Petőfi Népe, 2007. június (62. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-27 / 148. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. JÚNIUS 27, SZERDA SZOLGÁLTATÁS MA NAPKELTE 4.48 - NYUGTA 20.45 HOLDKELTE 18.24 - NYUGTA 1.52 A cukorbetegek világnapja LÁSZLÓ napja László. Szláv eredetű név, je­lentése: hatalom és dicsőség. Árpád-házi királyaink között kiemelkedő helyet foglal el a szentté avatott László, a lo­vagkirály, aki legendák, népi hiedelmek alakja lett. Az egyik ilyen a tordai hasadék keletkezése, mely az ő mene­külését segítette, valamint a szomjazó seregének a sziklá­ból víz fakasztása. Bár Nagy­váradon temették el, de a tö­rökök támadásakor ereklye­tartóját Győrbe vitték, és ma is ott látható. Hunyadi László, a törökverő Hunyadi János fi­aként apja halála után hiába esküdött hűséget V. László­nak, az másnak adta az örök­ségének tekintett tisztsége­ket és rangot, elfogatta és Bu­dán, a Szent György téren 1457-ben lefejeztette. Rene­szánsz síremléke Gyulafe- hérvárott áll. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent László király, Szent Sámson emlékezete. A református és az evangélikus naptárban László napja. A zsidó naptár­ban Támuz hónap 11. napja. napi igék. Katolikus: Bölcs 10,10-14; Zs 111; Mt 22,34- 40. Református: Ézs 34; ApCsel 13,29-52. Evangéli­kus: Jn 5,1-16; lMóz 44,1-34. Véradás MA Apostagon, a művelődési házban 9 órától 12 óráig fogadják a véradókat. Mai műsor Ciróka Bábszínház 10 órakor: A KÉKRUHÁS KIS­LÁNY TÖRTÉNETE. Csehország. Gong Rádió Hűek reggel 7-től óránként, Tér­ségi krónika 13 órakor (hétfőtől- péntekig), 18 órakor helyi hírösz- szefoglaló, 19 órakor helyi sport­összefoglaló (hétfőfől-szombatig) 6-10 Gongreggel 10- 11 Téma 11- 12 Téma + 12- 14 Déli kívánságműsor 14-18 Élénk Délután, benne: 14- 15 Üzlet órája, 15- 16 Biztonságban együtt 18-20 Interaktív kívánságműsor 20-22 Szerda éjszaka 22-24 Jazz Klub Zsuffa Péterrel tfegyfcórilí m Cíűngráö FM 831 MHz FM ÍT.Í MHz A TÉRSÉG HANGJA internet: www.gongRKiio nu Kecskeméti TV 17:00 HTV: Hulladék ­környezetvédelmi film­sorozat 2. 17:30 KÉPÚJSÁG 18:20 KAFF 2007 - díjátadó ism. 19:00 Hírős Hírek ism. 1 19:30 Sportmagazin 20:00 Háttér 20:10 Hírős Hírek ism. 20:30 HTV: Hírháló 20:55 HTV: Ízelítő - főzőcske műsor 21:00 HTV: Diliinger és Capone - amerikai film 23:00 Hírős Hírek ism. 23:30 Sportmagazin ism. * / i , ./ A é I' Kánikula Tegnap enyhült a szinte elviselhetetlen hőség, ám változatlanul jólesett - két adag fagyi közt - egy kis felfrissülés. VALTI, KRISZTIÁN és TUNTUKA megtalálta a legjobb megoldást. Sajnos, őket a kecskeméti borvárosban még nem szolgálják ki, inni viszont nekik is kell. Amíg a nagyok sorra járják a pavilonokat, ők a békás kút melletti csobogónál enyhítik szomjukat. RECEPTVERSENY Vigh Ibolya kecskeméti olvasónk receptje: Lila hagymás céklasaláta hozzávalók: 3-4 közepes nagy­ságú cékla, 4 db lila hagyma, 1 nagy majonéz, 1 nagy tejföl, só, bors, mustár, őrölt köménymag, díszítéshez citromkarika. A céklát kefével alaposan megmossuk, megtöröljük, és A receptet lektorálták és elkészítették a Tanyacsárda étterem szakácsai Az étterem címe: 6050 Lajosmizse, Bene 625. * Asztalfoglalás: 76/356-010 sütőpapírral bélelt tepsibe rak­juk. Kb. 1-1,5 óra alatt megsüt­jük. Még forrón, hideg víz alatt meghámozzuk, apró kockákra daraboljuk. Sóval, borssal, őrölt köménymaggal összekeverjük, hűlni hagyjuk. Míg a cékla sül, a lüa hagymákat négybe vágva vékonyan felszeleteljük. Ha a cékla kihűlt, a hagymával ösz- szekeverjük, és a következő mártást tesszük rá: a majonézt elvegyítjük a tejföllel, teszünk hozzá 1-2 ek. mustárt, pici sót, borsot, összekeverve a céklás hagymára öntjük, és villával óvatosan az egészet elkeverjük. Hűtőbe téve még aznap 2-3-szor villával átkeverjük. Citromkari­kával díszítjük tálaláskor. A leg­finomabb sütőfóliában sütött kacsával, burgonyakrokettel, de bármilyen sültek, rántott ételek színes, vitamindús kísérője. Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit. A receptverseny első öt helyezettje érté­kes ajándékot nyer. Csak azok pályázatát tudjuk elfogadni, akik megadják telefonos elérhetőségü­ket is. Cím: Petőfi Népe szerkesztőség 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik ter­mékében megjelentetheti. PROGRAMAJÁNLÓ KECSKEMÉT Habsburg György rendkívüli és meghatalmazott nagykövet nyitja meg pénteken Burkus József festőművész Fény-lényeim című kiállítását a Cifrapalotában A megnyitó há­zigazdája dr. Bagó Zoltán, a me­gyei közgyűlés alelnöke lesz. Közreműködik Rubold Ödön és Sirkó Eszter. szabadszállás A település vá­rossá nyilvánításának 12. évfor­dulója alkalmából háromnapos rendezvénysorozatot rendeznek a hétvégén. A városházán Két víz között, a szárazon címmel la­punk nyugdíjas fotóriportere, Tóth Sándor felvételeiből nyílik kiállítás szombaton 14 órakor. A tárlatot Lomnici Zoltán, a Legfel­sőbb Bíróság elnöke ajánlja a kö­zönség figyelmébe. ■ T. K. - R. J. PALACE MOZI HARMADIK SHREK- SZ KN 13.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00, 18.00. 19.00, 20.00, 21.00, 22.00 DIE HARD 4. LEGDRÁGÁBB AZ ÉLETED 13.15, 16.00, 18.45, 21.30 A KARIB-TENGER KALÓZAI - A VILÁG VÉGÉN - SZ KN 14.15, 17.30, 20.45 A ZODIÁKUS - F ló 15.15, 18.15, 21.15 SEGÍTÜNK! ft Ä ... S TAKACS VALENTINA mH HHHI rovata 4 Pénztelenségre hivatkoznak Most megy nyugdíjba egyik köztisztviselő olvasónk, aki január 1-je óta hat hónapos felmentési idejét tölti. A felmentő határozata ren­delkezik arról, hogy számá­ra a ruházatiköltség-térítés és a 13. havi illetmény idő­arányos részét ki kell fizet­ni. A munkahelyén azon­ban azt mondják, hogy erre nincs pénz. Olvasónk kér­dése: hogyan szerezzen ér­vényt a határozatnak, és az abban foglalt jogainak? Dudásné Vass Éva közgaz­dász elmondta: sajnos, a munkáltatók sokszor hivat­koznak arra, hogy nincs pénz. Csakhogy ez törvény, és ezeket a kiadásokat még a költségvetésbe is be kell tervezni attól függetlenül, hogy a munkáltató ezt mi­ből - például hitelből - fe­dezi. Olvasónknak valóban jár a 13. havi illetmény fele, amit egyébként január 16- án kellett volna megkapnia. Szintén jár neki az idei ru­házatiköltség-térítés fele, ami 36.800 forint. Ha a munkáltatóval nem tud dű­lőre jutni, akkor a munka­ügyi bírósághoz fordulhat. * * * Ötvenhét évesen ment elő­rehozott öregségi nyugdíjba egyik olvasónk, miután 32 évet közalkalmazottként dolgozott. A kérdése, hogy járt volna neki végkielégí­tés vagy sem, ő ugyanis ilyet nem kapott. Igaz, az­óta eltelt néhány év. A közgazdász elmondta: nem járt volna, mert nyug­díjba vonulás esetén nincs végkielégítés, függetlenül attól, hogy a közalkalmazott előrehozott öregségi nyug­díjba megy-e, avagy eléri a rendes öregségi nyugdíjkor­határt. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK” 6001 KECSKEMÉT, PF. 76 EMAIL: SZABOV@AXELS.HU KELTA NYELV MÉRTAN EREDETI KLUB! EREDETI DZSEM! TÓ, OLASZUL NÉMET FOLYÓ “* ARC. ANGOLUL TÜNDÉR­SZÉP l V KOSZÁT ► ▼ ▼ ROCKE­GYUTTES ► INDIÁN NÉP ► OTROMBA KÖLTŐ l V DAGANAT OSZTRÁK PÁRT ► TANK ELEJE! BELO­PÓDZIK PÁROL, PUHÍT ► ▼ TAROKK Otőlap 1 ▼ FOSZT ÉSZAKI APRÓPÉNZ ► PÁROSÁN NYES! NEON ÉS JÓD JELE ► ▼ SZABÓ LŐRINC VERSE ► ? V r ERIKA, BECÉZVE ► GYAKORI NŐI NÉV BIBLIAI Női NÉV ► KIKER­GET ► A rejtvény megfejtését legkésőbb kedden adják fel címünkre! 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Petőfi Népe

Next

/
Oldalképek
Tartalom