Petőfi Népe, 2007. június (62. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-16 / 139. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. JÚNIUS 16., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Évekig bujkált, elkapták, majd hét év börtönt kapott a csaló százmilliós nagyságrendben károsított meg hitelintézeteket és jó néhány beszállítóját egy zöldség- és gyümölcsfelvásárlás­sal foglalkozó csengődi vállalko­zó. A 43 éves férfi lelépett a pénz egy részével, majd négy évig bujkált, de végül elkapták, most pedig jogerősen hét évet kapott. A felvásárló már a kilencve­nes években zöldségben és gyümölcsben „utazott”, majd 1996-ban létrehozott egy kft.-t a Csongrád megyei Rúzsán. Mintegy 300 őstermelővel és beszállító céggel állt összeköt­tetésben, akik jó ideig semmi gyanúsat nem észleltek. Elein­te azonnal, készpénzben fize­tett az áruért. Majd 1999-től már 15-30 napos határidővel küldte a termelőknek a pénzt. A felvásárló ezután csúszott meg: 2000-2001-ben magán- személyektől kért kölcsönöket, és hiteleket vett fel, hogy fizet­ni tudjon. Ekkor már fiktív számlákat is kiállított, hogy megmentse a cégét, végül azon­ban összeomlott a vállalkozása. Évekig bujkált, míg 2004 áprili­sában a rendőrök a lakóhelyén, Csengődön elfogták. A büntetőügyben eljáró Csong­rád megyei bíróság első fokon bűnösnek találta, majd a Szegedi ítélőtábla is helyben hagyta L. Ti­bor ítéletét. Csalás, hitelezési csalás, sikkasztás, lőszerrel visz- szaélés, számvitel rendjének megsértése és magánokirat-ha­misítás vétségében mondták ki bűnösnek. ■ Noszlopy Három festőnő kiállítása nyílik Lajosmizsén kultúra Három festőnő - a he­lyi Holczhauser Zsuzsanna, Széli Ilona és a kecskeméti Kő­rös Sára - munkáiból rendez­nek kiállítást, melynek ünnepé­lyes megnyitója vasárnap 18 órakor lesz a régi városháza épületében. Az alkotók munkás­ságát Túrái G.Kamil főiskolai do­cens, esztéta méltatja. A bemu­tató július 29-éig szombaton és vasárnap 15-től 19 óráig látható. Csoportokat is - a 70/280-6922- es telefonszámon bejelentkezve - szívesen fogadnak. ■ P. S. Tiltakozó fórumot tartanak kecskémét Egy igazgató marad, és lesz három alegységvezető Kecskemét iskolarend­szerének átalakítása az eredeti tervek szerint nem érintette volna a gimnáziumokat. A pénz­ügyi bizottság máshogy döntött. Érveiket a köz­gyűlés elfogadta. Gál Zita Kecskemét gimnáziumainak ta­nárai és a náluk tanuló gyere­kek szülei tiltakozó fórumot szerveznek hétfőre. Az este hét órakor, a Bányai-gimnázium­ban kezdődő összejövetelre meghívták Zombor Gábor pol­gármestert és Sárközy István oktatási alpolgármestert is. Fel­háborodásuk oka, hogy a képvi­selő-testület döntése értelmé­ben összevonják a Bányai-, a Katona- és a Bolyai-gimnáziu- mot, illetve a Táncsics-kollégiu- mot. Szeptembertől tehát így néz majd ki, például, a Bolyai neve: Kecskeméti Középiskola és Kollégium Bolyai János Gim­náziuma. Az új, összevont in­tézményt a tervek szerint Szabó István, a jelenlegi katonás igaz­gató vezeti majd. A többi igaz­gatóból alegységvezető lesz. Megkérdeztük Sárközy Ist­vánt a felháborodást keltő dön­tés hátteréről. A közgyűlésen ugyanis írásos előterjesztését -, melyben csak az intézmények gazdasági egységesítése szere­pelt - szóban módosította, ki­egészítve a szakmai összevo­nással. Az alpolgármester el­mondta: meg kellett felelnie a pénzügyi bizottság gazdasági érveinek, amiket végül a képvi­selő-testület is elfogadott. - Negyven éve tanítok gimnázi­umban, átlátom a változás kö­vetkezményeit - tette hozzá az alpolgármester. Megkérdeztük az intézmé­nyek vezetőit, mit remélnek a hétfői fórumtól. - Mivel szak­mai döntést hozott a testület, A Táncsics Mihály kollégium is az új intézménybe olvad. szeretnénk hallani a mögötte ál­ló szakmai indokokat - mondta Lukács Lajos, a Bányai igazga­tója. Vele értett egyet Kovács István, a Bolyai igazgatóhelyet­tese: - Nem vagyok biztos abban, hogy átgondolták a vá­A gimnáziumok terveit nem fogadták el a gimnáziumok részletesen kidolgozták a szakmai és gazdasági következményeit a csak gazdasági, illetve a gazdasági-szakmai összevonásnak. Véleményük szerint nem sikerülne jelentős meg­takarítást elérni az utóbbi változattal. Emellett vázolták, hogy önállóságuk megtartása mellett milyen módon tudnának további megtakarításokat elérni. Javaslatukat azonban nem találta meg­felelőnek a pénzügyi bizottság. rosatyák a döntésük következ­ményeit. Kecskemétnek ezentúl egy gimnáziuma lesz közös pe­dagógiai programmal. Igaz, hogy a tanterveket megtarthat­juk, de így nem lesznek külön mérhető teljesítmények, és még külön sportcsapatokat se indít­hatunk országos versenyeken. A gimnáziumok vezetői és munkatársai a tervek szerint egységesen, közel teljes lét­számban jelennek meg a hétfői fórumon. Jónás Anikó, a Bányai szülői munkaközösségének tag­ja felhívta a figyelmet arra, hogy a hétfői fórum kimondot­tan szakmai lesz, ami a négy, összevonásra kerülő intézmény dolgozóira épít. - A szülőknek nem javaslom, hogy erre el­menjenek, de nekik is lesz módjuk kifejezni tiltakozásu­kat. Az évzárón már aláíróívet fo­gunk kifüggeszteni az iskolá­ban, hogy az egyet nem értők elláthassák azt kézjegyükkel. Intézményi létszámok Bolyai 42 570 Katona 50 716 Bányai 33 520 Táncsics 12 264 FORRÁS: PN-INFO BARTA ZSOLT Hárommillió magyar jövője NEM SÉRT SENKIT se a szom- szédos népek közül, ugyan­akkor jó eséllyel megóvhat­juk az asszimilációtól a hatá­ron túli magyarokat. Ráadá­sul a magyar vállalkozók is jól járhatnak. Ez dióhéjban a lényege a tegnap megrende­zett kecskeméti gazdasági konferenciának, melyről a szomszédos oldalon beszá­moltunk. Ha sikerül megva­lósítani a fejlesztésalapú nemzetpolitikát, akkor a nemzeti és a gazdasági ér­dek közös nevezőre kerül. Ilyen az elmúlt 87 évben nem volt. éppen ennyi év telt el azóta, hogy a trianoni békediktá­tum megcsonkolta országun­kat és népünket. elődeink többféle megoldás­sal kísérleteztek, hogy a ne­gatív következmények hatá­sait tompítsák. Klebelsberg Kunó oktatási miniszter a 20-as években a kultúrna- cionalizmust hirdette meg. Úgy gondolta, hogy ha isko­lázottabbak a csonka Ma­gyarország lakói, mint a Kárpát-medence más népei, akkor az elszakított honfitár­saink nem olvadnak be. Horthy Miklós a szuronyok erejében bízott. Visszakerül­tek Hitler jóvoltából jelentős területek, de cserébe belép­tünk a háborúba, melyben több mint egymillió magyart vesztettünk. Rákosi és Kádár a szőnyeg alá söpörte a nem­zetiségi kérdést. A szocializ­musban nem beszélhettünk ezekről az ügyekről. Ez meg is tette hatását A ’90-es évek­ben a főiskolások egy része nem tudta, milyen nyelven beszél a székely ember. Most talán megváltozhat valami. ha ugyanis a megélhetés szempontjából érdemes meg­őrizni az anyanyelvet a Felvi­déken, Kárpátalján, Erdély­ben és a Vajdaságban, akkor nem szlovákosodnak, ukrá- nosodnak, románosodnak, szerbesednek el a külhoni magyarok. Hárommillió lélek jövője a tét. A rendőrség hét gyenge pontja Az iskola, amely nyíltan szelektál A vasárnap reggeli szórakoztató lap Keresse a Duna-Tisza köze újságárusainál! VB» utazásmánia Mallorca 8 nap/7 éj 3* os hotel, fp., repülővel, 89.100 Ft/fő Ind.: 06.19. Toszkána és Szardínia szigete 11 nap/10 éj 4*-os hotel, fp., repülővel 14-7.800 Ft/fő Ind.: 06.21., 06.28. Lisszabon és Algarve 11 nap/10 éj 4*-os hotel fp., repülővel 148.800 Fl/fő Ind.: 06.21., 06.28. Barcelona és a Costa Dorada 10 nap/9 éj 4*-os hotel, fp., repülővel 104.900 Ft/fő Ind: 06.19., 06.26. A fenti árak minden költséget, a reptéri illetéket is tartalmazzák! Irodánk elérhetősége: UtazásMánia Bt. 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. (Északi térfal, Plochinger Söröző mellett) Tel.: 76/504 960 893350 HIRDETÉS Íme az új csapat. Scudo furgon már nettó 3 490 000 Ft-tól és személyszállító mar bruttó 4 990 000 Ft-tól. Akár 1200 kg-os teherbírás és 7 m3-es raktérfogat | Akár 9 ülőhely és 1239 Les csomagtartó a személyszállító változatnál A biztonság alapfelszereltség ABS EBD-vel (elektronikus fékeróelosztö) és HBA-val (hidraulikus vés/fékrásegító), vezetőoldali légzsák Euro 4-es Multijet dízelmotorok, akár 136 LE és 320 Nm | Komfort és praktikum magasfokon Jansik Autóház firt 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/498-555, Fax: 76/498-554, HASZON* e-mail: gbehan@jansik.hu, www.jansik.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom