Petőfi Népe, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-08 / 106. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2007. MÁJUS 8., KEDC MEGYEI KÖRKÉP Olimpiai bajnok avatja fel holnap a sportudvart TASS Pulai Imre olimpiai bajnok kenus avatja fel holnap 17 óra­kor azt a sportudvart, amelyet a helyi iskolában kétmillió forint pályázati pénzből és ugyaneny­­nyi értékű társadalmi munká­ból alakítottak ki. Lebetonozták a normál méretű kosárlabdapá­lyát, amihez a palánkot a helyi diáksport egyesület vásárolta, a felfestést pedig a tűzoltók vállal­ták magukra. A segítő emberek között még kunszentmiklósiak is voltak. Ez az ünnepélyes át­adás a Földváry napok nyitá­nya. ■ Kétmillió forint a társa­dalmi munka értéke. Csütörtökön reggel nyolc órá­tól tartják meg a madarak és fák napját, amelyen kétszáz­­negyven diák lesz. Pénteken délelőtt 10 órakor a református temetőben folytatódik a prog­ram: az iskola névadója, Föld­váry Gábor születésének 220. évfordulója tiszteletére koszo­rúznak a kriptánál. Az egyko­ron Tasson élt alispán, a reform­kori politikus ugyanis e község­ben nyugszik. Az ő emlékét idé­ző esten - amelyet 17 órától a tornateremben tartanak - az emlékműsorban fellép Nagyvá­radi Erzsébet, a Magyar Szín­ház művésze is. A kiállítá s ok között láthatók majd a ráckevei Fegyó Béla festőművész alkotá­sai és a helyiek kézügyességét szemléltető használati és dísz­tárgyak. A szórakoztató műsort a gyerekek adják. ■ P. S. Olvasóink kattintottak l ön szerint szükség van-e újabb kerékpárutak építésére? Szavazzon a www.baon.hu-n! Milliárdok kerékpárutakra pályázat Két év alatt száz kilométernyi épülhet a Dél-Alföldön Kecskemétre is alaposan ráférne, ha további kerékpárutak épülhetnének a városban. más hálózatot szeretnének ki­alakítani a térségben. Az au­gusztus 31-én lezá­ruló uniós projekt negyedével növel­heti Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyékben a meg­lévő 420 kilométeres utak hosz­­szát. A 2007-2008-as időszakra szóló kiírás pályázói, akár 90 százalékos vissza nem téríten­dő támogatást is elnyerhetnek a rendelkezésre álló 3 milliárd 106 millió forint­ból. Azaz szeren­csés esetben akár tízszázalékos ön­rész is elég az épít­kezések beindítá­sához. A legkisebb elnyerhető összeg minimum tízmillió fo­rint, míg a nagy tervekre akár 300 milliót is kaphat az igénylő. ■ Ha maradt kér­dése, választ a www.nfu.gov.hu honlapon kap! Kevesebb lehet a kerékpáros baleset is Jó száz kilométer kerék­párút megépítésére elegen­dő az a pénz, amelyre pá­lyázni a hónap végétől le­het a Dél-Alföldi régióban. Barta Zsolt Több mint hárommilliárd forint az az összeg, melyre május 29- től pályázhatnak azok az önkor­mányzatok, többcélú kistérségi társulások, egyéb szervezetek, amelyek kerékpárutakat sze­retnének építtetni. A felhívás lapunk tegnapi számában ol­vasható. A célokkal kapcsolat­ban Balogh László, a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) elnöke egy tegnapi kecskeméti sajtótájékoztatón el­mondta: kerékpározásra alkal-AZ ELBÍRÁLÁSNÁL előnyt je­lent, ha a tervezett beruházás következtében az érintett tele­pülésen legalább tíz százalék­kal nő az összefüggő kerék­párutak hossza. így ugyanis jelentősen csökkenhet a kere­keseket érintő közúti balese­tek száma. Szintén jó pont, ha így felpezsdül az idegen­­forgalom, elérhetővé válnak a külterületek. A pályázatok kiértékelése no­vemberben történik meg. A kedvező bírálatban részesülők­nek két éven belül kell megva­lósítaniuk a terveket. Kérdé­sünkre a DARFT elnöke el­mondta: az év második felében 29 pályázatot ír ki a tanács. Er­ről lapunk be fog számolni. A 2007-2013-as időszakban 230 milliárd forint jut a regionális programok megvalósítására. A kormány, még tavaly karácsony előtt néhány nappal fogadta el a Dél-Alföldi Operatív Programot (DAOP), mely az említett hatal­mas forrás lekötését teszi lehe­tővé a három megye számára. Ide kell postázni a pályázatot: DAOP DARFT Regionális Fejlesz­tési Ügynökség Kht: 6726 Sze­ged, Középfasor 1-3. (6701) Sze­ged Pf: 29. Nagyon kevés van. Sokkal több kellene. Szerintem elegendő, ami van. Fontos, fontos, de lenne annak a pénznek helye is. Fizetnek a szabályszegő kamionosok M5-ÖS Február óta hatezer túlsúlyos szerelvény vezetőjét büntették meg Csökkent a túlsúlyos teherautók száma az M5-ös autópályán, amióta Kecskemét és Lajosmizse között állandó tengelysúly-mérő állomás működik. A bázis átadá­sa, február 1. óta azonban így is mintegy hatezer kamionost bün­tettek meg, mert teherautóik túl­súlyosak voltak. Magyarorszá­gon egyébként kizárólag itt, az M5-ÖS fővárosba vezető oldalán működik állandó tengelysúly­­mérő állomás. Rendőrök vigyáz­nak arra, hogy minden kamion behajtson, és csak a mérlegelést követően indulhatnak tovább. Amennyiben túlsúlyos a jármű, úgy azonnal le kell pakolni a fe­lesleget, amit egy másik teherau­tó szállíthat csak tovább. Ezen kí­vül pénzbüntetést is kiszabnak a sofőrre. Az új rendszernek kö­szönhetően ma már csak a kami­onok 2 százaléka közlekedik túl­súllyal az M5-ösön. A tapasztala­tokból kiindulva az M5-ös autó­pályán még ebben az évben, Ócsa közelében is átadnak majd egy állandó tengelysúly-mérő ál­lomást. Itt a Budapest felől érke­ző kamionokat mérlegelik majd. ■ Noszlopy Baja KISPLASZTIKÁK Csütörtö­kön 17 órakor nyitja meg Feledy Balázs művészeti író Mészáros Gábor (Mészy) keramikus, szob­rászművész kiállítását a Csillag­­vizsgáló bemutatótermében. Köz­reműködnek a Liszt Ferenc Zene­iskola növendékei. A tárlat megte­kinthető június 17-éig, munka­napokon 14-18 óra között. (G. Z.) Csikéria fogathajtás Május 20-án, vasárnap rendezik meg a Felső-Bácska Kupa első forduló­ját. Kettes- és pónifogatok mérik össze tudásukat az akadálypá­lyán. Lesz őrző-védőkutya bemu­tató és sárkányrepülés is. A prog­ramok délelőtt fél 10-kor kezdőd­nek a lovas pályán (volt futballpá­­lya). Részletes információ a 30/586-58-84-es telefonszámon kérhető. A rendezvény megtekin­tése díjtalan. (J. J.) IZSák KISGÉPEK A kiskőrösi rendőrkapitányság rendelt el nyo­mozást lopás bűntett elkövetés gyanúja miatt egy kecskeméti la­kos bejelentése alapján ismeret­len tettes ellen. Az illető egy izsá­­ki tanyába ment be és onnan kis­gépeket lopott el. A bűncselek­ménnyel okozott kár 250 ezer fo­rint. (M. Gy.) Hercegszántó foci A hagyomá­nyos kispályás labdarúgótornát ki­lenc csapat részvételével bonyolí­tották le szombaton. A döntőben a bajai Krizsán 4-2-re győzte le a helyi Klepotyák együttesét. A har­madik helyért a hercegszántói Nikkel Bóhák 2-O-ra nyertek a bajai Kamarás Duna csapata el­len. (T. G.) Kecskemét ROBOGÓK Ismeret­len tettes vasárnapra virradóra Kecskeméten a Reptéri utcában egy társasházhoz tartozó tároló­ból elvitt két robogót. A tulajdo­nos kára 332 ezer forint. (M. Gy.) Soitvadkert ünnepség Holnap délután fél háromtól városi anyák napi ünnepséget tartanak a mű­velődési házban időseknek. Ekkor nyitják meg Juhász Józsefné kis­kunhalasi festőművész kiállítását. A műsor után kis fogadással ked­veskednek a vendégeknek a szer­vező egyesített szociális intéz­mény dolgozói. (B. Zs.) Szentkirály falatozó Éjjel ha­tolt be valaki egy falatozóba, majd két nyerőgépet feltört. Kész­pénzt, és dohányárut vitt el, összesen 270 ezer forint érték­ben. A rongálással további 20 ezer forint kárt okozott. (M. Gy.) A szakmai zsűri szerint a kecskeméti híradó a legjobb elismerés Az elmúlt években nyertek már reklámfilmmel, dokumentumfilmekkel és magazinműsorral is A legjobb ma az országban a helyi televíziók között a Kecske­méti Televízió híradója! A Hirös Hírek a csaknem 80 települési televíziós médiumot összefogó szakmai szervezet, a Helyi Tele­víziók Országos Egyesületének Helyi Érték Díj pályázatán a fő­díjat nyerte el. A Kecskeméti Te­levízió szerkesztője Szilvási Il­dikó egyik híradós anyagáért szerkesztő-riporteri nívódíiat kapott, de jutalmazták oirkó László Buda Ferenc ’56-os emlé­keiről készített dokumentum­filmjét is, amely kategóriájában a második legjobb lett. Az utóbbi években a Helyi Televíziók Országos Egyesüle­tének pályázatán szinte mindig díjazták valamilyen kategóriá­ban a szerkesztőség produkció­it. A KTV nyert már reklám­filmmel, több do­kumentumfilm­mel, 2006-ban a helyi problémákat legérzékenyebben feldolgozó műsor lett a Kecske­mét közlekedési koncepciójáról szóló Fórum című magazin. A Hírős Hírek-ért a független szakmai zsűri híradós műsor­szám kategóriában a legjobb­nak járó fődíjjal jutalmazta a Kecskeméti Televízió alkotócsa­patát. Bernáth György, a TV2 korábbi hírigazgatója, a szak­mai zsűri tagja a Kecskeméti Televízió híradójáról csak pozi­tívumot tudott mondani, szá­mára ez volt a „műsor” a me­zőnyben. Külön elismerést kapott Szilvási Ildi­kó akadálymentesí­tésről szóló híradó anyaga, amelyet a zsűri szerkesztő-riporteri nívó­díjjal jutalmazott. Az önkormányzat pályázati finanszírozásával, a 2006ms ju­bileumi évben készült ”Az én ötvenhatom - Buda Ferenc em­lékei” című dokumentumfilm, - a Kistérségi és Kisközösségi Te­levíziók VII. Filmszemléjének különdíjas és közönségdíjas filmje - most Helyi Érték Díjas lett. Sirkó László szerkesztő, Ba­■ Érdemes dokumentumfil­­met is készíteni. dacsonyi Sz. Zoltán operatőr és Osztro Gábor vágó alkotása ka­tegóriájában a 2. helyet kapta. Bukovinszky Zsolt a Kecske­méti Televízió főszerkesztője azért nagyon boldog, mert füg­getlen szakértő zsűri ítélte úgy, hogy a Hírős Hírek ma az or­szág legjobb helyi híradója. Ez azért nagy jelentőségű, mert a városi televízióknak a híradó a legfontosabb műsora. A doku­mentumfilm sokadik sikere pe­dig felhívja a figyelmet arra, hogy a Kecskeméti Televízió­nak érdemes ilyen produkció­kat készítenie, nem fölösleges a pénzügyi befektetés, hiszen a színvonalas alkotások mara­­dandóak. ■ SZILVÁSI ILDIKÓ szerkesztő-riporteri nívódíjat kapott

Next

/
Oldalképek
Tartalom