendőrséget, a mentőket, a katasztrófavédelmet is.- Főszervezőként - gondolom - minden egyes esemény egyformán fontos önnek. Magánemberként, édesanyaként melyiket várja a legjobban?- A hétvége az, amire nagyon készülök. Egyrészt a Kecskeméten teljes újdonságként megjelenő Erzsébet-vásár tölt el drukkal, izgalommal, hiszen ezen egy középkori vásár minden eleme megtalálható lesz, például a kecskesütés és a zászlóforgatás. A vasárnapot pedig azért várom, mert az teljes egészében gyereknap, benne a délutáni Kincseim Napja programmal. Remélem, hogy a két és fél éves kisfiam élvezi majd. Egyébként nagyon szeretném, ha az egész Hírős Hét jól sikerülne, hiszen ez az első, amelynek a szervezésében részt veszek. Ezért - bevallom - kicsit félek is.- Ön köztudottan egy nagyon határozott egyéniség. Előfordult, hogy a szervezés során az asztalra kellett csapnia?- Azért akkora gondok nem voltak. Sok megbízható munkatársam, elsősorban Varga Márta és Ladies Mónika rengeteget segítettek nekem, tehát egyszerre többen figyeltünk oda a tennivalókra. Ettől függetlenül, nyilvánvalóan ez nagy falat, és az is marad, hiszen ekkora rendezvényből tökéletes nem létezik. A munka pedig nem ért véget, mert az egész rendezvény ideje alatt ébernek kell lenni.- Világosan látszik, hogy a napi - egyébként sem kevés - titkárságvezetői teendői mellett sok idejét elvitte a Hírős Hét szervezése. Sikerült pihennie valamennyit?- Soha nem ijedtem meg a munkától, így a mostani feladataimmal is megbirkózom. Mivel a szervezést időben elkezdtük, ezért a végső hajrá előtt nyugodt lelkiismerettel mehettem szabadságra. Jutott idő egy balatoni nyaralásra a családdal, ami újabb energiát adott. KÖZELKÉP: DR. CSABAI LILI 1974-ben született, Kiskunmaj- sán. Hatéves koráig élt ott, majd édesapja halála után édesanyjával Kecskemétre költözött. A Hunyadiban végezte az általános iskolát, majd a Katona József Gimnáziumban érettségizett. Ezt követően Szegedre került, ahol egy évet járt a társadalombiztosítási főiskolai karra. Egy esztendővel később felvették a jogi karra, így jogászként szerzett diplomát, 1999-ben. Hároméves jogi gyakorlatát az adóhivatalnál szerezte. Ezt követően egy bankban dolgozott jogtanácsosként. Szülést követően egy évet töltött otthon a kisfiával, majd az egészségbiztosítási pénztárnál dolgozott. Onnan került át tavaly decemberben a polgármesteri hivatalba. Mostani feladata merőben különbözik az eddigiektől, hiszen itt a szakmáját használja legkevésbé, mellette számos eg}'éb körülményre kell figyelnie. ;azi élmény a családi focimeccs ABAi üli azt vallja: neki a hobbija a kisfia. Kezdetben bébizásra jártak, de a kicsi mindmáig ragaszkodik a vízisporthoz, yébként is nagy sportrajongó, hatalmas mozgásigénnyel, ezért lyukával és apukával együtt szokott focizni. A családi mérkőzé- k igazi élményt jelentenek. A kultúra megszerettetését egyelőre meseolvasás jelenti. Amikor pedig esténként a pici elalszik, ak- r édesanyja is nyugodtan álomba olvashatja magát. Socskakidvar a belváros egyik legkedveltebb pontja sárlás Divatos felsőruházat, háztartási gépek, számítógépek, hidegburkolatok, matracok, utazások és autózáloghitel cskemét belvárosának lük legfrekventáltabb lyén, a Wesselényi utca a Bocskai utca találkoznál található Bocskai- varban az egész család :gtalálhatja számítását, ;yen szó divatos felső- házatról, számítógé- kről, háztartási kisgé- kről, exkluzív burkolatról, hitelről, vagy ép- n már az őszi-téli uta sokról. tózáloghitel "ég fő profilja a záloghitele- , szabadfelhasználású köl- nt adnak gépjárműfedezet- A hitelt igénylő az autóját ábbra is használhatja, /anakkor a gépjárműve piaci ékének akár 80-90%-át is fel- íeti hitelként. Ezen szolgálta- ukat kis- és középvállalkozásnak is ajánlják likviditási iblémáik megoldására! Ezen- il a cég új és használtautó fi- iszírozással is foglalkozik. tárolja meg autóját 10% ön- vel vagy esetenként 0% kezdő fizetéssel! AKTÍV BAR lista nem aka- y! Szolgáltatásaikat AKTÍV R listás ügyfeleknek is ajánl- :! Vállalkozásoknak és maiszemélyeknek egyaránt! ELÉRHETŐSÉG: Nyitva tartás H-P: 9-16 Tel: 20/58-555-48 \ w&áSM Jó álmok sziget matracbolt Kínálatuk: pg-— • Matracok, xyrEMPtiR HHLr pressure relieving párnák GS MATTRESSES AND PILLOWS más tempur kiegészítők. • Gyapjú garnitúrák Tempur tulajdonságai:- testsúlyelnyelő- a matracok és a párnák megelőző védelmet nyújtanak és segítik csillapítani a hát, tarkó és ízületi fájdalmakat. Dolomiti Utazási Iroda PQ1QM* *T* ELÉRHETŐSÉG: 76/324-216 e mail: dolomiti@t-online.hu www.dolomiti.hu KÖRUTAK AZ OKTÓBERI HOSSZÚHÉTVÉGÉRE • Körutazás Lengyelországban 2007. október 20-23. 4 nap/3 éj Autóbusszal, 3 * szálloda+reggeli Ár: 33.900 Ft/fő • Toscana Csodái és Elba Szigete 2007. október 20-25. 6 nap/5 éj ELÉRHETŐSÉG: Nyitva tartás: H-P 10-18, Szó: 9-13 ebédszünet 13-14 Tel: 30/455-69-09 Autóbusszal, 3* szálloda+reggeli Ár: 66.900 Ft/fő • Hétvége Velencében 2007. október 20-22. 3 nap/2 éj Autóbusszal, 3* szálloda+reggeli Ár: 31.900 Ft/fő • Hétvége Csehországban 2007. október 20-23. 4 nap/3éj Autóbusszal, 2* szálloda+reggeli Ár: 41.900 Ft/fő • Kirándulás Bajorországba 2007. október 20-23. 4 nap/3 éj Autóbusszal, panzió+reggeli Ár: 53.900 Ft/fő • Körutazás Erdélyben 2007. október 20-23. 4 nap/3 éj Autóbusszal, 3 * szálloda+félpanzió Ár: 41.900 Ft/fő \\\ \ \ A BOCSKAI-UDVAR MEGKÖZELÍTHETŐ: Autóval a Bocskai és a Wesselényi utca felől, gyalogosan a Rákóczi utca felől, valamint a Bocskai és a Wesselényi utca felől, s- Autózáloghitel >- Jó álmok sziget matracbolt Dolomiti Utazási Iroda 5- QUELLE Kecskemét 3- Csilla Elegant 3- Bálái Computer Kft 3- Harmónia Design Stúdió X 4M BKBMHM Jji QUELLE Üzlet Quelle: a divat házhoz jön! Minden, amire szüksége lehet a Quelle katalógusban megtalálja! S most az új kecskeméti üzletben a katalógus termékeit a helyszínen megrendelheti kockázat- mentesen és szállítási költség nélkül! A katalógus termékeiből ízelítő található az üzletben, melyek azonnal megvásárolhatók! KÍNÁLATUK: • divat: női, férfi, gyermek (akár extra méretben is) • cipők, táskák, fürdőruhák, fehérneműk, • sporteszközök, sportruházat • játékok • lakástextil: ágynemű, szőnyeg • szórakoztató elektronika • háztartási gépek és eszközök QUELLE. ELÉRHETŐSÉG: Nyitva: H: zárva, KP: 9.30-17.30, Szó: 9.30-12.30 Tel: 30/384-99-56 e-mail: kecskemet@quellebolt.hu Exkluzív üzlet, exkluzív kínálat. A Csilla Elegant-nál a hölgyek évek óta a legkiválóbb divatházak (Joseph Ribkoff) minőségi felsőruházatait találják a báli ruháktól a kosztümökön át a hétköznapi elegáns viseletekig. Az öltözködésre sokat adó hölgyek körében jól ismert a szaküzlet, hiszen évek óta az Északi térfal belső udvarában fogadta a vásárlókat, ez év áprilisától azonban új helyen, a Bocskai-udvarban érhető el az exkluzív kínálat. A nagyobb alapterületű eladótérben minden eddiginél nagyobb választékot nyújtanak! Jelenleg is tart a fantasztikus nyári akció! ELÉRHETŐSÉG: Tel: 76/485-777, 30/446-88-44, nyitva: HÉTFŐ: ZÁRVA, K-P: 10-18, Szó: 10-12 Harmónia Design Stúdió Egy új megvilágításba helyezi a burkolóanyagok és fürdőszobák lakberendezésben elfoglalt helyét a kecskeméti Harmónia Design Stúdió. Az ügyfelek számára egy teljesen meglepő személyes értékesítési formáját kínálja a minőségi, teljesen egyedi minta- és színvilágot megtestesítő burkolóanyagoknak és fürdőszobáknak. A kiválasztott termékekből látványtervet készítenek, így a vásárló előre láthatja, hogyan fest az általa megálmodott konyha, fürdőszoba vagy terasz. A tervezésen túl a házhoz szállítást is biztosítják. ELÉRHETŐSÉG: Tel/Fax: 76-505-766, 505-767. e-mail: studio@harmoniads.hu www.harmoniads.hu Bálái Computer Kft. HARDVER-SZOFTVER KERESKEDELEM Kecskemét, Wesselényi utca 1. (Bocskai udvar) Tel: 76/415-836 Nyitva: H-P: 9-18, Szó.: 9-12 www.balai.hu e-mail: balai@balai.hu