Petőfi Népe, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-01 / 178. szám
5 PETŐFI NÉPE - 2007. AUGUSZTUS 1., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Változatosabbá szeretnék tenni találkozóikat a cukorbetegek Orvosság a levelek között? mobil patika A kockázatokról kérdezze meg nyugodtan postását! Malac és kecske, vaddisznó, no meg sült csülök is kerül majd az asztalra KISKUNFÉLEGYHÁZA A jövőben - programokban és hasznos információkban - gazdagabb találkozókkal szeretné visszanyerni tagjai érdeklődését és rokon- szenvét a Kiskunfélegyházi Cukorbetegek Közhasznú Egyesülete. Dudásné Zita, a szervezet elnöke lapunknak elmondta: mára elengedhetetlenné vált a változtatás. Egyesületüknek harmincöt félegyházi, illetve környékbeli tagja van, ám az elmúlt időszakban havi találkozóikon legfeljebb négyen-öten vettek részt. Pedig korábban a jó hangulat, lelkesedés jellemezte összejöveteleiket. Mivel a kialakult helyzetért részben önmagát is felelősnek tartja, az egyesület elnöke azt tervezi, a következő tisztújításon nem jelölteti magát. Mindazonáltal a jövőben is aktívan részt vesz a közösség életében, de elsősorban ötleteivel és kapcsolataival igyekszik érdekesebbé, tartalmasabbá tenni az egyesület összejöveteleit. Az ötlethiány mellett a pénzhiány is nehezítette a cukorbetegek egyesületének életét Ám ez is megoldódni látszik. Kapus Krisztián önkormányzati képviselő megígérte, hogy megoldást keres a problémákra. ■ Sz. A. A francia kapcsolat ezúttal az ifjúság ügyeire koncentrált idegenforgalom A népművészeti és gasztronómiai értékek bemutatása mellett a magyar és a francia fiatalok közötti kapcsolat továbbépítése céljából több mint negyvenfős félegyházi küldöttség járt az elmúlt héten a franciaországi Bagnols-sur-Seze-ben. A francia várossal kötött és kiépített kapcsolat a ’90-es évek elején, a németországi testvértelepülés, Braunfels közreműködésével jött létre. A zömében fiatalokból álló népes küldöttség néptáncbemutatóval egybekötött kiállításon mutatta be Kiskunfélegyháza népművészeti és gasztronómiai értékeit. Előbbit a különböző népművészeti tárgyak és a néptánc, utóbbit a hamisítatlan marha- pörkölt és a jóféle alföldi borok képviselték. ■ Szász A. A tervek szerint ősztől ötvenféle, vény nélkül is forgalmazható gyógyszert árusít a mobilposta-szolgálat. Szász András A közelmúltban bezárt kistelepülési posták pótlására beindított mobilposta-szolgálat járművei ősztől ötvenféle, elsősorban vény nélkül forgalmazható gyógyszert is árusítanak. Az új szolgáltatás bevezetéséhez a posta kisteherautóiba hűtőszekrényeket szerelnek, a járművek vezetői pedig úgynevezett gyorstalpaló tanfolyamon sajátítanák el a tevékenység végzéséhez szükséges minimális szakasszisztensi ismereteket. A gyógyszerészek és a háziorvosok körében jókora felháborodást keltett a hír. A patikusok úgy vélik, felelőtlenség gyorstalpaló tanfolyamon „kiképzett” postásokra bízni a gyógyszerek forgalmazását. Az egyes készítmények ugyanis bizonyos társításokban nemhogy gyógyítanának, de teljességgel kiszámíthatatlan következményekhez vezetnek. A mobil posta járműveinek vezetői legjobb szándékuk mellett ROKOLYA JÓZSEF: - Sok OZ idős a községben, aki inkább a körzeti orvoshoz fordul panaszaival. Attól tartok, ők nem fogadnák el a postástól kellő bizalommal a gyógyszert, úgyhogy feltehetően a továbbiakban is csak az orvosi rendelésekre járnak majd segítségért (Sz. I.) sem tudják megadni azokat a szükséges pluszinformációkat, melyek elengedhetetlenek egydeli Gizella.- - Én éppen a jászszentlászlói patikába indultam a gyerekekkel. Erről a kezdeményezésről még nem hallottam, de nem bánnám, ha egy egyszerű fájdalomcsillapítóért nem kellene a jövőben a szomszédos települések valamelyikére utazgatnom. (Sz. I.) egy gyógyszer megfelelő alkalmazásához. Dr. Hajagos-Tóth Sándor, Mó- ricgát és Jászszentlászló körzeti orvosa egyszerűen butaságnak tartja az ötletet. A gyógyszer mégiscsak gyógyszer - véli a doktor, aki szerint a gyógyszerkiadás alapos és szerteágazó ismereteket igényel. Nem biztos, hogy a mobil postás vagy a diszpécser megfelelően el tudja látni ezt a minimum egészségügyi asszisztensi végzettséget igénylő, felelősségteljes tevékenységet. A körzeti orvos hozzátette: számára azért is érthetetlen az ötlet, mivel a háziorvosok többsége - köztük ő is - több évtizede az ÁNTSZ- től kapott, megfelelően felszerelt kézipatikával rendelkezik. Az esetleg hiányzó gyógyszerek beszerzését pedig a falugondnok, Móricgát esetében Vajda István eddig is a legtökéletesebben megoldotta. Azonos véleményen van Csontos Máté is. Móricgát polgármestere lapunknak elmondta: ő egyelőre csak a sajtóból értesült a kezdeményezésről, de még semmilyen hivatalos formában nem keresték meg. Leszögezte: kizártnak tartja, hogy ez náluk működne, mivel a háziorvosuknak olyan kézipatikája van, amelyik a rendelések idején mindig a betegek rendelkezésére áll. Ősztől mozgó patikák? információink szerint a Magyar Posta Zrt. nyílt versenyeztetés nélküli eljárásban választja majd ki azt a gyógyszerforgalmazó céget, amely összeállítaná a mobil hálózat kisteherautóiról forgalmazható, ötvenféle patikaszerből álló egységcsomagot Eközben a kormány szintén ősztől úgynevezett mozgó gyógyszertárak bevezetését is tervezi. MEGKÉRDEZTÜK A MÓRIC GÁTIAKAT Mit szólnak az ötlethez? Október elsejétől a mintegy ezer kistelepülést ellátó mobilposta-szolgálat járművei a szokásos küldemények továbbítása mellett ötvenféle gyógyszert is forgalmaznak majd. Legalábbis a Magyar Posta Zrt. és a kormány tervei szerint. gasztro-udvar Folytatódik a Bajai ízes hétvégék programsorozata. A halászléfőző népünnepély után ismét látogatható a főtéri Gasztro-udvar. Az elmúlt hét végén grillpartíra várták a bajaiakat és a turistákat, míg augusztus első szombati napján kecskét és malacot sütnek a Szentháromság téren. A Húsételek szabadtűzön, nyárson című vacsora 19 órától kóstolható. Egy héttel később meglepetéssel rukkolnak ki a szervezők, majd a Gemenc Zrt. segítségével, gombás-káposztás vaddisznóragu fő a bográcsban. A hónap utolsó szombatján Bajor hétvége - sült csülökkel - az ajánlat. Egyébként a Gasztro- udvar mindennap nyitva van Baja főterén. ■ -géczyLázasan készülnek a halfőzőmesterek a Sobri-kupára nagybaracska Megkezdődött a visszaszámlálás, a Sobri-kupára készül a falu apraja-nagyja. Augusztus második hétvégéjén rendezik meg a XIX. halászléfő- ző-versenyt. Jövő szombaton mintegy hetven versenyzőre számítanak a szervezők. A Ferenc-csatorna és a termálfürdő melletti területen állítják fel a főzőhelyeket. A helyek számo- zottak; hogy ki hová kerül, azt a ■ Számít a szín, a küllem, az állag, az illat, az íz és a zamat. regisztráláskor sorsolják ki. Minden nevezőnek három kiló pontyot adnak, más halat tilos használni. A zsűri nem ismeri a szakácsok nevét. Száz ponttal jutalmazhatja az ételeket. Számít a szín, a küllem, az állag, az illat, az íz és a zamat. Értékelik a halhús ízét és látványát, de pont jár az összbenyomásért is. A versenymunkát megjelölni tilos. Látványzsűri is működik: figyeli a terítés módját, a berendezés és díszítés összhangját, a főző egyéniségét. Jutalmazzák a környezet tisztaságát, figyelembe veszik a harmóniát - tájékoztatta lapunkat Ragadics Zoltán szervező. ■ Rab Rita Fesztivál Több mint tízezren hűsöltek a Vadkerti-tó mellett a hét végén, a mediterrán strandpartin. A korábban Soltvadkerti Sörfesztivál néven futott dzsemborlt Immár kilencedik alkalommal rendezték meg, és a látogatók ezúttal Is megtöltötték a tópartot A fellépők között ott volt többek között a Desperado, Nagy Feró, valamint a Neoton. Utóbbi koncertje tavaly a vihar miatt elmaradt - az ismétlés sikeresnek bizonyult ■ S. I. Ittasan és jogsi nélkül vezetett, elzárásra ítélték Kalocsa Szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vettek egy illetőt a rendőrök, akire gyorsított eljárás végén ötnapos elzárást rótt ki a bíróság.- Pénteken a rendőrjárőr ellenőrzött egy ladást. Gyorsan kiderült, hogy korábban eltiltották a vezetéstől. Mégis volánhoz ült, ráadásul ittasan autózott - idézte fel a történteket Lőrincz István százados. A sofőrökre fokozottan figyelnek a kalocsai rendőrök. A büntetések kiszabása kapcsán úgy tapasztalták: a pénzbírság helyett a jogosítvány több hónapra történő bevonása hatásosabb büntetés. ■ K. T. Parlagfüvet irtottak Bajai civilszervezetek összefogásával ismét Irtották a parlagfüvet. Magyarországon a középiskolások 30-40 százaléka szenved allergiás betegségben. Ez az arány a felnőtt lakosság körében kedvezőbb, mégis legalább kétmillió ember érintett hazánkban.