Petőfi Népe, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-26 / 122. szám

2 8 x ' flfö $ 'v o': MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. MÁJUS 26., SZOMBAT HHH MHlIMilg liWIWl $ " V sí , ''v sí IliiMlllllllim Kórházban vagy otthon? szülés Az orvosok szerint túlzottan nagy a kockázat SZIKSZAI MÓNIKA tavaly februárban otthon szülte meg kislányát, Katalint. CIKKÜNK NYOMÁN Csak egy cég nem volt korrekt TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Az in­­zulinpumpa körül kialakult helyzetre és a megjelent cikkek tartalmára reagálva szeretném elmondani a következőket: az én lányom hatodik éve inzulin­­pumpás, az elsők között jutot­tunk hozzá a készülékhez az or­szágban. Kezdettől fogva tud­tuk, hogy fizetni kell érte, pon­tos és korrekt tájékoztatást kap­tunk a Pharma Marketing Kft. dolgozóitól (ők voltak az első forgalmazók Magyarországon). Az első pumpánkért kb. 300 ezer forintot fizettünk, plusz a féléves szerelékek. Az, hogy je­lenleg az OEP 90 százalékot té­rít, az említett cég képviselői­nek is köszönhető. Jelenleg a negyedik pumpánkat fogyaszt­juk, és eddig soha semmiféle panasz - sem ellátásbeli, sem anyagi jellegű - nem merült fel, sőt állandó segítséget kaptunk. Az késztetett a levél megírá­sára, hogy úgy tűnik a cikkek­ből: a probléma általános, pe­dig csak egy forgalmazó nem végzett korrekt munkát. A lel­endő pumpásoknak is tud­niuk kell, hogy a világon min­denhol elég drága készülékről van szó. Ha utánanéznek a neten, ahogy én megtettem, az árak sehol sem alacsonyak, sajnos. Tudni kell azt is, hogy szigorú szakorvosi ajánlás mellett juthat hozzá az ember, használata folyamatos odafi­gyelést és tanulást igényel. Sajnálnám, ha a cukorbetegek lehetőségei a kialakult hely­zet és a sokszor pontatlan in­formációk miatt beszűkülné­nek. Tisztelettel: Nánási Gabriella Dandártábornok mond beszédet a hősök sírjánál tiszakécske Holnap délelőtt, az istentisztelet után, a refor­mátus templom előtt koszorú­zással emlékeznek a hősökre a város lakói. Ezt követően s Gö­dörparti temetőben lévő kopja­fáknál a Tiszakécskén ele ,3tt idegen katonák sírjánál helyez­nek el a virágokat. A katolikus egyház délután koszorúzza meg a hősök sírját, ahol Pető István dandártábornok mond beszédet, majd szentmise lesz a templomban. ■ Sz. T. ► Folytatás az 1. oldalról Szabó Zsuzsanna egy időben Kecskeméten lakott, jelenleg pe­dig Csongrádon él. Kórházi szü­léseknél van jelen dúlaként, ott­honi szüléseknél bábatanonc­­ként.- Jelenleg Magyarországon az otthon szülés nincs jogilag sza­bályozva - mondja. - Ha a kis­mama otthon akar szülni, akkor ezt megteheti. Az a tapasztalat, hogy egyre többen döntenek úgy, miszerint az ismert, meg­hitt környezetben akarnak szül­ni. Ilyenkor, ha az anyukának úgy van kedve, akkor a teljes ro­konságot maga köré csődítheti, ha pedig meggondolja magát, az sem baj. A lényeg, hogy ő jól és biztonságban érezze magát. Ke­vés szó esik erről, de a szülés valójában egy szexuális törté­nés, és mint ahogy a szexhez, úgy a szüléshez is ideális körül­mények kellenek. Ezen belül pe­dig nem feltétlenül az a lényeg, hogy otthon szülessen a baba. A meghittség a fontos, amit akár a kórházakban is meg lehetne te- | remteni. Ez pedig nem pénz, ha- “ nem szemlélet kérdése. Lehet § akármilyen rideg egy kórház, 5 ha másként állnak hozzá a szü­lés eseményéhez. Sok kismama azért nem megy kórházba, mert el akarja kerülni azokat a be­avatkozásokat, melyek már a túlzott biztonságról szólnak, és gyakran feleslegesek. Mint kiderült: az otthon szü­lést még az elv hívei is csak bi­zonyos feltételek mellett támo­gatják. Például: autóval húsz percen belül elérhető legyen a szülészet. Szikszai Mónika tavaly febru­árban otthon szülte meg első gyermekét. Mint mondja: min­denkinek ugyanolyan élményt kellene hogy jelentsen a szülés, mint amilyent neki jelentett. Ott volt a férje, a testvére, két bába és egy dúla is. Már fiatalon el­döntötte, hogy ha majd eljön a pülanat, akkor a jól ismert kör­nyezetben akar szülni. Szó sem volt azonban arról, hogy tartott volna a kórháztól. Oka sem volt rá, hiszen a testvére korábban kórházban szült, és benne se maradt rossz élmény. Mónika azonban természetesen akart szülni. És emellett kitartott an­nak ellenére, hogy előtte első­sorban a kockázatokra hívták fel a figyelmét. Mint mondja: az otthon szülésre rábeszélni sen­kit sem szabad. Mindenki ott szüljön, ahol a legjobban érzi magát. Godó György, a kecskeméti megyei kórház szülészeti­nőgyógyászati osz­tályának vezetője, megyei szakfőorvos így nyilatkozik:- Úgy érzem, hogy több szó esik mostanában az otthon szülésről, mint amek­kora a valós igény. Az bizonyos, hogy Bács-Kiskunban elvétve hallani ilyen történetet. A fő ok az, hogy a kismamák nem akar­nak otthon szülni. A biztonságot keresik, amit a kórházban talál­nak meg. Tény, hogy a hajdani szülészeteket sok jogos kritika érte, hiszen a kórházi körülmé­nyek ridegek voltak az esemény magasztos mivoltá­hoz képest. Az el­múlt másfél évti­zedben azonban sok minden történt annak érdekében, hogy az úgyneve­zett otthon szülés körülményeit a kórházban is lét­rehozzuk. Kecskeméten a hoz­zátartozók akár végig ott lehet­nek, az anyuka azonnal meg­kapja az újszülöttet, és kérésre együtt lehet vele a baba-mama szobában. A kismamáknak le­hetőségük van tanfolyamszerű­én ismerkedniük a kórházzal, felkészülniük a nagy esemény­re. Ugyanakkor ha szövődmény lép fel, abban a pillanatban ott van az egész stáb, adottak a technikai feltételek. Ma Ma­gyarország ott tart, hogy nagyon ritkán fordul elő halálozás úgy az újszülöttek, mint az édes­anyák között. Ezeket a szakmai vívmányokat veszélyeztetni nem szabad. Épp ezért az otthon szülés legfeljebb jogi kategória lehet, nem pedig szakmai. Igaz, hogy túlbiztosítjuk a szüléseket. De a szülés az csak egy sikertör­ténet lehet, amiből az anyuká­nak és a babának egészségesen kell kikerülnie. Sajnos soha nem tudjuk majd elérni, hogy a szövődmény és a halálozási arány nulla legyen. És ennek a túlbiztosításnak a másik meg­közelítése, hogy ahol nem vég­ződik teljes sikerrel a szülés, ott bizony perözönt zúdítanak a kórházra. Tehát maga a közvéle­mény az, amelyik nem fogad el semmilyen megalkuvást. Ha pe­dig nem volna ennyi biztonsági beavatkozás, akkor sokkal több lenne a szövődmény is. ■ Takács Valentina Megkezdik a Katonatelepre vezető gerinc­vezeték kiépítését projektnaptár A szennyvízcsa­­torna építése kedden folytató­dik Kecskeméten és a környező településeken. A munkálatok továbbra is több, nagy forgalmú utcában is zajlanak, ezekben az utcákban különösen kiemelt fi­gyelmet kérnek az arra közle­kedőktől: kecskemét-katonatelep összekötő út KEREKEGYHÁZA-HETÉNYEGY- háza összekötő Út KECSKEMÉT-441 CEGLÉDI ÚT a baromfi-feldolgozó üzemtől a Mátyás király körútig - fél­pályás lezárással. Kecskeméten az ideiglenesen egyirányúsított Ceglédi úton a városból kivezető forgalom a Ceglédi úton haladhat, míg a városközpontba tartó autókat a Mátyás király körútra terelik át, ahol jelzőlámpa irányítja a forgalmat. A szakemberek az alábbi ut­cákban dolgoznak keddtől az érintett településeken: KECSKEMÉT-HETENYEGYHÁZA: Miklós Gy. u., Kossuth L. u., Né­meth László u., Borsányi utca. belváros: Mezei utca, Mű­kerti sétány, Liliom utca, Kere­kes utca, Wesselényi utca, Ho­rog utca, Csáktornyái utca. VACSiHEGY; Talfája köz, Ceglé­di út, Mikszáth krt., Pataki ut­ca, Ösvény utca. hunyadiváros: Kandó utca, Hunyadi tér, Pázmány utca, Csilléri utca, Dévény utca. PETŐFIVÁROS: Bokréta utca, Bimbó utca, Bokor utca. katonatelep: Zsálya u., Ág utca, Dália utca, Vadalma u., Mályva utca. kadafalva: Pécsvárad utca, Szöcske utca. ballószög: Bem u., Rákóczi u. Helvécia: Jubileum utca A csatornázással párhuza­mosan több városrészben is folynak a végleges úthelyreál­lítások. Több városrészben a csator­narendszert a Bácsvíz Zrt. mű­szakilag már átvette. Ezen ut­cákban élők már jelezhetik igé­nyüket a rákötésre. ■ S. H. Bővebb információ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA: Kecskemét, Szabadság tér 6. Tel.: 76/504485 www.kecskemetcsatorna.hu Nem akarta, mégis otthon szült A kecskeméti Lídiának 21, illetve 15 évvel ezelőtt születtek a gyerekei Mindkettő otthon, holott ő nem ezt tervezte. Az első szülés olyan gyors volt, hogy mire megjött a mentő, már a férj segítségével világra jött a baba. A másodiknál számítottak a nagy sietségre, ám az apuka néhány percre leszaladt a boltba, és ennyi elég is volt ahhoz, hogy a második baba is otthon jöj­jön a világra. A túl steril, bevilágított kórházat Lídia sem szere­ti, ám az otthon szülést senkinek sem javasolná. ■ A dúlák, azaz asszonysegítők most már - ké­résre - a kórhá­zi szüléseknél is segíthetnek. Sie kennen uns, als leistungsstarken Hersteller von Baustoffen. Mit einer Vielzahl von Produktionstandorten in Europa zählen wir zu den führenden Anbietern in der Baustoffindustrie. Zur Verstärkung unseres Teams suchen wir zum nächstmöglichen Zeitpunkt eine/n Betriebsleiter/in Standort Örkény/Ungarn Sie sind verantwortlich fürdie Leitung der Produktion mit ca. 35 Mitarbeitern und die Sicherstellung einer kontinuierlich hohen Qualität unserer Produkte. Sie sind unser idealer Kandidat, wenn Sie über die entsprechende Fachausbildung verfügen, gute Deutschkenntnisse haben, und bereits Erfahrungen in der Produktion und Betriebst''1:,,ung mitbringen. Eine Selbständige, eigenverantwortliche und lösungsorientierte Arbeitsweise und eine durchsetzungsstarke Perscönlichkeit runden ihr Profil ab. Interessiert? Dann Schicken Sie Ihre aussagefähigen Bewerbungsunterlagen mit Foto, und Gehaltsvorsteilungen an: Hasit-Hungária Kft. H-2377 Örkény, Krisztina Varszegi, Majakovszkij u. 15. oder per Mail: krisztina.varszegiiäihasit.hu t * —^tjJAOT BÁCSALMÁSI AGRÁRIPARI ZRt A Bácsalmási Agráripari ZRt. tisztelettel meghívja Önt és munkatársait KALÁSZOS SZAKMAI NAPJÁRA FAJTABEMUTATÓJÁRA ■ 2007. május 30. ilmási Agráripari ZRt. igazgatási Központja Bácsalmás, Backnang u. 2. 887563 Üli jonaHÍthermAl GYÓGYFÜROŐ, MOTEL, KEMPING JONATHERMAL ZRt. Gyógy- és Élményfürdő Kiskunmajsa, Kőkút 26. Tel.: 77/481-855; Fax.: 77/481-013 E-mail: jonathermal@mail.datanet.hu • http: www.jonathermal.hu Csobbanjon velünk a nyárba PÜNKÖSDKOR! A kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdőben! 2007.05.27-én + éjszakai fürdőzés! A Work-Force Kft. multinacionális partnere számára keres betanított munkásokat ruhaipari munkakörökbe K iemelkedó' kereseti lehetőség, főállás és vállalati buszjárat. Tájékoztató: Bácsalmás Polgármesteri Hivatal, 2007.05.30., 10.00 óra Tel.: 06-20/967-0035 an«« 6500. Baja. Batthyány o. 16. SZEMVIZSGÁLAT Időpont kérése: 79/321*448

Next

/
Oldalképek
Tartalom