Petőfi Népe, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-16 / 164. szám

6 Olcsó az alkohol Magyarországon FELMÉRÉS Az alkohol árszint­je Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb tavaly az EU-ban - derül ki az unió statisztikai hivatalának elemzéséből. Az Eurostat sze­rint hazánkban az uniós át­lag 77 százalékát éri el az al­koholok áüagos árszintje, ami a harmadik legolcsóbb értéknek számít Bulgária (69 százalék) és Szlovákia (72 százalék) után. Két százalék alatti adót szorgalmaz Kovács AZ UNIÓS államok többségé­ben van ingatlanadó, amely­nek mértéke legfeljebb két százalék. Ez Magyarországon túl magas lenne - jelentette ki az InföRádiónak Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa. A román vasutat is érdekli a MÁV Cargo megbízást adott a román kor­mány a román államvasutak teherfuvarozó részlegének (CFR Marfa), hogy nyújtson be ajánlatot a MÁV Cargo megvásárlására. A társaság igazgatója, Liviu Bobar sze­rint az állami vállalat siker esetén új szállítási lehetősé­gekhez jutna Nyugat-Európa és Constanta között. Panno GAZDASAG 2007. JÚLIUS 16., HÉTFŐ Évekig őrizhetjük a számlákat nyugtaadás Akár az üzlet ajtajában is lecsaphatnak a vevőre az adóellenőrök A boltból kilépő vevőt is ellenőrizheti az adóható­ság egy tervezet szerint. Egyelőre kérdéses, mi­lyen értékhatár felett és hogyan lenne büntethető az, aki nem tud felmutat­ni blokkot vagy számlát. VG-összeállítás A jövőben a magánszemélyek­nek a vásárlások után meg kel­lene őrizniük az igazoló szám­lát, mert azt a boltból kilépve el­kérheti és ellenőrizheti az APEH - ennek magyarországi beveze­tését vizsgálja a Pénzügyminisz­térium (PM). A minisztériumnak a szakmai részleteket kell kidolgoznia, azt, hogy milyen termékkörök vásár­lása esetén lenne kötelessége a vevőnek megőrizni a nyugtát, mi­lyen értékhatár felett, mennyi ideig; ennek elmulasztása milyen szankciókkal járhat, illetve mi­lyen törvényeket kellene ehhez módosítani. Ezek mellett el kell dönteni azt is, hogy a vevőknek mit is kell megőrizniük: a blokkot vagy a számlát. Egyelőre nem tudni, hogy ősz­re elkészül-e a javaslat, minden­esetre a számlatartást kötelezően előíró jogszabályokat érdemes lenne az adótörvényekkel együtt elfogadni. Ha erre novemberben sor is kerül, nem feltétlenül jelen­ti azt, hogy a rendszer működhet­Nem árt a jövőben odafigyelni arra, hogy mindig kapjunk nyugtát Bátor lépés a módosítás A KANCELLÁRIÁN lapunk kér­désére elmondták: ez a ja­vaslat beilleszkedik a kor­mány azon törekvései sorá­ba, amelyekkel a feketegaz­daságot igyekeznek vissza­szorítani. E módszertől azt várják, hogy a vevőkön ke­resztül lehessen rászorítani az üzleteket a legális műkö­désre. Kormánypárti politi­kusok mindezt azzal egészí­tették ki lapunknak, hogy a számlatartás bevezetése már régóta téma különféle beszél­getéseken, de írásos anyag még nem készült erről. Hoz­zátették: csak remélni lehet, hogy meglesz a politikai bá­torság a bevezetéséhez. ne is 2008 januárjától, hiszen az adóhatóságnak felkészülési időt kell biztosítani. Veres János pénzügyminiszter e témáról csupán annyit mondott, hogy a legálisan működő vállal­kozások erősítése érdekében megvizsgálják: Magyarországon miként lehet bevezetni a számla­tartási, -megőrzési kötelezettsé­get. Mint említette, a módszerre több uniós példa - köztük az olaszországi joggyakorlat - is rendelkezésre áll. Legalább két törvényt, az adó­zás rendjéről szólót és az áfát sza­bályozót kellene megváltoztatni a szabály bevezetésének előfelté­teleként - véli Zara László, az adótanácsadók egyesületének el­nöke. Mindenekelőtt jogszabály­ban kellene előírni, hogy magán- személyek részére is kötelező a számla kiadása. Ez viszont hatal­mas torlódásokat okozna a pénz­tárnál, hiszen minden vevőnek be kellene diktálnia adatait a számla elkészítéséhez. (A nyugta nem alkalmas a vevő azonosítá­sára, mivel csak a vásárlás tényét igazolja, nem pedig a fogyasztó kilétét.) A szakember szerint csak ésszerű értékhatár felett kel­lene ezt a szabályt bevezetni. Ám az gondot jelenthet, hogy - mivel a pénztáros nem kérheti el a sze­mélyi igazolványt - bárki bármi­lyen adatot bediktálhat. Azok jár­nának el így elsősorban, akiknek nem érdekük, hogy az adóhivatal rájuk találjon, és firtassa - példá­ul egy vagyonosodási vizsgálat keretében -, honnan származik a nagy értékű vásárlás forrása. Az olasz példát - amely szerint az ellenőrök a boltok ajtajában kérik el a számlát - egyelőre kö- vethetetlennek tartja Zara, aki szerint ehhez nálunk túlságosan kicsi az apparátus. Ő egyébként egy olyan megoldást is elfogad­hatónak tartana, és erre egy dél­amerikai országban van is példa, hogy az adóhivatal „akciózzon”, azaz ajándékokkal ösztönözze az adózókat a nyugták beküldésére. HIRDETÉS Hyundai Kecskemét, 6000 Kecskemét, Bihar u. 8., lel: 76 5QL80Q (Imwitat tagyuMte («40»»roi te fwjterf wsxmy®«# NggM: 3,8-»,?1!«0 km. kärassmyng kümcsM« MNMttrtl «1 hnyttM \rfwwy»tt* tüggfcni: COs 104 185 (flott, í Hw IMtetí mi» ítwsjtrkií V »te,« ?0Q? Wiws 81«» kiírni mwo HIRDETÉS Számlacsomagja mellé igényelje bármely vállalkozói hitelünket, és Öné lehet a különlegesen felszerelt Volvo 560 sportlimuzin, vagy a 20 darab 150 OOO forint értékű üzemanyagkártya egyike. Akciós Minimum Vállalkozói Számlavezetési Csomag, mely 2007. 07. 09. és 2007. 08. 31. között igényelhető. A termék és az akció részletes leírását a Bankszámlaszerződés Általános Szerződési Feltételek és a vonatkozó kondíciós lista tartalmazza. A Bank a kondíciók változtatásának jogát az akció ideje alatt is fenntartja. A Volvo promóció Részvételi Feltételeit keresse bankfiókjainkban vagy weboldalunkon! VELÜNK KÖNNYEBB X Raiffeisen BANK ZT 0640484848 vAvw.raiffeisen.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom