Petőfi Népe, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-09 / 185. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK 13 MEGYEI KÖRKÉP Nem biztos, hogy felkel a Nap Rémen, a hét végi kakasbuli után Ultimátum a rendbontóknak Kiskunfélegyháza Egyeztettek a közbiztonság javításáról Éjjel megfújták a gázosoktól a forgalomirányító jelzőlámpákat fesztivál Nem lesz csend, de gyakori kukorékolásra ne szá­mítson, aki szombaton a tele­pülés környékén jár. A hétvégre jelentősen meg­csappan a hangoskodó kaka­sok száma. Kakasfesztivált tar­tanak ugyanis a parkerdőben, ahová a szokások szerint több ezren látogatnak. Ebédre pedig pörkölt lesz a rémi kakasokból. Délután lesz majd nagy vi­gasság: népdalkörök, citerások, táncosok, énekesek váltják egymást a színpadon. A műfaji kínálat széles, hiszen a naszva- di nyugdíjasklub csoportjától a helyibéli karaoke-csoport pro­dukciójáig sokféle program vár a nézőkre, hallgatókra. Este a tombolasorsolás után - megszakítva a fél 10-es tűzi­játékkal - kezdődik a bál, ami hagyományosan kakaskukoré­kolásig tart. Feltéve, hogy a jó étvágyú fa­lubéliek hagytak legalább egyet a szárnyasokból. ■ K.T. Megszüntetik a víz pangását a a hálózatban szánk Valószínű, hogy sikerül megoldani az ivóvízhálózat fej­lesztését. A mintegy hétmillió forintba kerülő építkezés felét kifizeti a Gázépszer Kft. Sürge­tő a feladat, mert jelenleg több vezetékszakasz nincs bekötve a folyamatos keringésbe. Emiatt az utcák végén lévő csőszakaszokban pang a víz­tartalom, amit rendszeresen kezelni kell a fertőzésveszély elhárítására. A pangó vizet ál­landóan le kell engedni és a vízvezetékszakaszt át kell mos­ni. Mindez nem kevés többlet költséggel jár. Szánkon első­ként azt tervezik, hogy öszsze- kötik az Izsáki út és az Arany János utca, a Vörösmarty és a Petőfi utca, valamint a Szép, a Virág, a Márk Dániel-Akácfa utcák ágvezetékeit. Az említett feladatok költsége három és fél millió forint. A munka akkor kezdődhet, amikor ez az összeg rendelkezésre áll a költségve­tésben, ezért jelenleg még nem tudni, mikor kezdődik a beru­házás. ■ M. J. A tervek szerint ezt a Játszóteret is térfigyelő kamerákkal, mozgásérzékelő lámpákkal szerelik fel. Mozgásérzékelő lámpák­kal, kamerákkal szerelik majd fel a város parkjait, játszótereit. A hétvégeken fokozzák a rendőri és pol­gárőri jelenlétet a szóra­kozóhelyek közelében. Szász András Az önkormányzat eltökélt szán­déka, hogy a jövőben rendet te­remtsen a városban. Ennek ér­dekében minden törvényes esz­közt felhasználnak - fogalmaz­ták meg a keddi megbeszélésen a városházán. Az eszmecserén Ficsór József polgármester, dr. Fehérváriné dr. Csölle Yvette jegyző, Kiss Jenő osztályvezető és az érintett területek képvise­lői mellett jelen voltak a helyi rendőrkapitányság, a polgárőr­egyesület, valamint a gyermek- és ifjúsági önkormányzat kép­viselői is. A találkozó összehívását Ernyes László, a 6-os számú vá­lasztókörzet önkormányzati képviselője kezdeményezte, aki a legutóbbi testületi ülésen in­terpellációban hívta fel a figyel­met a városban elszaporodó rendbontásokra. Kedden a vá­rosatya elmondta: egyre több lakossági bejelentést kap a kü­lönböző szórakozóhelyek kör­nyékén, a parkokban, játszóte­reken tapasztalt éjszakai han- goskodásokról, italozásokról. Javasolta: a kritikus helyszínek­re az önkormányzat szereljen fel mozgásérzékelő lámpákat, térfigyelő kamerá­kat, a rendőrség és a polgárőrség pedig lehetőség szerint fokozza jelenlétét. Azonos a vélemé­nye Gyenes Attilának, az 5-ös választókörzet képviselőjének is, aki a kutyás járőrözés visz- szaállítását indítványozta. Úgy véli, a jövőben nagyobb hang­súlyt kell fektetni a megelőzés­következtetések A tanácsko­zás végén Ficsór József polgár- mester összegezte az elhang­zottakat Kijelentette: a meg­beszélés eredményéről tájékoz­tatja a hivatal illetékes osztá­lyainak vezetőit, és kéri őket, dolgozzák ki azokat a javasla­tokat, melyek révén a képvise- l&testület meghozhatja a vá­ros nyugalmának helyreállítá­re, de egyúttal figyelmeztetett: a kiszorított renitenskedők va­lószínűleg majd másik helyen ütnek tanyát. Bense Zoltán az éjszakai rendbontókon kívül a felelőtle­nül száguldozó motorosokra hívta fel a figyelmet, Bállá Lász­ló pedig a közelgő augusztus 20-ai ün­nepségekre java­solt fokozottabb rendőri és polgár­őri jelenlétet. Marczényi Csaba, a Kiskun­félegyházi Polgárőr Egyesület elnöke elmondta: létszámához képest a polgárőrség minden tőle telhetőt megtesz. Munká­juk hatékonyságához azonban sóhoz elengedhetetlen intézke­déseket. Leszögezte: újra felve­szik a kapcsolatot a helyi mo­torosklubbal. Amennyiben nem sikerül egyezségre jutni­uk, ismét kitiltják a motorke­rékpárokat a város főutcájá­ról. Ehhez csak el kell távolí­tani az évekkel korábban ki­helyezett KRESZ-táblákat ta­karó fóliákat. elengedhetetlen az állomány gyarapítása és az éjszakai alko­holárusítás visszaszorítása. A helyi rendőrkapitányságot képviselő Csordás József alezre­des arról tájékoztatott, hogy a rendőrök is kevesen vannak, ezért a rendszeres rendőri je­lenlétet nem képesek biztosíta­ni. Mindazonáltal megígérte: hétvégeken fokozott éjszakai el­lenőrzéseket tartanak a szóra­kozóhelyek környékén, a par­kokban és a játszótereken. Az alezredes hozzátette: ő is rend­kívül fontosnak tartja a megelő­zést, és a mozgásérzékelő lám­pák, térfigyelő kamerák felsze­relésével egyetért. Dr. Fehérváriné dr. Csölle Yvette jegyző beszámolt arról a július 21-ei kiemelt ellenőrzés­ről, amit a Kossuth utca leg­frekventáltabb szórakozóhe­lyén tartottak, és amit augusz­tusban megismételnek. A jegy­ző asszony szólt a legtöbb pa­naszt kiváltó szórakozóhelyen tapasztalt szabálytalanságok­ról és megígérte: felülvizsgál­ják a zenés rendezvények en­gedélyezését, megpróbálják korlátozni az éjszakai italárusí­tást,, a szabálytalanságokat pe­dig a lehető legkeményebben megtorolják. ■ A közterületek fokozott ellen­őrzését ígéri a rendőrség. Kitiltanák a motorosokat a főutcáról? nagykörös Ellopták a gázcső­fektetőktől a forgalomirányító jelzőlámpákat. A bűncselek­mény a Szolnoki úton történt, ahol a Tigáz egyebek közt kicse­rélteti idén nyáron a több évti­zede lefektetett gázvezetékeket. Mostanáig úgy is haladtak, ahogy a munkatervben leírták, ám hétfő reggelre kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy a közlekedésirányító jelzőlám­páknak lába kelt. ■ A csőcserével nem kés­nek, ünnep után kapnak gázt a háztartások. Azóta két ember csak a jármű­vek áthaladását irányítja jelző­tárcsával. Ráadásul az ellopott lámpapár nem is a kivitelező Zöldág Kft tulajdona volt, azt a közútkezelőtől kapta kölcsön. A rendőrség nyomoz a tettesek után az építők pedig a kínos bűncselekmény után is ígérik: az eredeti határidőre elvonul­nak a forgalmas útszakaszról. A földgázt augusztus 22-én és 23- án kötik vissza a háztartások­ba, majd újra aszfaltozzák a fel­bontott úttestet. ■ M. J. Mikrobusz rohant egy kamionba az M5-ÖS sztrádán karambol Két súlyos sérültet helikopterrel szállítottak a mentők kórházba az M5-ös autópálya gyáli leágazójától, ahol tegnap történt baleset. Nem sokkal déli 12 óra előtt kamionba rohant egy mik­robusz. Az M5-ÖS sztráda Szeged felé vezető oldalán, a 21-es kilo­méternél egy külföldi rend­számú nyerges vontatóba hátul­ról rohant bele egy magyar mikrobusz. A férfi sofőr és a mellette ülő nő súlyosan megsérült, őket az összeroncso- lódott autóból a tűzoltók sza­badították ki. A tűzoltók helyszínre érkezését nagyban hátráltatta, hogy a feltorlódott autók szabálytalanul a leál- lósávot használták. A baleset miatt sokáig jelentős volt a tor­lódás, mert lezárták a pályát az M5-ÖS Szeged felé vezető oldalán. ■ M. J. 5 HÓNAPOS vörös kakasok eladók. 20/258- 3292----------------------------------------*878397* 6 HETES vadkacsák eladók. 30/482-2583. * 8 db valásztási malac eladó. 30/312^-74,, __________BÚTOR__________ 3+ 2+1-ES ülőgarnitúra és szekrénysor eladó. T.: 70/330-4287 ....... —--------------------------------------*878584* _________OKTATÁS_________ ÁL LAMILAG elismert dajka, pedagógiai, gyógype­dagógiai asszisztensképzést indít Kassza Szak­képző (Nyt: 01-0064-04). 06-1/276-59-18. mm__________________876843* DI ESEL-MARKT ‘95 Kft tanfolyamai részletfize­téssel: OKJ-s személy- és vadonon Fegyvervizs- ga; Vadászvizsga. 76/493-082, 30/219-0501. Nytsz.: 03-0123-04 Fodrász szakképzés felnőttek­nek szeptembertől. 70/509- 9580. GYÓGYMASSZŐR OKJ-s képzés indul szeptember 7-én Kecskeméten. Gyakorlattal, jegyzettel, rész­letfizetéssel 190.000 Fl Kapos Kft 30/377- 7797 www.alfakapos.hu---------------------------------~---------------------------------------------*873122* IN GATLANKÖZVETÍTŐ, értékebecslő OKJ-s képzés indul szeptember 21-én Kecskeméten. Részletfizeztéssel 76.000 Ft, 70/2090-541 www.alfakapos.hu „ KERESKEDŐ vállalkozó és Vendéglátó OKJ-s kép­zések indulnak Kecskeméten, szeptember 28- án. Részletfizetéssel 65.000 Ft Kapos Kft. 30/367-9217, www.alfakapos.hu KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő OKJ-s képzés in­dul Kecskeméten szeptember 21-én. Jegyzettel, eszközökkel, 4 részletben 129.000 Ft Kapos Kft 30/288-2092, www.alfakapos.hu —--------------------------------------------------------------------------*873153* _________PÉNZPIAC_________ 10 0.000 Ft-ról Ön se mondjon le! Tőke- és ho­zamgarancia befektetéseire. 20/9342-644 oc:j. _________RÉGISÉG_________ 0L GYAY és Bozsó festmények eladók. 30/94-32- 418. SZOLGÁLTATÁS JÉGKÁR érte autóját2 Vállaljuk a horpadások el­tüntetését korszerű technológiával, fényezés nél­kül, biztosítási kárrendezéssel együtt Érd.: 20/434-8587.------*--------------------------------------------------------------------------*875354* MA SSZÁZS Kméten! T.: 30/273-6765------------------------------------------------------------------------------- *878560* PALATETŐK bontás nélküli felújítása, lapostetők szigetelése, legjobb anyag, legolcsóbb ár. 30/9562-134; 20/529-5505.----------------------------------------------------------------------------------*878655* Sóder, murva, homok, termőföld házhoz szállítva a legolcsóbban! Akció * kerti szikla 30 Ft helyett 18 Ft/kg! Falazókövek nagy választékban! t Katonatelepi Tüzép Tel.: 70/364-6017 REDŐNY akció! Műanyag nyílászárók, redőny, re­luxa, szúnyogháló, napellenző, ámyika 10-20% kedvezménnyel a megye egész területén. 76/323-905; 79/424-116; 30/283-3824. SÍK és hullámpalatetők bontás nélküli felújítása színes mintás bitumenes lemezzel! Tel.: 76/421- 668,30/204-2144.----------------------------------------------------------------------------- *867826* SI LÓZÁST vállalok Kméten. 06-20/9415-5$^. TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT ápolt, bájos, csinos (26) kedves szőke nő ismerkedne Kméten. 20/392- m ADRIENN társat keres Kméten. 70/603-207^. ANIKÓ Kecskeméten társat keres. 06-20/481- 6161.----------------------------------------*878421* ANNA Kméten ismerkedne. 20/510-9293.---------------------------------------*876986* CS INOS, szép, dúskeblű, olaszos hölgy ismer­kedne Kecskeméten. 06-70/525-1249. DUCIKA Kméten ismerkedne. Tel.: 20/383- 0343.----------------------------------------------------------------------------------*876986* KMÉTEN fiatal lány ismerkedne. 06-20/950- 5885.---------------------------------------*876994* KM ÉTEN 28 éves, csinos, dúskeblű vörös ismer­kedne. 20/378-1883.----------------------------------------*873139* KMÉTEN 28 éves, csinos, hosszú fekete hajú is­merkedne. 70/5665-390. ■---------------------------------------*873136* SZ ÉP arcú, modell, egyetemista (20) lány társat keres. 70/554-5677.-----------------:--------*-------------*876698* 22 ÉVES, dekoratív, csinos lány társat keres. 20/354-56-31.----------------------------------------*878448* 34 ÉVES hölgy Kecskeméten ismerkedne. 20/346-7048. UTAZÁS SZUPERAKCIÓ! HOTEL BALATON - FONYÓD 59.900 Ft-tól (6 éj) 2+1 fő (10 évesig). Turnusok: vasárnaptól szombatig Üdülési csekket elfoga­dunk! www.hotelbalaton.hu 06-30/6956-367, 06-20/9611-111.---------------------------------------------------------------------------------*8715707* VEGYES C SERÉPKÁLYHA eladó: 55 ER, 30/437-032^. KUKORICÁT nagy tételben vásárolok, valamint II. osztályút, dohosai penészeset és minden egyéb terményt Tel.: 06-30/676-3274------------'---- *876701* ME ZŐGAZDASÁG FÉNYMAG eladó. 20/9415-540.---------------------------------------*877057* JA KABSZÁLLÁSON 3,6 ha 20 éves szilvás el­adó. A terület erdőtelepítésre alkalmas. 06- 20/955-69-09. KISBÁLÁS lucerna és szalma: 20/9415-540.------------------------------í--------*877057* 8 Körbálás széna eladó. Ár 4500 Ft 30/338- 90-99.----------------------------------■----*878642* SI GMA öntöződob 350 m hosszú 75-ös tömlővel eladó. 30/387-3799.---------------------------------------*878325* 8 Szamóca palánta eladó. 70/343-46-78.------------—--------------—-------*878681* 8 Téli, elálló burgonya nagy tételben eladó. Érd.: 06-20/944-53-63.----------L--------------------------------------------------------------------*fl7flfiflB* KO MBÁJNTISZTA vagy szárított tisztított minő­ségben kölest és napraforgót vásárolunk, eset­leg cserélünk kalászos vetőmagért kuncsorbai és törteli telephelyünkön kis- és nagy tételben. Ugyanitt kalászos és őszi káposztarepce, in­tegrációs termeltetési szerződést kötünk. Praktika Kft. Cegléd Tel.: 53/500-158-----------;---------------------------*878671* TE RMÉNYFÚVÓ és talajlazító. Telefon: 30/9088-180.----------------.-----------------------*869334* 8 T isztított lucernamag eladó. 20/44-33- 991, 76/352-687. VÍZSZINTES tengelyű szárzúzók 2,4 m, 2,7 m, 3 m, 4,6 méteres munkaszélességben a gyár­tótól. 06-20/9360-125.------;-------------;--------------------*878498* 1, 5 éves Hungahib T39-es tenyészkan eladó. 76/703-164.----------------------------------------*878341* HI RDETMÉNY A DÉMÁSZ Primavill Hálózatszerelő Ipari Kft. értesíti a lakosságot, hogy Kecskemét 8837/5 hrsz.-ú ingatlant villamos energiával látta el. A villamos hálózatot a DÉMÁSZ Partner Kft. a ki­vitelezés ütemének megfelelően 2007. augusz­tus 9. napján feszültség alá helyezi. Ettől az időponttól a létesítmény megközelítése, érin­tése életveszélyes és TILOS!---------------------------------------*878437*

Next

/
Oldalképek
Tartalom