Petőfi Népe, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-11 / 160. szám
2 MEGYEI KORKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. JÚLIUS 11.. SZERDA A fagylaltot kedvelők védelmét is szolgálja a nagyszabású fogyasztóvédelmi ellenőrzés. Két hónapig tart a razzia fogyasztóvédelem A rutinos felügyelő a chipseknél kezdi Hiába lapultak a kukoricásban, elfogták a cigit rejtegetőket gara Rosszban sántikálnak, gondolhatták a hercegszántói határőrök, amikor Gara határában járőrözve három alakra figyeltek fel vasárnap éjjel. Talicskán toltak valamit. Az egyenruhások a nyomukba eredtek, de az ismeretleneket elnyelte a föld. Átkutatták a területet, hat műanyagzsákot találtak. Kiderült: a banda a szajrét hátrahagyva a kukoricásba bújt. Valahányan ott lapultak hétfő reggelig. Fél nyolckor , a tábla melletti földúton megállt egy autó, az utasok kiszálltak, majd eltűntek a sorok között. Kis idő elteltével ketten csomagokat cipelve visszatértek. A határőrök a csomagtartóba pakolás közben fülelték le a garai férfiakat, akiket a háromezer doboz, mintegy félmillió forint értékű csempészett cigarettával együtt átvettek a bajai vámosok. A gyanúsítottak ellen büntetőeljárás indult jövedéki orgazdaság elkövetése miatt. A szállítók egyelőre ismeretlenek - tudtuk meg Németh Zoltán határőr alezredestől. ■ Géczy Zsolt Negyven gyerek tanulta a tánc fortélyait tiszakécske Egy hétig tartott a tiszakécskei Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett tánctábör. Közéi negyven gyerek érezte jól magát a délelőtti és délutáni próbákon, Jenei Éva, Kosa István és Kiss Viktória irányításával két csoportban foglalkoztak a gyerekekkel. A kezdők a versenyre való felkészülést tanulták. A haladók között már felső tagozatosok is voltak, a technikai dolgokat, a táncok stílusait sajátították el, valamint felkészültek a következő versenyidőszakra. Ők az elmúlt tanévben is szép sikereket é.rtek el. A táncos palánták délelőttönként alapoztak, délután pedig különböző formációkat tanultak. A Kecskeméti Nyári Fesztiválon negyven perces műsorral mutatkoztak be. Legközelebb az augusztus 20-i ünnepségsorozat keretében Tiszakécskén mutatják be azt, hogy mit tanultak. ■ Sz. T. Hétfőtől indul a Bács-Kis- kun megyei vendéglátó helyek fogyasztóvédelmi ellenőrzése. Mit vizsgálnak a felügyelők? - erről tartott tájékoztatót dr. Horváth Zsuzsanna, a regionális fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője tegnap az Iparkamarában. Rákász Judit Ismerős helyzet: baráti társaság betér a vendéglőbe. Esznek, isznak, majd kérik a számlát. A következő két hónapban érdemes felkészülni rá, hogy akár a társaság valamennyi tagjának zsebéből előkerülhet egy-egy fogyasztóvédelmis igazolvány. Az átfogó, országos ellenőrzés augusztus 30-áig tart.- Az idegenforgalmi szezon és a hatósági ellenőrzések megkezdése előtt azzal a szándékkal hívtuk össze a vendéglátással foglalkozókat, hogy pontosan elmondjuk: mit és hogyan vizsgálunk. Ezzel szeretnénk segíteni abban, hogy minden érintett felkészülhessen - mondta Horváth Zsuzsanna regionális igazgató a kecskeméti tájékoztatón. Békésben és Csongrádban már elkezdődtek az razziák. Az ottani tapasztalatok szerint idén is sok probléma lehet a termékek minőségmegőrzési idejének betartásával. A rutinos felügyelők nem hagyják ki a rágcsálnivalók - chipsek, növényi magvak - és a fűszerek vizsgálatát. Ezek között ugyanis rendszerint sok a lejárt idejű. Kemény bírságok védik a vásárlókat a romlott élelmiszerektől. Alaphelyzetben egy ilyen termék után 50 ezer forint büntetés jár, s ez az összeg megsokszorozódhat a mennyiség függvényében. Az országos ellenőrzés feladatai között szerepel a nyugtaadási kötelezettség ellenőrzése az idegenforgalmi vizsgálattal párhuzamosan két másik ellenőrzés is zajlik. Az engedélyezési hivatal szakemberei idén Bács-Kiskunban ellenőrzik a vendéglátó egységek kategóriába sorolását. A reklámfelügyeleti vizsgálat sois. - A próbavásárlások során egyre ritkábban fordul elő, hogy a kereskedő nem ad nyugtát - mondta a régiós igazgató. - Ha mégis ez történik, 20 ezer forint bírságot szabunk ki, de nem árt tudni: minden ilyen esetet jelentenünk kell az APEH-nek. Az idei ellenőrzés kiemelt feladata a vásárlók megkárosításának vizsgálata. Ezt is próbavásárlások során ellenőrizzük. Általában egy-egy termék vásárlásakor nem tapasztalunk hibát. Más a helyzet a csoportos próbavásárlásnál. Ott szinte kivétel nélkül 2-3 ezer forintos vásárlói megkárosítással találkoztunk. Az országos ellenőrzés szemrán pedig megnézik, hogy melyik közoktatási vagy egészségügyi intézmény 200 méteres körzetében van alkohol, illetve dohány reklám. Ha ilyet találnak, leszedik, az érintett kereskedőt pedig megbüntetik. pontjai kis mértékben változtak a tavalyi idegenforgalmi ellenőrzéshez képest. A felügyelők idén is kíváncsiak lesznek a működési engedélyre, a vásárlók könyvére, a nyitva tartás feltüntetésére, a fogyasztói tájékoztatók meglétére, a megfelelő ártájékoztatásra. Ezen kívül ellenőrzik a mérések pontosságát, a hűtött termékek tárolásának körülményeit Nem hagyják ki a fagylaltkönyvet, a fagylaltforgalmi naplót és a süteményes látványpultokat sem, ahol a hőmérséklet nem haladhatja meg az öt fokot. Az elmúlt hónapok élelmiszerbotrányai is közre játszanak abban, hogy idén a szokásosnál is szigorúbban ellenőrzik az áruk eredetét igazoló papírokat. A felügyelők azt is megnézik, hogy üzletkörének megfelelően végzi-e a tevékenységét az üzlet. Gyakori probléma, hogy bár az engedély melegkonyhás tevékenységre szól, mégsem főznek. A magyarázat egyszerű: előfordul, hogy így próbálják kivédeni azt a rendelkezést, amely tiltja az alkoholárusítást az oktatási, egészségügyi intézmények 200 méteres körzetében. A rendelkezés alól ugyanis kivételt jelentenek a meleg konyhás egységek. HÍREK A-TOL Z-IG Bácsalmás kiállítás Pénteken 16 órakor nyitják meg Tihanyi Anikó Edina fotógrafikai kiállítását a Művelődési és Szabadidő Központban. A tárlat július 30-ig tekinthető meg. (J. J.) Baja PARLAGFŰ Városi civil szervezetek összefogásában újabb parlagfűszedési akciót szerveznek ma a Petőfi-szigeten. Az akció résztvevői reggel 7 órakor gyülekeznek a Vizafogónál. (R. R.) Érsekcsanád ÚTJAVÍTÁS a képviselő-testület legutóbb 645 ezer forintot szavazott meg a belterületi utak javítására. Forgalomcsillapító küszöböket is építenek 510 ezer forintból. Támogatja az ön- kormányzat az önerős járdaépítést is, erre a célra idén 641 ezer forintot különítettek el. (M. J.) Kecskemét AUTÓBUSZOK Befejeződtek a csatornázási munkálatok a Ceglédi úton, és megszűnt a félpályás útlezárás. A csatornázási és szennyvízkezelési program keretében az első ütemben a baromfifeldolgozótól a Mátyás király körútig készült el a beruházás. A helyi autóbuszjáratok tegnaptól ismét a megszokott útvonalon közlekednek. (S. H.) Kunbaracs FESTÉS Ma többen összeállnak arra, hogy társadalmi munka felajánlásként befessék a templom kerítését. Ugyanis csütörtökön kitűzik az új harangláb építésének alapjait. Az ünnepélyes alapkőletétel nemrégiben volt, s rövidesen megkezdődik az építés is, hiszen augusztus végén már a megszentelése lenne. (P. S.) Lajosmizse csocsó a jövő héttői újra kinyit a művelődési ház és könyvtár. Az itt dolgozóknak befejeződött a nyári szünet, a gyerekeknek viszont még javában tart a vakáció. Éppen ezért nekik szerveztek programokat: keddenként 9 órától mozi lesz, szerdánként ingyenes csocsó, csütörtökönként pedig scrabble bajnokságot szerveznek a könyvtárban. (P. S.) Tiszakécske emlékezés a háború áldozataira emlékeznek július 15-én, vasárnap 17 órakor a Szent Imre téren lévő emlékműnél. Beszédet mond Kovács Emőke történész, közreműködik Rózsa András, valamint a Szép- korúak Kórusa. A megemlékezést követően 19 órától szentmisét tartanak az áldozatokért a katolikus templomban. (Sz. T.) ■ Nem hagyják ki a süteményes látványpultok ellenőrzését sem. Ellenőrzik az alkohol és dohányreklámokat Uj gyógyír a 40 év felettiek ízületi problémáira Tíz év fegyházbüntetést kapott az apa soltvadkert-kecskemét Az első fokon elítélt férfi tagadja a vádakat Hazánkban 1-1,5 millió ember életét keserítik az izom és ízületi panaszok. A 40 év feletti lakosságnak 32%-a küzd ilyen jellegű problémákkal. Az ízületi problémák jellegzetes tünetei az ízületek mozgásképességének csökkenése, fájdalmak, gyulladások, kopások. Egy új magyar találmány jelentős enyhülést ígér az érintetteknek. Vajda Zsolt kutatási vezető elmondta: hatéves fejlesztés eredményeképp sikerült előállítani egy összetett hatással rendelkező, koncentrált, de természetes hatóanyagot. Ezzel az izom-, ízületi fájdalmak és a gyulladások is sikeresen kezelhetők. A hatóanyag már az első használattól kezdve érezhető hatást fejt ki. A fájdalmakat erősen csökkenti vagy meg is szüntetheti. ízületi sérüléseknél a gyógyulási időt akár 45-55%-kal is lerövidítheti. A hatóanyag speciális összetétele révén, kifejezetten a 40 év feletti korosztály számára készült. A hatóanyagot tartalmazó terméket az első 500 érdeklődő most ingyen kipróbálhatja! Ehhez az alábbi postacímre kell egy megcímzett, felbélyegzett válaszborítékot küldeni. Plusz segítségként egy 14 oldalas tanulmány is letölthető a webcímről. ▲ NATUR ARKÁNUM KFT. 7406 KAPOSVÁR PF.: 28. www.naturarkanum.hu/bacsklskun Öt kiskorú, 2-9 éves gyermekét kényszerítette orális szexre egy soltvadkerti férfi. F. József nem volt válogatós: nem számított, hogy kisfiú vagy kislány, aki örömet szerzett neki este. A megyei bíróság 10 évi fegy- házra ítélte az apát. Jóllehet a 27 éves férfi körömszakadtáig tagadja a vádat, ezért a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon most kihirdetett első fokú ítélet ellen azonnal felmentésért fellebbezett. Sárközy Szabolcs bíró szerint azonban elkövette a bűncselekményt. Leggyakrabban 9 éves kislányával fajtalankodott F. József. A gyerek szájába adta a nemi szervét, és arra is kényszerítette, eltűrje, hogy viszonzásképpen ő is nyalogassa. Egy héten többször is megkívánta a gyerekeket. Amelyik ellenállt volna, azt veréssel fenyegette. Olyannyira deformálta a kicsik gondolkodását, hogy azok egy idő után már - a szakértők szerint - felfokozott érdeklődést tanúsítottak a szex iránt. Egymás nemi szervét nyalogatták és az azonos neműek is hevesen csókolóztak. Ráadásul a szüleik előttük éltek házaséletet: a bíróság szerint ilyenkor „oktatták” is a gyerekeket, hogy mit miért csinálnak egymással. Mindemellett a házaspár elhanyagolta a kicsik ellátását is. Főtt ételt csak ritkán kaptak, nem mosakodtak, büdösek voltak és tetvesek lettek. Tisztító- szereket például egyáltalán nem tartott a lakásban a házaspár. Az apa ugyan dolgozott, ám a keresetét nem adta haza, hanem játékgépen elverte. Amikor pedig az önkormányzat ingyen ebédet biztosított a családnak, az asszony egyszerűen nem hozta el az ételt a konyháról. Fűtésről nem gondoskodtak, a házban télen mindig hideg volt Azt követően, hogy a szemérem elleni erőszakról és a kiskorúak veszélyeztetéséről tudomást szerzett a gyámhatóság, valamint a rendőrség, a gyerekeket nevelő szülőkhöz adták. F. József előzetes letartóztatásba került, tegnap pedig ítéletet hirdettek az ügyében. ■ Noszlopy Az anyát is elítélte a megyei bíróság nem csak az apa, hanem két évi börtönbüntetésre ítélt, enyhén gyengeelméjű felesége is fellebbezett a bírói döntés ellen. A Bács- Kiskun Megyei Főügyészség a nő büntetését tudomásul vette, a férfi esetében viszont súlyosbításért fellebbeztek. ■ A szülők fűtésről sem gondoskodtak, a házban télen mindig hideg volt.