Petőfi Népe, 2007. június (62. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-13 / 136. szám
KRIMI&BULV ÁR&TÉVÉ PETŐFI NÉPE - 2007. JÚNIUS 13., SZERDA Csinos kis tömeggel találta szembe magát a két rendőr Stohlt most meggyűrűzték díjazás Lehet, hogy elindulna egy mai Ki Mit Tud? vetélkedőn Letartóztatták a Skóciában megölt magyar két gyilkosát LAJOSMizsÉN hatvan-hetven fős tömeg támadott rendőrökre azon az éjszakán, amikor két család összeveszett Kiskunhalason, és csak figyelmeztető lövésekkel lehetett megfékezni. A két esemény közt nincs összefüggés, véletlenül estek egybe - tudtuk meg tegnap. Szombatról vasárnapra virradó éjjel negyed egykor riasztották a rendőröket Lajos- mizsén (fél órával később, mint Halason). A Nyíri út és a Bajcsy-Zsilinszky út közelében élők hívták őket, mert az egyik házból veszekedés, ordí- tozás verte fel az éjszaka csendjét - és már nem az első hétvégén. Egy Skoda járőrautót küldött ki a kecskeméti ügyelet, és az egyik rendőr nem sokkal később azt jelezte rádión, hogy a házból feldühödött tömeg szaladt ki, és öten- hatan rugdossák, ütik a rendőrkocsit. Valaki az egyik rendőr ingét is megragadta: a főtörzs csak önvédelmi fogással tudott szabadulni, rendőr- szakközépiskolás társa pedig a bordájára kapott egy ütést. Erősítést kértek, így végül rendet tettek. Egy 24 és egy 23 éves férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult. A járőrautóban hatvanezres kár keletkezett. ■ Noszlopy Titkos szavazással kapott elismerést Nemzeti Színház-beli kollégáitól Stohl András, aki hamarosan újabb showműsor kikiáltója lesz. Csontos Tibor- A napokban kapta meg színházában a Farkas-Raskó- vándorgyűrűt. A színjátéko- sok szerint ez a legnagyobb elismerés, amit kollégáktól kaphat egy színész.- Ez most sincs másként. A Nemzeti Színház társulatának tagjai titkos szavazással döntöttek, idén ki kapja a vándorgyűrűt. Örömmel fogadtam, s ha arra gondolok, hogy többek között olyanokat „előztem” meg, mint László Zsolt vagy Básti Juli...- Műsorvezetőként milyen elismeréseket zsebelt már be?- 2000-ben Az év műsorvezetője voltam, idén pedig az egyik magazin olvasói gondolták úgy, hogy a műsorvezetők tavalyi produkciói alapján engem tesznek az első helyre.- Ön lesz az RTL Klub Csillag születik című új show-jának egyik műsorvezetője is.- Korunk Ki Mit Tud? versenyére készülünk. Annak idején Stohl András 1967. FEBRUÁR 23-ÁN Született, 1990-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 2003-tól a Nemzeti Színház tagja. Rendszeresen hívják Filmezni és szinkronizálni, az RTL Klub egyik arcának számít Buci színészként legalább annyira sikeres, mint műsorvezetőként nem indultam, de gyerekként ott ültem a képernyő előtt. Szereplőkre kevésbé, de a zsűrire emlékszem, s persze a szállóigévé vált mondásra: „A zsűri nehéz helyzetben van!”- Ha abban az életkorban lenne, elindulna mondjuk Petőfi János vitézével?- Nem tudom, most vállalkoznék-e rá, de ha belegondolok, mennyire szerették a nézők, amikor Petőfi művét mondtam a közszolgálati televízióban, lehet, hogy mégis kipróbálnám magam. Biztos vagyok benne, hogy manapság az emberek még jobban ki vannak éhezve a szépre.- Hamarosan megkezdődnek a válogatások szerte az országban. Tervezi, hogy bekukkant egyikbe-másikba?- Beszéltünk róla, hogy elmegyünk néhány helyre, de nemcsak itthon, hanem a határon túli városokban is lesznek válogatások, ezeket sem szeretnénk kihagyni.- Másféle műsorvezetésen töri majd a fejét e tehetségkutatón, mint ahogyan megszoktuk?- Beleérzőbbnek és segítőkészebbnek kell majd lennem. A jelentkezők először állnak majd nagy nyüvánosság előtt, biztatni kell őket, levinni lámpalázukat. A skót rendőrség letartóztatott két fiatalt, akiket azzal vádolnak, hogy megöltek egy magyar férfit Glasgow-ban. A Skóciában buszsofőrként dolgozó Sipos István öccsével és barátaival 26. születésnapját ünnepelte szombat este a skót nagyvárosban. Egy buszmegállóban álltak, amikor a 18-20 éves fiatalok hozzájuk léptek, cigarettát és pénzt kértek, majd amikor azt nem kapták meg, megkéselték a magyarokat. Sipos István belehalt sérüléseibe, öccse is megsebesült, de már jól van. ■ Videóra vette szörnyű ütközését a vétkes motoros Már az interneten is látható az a tragikusan végződő baleset, amely a hét végén történt Baranya megyében. Egy motoros videóra vette saját frontális ütközését egy másik, vele szemben szabályosan haladó motorossal. A Pécsről Komló irányába tartó 23 éves fiatalember összeütközött a szemközti sávban szabályosan haladó kétkerekűvel. A vétlen vezető belehalt sérüléseibe. A balesetet okozó motoros is súlyosan megsérült. ■ DÉLELŐTT RT L KLUB 5T víisMé "* ‘ «2 Tf x ve* :y; K3- ¥ íjJt JmA *Vi- DitfA 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub (ism.) 11.30 Te vagy az életem © (argentin sorozat) Esz.: Natalia Oreiro 12.00 Híradó. Déli kiadás 6.00 Két Testőr 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.15 Stahl konyhája 9.25 Szóda 10.15 Teleshop 11.35 A vasmacska kölykei (amerikai vígjáték, 1987) © 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Vivát Benyovszky! © 10.05 Afrika gyöngyszeme © 11.00 Titokzatos Násztya 11.45 Mit főzzünk ma? 5.50 Nap-kelte 9.00 Századfordító magyarok 9.50 Az Árpád-kor templomai 10.00 Van öt perce? 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.00 TV Shop 7.00 Lety, a csúnya lány © 8.00 Lois és Clark © 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Nash Bridges © (amerikai akciófilm-sorozat) 8.00 Duna tér 8.10 Kultóra (ism.) 8.30 Teázzon a Kor Kontrollal 9.00 Magyar elsők 9.15 Víz alatti Spanyolország 9.40 A Guldenburgok öröksége 10.30 A jog útvesztőjében 11.30 Kívánságkosár 6.00 Szeszről szeszre 6.30 A 20. század nagy pillanatai (3.) © 7.25 Úton, útfélen 8.00 Ássuk ki a csatabárdot! 9.10 Észak Atlantisza 10.10 Parti parti (1-2.) 11.20 Kutyaábécé DÉLUTÁN 12 .15 14 a 30-hoz (amerikai vígjáték, 1988) Fsz.: Steven Eckholdt 13.45 06-91-334-334 15.40 Disney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 Sue Thomas-FBI© 17.30 Tru Calling - Az őrangyal 13.40 Észbontó 14.30 Melrose Place © 15.30 Csillagkapu © 16.30 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) © 17.30 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 12.20 Nemzetiségi magazinok 13.20 Főtér 14.15 Fogadóóra 14.40 Kodály 125 14.50 Kormányváró 15.20 Don Matteo © 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Híradók 12.15 Záróra 13.05 Közelítő 13.30 Sorstársak 14.00 Apátságok és kolostorok 14.25 A vadon lelkei© 14.55 Jöjj, nézd a Kilimandzsárót! 16.05 Válaszd a tudást! 17.40 Párok és házaspárok 12.10 Az osztag© 13.10 Magnum © 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch © (amerikai sorozat) 17.25 Az osztag © 13.45 Duna tér 14.00 A Királyi Botanikus Kert 14.30 Alternatív pedagógiák 15.30 Négyzetméter 16.00 Világunk 17.00 A Guldenburgok öröksége 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 12.30 Rosemary Amerikában 13.35 Tudomány a vadonban 14.30 Szeszről szeszre © 15.00 Telefortuna 16.00 Úton, útfélen (11.) 16.30 Jamie vidéki konyhája (5-6.) 17.40 A tengerek vándorai © ESTE 18 .30 Híradó 19.00 Szeress most! (magyar sorozat) 20.00 Fókusz® 20.30 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.15 Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) Egy egyszerű ember 22.10 Dr. Csont © (amerikai krimisorozat) 18.30 Tények Skandinávlottó-sorsolás 19.00 Aktív© 19.35 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Se fiile, se farka, avagy a meseírók beájulnak © (német vígjátéksorozat -1.) Raponc, az aranyhajú leány 21.15 Doktor House © (amerikai sorozat) 16.50 Tv-taxi 17.05 Quinn doktornő © 18.00 Álljunk meg egy szóra! 18.15 Kisváros © 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Frasier, a dumagép 20.10 A tizedes meg a többiek (magyar vígj., 1965) FF 101' Fsz.: Darvas Iván 17.55 Klikkerek© 18.20 Membrán 18.45 Esti mese 18.55 Halló, halló! (83/7.) © 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Kultúrház 20.40 Natalie Wood rejtélyes élete © (amerikai fitm, 2004 - 2/1.) Fsz.: Justine Waddell, Colin Friels, Michael Weatheriy 18.30 Zsaruk© Utcai történetek 19.00 Sokkoló videók© 20.00 Pőreparádé © (kandikamera-show) 21.05 CSI-NewYorki helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.05 A hűtlenség ára (amerikai vígjáték, 1996) Fsz,: Cher, Chazz Palminteri 19.ÓÓ Mese 19.20 A jog útvesztőjében (angol sorozat -14/14.) © 20.20 Mélyzuhanás © (lengyel filmetűd) 20.25 Jagoda, avagy eper a szupermarketben? © (német-szerb film, 2002) 21.50 Hírek. Sport 22.10 Női szeszély © (görög szatíra, 2005) 100’ 18.45 Pár-harcok (1.) (ism. sorozat) Kommunikációs készség 19.40 A rablás művészete © (ang. ism. sorozat) 20.40 Jégkorszaki felfedezők (dokumentumfilm) © 21.45 Talányok és megfejtések (3-4.) A megfejthetetlen írás; AZimmermann-távirat ÉJJEL 23 .10 A túlvilág kalandorai ® (angol thrillersorozat) 0.15 Reflektor© 0.35 Óvakodj a gazditól! (amerikai vígjáték, 2000) © 2.10 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) 22.15 Hősök © (amerikai misztikus sorozat) 23.15 Egy rém rendes család Budapesten © 23.45 Tények este 0.15 Ördögi színjáték (amerikai film, 2003) 106' 22.00 Szerda este 22.35 Kultúrház (ism.) 23.05 Hírek. Időjárás 23.10 Sporthírek 23.20 Magánbeszélgetések 0.20 A terror csapdájában © (amerikai film, 1990) 89' 22.10 A sziget © (ausztrál film, 1989) 92’ Fsz.: Irene Papas, Eva Sitta 23.40 Napló 23.45 Záróra 0.40 Nap-nyugta 3.10 Klikkerek © 23.40 CSI - New York i helyszínelők © (amerikai krimisorozat, ism.) 0.45 Kukkotok © (amerikai erotikus sorozat) 1.15 Szemet szemért © (amerikai vígjáték) 23.50 Chaplin szereti a zenét Zeus Band 1.05 Híréra (ism.) 2.00 Mese 2.10 A nagymama (magyar film, 1936) FF 85’ 3.40 Világunk (ism.) 22.50 Háborúk és módszerek (3.) © (dók. sorozat) 23.50 Kockázatos kutatások (ismeretterj. sor.) © 1.00 Szombat esti konyhaláz (ism. sor., 5. rész) UÁNLÓ $ ■ rlHI@ 1(11 m 23.10 A túlvilág kalandorai angol thrillersorozat 0.15 Ördögi színjáték amerikai film 0.20 A terror csapdájában amerikai film 22.10 A sziget ausztrál film 16.20 Baywatch amerikai sorozat 17.00 A Guldenburgok... német sorozat 23.50 Kockázatos... ismeretterjesztő sorozat m^| | MAÖYÁE ATV - 91 íí&Lúmj Ilii FILMMÚZEUM H| SPORT ! ' * MINIMAX 1 UHUI MSCÖVBRY Ülő 12.00 Ismétlések. 15.05 Európai híradó. 15.30 A birodalom titkai. 16.05 Kontraszt. 17.00 Híradó. Sport. 17.30 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Esti gyors. 20.30 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. 21.30 BBC Reporters. 22.05 GyógyHír. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 23.30 Esti gyors. 11.35 Közvetlen ajánlat. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50Többet ésszel! 17.05 Laci bácsi konyhája. 17.30 Kőbányai regionális híradó. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 A nő helye. 21.00 FriderikuszmosL 22.05Vonalkód. 23.10 Többet ésszel! 030 700-as klub. 15.55 Ízelítő. 16.00 Játékháló. 17.00 A siker receptje - Pályázatok a fejlődésért (2.). 17.30 Csacska angyal. 18.30 Te vagy az életem. 19.30 Fekete gyöngy (argentin sor. - 73.). 20.30 Hírtiáló. 21.00 A halál álarca (amerikai akciófilm). 23.00 Rejtett düh. 1.00 Hírháló. 1.30 Grand prix. 2.00 Műveltségi kvíz. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Andy Griffith- show (am. sor. -11.). 15.30 Hollywoodi párok. 16.25 Ne fesd a falra (csehszlovák mesefilm). 18.00 Snitt 18.30 Filléres emlékeink. 18.45 Valaki kopog (magyar sor. - 8/3-4,) 20.00 Rita többet a ka r (a ngol vígjáték, 1983) 22.00 Helyzetek és gyakorlatok (am. film) 8.30 Mai helyzet. 8.45 Sporthorgászmagazin. 10.15 Spanyol labdarúgás. 11.45 Labdarúgás. 14.45 Labdarúgás. 17.00 Férfi vízilabda. 19.00 Arany pillanatok. 19.15 Mai helyzet. 19.30 Sakkmagazin. 20.00 Kosárlabda, NBA. 23.00 Labdarúgás. Horvátország- Oroszország. 6.00 Rajzfilmek. 15.00 A kismackó kalandjai. 16.30 Rupert maci kalandjai. 16.45 Thomas, a gőzmozdony. 16.55 Játsszunk a Szezám utcában! 17.25 Tom, a nagy utazó. 17.50 Arthur. 18.15 Maya és Miguel. 18.40 Bombi- toma. 18.50 Connie, a boci. 19.00 A rút kiskacsa és én. 19.25 Miss Mallard nyomoz. 12.00 A legmerészebb konstrukció. 13.00 Fából vaskarika. 14.00 Brainiac. 15.00 Hogyan készült?. 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00 Motorkerékpár-építő vb. 18.00 Amcsi motorok. 19.00Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 A túlélés törvényei. 22.00 Piszkos munkák. 23.00Videojátékok. Mi wmmmmm