Petőfi Népe, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-26 / 173. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. JÚLIUS 26., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KÖRKÉP Silány terméket áruló házalók csalják lépre a gyanútlanokat baja Ágyneműt kínáltak eladás­ra, ám pénzt loptak a Baját járó házalók. A rendőrkapitánysá­gon egy 87 éves férfi jelentette be, hogy ismeretlen nők sétál­tak be hozzá hétfőn délután. Ágyneműt árultak, majd a tulaj figyelmetlenségét kihasználva elemelték az ágyon hagyott öv­táskát, melyben 68 ezer forint és a személyes iratok voltak. ■ Az idegenektől keljenek igazolványt, mielőtt been­gednék őket! A bejelentő elmondása szerint a két tettes feltehetően külföldi származású. Egyikük 25- 38 év közötti, vékony testalkatú, a másik 40-50 év közötti nő. A bajai rendőrség az eset kapcsán felhívja az időskorúak figyel­mét, hogy különféle indokokra hivatkozó gyanús idegeneket ne engedjenek be a lakásukba! A közszolgáltatást végző, illetve közintézményekben dolgozó szakemberek hitelt érdemlően tudják igazolni magukat. Ezért mindig ragaszkodjanak az iga­zolvány felmutatásához, vagy- ha kell - hívjanak segítséget! A házalók azért sem kívánatosak, mert szinte mindig süány ter­méket akarnak eladni, azokat jó minőségűnek feltüntetve. Lát­szólag nagy kedvezményekre is hajlandóak, mert a cikkek szár­mazása többnyire tisztázaüan, és engedély nélkül árusítják azokat ■ Géczy Zs. I Lilla esélyes miss bauton Csak zöldségeken ' A Miss Balaton szépségver­senyen a legszebb nyolc kö­zé jutott a kecskeméti koz­metikus: Alvarez Fernan- dóné Ambrus Lilla. Gál Zita Az idei Miss Balaton szépség- versenyt két kategóriában hir­dették meg. A hagyományosan felvonuló fiatal korosztály mellett az 1977-ben született, harmincéves hölgyeket is ve­télkedésre hívták annak apro­póján, hogy a verseny szpon­zora - a Sió üdítőital gyártója - szintén idén lép a bűvös har­madik ikszbe. A harmincasok versenyére nevezett a kecskeméti Alvarez Fernandóné Ambrus Lilla is. A gyönyörű kozmetikushölgy gye­rekkorában nyolc éven keresz­tül ritmikus sportgimnasztiká- zott, elmondása szerint alkatán ez még mindig látszik. Lilla emellett már harmadik hete csak zöldséget és gyümölcsöt eszik, ami miatt hat kilót le­adott. Nyilván e jó testi karban­tartásnak is köszönhető, hogy bejutott a döntő nyolc verseny­zője közé. Nyolc nap múlva pe­dig az is kiderül: tényleg &e a legszebb harmincéves.- Szeretném, ha szur­kolnának nekem a kecs­kemétiek és a Bács-Kis- kun megyeiek. Sokat je­lentene számomra azért is, mert ez életem első és valószínűleg utolsó szép­ségversenye - mesélte Lilla, aki azért nem tel­jesen nyeretlen: az egyik bulvárlap anya­lánya szépségverseny­ét nemrég megnyerte Viktória lányával. A Miss Balaton harmincasainak döntősei közül mindenki dolgo­zik, és Lilla mel­lett csupán még egy hölgynek van két gyermeke. A gyönyörű kecskeméti kozmetikusnak - úgy látszik - nincs szüksége kozmetikusra. ■ Lillára sms-ben is lehet szavazni a 1799-es szá­mon, személyes kó^ja: SMB 771. I Fanfárokkal is köszöntik a civil kollégium jubileumát / kunbábony Vasárnapig tart a IV. nyári egyetem a civil kollé­giumban. Szabad állampolgár­ok, felhatalmazott közösségek - ez a mottója áz ötnapos prog­ramnak. A közösség- és telepü­lésfejlesztő munka, a szociális szövetkezetek a nyári egyetem témája. Az összejövetel most ünnepélyes lesz. Július 27-én, 12 órakor felharsannak a fanfá­rok. A civil kollégium létezésé­nek tizedik évfordulóját ünnep­ük. Felidézi a hőskort a találko­zó résztvevői, hogy aztán megint a közös tennivalókról beszélhessenek. A programhoz kapcsolódóan Szabó Ilona Kunszentmiklóson élő gobelin­művész a közelmúltban megje­lent, életéről szóló kötetét dedi­kálja. ■ P. S. Az avar lángja belekapott a nagybani piac tárolójába i Kigyulladt tegnap a kecskeméti nagybani piac területén álló öt­venezer tízméteres zöldségraktár-hűtőház. Vélhetően a közeli avartűz láng­ja érte el az épületet melyben - az első becslések szerint - négy-ötmillió forint kár esett A kecskeméti tűzoltókat délután röviddel kettő óra előtt ri­asztották. Kivonultak még a kiskunfélegyházi, a kerekegyház! lánglovagok is. A tűz veszélyeztette a környező üzemeket és autószalonokat de szeren­csére idejében sikerült megfékezni a lángokat HIRDETÉS Korb Attila lttaésTamás Mátrai Zoltán j meghívja J kedves vendégeit Tormási Attila Lebanov a Liberté Kávéházban rendezett „Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan Mátrai György Lázár Miklós Kámforrá vált a bróker kezében a befektetők több tízmillió forintja? KECSKEMÉT Mintegy 140 miüió forintos kárt okozott az ügyfelei­nek egy kecskeméti bróker - ál­lítja az ügyészség. A vádlott ugyanis a befektetők pénz- és ér­tékpapírszámlái felett általános meghatalmazással rendelkezett, ám egy idő után már nem fizette ki a hozamot az ügyfeleinek. ■ Előbb a hozamokat, majd a tőkét is „elfelejtette” átadni megbízóinak. Jókora eltüntetett pénzösszegek szerepelnek a Kecskeméti Váro­si Ügyészség vádiratában. A leg­kevesebbel károsult befektető is félmilliót követel a vádlottól, két személy pedig fejenként több mint 30 millió forintot kér rajta számon. A vádlott 1999-től kezd­ve kötött megbízási szerződést a 14 sértettel portfolió (a tulajdo­nukban lévő értékpapírok ösz- szessége) kezelésére. Azt azon­ban - az ügyészség szerint - el­hallgatta, hogy sem ő, sem a ve­zetése alatt áüó gazdasági társa­ság nem jogosult Uyen tevé­kenységre. Ez azonban még a bajok kisebbiké volt - írja a vád­irat. A bűncselekmény 2003 őszétől Súlyosbodott, amikor már sem a hozamot nem fizette ki, sem a befektetett tőkét nem adta vissza dr. P. P. Az eddig büntetlen előéletű, most azon­ban már vádlottá vált cégvezető szabadlábon védekezik. A bün­tetőügy a Kecskeméti Városi Bí­róság elé kerül. ■ Noszlopy Birtokba vették a korszerűsített bajai sebészetet egészségügy A bajai kórház 1,1 milliárd forint címzett támoga­tást kapott a sebészet épületé­nek felújítására. Tóth Gábor megbízott főigazgató főorvos tegnap arról számolt be, hogy a tavaly januárban indult nagybe­ruházás a végéhez közeledik.- Az építkezés zajjal járt. Köszö­nöm a dolgozók és a betegek tü­relmét. Kisebb munkálatok még zajlanak, de már birtokba vet­tük az ötemeletes épületet, mely a legnagyobb kánikulában is megfelelő körülményeket bizto­sított a betegeknek. Minden kór­terem - egy-, két- és négyágyas- saját fürdőszobával rendelke­zik, európai körülmények kö­zött lehet ápolni a betegeket - hangsúlyozta a főigazgató főor­vos. Révfy Zoltán polgármester is eüsmerően szólt: szebb és jobb lett a sebészet. - Összesen 1 milüárd 157 millió forintot köl­töttünk a minőségi változást ho­zó beruházásra, ebből 50 millió volt a saját erő. Egymilfiárd fo­rint az épületre, a többi műsze­rekre ment el. Hivatalosan szep­tember végén adjuk át az épüle­tet - tájékoztatta munkatársun­kat a polgármester. ■ Géczy Zs. Berendezik az új épületet AZ ELSŐ emeleten a traumatoló­gia, a másodikon a fül-orr-gége, a harmadikon az urológia, a negyediken pedig a sebészet működik. Az ötödik szintre a szemészet költözik. Az alagsor­ban tálalót alakítanak ki Mr# ára

Next

/
Oldalképek
Tartalom