Petőfi Népe, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-16 / 191. szám

12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2007. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK GYÁSZHÍR „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk. RÉCZI CSABA kecskeméti lakos, életének 32. évében, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése 2007. augusztus 17-én, 15.00 órakor Kecskeméten a széchenyivárosi urnatemetőben lesz. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk I i mindazoknak . All r a rokonoknak, 1 r ismerősöknek, akik \ i Király Ernőné T­Kuczik Hermina 1 búcsúztatásán részt vettek. A gyászoló család JOZSVAI ISTVÁN volt Tázlár, felsőtelepi lakos, halálának 10. évfordulóján. Szerető lánya, veje, unokái. gyászhír Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Király Benő a Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Szövetkezet volt főkönyvelője 83 éves korában elhunyt. Temetése 2007. augusztus 21-én (kedden), délután 14 órakor lesz Budapesten az Újköztemető 53- as szóróparcellán. A gyászoló család. Kiskunhalas GYASZHÍR "Olyan csend van így nélküled, alig hallani, amit még utoljára akartál mondani.'' Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH MIHÁLYNÉ Gemzsi Irén Minácska az MMG, IGV nyugdíjasa kecskeméti lakos, 75 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása augusztus 17-én, 15.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481 220, 76/481-975, 76/506 818, Fax: 76/506-819 Skála Áruház bejárata (LAPpont) 76/506-818 Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskémé, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329 Fax: 76/501 923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639 222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál) T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Sziladv Áron n. 5-7. 77/523-852. LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksav S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. A xxmatktá. adjuk! Petőfi Népe Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 70/947-91-94.-----------------------------------------------------------------------*874541* BÁ TYA-ALSÓN az 51-es út mellett tanya eladó, vízzel, árammal. 78/463-641.------------------------------------------------------_----------*880343* KA TÓNATELEP-ÚRRÉTEN 3 szobás+nappalis+ étkezős családi ház tetőtér beépítési lehető­séggel, részben alápincézve, 3000 m2 telekel, gyümölcsfákkal betelepítve eladó. 76/701- 405, 20/242-3875.----------------------------------------------------------------------- *66000* KE CSKEMÉT Széchenyivárosban 1 szobás gar­zonlakás, feújított, erkélyes, na$on jó állapot­ban eladó. 20/438-6868,70/316-2848.-------------------------------- *66000* KE CSKEMÉT, Alsószéktón 180 m!-es családi ház eladó. Ár: 23,2 M Ft, 20/528-1260.------------------------------------------------------------------------*879059* » Kecskemét, Hunyadivárosban négylakásos társasházban fsz.-i, 3 szobás lakás garázzsal eladó. 30/5151-643.-**4*.-----------------------------------------------------MS* »71290* KECSKEMÉT, Széchenyiben IV. em.--i 62 «i2-es lakás eladó. Ár: 7,9 M Ft, 20/394-7530.------------------------------:---------------------------------------*879059* KE CSKEMÉTEN a Malom közben kertes ház el­adó. Érd.: 30/9152-264.------------------------------------------------------------------------*880513* KECSKEMÉTEN, Tömörkény I. utcában 2005- ben épült 74 m2, két szoba + nappali, étkező, klímás lakás jó áron eladó garázzsal. 30/49- 69-148.------------------------------------------------------------------------*876434* KM ÉT, Liget utcában 59 m2-es lakás garázs- zsal eladó. Ár: 10,9 M Ft, 20/528-1260.------------------------------------------------------------------------*879059* KMÉT, Műkertben III. em.-i, 2 szobás, erkélyes lakás eladó: 8,5 M Ft, 20/491-2889.-----------------------------------,------------------------------------*879059* KMÉT, Őz u.-ban 5 éves, I. em.-i, 1,5 szobás lakás eladó. Ár: 15,3 M Ft. Érdeklődni: 20/491-2889------------------------------------------------------------------------*879059* KMÉT, Széchenyiben V. em-i, 2,5 szobás lakás eladó. Ár: 7,5 M Ft, 20/491-2889.---------------------:--------------------------------------------*879059* KM ÉT, Széchenyiváros, Lánchíd u.-ban II. emeleti, 47 m2-es, 1,5 szobás, jó állapotú, fö- tésszabályzós lakás eladó! Ár: 7,8 M Ft T.: 30/239-27-34------------------------------------------------------------------------*880414* KMÉT, Wesselényi u.-ban 62 m2-es, II. em.-i lakás eladó. Ár: 13,8 M Ft, 20/394-7530.---------------------------------------------------------------U—*879059* KM ÉTEN, lakóház építésére. Lbenei út elején ép.engedélyes terület eladó: 20/342-6581-----------------------------------------------------------------------*863548* KM ÉT belvárosi 32 m2-es, összkomfortos lakó­ház (terasszal) és 53 m2 udvarral eladó: 6,2 M Ft, 70/591-9428, 20/321-5919.------------------------------------------------------------------------*880252* KÜLFÖLDIEK vagy IGÉNYESEK részére régi ház (78 m2, közp.fűtés), 403 négyszögöles, igé­nyesen parkosított, fenyveserdő alatt, Tőserdőtől 1,5 km-re, Kapásfaluban eladó. Mellette építési telek is eladó. „A nyugalom és a csend szigete.” Együttes ár: 9,7 M Ft. Érdek­lődni: 20/9326-852.------------------------------------------------------------------------ *66000* LAJOSMIZSE, Bene 11/A sz. alatti családi ház eladó! T.: 30/40-80-699,30/2-317-092-----------------------------------------------------------------------*880595* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.---------------------------------------------------------------*878764* TI SZAKÉCSKE, Tiszabögön tanya villannyal, fúrt kúttal eladó 1,1 M Ft. 20/341-8780.----------------------------------------------------------------------*880471* KM ÉT, városközponti 2 szobás, parkra néző, I. em.-i, nagyon jó állapotban lévő lakás (panel­házban) eladó. Érd.: 17-20-ig 30/299-3518.----------------------------------------------------------------------*879229* BÉ RLEMÉNY KERESEK Kiskőrös és Kiskunfélegyháza belvá­rosában, forgalmas helyen utcafronttal és ki­rakat lehetőséggel rendelkező 200 m2 körüli üzlethelyiséget bérbe, vagy megvételre. Érd.: 30/9953-347.-----------------------------------------------------------------------*880581 * KI ADÓ 11 m2 üzlet 7 m2-es raktárhelyiséggel Kmét, Dobó krt. 15.06-20/390-7306.-----------------------------------------------------------------------*874489* AL BÉRLETET KÍNÁL * Budapest, XIII. kerületben diák részére al­bérlet kiadó. Érd.: 70/291-31-97.------------------------------------------------------------------------*880618* a Kecskemét, árpádvárosi 1 szobás, bútoro­zott lakás, hosszú távra kiadó. 30/9431-482.------------------------------------------*880522* KE CSKEMÉTEN, a Ceglédi út mellett kiadó szoba- konyhás-fürdőszobás, különbejáratú, külön órákkal felszerelt lakás 1-2 tő részére, illetve há­zaspárnak: 25 E Ft/hó. Kocsibeállással 30 E Ft/hó. Telefon: 70/575-47-79,76/497-303.-----------------------------------*------ *66000* KE CSKEMÉT, Szt. László krt.-i 2,5 szobás cs. ház berendezve is kiadó. 70/501-9838.------------------------------------------*880562* KM ÉT, belvárosban 2 szobás, bútorozott, I. em.-i lakás kiadó. 30/318-0745.------------------------------------------------------------------------*880637* KMÉT, belvárosi 3 szobás bútorozott, gépesí­tett, felújított lakás kiadó. 76/321-413.----------------------------------:-------------------------------------*880495* KMÉT, Március 15. u.-ban bútorozott, erké­lyes garzonlakás kiadó: 30 E Ft/hó + rezsi +1/2 hó kaució. 30/856-6001.------------------------------------------*880505* KM ÉT, petőfivárosi (Bagoly u.-i) 2 szintes, 4 szobás ház kiadó. 06-30/537-0863.---------------------------------------------------------------------*880468* KM ÉTEN, központban 73 m2-es lakás kiadó. 30/420-9277.-----------------------------------------------------------------------*880500* S Kméti zöldövezetre néző 2 szobás lakás ki­adó. 1 havi kaució szükséges. 30/573-3750. AUTÓT veszek bontásra, adásvétellel is, üzem- képtelent is! 20/33-33-745.------------- *878786* 8 C itroen AX 1.1 '90-es évj. újszerűén sok extrával: 220 E Ft, 70/579-02-30.-----------------------------------------------------------------------*880640* * C ITROEN Saxo 7 év, 5a. extrás: 70/334-9815------------------------------------------------------------------------*880462* GOLF III l,4i 5 ajtós 550 E: 20/970-1044.------------------------------------------------------------------------*880461* IFA pótkocsi eladó. UL: 825-ös IFA kerekek el­adók. 20/577-84-55.-----------------------------------------------------;------------------*880548* 8 O pel Astra Sedan 1.7TD '97-es évj. friss műszakival eladó. 20/3348-956.------------------------------------------*880429* s O pel Vectra lejárt műszakival eladó. Érd.: 30/9780-237.-----------------------*880496* 8VW Jetta I B+G üzemű, 1,5 év műszakival, '83. évj., jó állapotban eladó. Érdeklődni: 20/3348-956------------------------------------------------------------------------*880429* A Brill Kit. 15. születésnapja alkalmából I • ^ Akciós DIESEL SEAT modellek a Brill-nél! Ibiza 1,4 TDI80 LE már 3.199.000 Ft-tól Cordoba 1,4 TDI 80 LE már 3.299.000 Ft-tól A gépjármű főbb felszereltsége: ABS, két légzsák, elektromos ablakok, központi zár, ködfényszóró, klíma 2007. június és augusztus között a Brill Kft-nél új gépjárművet vásárlók között egy Malaguti robogót sorsolunk ki. Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. 76/503-060 8 3,5 t-ás bili. pótkocsi, piros rendszámmal és UE-28-as pótmotorral 320 E Ft-ért eladó. 20/49-555-19.-----------------------------------------*880483* GÉ PEK FENDT traktor eladó. 30/427-6055.--------------------------------------------------------------------*-*880345* 8 G ABONAFELHORDÓ, IFA, targonca, 250-es Jawa, 500 kg-os mérleg eladó: 20/9383-645,-------------- ---------------880476* 8I H 6200 gabonavetőgép, 2 db vontatott si­lózó, 3 m-es kombinátor, 2 fejes IH eke, T088- as trágyaszóró eladó. 70/214-80-92.------------------------------------------------------------------------*880573* KISFÜLKÉS 80-as, UNHZ 500-as: 30/9736- 916.------------------------------------------------------------------------*880276* MTZ 80-82 kisfülkés tolólappal, rönkfogóval eladó. 20/5657-551.- *880588* 8 Niva, pótkocsi, öreg John Deer traktor, bá­lázók, rendsodrók eladók. 20/56-86-371.-----------------------------------------:-----------------------------*880643* 8 2 db IH 4 fejes független eke, Rohant 66- os körbálázó, 686-os burgonyakombájn el­adó. 06-30/9284-601.------------------------------------------------------------------------*880484* ÁLLÁST KÍNÁL A HOTEL Fortuna (Dávod-Püspökpuszta) felvé­telt hirdet FELSZOLGÁLÓI munkakörbe, szak­irányú végzettséggel. Jelentkezést és önélet­rajzot 6524 Dávod, Rákóczi u. 55. számra vár­juk.---------------------;------------------------------------------‘—*878554* A K ECSKEMÉTI Oon Pepe étterem érettségizett diszpécsert keres. Fényképes önéletrajzokat a zoltan.szabo@donpepe.hu címre kérjük.------------------------------------------------------------------------*879089* A KOCH'S TORMA KFT. kiskunfélegyházi telep­helyére gyakorlattal rendelkező, élelmiszer- iparban jártas géplakatost keres. Érd.: 76/559-400 számon 8.00-16.00 óráig.------------------------------------------------------------------------*880649­DUNAVECSÉRE részmunkaidős takarítót kere­sünk. 30/498-4957.------------------------------------------------------------------------*880465* AUSZTRIAI cég Magyarországon konkurencia nélküli tevékenységgel országos hálózatába tőkével rendelkező partnereit keresi. Elérhető befektetés, gyors megtérülés. Tel.: 06- 20/9206-068 naponta 10-18-ig.---------------------------------------------------------­-----------*880514* AU SZTRIAI munkalehetőségek - mindenkinek! Hölgyeknek és Uraknak. Szakmunkák, segéd­munkák, teljes lebonyolítással is! Szezonális jelleggel, vagy hosszabb távon. Tel.: 06- 30/919-0640, www.eujobinfo.hu------------------------------------------------------------------------*876849* BAJAI székhelyű kft munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: 2 fő könyvelőt szakirá­nyú végzettséggel, 1 fő közép- vagy felsőfokú műszaki végzettségű munkatársat, 1 fő felső­fokú (agrár végzettség előnyben) munkatár­sat Önéletrajzot a 6501 Baja, Pf.: 179 címre várjuk!-------------------------------------*----------------------------------*878554* A P hoenix Mecano Kft Kecskemét Kundisch gyáregységébe keresünk jelentkezőket műszaki ezető helyettes pozícióba: Feladatok:- üzemi megrendelések határidőben történő kivitelezése a mennyiség és a minőség figyelembe vételével Elvárások:- érettségi- gyors tanulásra és önálló munkára való képesség, de csapatban gondolkodás- alapszintű számítógépes ismeretek. Amit kínálunk:- stabil vállalati háttér- támogató munkahelyi légkör :- változatos, sokrétű kihívásokkal teli feladatok Egyéb információ:- Az állás a megegyezést követően azonnal betölthető Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, jelentkezhet a 76/515-539-es számon Bárányí Árpád termelés vezetőnél. 910046 BETANÍTOTT munkásokat keresünk Komárom- Esztergom megyei munkahelyre, korrekt fize­tés, étkezési utalvány, szállást biztosítunk. Érd.: 06-20/311-15-87.-----------------------------------------------------------------------*880457* BE TEGSÉGMEGELŐZÉSSEL foglalkozó orvosi cég asszisztensnőket és telefonmarketingese­ket keres főállásban. Fényképes önélet­rajzokat az alábbi e-mall címre várjuk: icc@t-online.hu A Phoenix Mecano Kft. Kecskemét Kundisch gyáregységébe keresünk jelentkezőket betanított szerelő pozícióba: Feladatok:- fóliabillentyűzet összeszerelése Elvárások:- precíz, pontos munkavégzés Amit kínálunk:- stabil vállalati háttér támogató munkahelyi légkör Egyéb információ: az állás a megegyezést követően azonnal betölthető a munka jellegét tekinve aPlsősorbamhölgyek jelentkezését várjuk Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, jelentkezhet a 76/515-539-es telefonszámon Baranyi Árpád termelés vezetőnél. 910038 CNC, NC megmunkáló központ kezelő szak­munkásokat hosszú távra azonnali belépéssel négyszámjegyű nettó órabér biztosításával fel­veszünk Győr és Vas megyébe. Bérlakás ingyen biztosított utazási hozzájárulás mellett. Érd.: 30/443-3328,96/577-310.------------------------------------------------------------------------*880470* FRANCHISE rendszerű ingatlaniroda nyitásá­hoz vezetőket, munkatársakat keresünk át­képzéssel, finanszírozással! 06-1/210-4673.------------------------------------------------------------------------*878784* GYAKORLATTAL rendelkező CNC esztergályost kecskeméti munkahelyre felveszek. 20/9440- 510.-----------------------------------------------------------------------*879113* KE CSKEMÉTI Don Pepe étterem saját autóval rendelkező futárokat keres. Érd.: 10-16-ig 30/635-6555.------------------------------------------------------------------------*879069* HIDEGBURKOLÓ szakmunkásokat keresünk Vibrokerámia burkolat készítésére vidéki mun­kára, kiemelt bérezéssel, folyamatos munka­végzésre. Érd.: 8-17 óráig a 76/483-999 tele­fonszámon.-----------------------------------------------------------------------*880390* KE CSKEMÉTI kávézóba szakképzett pultos, felszolgálót keresünk. Pályakezdők jelentkezé­sét is várjuk. Jelentkezni: 30/496-2109. •878480* KECSKEMÉTI kft. keres építészmérnök munka­társakat Érd.: 76/324-547.-----------------------------------------------------------------------*880520* KE CSKEMÉTI munkahelyre jó megjelenésű va­gyonőröket keresünk, kiemelt bérezéssel. Tel: 30/465-4760----------------------------------------------------------------------*878460* KE CSKEMÉTI zöldségboltba középkorú hölgyet keresek eladónak. 30/587-8400.-----------------------------------------------------------------*880511* KERESÜNK Budapestre CNC marós, CNC eszter­gályos, CNC köszörűs szakembereket kiemelten magas bérezéssel. Jel: 20/921-7250.------------------------------------------------------------------------*880635* KISKUNHALASRA részmunkaidős udvarost ke­resünk. 30/498-4957.----------------------------------------------------------------------*880465* KM ÉTEN, a Malom Centerben működő Bambini Játéküzlet azonnali kezdéssel eladót keres. Fényképes önéletrajzokat kecskemet@bambinethu, Kmét, Korona u. 2. szám alá várjuk.----------------------------------!-----------------------'------—*880517* MA GÁNTANÁRT keresek heti 3 alkalommal (hétfő, szerda, péntek) második osztályos né­met-magyar kislányomnak Dunatetétlenre ha­vi 100.000 Ft-ért. Esetleg plusz benzin. 06- 70/2828-552.-------------------------------------------------- *880463* MU NKÁT keres 8 általános vagy magasabb végzettséggel? Elektronikai területre keresünk összeszerelőket (hőseket és urakat is) hosszú távú, könnyű fizikai betanított munkára Abony, Szolnok, Cegléd, Nagykáta környékéről. Kiemelt jövedelmet busszal való ingyenes szállítást bonuszt, étkezési jegyet biztosítunk. Érd: Hu­mán Rent Ma^arország Kft 06-30/324-5134. Ny.v.: 6394-4/2005-0100-233------------------------:----------------------------------------------*880266* MU NKÁT keresel alap- vagy középfokú végzettségeddel? Légy egy fiatalos csapat ütő­képes tagja! Jelentkezz hosszú távú, könnyű fizikai munkára operátornak, targoncásnak vagy műszerésznek Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér vagy Komárom-Esztergom megyébe! Ki­emelt jövedelmed, munkahelyi étkezésed, utazásod, szállásod, plusz juttatásaid mi biz­tosítjuk! Humán Rent Mo. Kft., Tel.: 06- 30/324-5134; 6000 Kecskemét, Hoffmann J. u. 3. Ny.v.: 6394-4/2005-0100-233 ------------------------------------------------------------------------*880266* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 _____ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Kecskemét főterén (Szabadság térő.) a Szabadság tér és a Kálvin tér sarkán Az új Petőfi Népe székházban, Széchenyi körút 29. Központi ügyfélszolgálati irodák Kecskeméten M £• 11/

Next

/
Oldalképek
Tartalom