Petőfi Népe, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-10 / 159. szám
SPORT PETŐFI NÉPE - 2007. JÚLIUS 10., KEDD Kemény szerint napról napra javult a magyar csapat játéka Magyarok nyilai Lakiteleken futásíjászat A Bács-Kiskun megyeiek közül a fiatalok a dobogón A főnök: KEMÉNY DÉNES vízilabda A férfi vízilabda Világliga első selejtezőköre után Kemény Dénes összességében erős közepesre értékelte együttese teljesítményét.- Ha végig nyögvenyelős maradt volna a játékunk, az sem lett volna tragédia, mert inkább most legyen az, mint az olimpián - vélekedett a margitszigeti torna után a válogatott honlapján a szövetségi kapitány. Döcögött az emberelőny, döcögött a védekezés emberhátrányban és túl sok rossz egyéni teljesítmény nehezítette a szisztémák gyakorlását. Aztán analizáltuk a játékunkat, s ennek eredményeként elkezdtünk napról napra javulni. A kapitány az ellenfelekre is kitért: - Azzal, hogy a monte- negróiakat a szerbek ötméteresekkel verték meg, és így nem három, hanem két pontot kaptak, az olasz csapat lépéselőnybe került. _ ■ Az ország minden tájáról érkeztek versenyzők Lakitelekre. RÁBEL MIKLÓS (balra) a Tipográfia sportolója és a PEAC-os LÉVAY BALÁZS méri össze erejét. Országos futóíjász bajnokságot rendeztek Lakiteleken. A felnőtteknek egy kilométer futás után kellett eltalálniuk húsz méterről egy húsz centiméter átmérőjű céltáblát. A versenyzők íjjal a kézben összesen ötször teljesítették a kimért pályát vesszővel a hátukon, és négy alkalommal három-három vesszőt lőttek ki. Akinek nem sikerült eltalálnia céltáblát, az minden hiba után büntetőkört futott, ami 150 méter hosszú volt. A Bács-Kiskun megyeiek közül a fiatalok léphettek dobogóra: Csille Lajos manó kategóriában ezüst-, míg Csille Réka a gyermekek között aranyérmet szerzett. Mindketten a Kecskeméti IE sportolói. ■ Sz. T. A magyar futásíjászat a szánhúzósportból lett székely árpád, a szánhúzósport szerelmese nem engedhette meg magának, hogy egy egész falkát tartson, ráadásul a hó is meglehetősen kevés volt Magyarországon. Árpádnak így maradt a futás hegyen, völgyön keresztül, mellette két kutyájával. Ezt unalmasnak vélte, ezért kitalálta, hogy térképen jelölt ellenőrző pontokon (azokat megkeresve) kelljen íjjal célba lőni. Ez gyakorlatilag a kutyás tájfutásíjászat volt. Később a kutya és a térkép elmaradt, és ettől kezdve futásíjászatról beszéhetünk. Hamilton komoly kiadásoktól kímélte meg a bukmékereket sajtóvisszhang A nemzetközi sajtó főként a ferraris Kimi Räkkönen magabiztos győzelmét és a harmadik helyen végzett Lewis Hamilton elmaradt hazai sikerét taglalta a Forma-l-es Brit Nagydíj másnapján. Anglia, The Independent: „Räkkönen és a Ferrari egy fokozattal feljebb kapcsolt és elrontotta a Hamilton-bulit” The Times: „Hamilton harmadik helye komoly kiadásoktól kímélte meg a bukmékereket.” Daily Mirror: „Kimi irányított Hamilton partiján.” ■ A finn megrengette a McLarent, Hamiltonnái fogytán az inspiráció. Olaszország, Messaggero: „Érdekes maranellói reakció a kémbotrányra: Räikkönen uralta a versenyt, és a pályán verte meg a McLarent. Még kettős siker is lehetett volna, ha Massának nem támadnak problémái a rajtnál. Lewis ünnepét rendesen elrontották.” Spanyolország, El País: „Räikkönen ismét odavágott. A finn szenzációs futamon van túl, miközben Alonso stratégiailag múlta felül Hamiltont.” Franciaország, L’Equipe: „Ráikkönené volt az utolsó szó, a finn megrengette a McLarent. Hamiltonnál fogytán az inspiráció.” ■ HIRDETÉS A PAKSI ATOMERŐMŰ 30 KM-ES KÖRZETÉBEN A KÖRNYEZETI GAjVIMQ-SUGÁjiZÁS HAVI ÁTLAGOS DÓZISTEUESÍTM^NYE (NGY/H) MÁJUSBAN, A TÁRSADALMI ELLENŐRZŐ ES INFORMÁCIÓS TÁRSULÁS (TELT), ILLETVE A PA. ZRT. ÁLTÁL MERVE Az eredmények értelmezése: a Települések PA. Rt. PA. ZRt. és a TEIT által mért értékek az eltérő mértékegységek és a mérési módszerek miatt csak arányaiban hasonlíthatók össze. Kalocsa ADATOK 1 91 Valamennyi mért érték a terméFoktő 94 szetes környezeti gamma-sugárÚszód 91 zás dózisteljesítményének szaDunaszentbenedek 89 bad térben, illetve épületben álGéderlak 92 talában tapasztalható értékálloOrdas mányába esik. Ezekből az adatokból, valamint az erőmű, illetve Bátyaa különböző hatóságok által Kiskőrös 75 mért sok más adatból (kibocsáDunafóldvár 91 tási, környezeti mintamérési, Paks 77 egyéb helyeken végzett sugárzásGerjenmérési adatokból) az a következFadd _ tetés vonható le, hogy a Paksi Tengelic Pusztahencse 78 Atomerőmű normálüzemi radioaktív kibocsátásai szeptemberben olyan kicsik voltak, hogy az a Dunaszentgyörgy 86 környezetre és a közelben élő laSzekszárd 83 kosság egészségére semmiféle káros hatással nem lehetett. 1 - AZ ÁLLOMÁSOKON, 2 - AZ ÉPÜLETEKBEN PA. Rt. TEIT TEIT ADATOK 2 ADATOK 1 ADATOK 2 139 87 143 119 84 113 123 80 115 124 82 122 137 88 119105 “ , 94 88 9596 118102 118115 13585 11593 92 76/ÁNTSZ/TÁJÉKOZTATÓ: 1. Elnyelt dózis: a besugárzott anyag egységnyi tömegében a sugárzás hatására elnyelt energia. Egysége: az 1 Gy (gray, ejtsd: „gréj"); 1 Gy = 1 J/kg. 2. Elnyelt dózisteljesítmény: az anyag által elnyelt dózis időegységre jutó része. Egysége: az 1 Gy/h (gray/óra). 3. A mérési eredmények nGy/h-ban (nano-gray/órában) értendők. A nGy/h a Gy/h egymilliárdod (10-9-ed) része. 4. A mostaninál gyakoribb méréseket egymillió nGy/h (0,001 Gy/h) feletti érték esetén, biztonsági intézkedéseket pedig ötmillió nGy/h (0,005 Gy/h) érték elérése esetén kell elrendelni. 5. Az atomerőmű beindítása előtt, 1978-1982 között végzett ún. alapszint felmérések során az erőmű 30 km-es körzetében, a települések szélén, illetve egyéb helyeken kiépített környezetellenőrző állomásokon a környezeti gamma-sugárzás szabadban mért dózisteljesítményének ötéves átlaga a következő jellemző értékeket mutatta: a legkisebb érték 55 nGy/h (az A7 állomáson az atomerőműtől Északnyugatra), a legnagyobb érték 84 nGy/h (a C20 mérőállomáson Kalocsa határában), az összes állomást figyelembe vevő ötéves átlag 67 nGy/h volt. Természetesen, az egyes állomásokon kapott havi adatok az állomásra jellemző hosszú idejű átlag körül változtak, illetve változnak ma is kisebb-nagyobb eltéréssel. 6. A különböző anyagokban (talaj, építőanyagok, stb.) a természetes radioaktív (sugárzó) izotópok mennyisége jelentősen eltérő lehet, következésképp a tőlük származó gamma-sugárzás szintje, illetve dózisteljesítménye is helyről helyre változik. A pillanatnyi értéket az időjárási tényezők (pl. csapadékosság) is befolyásolják. A szabadban mért dózisteljesítmény általában kisebb - néhányszor tíz százalékkal - az épületek helyiségeiben mért értéknél. 7. Radioaktív koncentráció: a vizsgált közeg (levegő, víz, stb.) egységnyi térfogatában másodpercenként végbemenő bomlások száma. Egysége: az 1 Bq/m3, 1 Bq/I, stb. (Becqurel/m3, ejtsd „bekörel”...). íQ ifllESEK TÖLTSE szabadságát aktívan Ausztriában. www.sporthotelannaberg.eu, *436765167173 Jéna Kata (Magyar)--------—---------------------------------------------------------*869742* Bo zsokon, az osztrák határ mellett, a Rákóczi Vendégházban egész évben szobák kiadók. T.: 30/7474-165.------------------------------------------------------------------------ *66000* VÁLLALKOZÁS KIEMELKEDŐ jövedelem, dinamikus embereknek fő-, melléktevékenységben! Érdeklődni lehet: 20/9216-526.------------------------------------------------------------------------*869752* KŐMŰVES munkát, átalakítást, felújítást, hőszigetelést vállalok. 30/2241-765.------------------------------------------------------------------------*869492* MINDENFAJTA fűnyírási munkát vállalunk Kmét és környékén. Érdeklődni lehet: 20/5734-432.--------------*870038* _________VEGYES_________ EL ADÓK MIA motor, 220 V-os terménydaráló, 40 l-es szőlőprés + daráló. Érdeklődni: 30/624-1397. FELNŐTTKORÚ középsúlyos értelmi fogyatékos, cukorbeteg, mozgássérült lányom mellé heti 2 alkalomra keresek megbízható, érzelemgazdag hölgyet, aki otthonában ellátná. Válaszokat “Szeretet” jeligére, Kecskemét, Szabadság tér 6. címre.--------------------------------5------------------------------------*870020* ME ZŐGAZDASÁG »Bácsbokodon 100 q istálló trágya eladó 100 Ft/q, felrakás megoldható. 30/446- 9870.-----------------------------------------------------------------------*869849* KISBÁLÁS tritikálé szalmatarlóról, árpa tri- tikálé eladó. 30/578-5388.----------------------------------------------------- *869934* MAP-MÜTRÁGVA, 12/52 eladó! Ár: 9500 Ft+Áfa. Telefonszám: 76/704-171, 30/2066-457-------------------------------------------------:—:-----------------'869560* » Nagymennyiségű körbálás szalma eladó. 06-30/9684-030.--------------------------------------------------------------—-—*869775* VÍ ZSZINTES tengelyű szárzúzók 1,5, 1,8, 2,4, 2,7, 3, 4,6 m-es munkaszélességben a gyártótól! Érdeklődni lehet a 06-20/9360- 125 telefonszámon. '869464* A Brill Kft. 15. születésnapja alkalmából VW Polo SUN modellek mór 2.599.000 Ft-tól Főbb felszereltség: ABS, CD-s rádió, 4 légzsák, klímaberendezés Aki 2007. június és augusztus közön a Brill Kft-nél új gépjárművet vásárol Malaguli robogót nyerhet. @ merkantil' t egyedi ajánlata: Fizesse a tÖrlesztorészlet tizedét egy évig! Az a Merkantil Bank Zn. minimum »fi bónapos futamidejű speciális ajánlata cseren érvényes. Brill Kft. 6000 Kecskemét, Halasi ót 32. Tel.: 76/503-020 E-mail: vwertekesites@brillkft.hu, Web: www.brillkft.hu A VWfaló motorizált*,óntól függő kombinált átlagfogyasztásai 4,4-7,71/IOO Itm. C02 L-bc-csátátai 1T9-T8.5 gr1 km. A kópén látható model: líbbiatíeisrereltsóget tortolmazha:, 02 akció részleteiről érctoktődiín márfcokoitoskeítósönl&sri. Roma származású tanulók ösztöndíj-pályázati lehetősége 2007-2008 tanévre. KIÍRÓ: Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Kuratóriuma PÁLYÁZHATNAK.- az általános iskolák 7. és 8. osztályos, a hat évfolyamos gimnáziumok 1. és 2. osztályos, valamint a nyolc évfolyamos gimnáziumok 3. és 4. osztályos magyar állampolgárságú cigány tanúiéi. „TANULÁST TÁMOGATÓ ÖSZTÖNDÍJ „ 3,5-től - 4,49-es tanulmányi átlagig „Czínka Panna Ösztöndíj” 4.5-es tanulmányi átlag felett,- Szakmunkásképző iskola, szakiskola, illetve technikusképzésben nappali tagozaton résztvevő magyar állampolgárságú cigány tanulók 3,0-tól 5,0 tanulmányi átlagig- Gimnáziumi, és érettségit adó szakközépiskolai tanulmányokat folytató, nappali tagozaton tanuló magyar állampolgárságú cigány diákok 3,0-tól 5,0tanulmányi átlagig.- Azon magyar állampolgárságú cigány hallgatók, akik valamely tőiskolán, vagy egyetemen az első diploma megszerzéséért nappali tagozaton folytatják tanulmányaikat, és a képzés végén főiskolai vagy egyetemi diplomát szereznek, (Előnyt élveznek a pályázatok elbírálása során azok a fiatalok, akik hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű tanulók.)- Külföldi tudományos, művészeti, felsőfokú intézményekben tanulmányokat folytató magyar állampolgárságú cigány fiatalok részére. Az ösztöndíj elnyerésére csak az a tanuló pályázhat, aki elégtelen osztályzat nélkül zárta az előző tanévet, az átlagszámításba nem számít bele a magatartás és szorgalom osztályzat. Bővebb felvilágosítás személyesen vagy telefonon kérhető: Cigány Helyi Kisebbségi Önkormányzat irodája, Kecskemét Gizella tér 1/b. telefonszám: 76/476-344 Kecskemét Megyei Jogú Város Cigány Helyi Kisebbségi Önkormányzata m. *869431*