Petőfi Népe, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-02 / 152. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. JÚLIUS 2., HÉTFŐ SPORT 15 Hollandiában Talmácsi Gábor ismét felállhatott a dobogóra Harc a mázsás súlyokkal kecskémét A legjobb hazai emelők a Messzi-emlékversenyen motorsport A 125 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor 3. lett a gyorsaságimotoros-vb idei kilencedik futamán, a Hol­land Nagydíjon. A győzelmet az olasz Pasini szerezte meg, má­sodik a spanyol Faubel lett. ■ A vb-verseny élén álló Faubel hét pontra növelte előnyét Talmácsi Gábor előtt.- Örülök a harmadik hely­nek. A motor nem volt túl gyors, ezért a kanyarokban pró­báltam előrébb kerülni. Tud­tam, hogy képes vagyok az utol­só körben megelőzni Gadeát. Hatalmas lendülettel érkeztem meg az utolsó sikánba, ahol el is mentem csapattársam mellett, de csak egyes fokozatban tud­tam biztosan befordulni, mert motorféket is használnom kel­lett. Emiatt azonban már nem sikerült kettesbe váltani, és a be­futónál Faubel, aki nagyon gyors volt, még megelőzött - mondta Talmácsi Gábor a verseny után. Következik július 15-én a Né­met Nagydíj. ■ Wimbledonban az eső az úr, Szávayék csak ma játszanak tenisz Az angol nyílt bajnokság szombati játéknapján szinte vé­gig zuhogott az eső Londonban, így csak néhány mérkőzést tud­tak befejezni. A nőknél a címvé­dő francia Mauresmo, és a vég­ső sikerre ugyancsak esélyes, 2004-ben győztes orosz Sarapo- va magabiztos játékkal jutott a nyolcaddöntőbe. A férfiaknál a 13. helyen ki­emelt német Haas sérülésére hivatkozva visszalépett. Nyol- caddöntős ellenfele a címvédő és sorozatban négyszer győztes Roger Federer lett volna. Szávay Ágnes a cseh Vladi- mira Uhlirova oldalán is pályá­ra lépett volna a Sania Mirza, Shahar Peer indiai, izraeli ket­tős ellen a női párosok 2. fordu­lójában, ám ezt meccset a többi­vel együtt szintén hétfőre ha­lasztották. A szervezők nem ide­geskednek a csúszások miatt, így az eltervezett vasárnapi pi­henőnapot is megtartották. ■ Hetedik alkalommal ren­dezték meg hét végén Kecskeméten a Messzi István-emlékversenyt. Szabó Etelka A szöuli olimpián szerzett ezüst­érmes (82,5 kg) kiváló emelő 1991-ben autóbalesetben hunyt el. Az első emlékversenyre tíz évvel a halála után került sor. Azóta már hagyománnyá vált, hogy a válogatottak ezen mérik össze felkészültségüket. A hét végi viadalon 14 váloga­tott súlyemelő lépett a tárcsák­hoz. A női mezőny legjobb ered­ményét a tatabányai Nagy Szil­via (63 kg) érte el 174 kg-os összteljesítménnyel. A férfiak­nál a nyíregyházi Baranyai Já­nos (77) lett a legeredménye­sebb 315 kg-os összteljesítmé­nyével. A versenyzőknek a díja­kat Messzi Istvánné adta át. A KTE eredményei, serdülő, 77 kg: 1. Kosik András 151 kg. Ifjúsági, 69 kg: 1. Oláh Norbert 178. Junior, 69 kg: 2. Kövecses János 180, 94 kg: 1. Tölli László 302. Masters, 62 kg: 1. Kasza György 130, 77 kg: 1. Nagy No­el 248, 85 kg: 1. Wágner Alfréd 177,94 kg: 1. Csepeli Zsolt 250. A barcikai vb-re készül A masters kategóriában indult Messzi István egykori edzője, KASZA GYÖRGY ÍS. Az 1996-OS masters vbgyőztese, nyolcszo­ros Európa-bajnqk így értekeit: - Szakításban és lökésben is 5 kg-mal többet szerettem volna teljesíteni. Nem sikerült, mert az utóbbi időben kevesebbet tudtam edzeni. A viadal jó erő­felmérő volt az augusztusi, Ka­zincbarcikán sorra kerülő vb előtt Addig még sokat kell ja­vulnom. Érdekesség, hogy első alkalommal 1986-ban vettem részt a masters vb-n, Bécsben. Arra a versenyre még Messzi Pista segítségével készültem fel. Tanítványom na- gyón szigorú |m volt velem. 1 Igaz, amikor az edzéseken márna gyón elfá­radtam, mindig lel­ket öntött U belém. A masters korosztályú súlyemelők között abszolút versenyben NAGY NOEL (Kecskeméti TE) lett a legjobb. Ez­zel a 248 kg-os eredménnyel a felnőtt országos bajnokságon is dobogóra állhatott volna. Visszatér-e Pekingben az olimpiai érmes versenyző? az emlékverseny nyíregyházi résztvevőinek Feri Attila, az atlantai olimpia bronzérmese (70 kg) osztotta a tanácsokat. A világbajnok, többszörös vb és Eb-helyezett emelő az athéni olimpián (77 kg) a hetedik helyen végzett, de közben súlyos combsérülést szenvedett féri Attila: - Negyedszer veszek részt a Messzi-emlék­versenyen, de ezúttal először edzőként. A sérülésem és a sportágat Athén után idehaza „körüllengő" ügyek miatt úgy gondoltam, hogy abbahagyom a versenyzést Két és fél évig a súlyemelőterem felé se néztem. Aztán hiányzott a mozgás, és elkezdtem edzegetni, két hónapja pedig komoly munká­ba fogtam. Úgy látszik, akit egyszer ez a sportág „ megfer­tőzött”, az nehezen hagyja abba. Erős vagyok, bírom a ter­helést, csak idő kérdése, hogy mikor érem el a meg­felelő ed­zettségi szintet. Most még hobbiból csinálom, és mivel a súlycsoportomban elég sűrű a nemzetközi mezőny, mérlegel­nem kell, hogy fel tudok-e ren­desen készülni Pekingre. Rövid távú viadal hideg tengervízben TRIATLON A világranglistán élen álló portugál Vanessa Fernandes nyerte a nők ver­senyét a koppenhágai rövid távú triatlon-Eb-n. A magya­rok közül Koch Renáta (Ba­ja) a 31., Walkó Andrea a 40. helyen végzett. A férfiaknál a spanyol Gomez nyert, a legjobb magyar, Kuttor Csa­ba 32. lett. A junioroknál Faldum Gábor a 12., Bog- dány Kenéz (mindkettő Baja) a 34. helyen zárt. Érdekes­ség, hogy az úszásra a der­mesztőén hideg, 15 fokos tengerben került sor. Magyar aranyérem az ifjúsági tornán ökölvívás Móna Imre (Deb­recen) aranyérmet szerzett a siófoki ifjúsági Eb-n, a 70 kg-os súlycsoportban. A ma­gyarok 4 éremmel zártak: Könnyű Róbert (50), Kálé Sándor (54) és Baranyai Ri- chárd (66 kg, KSC) a dobogó 3. fokára állhatott fel. Tizenkét centi előny után óvás és sértődés kerékpár Bodrogi László, a Crédit Agricole versenyzője nagy meglepetésre vereséget szenvedett a kerékpáros-ob mezőnyversenyében. A via­dalt Szeghalmi Bálint (Cor- nix Pécs) vitatott körülmé­nyek között, 12 centi előny­nyel nyerte meg. Ekkor Bod­rogi csapata óvott, mert sze­dniük Szeghalmi 2 körreLa előtt frissítőt vett magá­hoz, amit a szabályok nem engednek meg. Az óvást a bírák megtárgyalták, majd maradt az eredeti sorrend. „Ilyen versenyen nem indu­lok többet, ahol nem tartják be a szabályokat” - nyilat­kozta feldúltan Bodrogi. A KTE tájékoztatja terveiről a szurkolókat labdarúgás Az NB II. Keleti csoportjában szereplő Kecs­keméti TE csapatát működte­tő kft. ma délelőtt 9 órakor nyüt sajtótájékoztatót tart a Széktói stadion emeleti tár­gyalójában. Az eseményen bemutatkozik az új csapat- vezetés, és tájékoztatás hangzik el a 2007/2008-as bajnoki tervekről is. má PHOENIX MICANO A Phoenix Mecano Company A Phoenix Mecano Kft. Kecskemét Kundisch Profitcenterébe keresünk jelentkezőket konstruktőr pozícióba: Feladatok: • Fóliabillentyűzet tervezése • Dokumentáció elkészítése • Kapcsolattartás a gyártással új termékbevezetésekor Elvárások: • Felsőfokú műszaki végzettség • Gyors tanulásra és önálló munkára való képesség, de csapatban gondolkodás • Német nyelv kommunikációs szintű ismerete • Erős felhasználói szintű számítógép ismeretek (előny: CAD programok, Corel Draw) Amit kínálunk: • Stabil vállalati háttér • Támogatói munkahelyi légkör • Változatos, sokrétű kihívásokkal teli feladatok Egyéb információ: • Az állás a megegyezést követően azonnal betölthető Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, jelentkezhet fényképes magyar és német nyelvű önéletrajzzal az alábbi címen: arpad.baranyi@phoenix-mecano.hu Egyéb információért hívja Baranyi Árpád konstrukció vezetőt ________________ a 76/515-697-es számon. e»«« fii Égáz-Dégáz fölDGáZElOSZTŰ AZ ÉGÁZ - DÉGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÓ ZRT. KISKŐRÖS, SZABADSZÁLLÁS, ILLETVE KEREKEGYHÁZA TÉRSÉGÉBE HÁLÓZAT-KARBANTARTÓKAT KERES. Munkaköri feladatok: ♦ a gázelosztó és csatlakozó vezetékek karbantartása, javítása, ♦ gázvezetékek üzembe helyezése, ♦ gázömlések, gázszivárgások helyének műszeres behatárolása, feltárása, elhárítása, ♦ acél anyagú vezetékek láng- és ívhegesztése üzem közben (gáz alatt), illetve azon kívül, ♦ PE vezetékek hegesztése. A munkakör betöltéséhez szükséges feltételek: ♦ gázvezeték-és készülékszerelő szakképesítés. ♦ mestervizsga előnyt jelent, ♦ PE/acélhegesztő minősítő vizsga, ♦ precizitás, ♦ B kategóriásgépjármű vezetői engedély. Jelentkezését - fényképes, szakmai önéletrajzát, bizonyítványainak másolatával - 2007. július 9-ig várjuk az alábbi címre: Égáz-Dégáz Zrt. Emberi Erőforrás Igazgatóság, 6724 Szeged, Pulcz u. 44. vagy a hr@eaazKieqaz.hu e-mail címre. újjié Égáz-Dégáz FÖLDGÁZHOSZI'Ó AZ ÉGÁZ - DÉGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÓ ZRT. KISKŐRÖS TÉRSÉGÉBE HÁLÓZATI SZERELŐT KERES. Munkaköri feladatok: ♦ gázelosztó vezetékek hálózatának ellenőrzése, ♦ műszaki beavatkozások, karbantartási feladatok elvégzése, ♦ fogyasztói rendszerek műszaki állapotának ellenőrzése, ♦ ügyfelek be- és kikapcsolása, ♦ lejárt hitelességű mérőórák cseréje, ♦ szabálytalan gázvételezés elhárításában közreműködés. A munkakor betöltéséhez szükséges feltételek: ♦ gázvezeték-és készülékszerelő szakképesítés, ♦ mestervizsga előnyt jelent, ♦ precizitás, jó kommunikációs készség, ♦ B kategóriás gépjármű vezetői engedély, ♦ alkalmazás esetén erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezését - fényképes, szakmai önéletrajzát, bizonyítványainak másolatával - 2007. július 9-ig várjuk az alábbi címre: Égáz-Dégáz Zrt. Emberi Erőforrás Igazgatóság, 6724 Szeged, Pulcz u. 44. ____________vagy a hr@eaaz-deaaz.hu e-mail címre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom