Petőfi Népe, 2007. június (62. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-27 / 148. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. JÚNIUS 27., SZERDA SPORT 15 Baranyai Richárd már a legjobb nyolc között ÖKÖLVÍVÁS A siófoki ifjúsági Európa-bajnokság harmadik napján három magyar lépett szorítóba, közülük csak a Kecskeméti SC 66 kg-os öklözője, Baranyi Richárd győzött, s ezzel a legjobb nyolc közé jutott. Ugyanakkor kiesett Kanalas Róbert (46 kg), aki ukrán riválistól szenvedett vereséget, míg a 48 kilós Lovay József a 16 között kapott ki lengyel ellenfelétől. Szabót vívókapitánynak szeretnék Venezuelában KINEVEZÉS JÚliUS 10-étŐl 3 hónapon át Szabó Bence olimpiai bajnok kardvívó irányítja a venezuelai vívóválogatott felkészülését. Carlos Bravo, a venezuelaiak egyik jelenlegi legjobb vívója országába invitálta Szabót - a szándékot repülőjeggyel nyomatékosítva. Sven-Göran Eriksson a Manchester City edzője LABDARÚGÁS Sven-Göran Eriksson korábbi angol szövetségi kapitány lett a lab- darúgó-Premier League-ben szereplő Manchester City vezetőedzője. Az 59 éves svéd szakember azóta volt munka nélkül, hogy a tavalyi világbajnokság után lemondott az angol válogatott szakvezetői posztjáról. Trezeguet négy évet aláírt a Juventushoz szerződés A korábbi hírekkel ellentétben meghosz- szabbította szerződését David Trezeguet, a Juventus francia futballsztárja. A 29 éves világ- és Európa-baj- nok csatár 140 gólt szerzett az elmúlt hét idényben. Sakkosztályozót nyert a Kalocsa bent maradás Az NB II-ben az utolsó helyen zárta az évet a Kalocsai SE, ezért osztályozóra kényszerült. A sors a megyei bajnok kecskeméti Tóth László csapatával hozta össze. Az eredmény: KSE-Tóth László SE 9 :3, a kalocsaiak maradtak a magasabb osztályban. Az élvonal a focisták terve labdarúgás Csak jó teljesítményért fizetnek a KTE tulajdonosai A legjobb hazai súlyemelők a Messzi István- emlékversenyen Alig egy hete fejeződött be a honi labdarúgás második vonalában a bajnoki pontvadászat. A Kecskeméti TE együttese egy „se jó, se rossz idényt” maga mögött tudva, a táblázat kellős közepén, a nyolcadik helyen végzett. Rajtmár István A Ferencváros elleni két meccsen szerzett négy pont talán az egyetlen olyan eredmény, amire az ország focibarátai felkapták a fejüket. Ám mostanság olyan híreket kaptunk a csapatról, ami azt jelzi: megmozdult valami Széktón! A napokban a tulajdonosi kör értékelte az elmúlt másfél esztendőt. Megállapították, hogy az elért eredmények alatta maradnak az általuk befektetett tőkének és energiának. Továbbgondolták lehetőségeiket, elkészítettek egy rövid távú tervet, amit letettek a város jelképes asztalára. A válto- zaüan összetételű tulajdonosi és szponzori kör a jövőben sem áldoz kevesebbet a csapatra, mint eddig. Hasonló mértékben számítanak a város támogatására, elkötelezettségére, és nagyon remélik, hogy két év múlva élvonalbeli együttese lesz Kecskemétnek! Az elképzelés szellemében átalakították a csapat szakmai vezetését. Július elsejétől Losonczy László a KTE ügyvezető menedzsere, dr. Kisjuhász Gyula pedig az üzemeltetési igazgatója lesz. Ők ketten látják el a technikai vezető feladatait. A tavasszal ideiglenes vezetőedzőnek felkért Török László szerződését egy évre meghosszabbították, ő marad az utánpótlásért felelős szakágvezető. A vezetőedzői teendőkre Tomislav Szivics érkezik Szerbiából, aki országa utánpótlásválogatottjánál is tevékenykedett korábban. Segítője a szerbiai Bácskából Szabó Zoltán lesz. A keretből sok játékosnak leAz elmúlt idényben a Fradi ellen remekeltek a KTE labdarúgói. A felvétel az őszi kecskeméti meccsen készült. járt a szerződése. Aki biztosan marad: Nagy Viktor, Csordás, Némedi, Ábel, Balogh Marcell, Hegedűs Ádám, Szabó Tamás, Mojzes, valamint a sok élvonalbeli csapat által megkörnyékezett kameruni Yannick Janika”. Úgy tűnik, sikerül megállapodni Lunguval. Akikkel még tárgyalnak: Radu, Kurucsai, Kása, Farkas, Gyagya, Barna, Nagy Zsolt, Rezes, Vass és Sztankó. A további erősítések, és a mostani tárgyalások már az az új edző szakmai elképzelései szerint alakulnak. A jövőben kizárólag a teljesítményt honorálják. „A csak edzésre járó és a kispadon üldögélő labdarúgónak nem jár kiemelt fizetés” - jelentették ki a tulajdonosok. Ami a klub otthonát, Széktót illeti: az üzemeltető kht. felelős gazdája a létesítménynek. A centerpálya az ország egyik legjobbja lett, kialakították a modern öntözőberendezést, kistraktort vásároltak és az ötös, egykori salakos pályát is szeretnék füvesíteni. A tulajdonosok úgy érzik, hogy ilyen létesítményi háttérrel a várossal összefogva, teljesíthetőek a most megfogalmazott tervek. Kecskemét közgyűlése holnap bólinthat rá arra az elképzelésre, amit dr. Sárközy István alpolgármester a KTE támogatásáról terjeszt elő. Július másodikán, kedden 9 órakor nyílt sajtótájékoztatót tartanak a széktói klubházban, melyré a szurkolókat is várják. Tragédia az argentin kiesési rangadón botrány Egy szurkoló meghalt, 14 pedig megsebesült Buenos Airesben a Nueva Chicago- Tigre argentin labdarúgó-bajnoki után. A játékvezető a hajrában 1-2-nél 11-est ítélt a vendégek javára. A felbőszült hazai hívek - csapatuk lecsúszott a másodosztályba - rátámadtak a játékosokra, letépve róluk a mezt és a cipőt is. A találkozó lefújás nélkül ért véget, a futballisták és bírók nagyrészt alsóneműben szaladtak az öltözőbe. A stadionon kívül a hazai tábor hajtóvadászatot indított a Tigre-szurkolók után, akik közül egy embert kővel úgy fejen találtak, hogy a férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. ■ emlékverseny A súlyemelő nemzeti válogatott kapitányával történt egyeztetés alapján június 30-án - immár hetedik alkalommal - kerül megrendezésre Kecskeméten a Messzi István súlyemelő-emlékverseny. A résztvevők közt ott a lesznek a férfi és női felnőtt, valamint junior súlyemelő-válogatott keret tagjai és a hazai egyesületek élversenyzői, köztük a Kecskeméti TE sportolói. A mostani verseny érdekessége, hogy versenyzőként dobogóra lép a legendás súlyemelő egykori edzője, Kasza György is a masters kategóriában. Messzi István a szöuli olimpia (1988) ezüstérmes súlyemelője volt a 82,5 kg-os súlycsoportban. E kiemelkedő eredménye mellett többször nyert magyar bajnokságot, ért el helyezést kontinensvetélkedőn és világbajnokságon. Pályája csúcsán, 1991-ben halálos balesetben vesztette életét. ■ Szávay Ágnes jó játékkal jutott a második körbe Wimbledon A selejtezőből feljutott szávay Ágnes két játszmában nyert a cseh Éva Birnerova ellen, és bekerült a második fordulóba az angol nyílt teniszbajnokságon, Wimbledonban. A magyar teniszező nagy csatában nyerte az első szettet: ellenfele 4:2-es vezetéshez jutott, ám Szávay sorozatban négy gémet nyerve hozta a nyitó játszmát, majd a folyatásban már játszi könnyedséggel érte el a győzelmet. A viadal honlapja szerint Szávay a második fordulóban a 24. helyen kiemelt ukrán Bondarenkóval mérkőzik. ■ Miroslav Klose a Bayern legújabb szerzeménye! MIROSLAV KLOSE, a Werder Bremen labdarúgója csütörtökön négyéves szerződést ír alá a Bayern München csapatához. A Bild című lap szerint a Bayern 15 millió eurót fizet a 29 éves futballistáért. ' Égáz-Dégáz FÖLDGÁZELOSZTÓ KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MÓL Földgázszállító Zrt. 2007. szeptember 27-én 10:00 órától 14:00 óráig Fülöpjakab, Városföld, Kunszállás, Nyárlőrinc településeket érintően az üzemeltetésében lévő földgázszállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet megelőzése és a zavartalan visszakapcsolás érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek. A MÓL Földgázszállító Zrt. és az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zavartalan gázellátást mielőbb helyreállítsák. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság avr_. HIRDETÉS ■ -űúw MICRA 1.2 5 ajtós 2 690 000 Ft-tói ‘Extra ajánlatunk: a fenti típusok már 99,999,-Ft induló befizetéssel elvihetők! Hiezl Autóház 6500 Baja, Kölcsey u. 73. Telefon: 06-79/422-422 VÁLTS^Nissanra A kéonk illusztrációk. Jelen reklámban közölt adatok 6c tények kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak. Üzemanyeg-fogyaaztás: 4,7-7,Ol/km, C02 -kibocsátás: 125-166 g/km. Az ajánlat készlet erejéig tart!