Petőfi Népe, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-09 / 185. szám

cskeméti REPÜL nehet a biztonságos repülés rovására iztosan valamelyik Gripen pilótafülkéjében ülnék ték át. A generációs váltás- le viszont pozitív eredményei vannak. Lelkesen végzik a inkájukat, jobbnál jobb ötle­tei hozakodnak elő. Az idén dául úgy döntöttünk, hogy a tikus bemutatót a korábbi :khez képest lényegesen na- tbb területen tartjuk. A leve- aen pedig nem lesznek külön igyar és külön nemzetközi ikkok. A bemu- ók sorrendjé- k összeállítása- r kizárólag a ványra kon- itráltunk. A talmat tartot- e szem előtt. Átalakítottuk a Léptetőrendszert is, reméljük átogatóknak így kevesebbet J a kapu előtt ácsorogniuk. nden feladatot határidőre jrehajtottunk. De egy ilyen ■retű rendezvény előkészüle- során azonban sosem lehet elenteni, hogy kész vagyunk, ndig előfordulhat valamilyen llemetlen meglepetés. Próbá­ik ezekre is felkészülni. Sze­nünk, ha a látogatók az eset­és kisebb bakikból semmit m vennék észre. \ kecskeméti légiparádét Eu­rópa legrangosabb rendezvé­nyei közt tartják számon. Ezt támasztja alá az óriási szakmai érdeklődés is. A szervezők a legfontosabb feladatuknak a be­mutató biztonságos végrehajtá­sát tekintik.- Ez a két nap a megmérette­tésünk, a munkánk bemutatása - teszi az asztalra a repülőtér térképét a tábornok. Nem sza­bad hibáznunk. Ha egy bemutató repülést veszé­lyesnek ítélünk meg, azonnal be­avatkozunk. Az aeroshw-k lebo­nyolításának biztonsági előírá­sait egy nemzetközi jogszabály határozza meg. A mi esetünk­ben ez kiegészül a honvédelmi miniszter ide vonatkozó utasí­tásával. Az ezekben rögzítette­ket kell betartanunk és betar­tatnunk. A pilóták és a techni­kai személyzet egy, a legapróbb részletekre is kiterjedő eligazí­táson vesz részt. A végén pedig aláírják: tudomásul vették és megértették a szabályokat. A show ideje alatt a toronyban a repülésirányítók mellett két pi­lóta szakmai szempontok alap­ján figyeli a levegőben lévő gé­peket. A legkisebb szabályta­lanságnál is azonnal figyelmez­tetik a repülő vezetőjét, és le­szállási parancsot is adhatnak. Az elmúlt bemutatók során két­szer kellett beavatkozniuk. Egy­szer egy merevszárnyú gép megsértette az engedélyezett al­só magassági értéket, másik al­kalommal egy polgári helikop­ter a nézők fölé repült. A szervezők állítják: mindent megtesznek azért, hogy a nézők szórakozását, élményét semmi ne zavarja meg. Megpróbálják megakadályozni a rendbontást, kiszűrni a tömegből a nem kívá­natos személyeket. Egyenruhás és civilbe öltözött rendőrök is járőröznek majd a reptéren.- Igazán sajnálom, hogy rosszkor születtem. Ha csak öt évvel fiatalabb lennék, most biz­tosan én is valamelyik Gripen pilótafülkéjében ülnék. Ezek re­mek gépek, a XXI. század köve­telményeinek messzemenően megfelelnek. Komfortosak, nagy a hatósugaruk, korszerű a fegy­verzetük. Sajnos én csak a MiG- 29-est és az Albatrost repülöm - indul a következő ellenőrző útjá­ra a tábornok. ■ Galambos S. ■ A kecskeméti légiparádét Euró­pa legrangosabb rendezvényei közt tartják számon. * Az akció visszavonásig, minden termékre érvényes. A bármely 2 kiválasztott termék közül a kedvezőbb árú jár ajándékba. www.dockyard.hu Szeretnénk ha a nyár utolsó heteit minél kényelmesebben töltené. A Dockyard 10 üzletében a Columbia, Fundango és yarn & button kollekcióinak minden darabját egyet fizet kettőt kap akcióban viheti haza. így nem kell választani 2 szimpatikus termék között, hiszen egy áráért viheti mindkettőt. Dockyard üzletek: Kecskemét - Malom Központ (földszint) augusztus 11-én, szombaton éjszaka is nyitva! Budapest (Árkád • Mammut I Westend) • Debrecen • Győr • Pécs Szeged • Szombathely • Veszprém A nyár szárnyal, az ár leszáll ockuard ■ ■■■■■ Ji S L fl N O S Columbia “ SjxntswearCompany. 0 f=UNUnNGU yarn & button

Next

/
Oldalképek
Tartalom