Petőfi Népe, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-17 / 114. szám
13 PETŐFI NÉPE - 2007. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK HIRDETÉS Program a munkanélküliség kezelésére kiskörös Gyümölcsöző együttműködésük van a város legnagyobb foglalkoztatójával AFSZ A kiskőrösi munkaügyi kirendeltséghez tartozó településekre jellemző, hogy kevés a munkáltató. Ezért fordult elő, hogy a Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program keretében A munkanélküliség kezelése és megelőzése című európai uniós pályázatból kapott pénz - amelyet még a megyei munkaügyi központ nyert - felhasználása előtt tartott fórumok iránt nemigen volt érdeklődés. Szinte csak a legnagyobb foglalkoztató, a PROTOKON Kft. jelentkezett. Vagyis rájuk építették a Dolgozz velünk! elnevezésű projektet. Az edzőtermi fitnesz■ A térségben nincs elégjél képzett szakember Értékűn ki ** €kvib€r U OpíiiR* és kardiogépek gyártására szakosodott cég harmincöt 16-30 év közötti fiatalnak vállalta a technológia betanítását. A kirendeltség pedig a teljes munkabért állta. A sikert jelzi, hogy a munkagyakorlat-szerzés és a támogatás lejárta után is kilencvennégy százalékuk foglalkoztatásban maradt. A térségben negyvenötén vannak még olyanok, akik a HEFOP-programból különféle területeken dolgozva jelenleg is teljes bértámogatásban részesülnek - mondta el lapunknak Fröschl Péter kirendeltségvezető. Szólt arról is, hogy a sikeres pályázatból rendelkezésükre álló több mint 134,2 millió forint zömét bértámogatásra adták, adják ki. Ugyanis az a tapasztalat, hogy a hosszabb képzést nem várják ki a foglalkoztatók. W Sí wmaarnnf powiok A kiskőrösi kirendeltség illetékességi területe: Kiskőrös, Soltvadkert, Kecel, Akasztó, Tabdi, Páhi, Bocsa, Császártöltés, Kaskantyú, Csengőd, Soltszentimre, Tázlár, Fülöpszállás Fröschl Péter kirendeltségvezető. A fent említetteken kívül öten a baptista szeretetotthonnál szociális ápolóként tevékenykednek. Kecelről egy fakitermelő vállalkozás adminisztratív munkaerőt kért, Akasztóra boriparos cég sofőröket keresett. A polgármesteri hivatalok leginkább pénzügyi elszámolás területén jártas mérlegképes könyvelőt, illetve közgazdasági végzettségű munkaerőt igényeltek. De kellett árumozgató, s néhány autószerelő Kecelre és Kiskőrösre. A programra építve összesen 195 alkalmas embert közvetítettek ki a különféle feladatok ellátására, s jórészük továbbfoglalkoztatásban maradt. Sajnos jócskán van még regisztrált munkanélküli a térségben. Jelenleg 2600 ember - fele férfi, fele nő - állás nélküli, s többségük szakképzetlen. A Protokon Kft. több dolgozót foglalkoztat a HEFOP-program keretében. A HEFOP támogatási forma egyébként rugalmas. Ugyanis az ügyfeleknek nem kell viszonylag sok időt regisztrációban eltölteniük. A programban résztvevő munkaügyi kirendeltségek - így a kiskőrösi is - gyorsabban és hatékonyabban tudnak a munkaerőpiaci helyzetre reagálni, s ezzel az állásnélküli emberek hamarabb visszakerülhetnek a munka világába. Ugyanakkor a cégeknek az is ösztönző, hogy a hozzájuk jutó dolgozók bruttó bérének száz százalékát megkapják, míg más projekt esetében 50-70 százalék volt ez az arány. Érthető, hogy a munkáltatók is örömmel partnerek. ▲ Magyarország célba ér Az OTP Bank pályázatot hirdet Vállalati hitelezési tanácsadó munkakör betöltésére bajai és kiskunhalasi munkahelyre Feladatok: Kapcsolattartás közép- és nagyvállalati ügyfelekkel ■ Rí Új ügyfelek akvizíciója % Ügyféllátogatások és tárgyalások lefolytatása, ajánlatok kidolgozása Finanszírozási tanácsadás Hitelügyeltekkel kapcsolatos előterjesztések döntésre történő előkészítése Követelmények: Felsőfokú - pénzügyi/gazdasági - végzettség Elemzési-pénzügyi-számviteli tapasztalat Vj, Termékértékesítési tapasztalat 4*> Jó kommunikációsés kapcsolatteremtő képesség 4> Ügyfélközpontú gondolkodás Angol nyelv tárgyalóképes ismerete <!> Word, Excel, Powerpoint felhasználói szintű ismerete Mobilitás Előnyt jelent: Hasonló területen szerzett gyakorlat Amit kínálunk: Versenyképesjövedelem Szakmai fejlődési lehetőség A fényképpel ellátott szakmai önéletrajzot, motivációs levelet tartalmazó pályázatokat 2007. május 25 -ig, az OTP Bank Nyit Koordinációs Osztálya címére - Kecskemét, Korona u.2. 6000 - postai úton kérjük megküldeni. „LÉPJ EGYET ELŐRE” program keretében KÖNNYŰ- és NEHÉZGÉPKEZELŐI (OKJ-s), C, D kategóriás tanfolyamokat indít folyamatosan a FÜREDI AUTÓSISKOLA. Jelentkezni: május 25-éig. Kecskemét, Aradi vértanúk tere 3. Tel.: 76/494-382, 20/3494-382.-----------------------------------------------------------------------------*66000* KÖZBESZERZÉSI REFERENS (Pályázatíró) OKJ-s tanfolyam indult 2007. május 14-én. Még lehet jelentkezni! ÉLELMISZERHIGI ÉN IÁI MINIMUMVIZSGA indul 2007.06.01-jén! Öveges Képző, Kecskemét Rákóczi út 9. Jelentkezés: Tel.: 76/505-068 AL: 0338, sz: 03-0029-06---------------------------------------------------------------------------------*856299* Oklevelet adó MASSZÁZS TANFOLYAMOT indít Stúdium Iroda Kecskeméten 2007. június 03- án. Tanfolyam ára: 40.000 Ft Ny.sz. 14-0032-06. Érdeklődni minden nap: 06-70/369-8655. SZOLGÁLTATÁS ELEGÁNS környezetben masszírozást vállal diszkrét hölgy! Érdeklődni lehet: 20/953-66- 01.---------------------------------------------------------------------------------*856384* ÁLLAT MUOI terelőkutyák Jászszentlászlón eladók. Tel.: 06-20/544-27-70---------------------'----------------------------------------------------------*856293* NAPOS és előnevelt csirke: 20/9415-540.---------------------------------------------------------------------------------*852193* ŐSHONOS cigája kosok eladók. 30/2860- 426.-------------------------*856166* VASDERES 4 éves wales póni csődör eladó. Tel.: 06-30/264-6553---------------------'---------------------------------------------------------*854452* 91 db bikaborjú és egy lovaskocsi eladó. 30/217-2395. —------------------------------------------------------------------------*856345*. 9 DB törzskönyves magyar merino kos eladó. I: 30/380-7383--------------1------------------------------------------------------------------*856176* KÖNYV OLVASOTT könyvek vétele. 30/597-1812.--------------------------------------------------------------------------------*853730* OKTATÁS DIESEL-MARKT '95 Kft. tanfolyamai részletfizetéssel: OKJ-s személy- és vagyonőr; Fegyvervizsga; Vadászvizsga. 76/493-082, 30/219- 0501. Nytsz.: 03-0123-04---------------------------------------------------7------------------------— *815147* KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MÓL Földgázszállító Zrt. 2007. augusztus 17-én 10:00 órától 14:00 óráig Pál monostora települést érintően az üzemeltetésében lévő földgázszállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó k^bantart^i^unkát vége^. isztett ugyteieínKet, ho^y-á veszé ^se és a zavartalan visszakapcsolás erőiekében a ban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és vételezést szüneteltetni szíveskedjenek. A Mpt Földgázszállító Zrt. és az Égáz-Dégáz Zrt. munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zavartalan gázellátást mielőbb helyreállítsák. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Égáz-Dégáz Gázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság % A lengyel tulajdonú, nyárlőrinci székhelyű MASPEX OLYMPOS Üdítőital Gyártó Kft. azonnali belépéssel munkatársakat MASPEX r. OLYMPOS kereS gépész, lakatos, hegesztő végzettséggel beruházási, karbantartó szerelő munkakörbe egy műszakos (délelőtti) munkarendbe. Érdeklődni lehet: személyesen: Serfőzö László termelési igazgatónál, telefon: 06-76/589-500, 06-30/475-4754 Az Őszikék Otthonban Kecskeméten azonnali végleges elhelyezést, illetve átmeneti ápolást, rehabilitációt tudunk biztosítani. 20/9131-958; 76/412-783. •849858* CSALÁDI házak kivitelezése. 30/389-1534.---------------------------------------------------------------------------------*856045* SÍK és hullámpala tetők bontás nélküli felújítása színes mintás bitumenes lemezzel! Érdeklődni lehet a 76/421-668, 30/204-2144-es telefonszámon. TÁRSKERESÉS Mi TU" költöztetés lomtalanítas (30) 286 86 52 TO (20)316 24 93 (70) 20312 90 koltoztessenvelem.hu FRISSÍTŐ masszázs: 06-70/344-6299.---------------------------------------------------------------------------------»854336* KŐMŰVESMUNKÁT vállalunk. 30/3949-857.-------------------------—--------------------------------------------------*828289* REDŐNY-AKCIÓ! Műanyag nyílászárók, redőny, reluxa, szúnyogháló, napellenző, árnyika 10- 20% kedvezménnyel a megye egész területén. 76/323-905, 79/424-116, 30/283-3824. ADRIENN társat keres Kecskeméten. 70/603- 2070.---------------------------------------------------------------------------------*854276* ÁPOLT, csinos, 30-as társat keres. 06- 20/481-6161.--------------------------------------------------------------------------------*856130* ÁPOLT, dekoratív, kedves szőke nő Kecskeméten ismerkedne. Érdeklődni lehet: 20/392- 7244. CSINOS Viki Kecskeméten ismerkedne. 06- 20/252-8506. DAK0RATIV 30-as Kecskeméten ismerkedne. 06-30/433-5910.---------------------------------------------------------------------------------*854394* FELTŰNŐEN csinos, dekoratív (20) lány keresi társát. Érdeklődni lehet a 70/346-2929-es telefonszámon. KECSKEMÉTEN fiatal lány ismerkedne. Érdeklődni lehet a 06-30/950-5885-ös telefonszámon.------------:-------------------------------------------------------------------*854335* KECSKEMÉTEN ismerkednék. Telefon: 06- 20/383-0343 Kecskemét egyik vezető vállalata keres munkatársat, akár azonnali munkakezdéssel Főbb feladatok:- Napi ügyek Intézése, nyilvántartása, ügyiratok kezelése.- A terület kommunikációjának szervezése, prezentációk előkészítése, kommunikációs eszközökj berendezések üzemeltetése.- Szervezési feladatok ellátása (látogatások, tárgyalások, üzleti utak).- Fordítás, tolmácsolás.- Kapcsolattartás a vezetővel, a munkatársakkal, más szervezi egységekkel.- Naprakész információáramlás biztosítása a vezérigazgató és beosztottjai között. Elvárások:- Felsőfokú angol /aktív/nyelvtudás.- PC felhasználói szintű ismerete.- Talpraesett, empatikus, alkalmazkodó személyiség, aki képes a prioritások felállítására, pontos, precíz, megbízható. Bérezés: megállapodás szerint. A fényképes, angol és magyar nyelven írott szakmai önéletrajzot és a motivációs levelet a kiadóba „Kiváló angol” jeligére várjuk. Megyei napilap kézbesítésére munkatársat keresünk TISZAKÉCSKE területére. Érdeklődni: 76/463-274, munkaidőben, i ‘ A szavunkat adjuk! Petőfi Népe UTAZÁS B0ZS0K0N, az osztrák határ mellett, a Rákóczi Vendégházban egész évben szobák kiadók. 1:30/7474-165.---------------------------------------------------------------------------------*66000* H0RVÁT.tengerparthoz útitársakat keresek, utazási költség + szállás, 5 nap 4 éjszaka, 25 E Ft/fő. Tel.: 20/955-3714---------------------------------------------------------------------------------*856372* OLCSÓ családi üdülés a Bükk hegység lábánál, Tardon. Mezőkövesd és Bogács gyógyfürdők szomszédságában. T: 49/332-258.--------------------------------------------------------------------------------- *66000* VÁLLALKOZÁS MŰANYAG PRÉSELÉSSEL FOGLALKOZÓ, 200-400-500-800 tonnás présgépekkel rendelkező PARTNERT KERESÜNK meglévő olaszországi termelés Magyarországra való telepítéséhez. Kapcsolat: 99/50-55-891 ÁSVÁNYVÍZ KÚT ELADÓ. Érdeklődni: 06- 30/625-83-00.---------------------------------------------------------------------------------*854102* VEGYES PÁLYAKEZDŐ csecsemő gondozónőt keresek. 20/9509-742.--------------------------------------------------------------------------------*853916* HASZONGÉPJÁRMŰ MTZ 80-as eladó. Tel.: 06-20/992-2098---------------------------------------------------------------------------------*856249* MEZŐGAZDASÁG ■ Árpa, kukorica eladó. 30/6646-145.------------------------------------------------------------------------------*856331* BÚZA és zab eladó: 20/310-8471,---------------------------------------------------------------------------------*856291* ENERGIAFŰ bála eladó - állatoknak isi T: 76/427-451, 70/453-5022 — ----------------------------------------—-------------------— *856394 • » Kukorica, szója eladó. 06-30/9639-136.----------------*856314* MEGGYET vásárolnék, mejyhez nagy termelőt va$ felvásárlót keresek. Érdeklődni: 30/677- 7524.---------------------------------------------------------------------------------*856066* 3000 q vegyes marhatrágya eladó vagy elcserélhető (széna, lucerna, szálas takarmány) Ár.: 100 Ft/q. I: 30/9-784-555 — ---------------------------------------------------------------------------*856260* 500 kg-is mérő vasmázsa eladó. 30/975- 2274.---------------------------------------------------------------------- *856258* •854289*