Petőfi Népe, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-18 / 166. szám

6 2007. JULIUS 18., SZERDA GAZDASÁG HEBüSSjUI Az OMV 30 ezres ajánlata Mokészvényeseknek az osztrák OMV olajcégnek egyértelműén az volt a szán­déka, hogy készpénzes aján­latot tegyen a Mól részvé­nyeseinek - mondta Mosonyi György a brit Financial Timesnak (FT). A Mól vezér- igazgatója szerint „az aján­lat a részvényeseknek nem hoz hasznot”. Az FT szerint az OMV 30 ezer forintot adna részvényenként. Nyüzsög a tömeg a Balatonnál a Balaton vízminősége to­vábbra is jó, nő a vízi forga­lom, a legtöbb látogatót pedig a tóparti wellness- hotelek fogadják. Július kö­zepéig a Balatoni Hajózási Zrt. kompjai az elmúlt évhez képest 24-26 százalékkal több utast és kocsit vittek. Csaknem 270 milliárd jut K+F-re 2013-ig az új Magyarország Fej­lesztési Tervben 690 milli- árdot szánnak gazdaságfej­lesztésre, ebből első helyen áll a kutatás-fejlesztés (K+F). Erre 268,5 milliárd forintot szánnak, mondta Márkus Eszter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. Főképp a vál­lalkozások, az egyetemek és a kutatóintézetek közötti in­novációt szeretnék élénkíteni. 1 A Hírsévot a támogatja. A BUX-index 2007. július 17-én Nyitóérték: 1 30 025 Változás:-0,55% Záróérték: 29840 I \ •v al írv 29500 Előző napi záróérték: 30 005 TVrf 15.30, a New York-i f tőzsde nyitása^ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FURRÁS: BÉT NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változási*) Millió Ft Phylaxia 135 + 19,47 637 Pannonplast 6280 +9,46 254 TVK 7900 + 1,22 144 Fotex 983 +0,61 81 Richter 38135 +0,34 704 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsé ár (Ft) Változási*) Millió Ft ÁNyomda 14850-0,93 132 OTP 10751-0,91 8879 Mól 29450-0,84 11947 Egls 22800-0,57 117 MTelekom 985-0,40 603 A BUX-index az elmúlt napokban 30 000 29 500 29 000 28500 28000 27 500 27 000 26500 P% 29173 29 242 28831 07.05 07.06 07.09 07.10 07.11 07.12 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. július 17-én. €/Ft $/Ft €/$ f f — 245,51 178,15 1,38 +0,11 Ft +0,22 Ft Ocent Foglalkoztatást, ne segélyt! kárenyhítés Képzéssel is javítják a közmunkások esélyeit Százból alig tizenhét babának nyitnak kamatozó Start-számlát Segély helyett inkább mun­kát biztosítana az állam az álláskeresőknek: az ezt szolgáló közmunkaprogra­mok értéke idén meghalad­ja a 8,5 milliárdot. Németh Márk A nem túl hatékony segélyezés helyett a munkaerőpiacról kiszo­rultakat állami pénzből, közhasz­nú feladatokkal bízná meg az ál­lam. A közmunkaprogranrok ér­téke idén meghaladja a 8,5 milli­árd forintot, jelenleg mintegy tizenegyezren dolgoznak ebben a formában hazánkban. Országszerte főleg erdőtelepí­tésekben, a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei-tó környékén parlagfű­mentesítésben, kilenc megyében és Budapesten a vasúti sínek kör­nyékének megtisztításában vesz­nek részt közmunkások. A programokban a munkanél­küliek közül is elsősorban a kép­zetlenek, a nők és a romák fog­lalkoztatását részesíti előnyben a minisztérium. Újítás: képzéssel javítják a köz- ;8 munkások elhelyezkedési esélye- g it. Minden három hónapnál hosz- | szabb programnak ugyanis köte- g lező eleme a feladathoz kapcsoló- | dó oktatás, ez a közmunkások | legalább 15 százalékát érinti. | A fagykárok és az aszály mi- f att idén több ezren estek el sze- | zonális munkalehetőségüktől, a £ gyümölcsszedéstől. Ezért a ter­Azokon is segítenek, akik az aszály miatt elestek a nyári alkalmi munkáktól Megtisztítják a közutakat is folytatja a Magyar Közút Kht májusban elkezdett köz­munkaprogramját: akkor 477, most 400 munkanélkü­lit vettek fel. Több mint féléves kereseti lehetőséget nyújtanak az Alföld 63 olyan településén, ahol na­gyon nehéz állást találni. A júliusi program pedig So­mogybán és Zalában biztosít féléves munkát több mint 30 településen. A közmunkáso­kat a közutak környezetének rendben tartására, gyomnö­vények kaszálására, az ille­gális szemétlerakók meg­szüntetésére, az árkok, pad­kák tisztítására, vízelvezetés­re alkalmazzák. mészeti csapások által legin­kább sújtott észak-alföldi és észak-magyarországi régiókban új közmunkaprogramot indíta­nak 300 millió forintnyi közpon­ti támogatásból. Ezzel a hoppon maradt alkalmi munkásokat se­gítenék. Szabolcsban és BAZ megyében így mintegy 1200 ember juthat két hónapra munkához. Facse­mete-ápolást, kapálást, gyomlá- lást, termésgyűjtést és parkosí­tást végezhetnek. Munkájukért a minimálbér összegére, néha ki­csivel többre is számíthatnak. Az első félévben több Start-szám­lát nyitottak a szülők az újszülöt­teknek, mint 2006-ban, derült ki a pénzügyi tárca adataiból. A Start-számla lényege: tavaly januártól minden újszülött negy­venezer forint életkezdési támo­gatást kap, s ha a szülők igénybe veszik a Startot, minden szülői befizetés után még tízszázalék­nyi támogatást, de maximum évi hatezer forintot is jóváírnak. A MÁK adatai szerint tavaly év végén a szülők által befizetett megtakarítások összege elérte a 448 millió forintot, amely 42 ezer forintos átlagot jelent. ■ Idén eddig csaknem 24 ezren igényelték külön a Start-számlát is. A szaktárca szerint idén eddig csaknem 24 ezer esetben kérték a szülők, hogy a babakötvény in­dulóösszegét a Magyar Állam­kincstár (MÁK) utalja át a prog­ramban részt vevő valamelyik hi­telintézetnél megnyitott Start­számlára. Tavaly még csak 10 ezer 888 volt a megnyitott Start­számlák száma. Az emelkedő szám ellenére száz újszülött kö­zül még mindig csak 17 részére nyitottak ilyen számlát a szüleik. Azon gyermekeknek, akiknek nem nyitnak Start-számlát, a ba­bakötvény negyvenezer forintját a MÁK-ban kamatoztatják. A ka­mat mértéke az ötéves állampa­pírhozammal egyezik meg. ■ Tóth M. Hároméves GKM-stratégia Elkészítette a Gazdasági és Köz­lekedési Minisztérium (GKM) idei évre vonatkozó intézkedési tervét, amelyet egy tegnapi saj­tóbeszélgetésen ismertetett Ká- kosy Csaba kabinetfőnök. A dokumentum a 2007 és 2010 közötti stratégia alapján ké­szült el. A dolog érdekessége, hogy most készült először kö­zéptávú terv a tárca feladatairól és a végrehajtási határidőkről. Eddig ezt a szerepet a munka­tervek töltötték be, amelyek alapvetően fél vagy legfeljebb egy évre szóltak. ■ T. M. __________________________________________________________________________________________HIRDETÉS Európa felé A Hyundai Holding Hungary Kereskedelmi Kft. Az 1967-ben alapított Hyundai mára a világ hatodik legnagyobb autó­gyártójává nó'tte ki magát. A sikerek, és a dinamikus fejlődés alapján a Hyundai célul tűzte ki, hogy 2010-re a Hyundai - KIA vállalatcsoport a világ ötödik legnagyobb autógyártója legyen. A Hyundai piaci részese­dése megduplázódott a kínai, indiai és az orosz piacokon. A kutatás - fej­lesztésre fordított összegek évről évre nőnek, garantálva a Hyudai gép­kocsik minőségét és korszerűséget. A tervezők nem csupán a probléma- mentes üzemeltetést garantálják, hanem a környezetbarát technológiák alkalmazását is. A gyártó valamennyi modelljére ezért vállalja a kilomé­ter - korlátozás nélküli 3 éves garanciát. A Hyundai elkötelezett hive a környezetbarát technológiáknak. A már ismert hibrid, üzemanyagcellás és elektromos motorok mellett idén a Hyundai új technológiával mutatko­zott be a genfi autószalonon. A jövőben a Hyundai modellek üvegfelületeit a biztonság további növelése érdekében polikarbonát anyaggal, a lexannal helyettesítik, amit a repülőgépgyártásban régóta alkalmaznak. A Hyundai jóvoltából hamarosan a gépjárművek szélvédőin is találkozhatunk vele. A Hyundai modellek évek óta sorra nyerik a nemzetközi vevőelégedett­ségi díjakat. A 2007-es eredmények sem alakulnak másképpen. Európában és a tengerentúlon a Santa Fe és a Tucson modell a szabadidőautók kate­góriájában egyaránt a legmagasabb minősítést szerezte meg. Az Egyesült Királyságban a Getz és a Matrix modellek szereztek kimagasló értékelést. A Hyundai németországi (Frankfurt - Offenbach) kutatási és fejlesztési központjában tervezik a legújabb Hyundai modelleket az európai ízlésvi­lágnak megfelelő megjelenéssel. A Hyundai 2007-ben elsőként alkotott olyan modellt, amelyet az európai igényekhez illesztve terveztek. A Hyundai európai jelenlétének megszilárdítása érdekében olyan alfa - numerikus járműnevezéktant választott, amely egyaránt kifejezi a Hyundai techno­lógia iránti mély elkötelezettségét, és a Hyundai márkaértékeit. Az „i"-betűvel a Hyundai azt a szimbólumot választotta ki, amely mind­két üzenetet képes közvetíteni. Az „i" betűnek Európában már hosszú múltja van, mint a fejlett technológiájú termékek elnevezésére használt szimbólum. Az i30 modell ennek az új márkafilozófiának az első kép­viselője. Augusztus folyamán a hazai vásárlók is megismerkedhetnek az új modellel a Hyundai márkakereskedésekben. HYUnDRI www.hyundai.hu HIRDETÉS A megnyerő üzlettárs é vodafone VGA kamera Ajándék bluetooth headset Új Üzleti FIX 5000 előfizetéssel kétéves hűségnyilatkozattal egyéves tarifamegtartással 100%-ban lebeszélhető havidíj Másodperc alapú számlázás E ABC] 5 J*L 8Tuv l O * Sony Ericsson K320i A készülékajánlat a készlet erejéig érvényes. A készülék ára és igénybevételének feltételei kategóriánként eltérőek. „8", „C”, „D" kategóriákban egy éven belüli tarifacsomag-váltás, szerződésbontás, díjtartozás miatti korlátozás, szünetelés esetén további 39 990 Ft kötbér fizetendő. További feltételek és részletek az ÁSzF-ben, a 1270-es ügyfélszolgálati telefonszámon, valamint a www.vodafone.hu honlapon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom