Petőfi Népe, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-14 / 111. szám
9 2007. MÁJUS 14., HÉTFŐ INTERJÚ Nőgyógyásznak készült, főjegyző lett FERENczi istván Pontosság, rugalmasság és alázat - ezt javasolja a fiatal köztisztviselőknek Ferenczi István megyei főjegyző az egyik legtapasztaltabb közigazgatási szakember Bács-Kiskunban. Végzős joghallgatókat vizsgáztat, pedig valamikor nőgyógyásznak készült. Bálái F. István- Együtt jártunk az általános iskola első osztályába, szomszédos házban laktunk, tehát tegező modorban beszélgethetünk. Először a gyógyszerészkarra jártál, mégis a közigazgatásba kerültél. Hogyan?- Valamikor nőgyógyász akartam lenni. Dédelgettem egy olyan tervet is, hogy kerülővel, a gyógyszerészkaron át jutok majd be az orvosira, ami azért is látszott kivitelezhetőnek, mert a biológia és a kémia mindig jól ment, versenyeket is nyertem. A családunkban több patikus is volt, keresztanyám egyetemen oktatta a gyógyszerészetet. Ám fél év után rájöttem, hogy ez mégse nekem való - ott hagytam a kart.- Úgy tudom, a családban erős volt a közigazgatási hagyomány is.- Egyik anyai ükapám polgármester volt Hódmezővásárhelyen, ahonnan származunk. Ma is tisztelt alakja az ottani helytörténetnek. Dédapám református pap, nagyapám főjegyző volt, apai nagyapám pedig hivatalnok a városházán. Egyértelmű volt, hogy ha nem a gyógyításban, akkor a közigazgatásban fogok tevékenykedni.- Végigjártad a ranglétrát.- Egy rövid kitérő után három évig az illetékhivatalban dolgoztam, a bajai ügyek tartoztak hozzám. Ezután ismét három évet a városházán töltöttem Kecskeméten, közben elvégeztem a kétéves tanácsakadémiát Veszprémben. Az igazgatási osztályra jöttem vissza, ahol Legfontosabb feladata ma a honvédkórház átvételi folyamatának levezénylése, ami sok papírmunkával jár. birtokvitákkal, eltartási szerződésekkel és szabálysértési ügyekkel foglalkoztam. Nagy fordulatot hozott az életemben, hogy huszonhat évesen kineveztek vb-titkárnak Hetényegyházára. Ez volt számomra az igazán nagy iskola.- Miért?- Mert aktívan vehettem részt olyan településfejlesztési intézkedésekben, amelyek teljesen átformálták Hetényegyháza arculatát. Amikor kikerültem, három és félezer lakosa volt a községnek, de rövid idő alatt jött ezerötszáz betelepülő, és ezenfelül volt kétezer hobbikért is. Kezdetben nem volt járda sem, szerveztük a társadalmi munkát, Szlanka József plébánossal együtt betonoztunk le saját kezűleg több szakaszt is. Akkor épült az áruház és az orvosi rendelő, új sportpálya létesült, megépült a Kerekegyházára vezető út. Részt vettünk a fogathajtó-világbajnokság rendezésében, fogadtuk Fülöp herceget. Fellendülőben volt az Univer konzervüzeme, ahova sok delegáció jött, miként a szakszövetkezetbe is. Nagy ünnepséget rendeztünk Móricz Zsigmond születésének századik évfordulóján. Sokat köszönhetek tehát a hetényegyházi éveknek. Élő kapcsolatunk volt OR. FERENCZI ISTVÁN ANDRÁS 1951-ben született Hódmezővásárhelyen, 1956-tól élnek Kecskeméten. A Katona József Gimnáziumban érettségtett, 1979- ben tanácsakadémiát végzett Veszprémben. 1982-BEN ÁLLAMIGAZGATÁSI, 1989-ben pedig jogi diplomát szerzett Végigjárta a közigazgatási ranglétrát, 1995-től megyei főjegyző. Európai jogi szakjogász, záróvizsga-bizottsági tag Európa-jogból Szegedi település lakosságával, de volt országos és nemzetközi kitekintésünk is.- Milyen főnök vagy?- Magamról úgy gondolom, hogy a „laissez faire”-nél szigorúbb, de a kollégákkal jól együttműködő, önálló munkájukra számító főnök vagyok. den, alkotmánytanból és közigazgatási jogból pedig a pécsi egyetemen. Részt vesz a köztisztviselők szakvizsgáztatásában is. a Köz szolgálatáért Érdemrend arany fokozatának, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje. Nős. Feleségét, aki jelenleg az államkincstár alkalmazottja, az illetékhivatalban ismerte meg. Két gyermekük és egy unokájuk van.- Mi a hitvallásod a közigazgatásról?- Pontosság, rugalmasság és alázat. A pontosságot nem kell magyarázni. A rugalmasságra azért van szükség, mert a jogalkotás szakmailag alacsony színvonalú, sokszor egymásnak ellentmondó, vagy nehezen értelmezhető szabályok között kell kiigazodni. A fiatalabb generáció tele van jól képzett, nyelveket beszélő és a számítástechnikát ismerő szakemberekkel, de nem mindig látom bennük a szükséges alázatot a közigazgatás iránt.- Főjegyzőként mire vagy büszke, és mi most a legfontosabb feladatod?- Büszke arra vagyok, hogy mióta én vagyok a főjegyző, a közigazgatási hivatal még nem tett törvényességi észrevételt a megyei önkormányzat munkájával kapcsolatban. Legfontosabb feladatom mostanában a honvédkórház átvételi folyama-Végigjárta a közigazgatási ranglétrát tának levezénylése, ami nem könnyű, mert óriási papírmunkával jár.- Lehet tudni rólad, hogy híve vagy a gasztronómiai örömöknek - ez látszik is rajtad ugyanakkor van egy sor társadalmi tisztséged is, például a sportban...- Még ha már kevésbé látszik is rajtam, fiatalkoromban rendszeresen sportoltam, hoszszútávfutásban értem el jó eredményeket. Mostanában már csak horgászom, de a sportot ma is nagyon szeretem. Nincs tehát semmi különös abban, hogy a megyei szabadidősport-szövetség elnökségi tagja vagyok, és tavaly kaptam egy sportkitüntetést is. Tiszteletbeli elnöke vagyok a megyei polgárvédelmi szövetségnek, a megyei főjegyzők kollégiumának pedig elnöke.- Szeretsz enni és főzni. Mit?- Gyermekkoromban sokat jártunk haza Hódmezővásárhelyre, és ma is kedvencem, amit akkoriban a nagyanyám főzött rendszeresen: tüdőstáska-leves, kakaspörkölt nokedliveli és képviselőfánk. A főzésben a magyaros ételek mellett a mediterrán konyhát is szeretem; sok olasz és görög barátom van, akik megtanítottak rá.-Ital?- Rizling, kadarka, kövidinka, sárfehér. Fröccsöt iszom, de csak alföldi borból.- A főzés és a sport mellett mi tölti ki a szabadidődet?- Gyakran járunk csoportos kirándulásokra, színházba, szeretem a háborús filmeket, ott voltam a kecskeméti dzsessznapok hangversenyein, és gyakran újraolvasom gyermekkorom klasszikus ifjúsági regényeit. Ma már azonban legnagyobb élmény számomra, ha együtt lehetek az unokámmal. A Suzuki Varázslat folytatódik! Csak nálunk 20% engedmény minden új autó árából vagy minimum 500.000 Ft értékben használt autó beszámítás, típustól függetlenül!* * Min. 1,5 M Ft hitelfelvétel esetén, a raktárkészlet erejéig. THM: 5,62%. Akció idótartama: 2007. május 31-éig* lief-Suzuki Kubat-Vincz Kecskemét, Talfaja 8/a. (A TESCO áruháztól 300 méterre, Budapest felé) Telefon: 76/507-9AA - E mail: kecskemetóBsuzukikubatvincz.hu - www.suzukikubatvincz.hu EXKLUZÍV angol Használtruha üzlet KECSKEMÉTEN Marks&Spencer, Per Una, Dorothy Perkins, Moto, Cherokee, GAP, Florence+Fred, NEXT, Zara, Miss Selfridge, TOPSHOP, Burton... ÚJ ÜZLET NYITÁS! Cím: Kecskemét, Nagykőrösi u. 5. (a Skálával szemben) Nyitás: május 14-en (hétfőn, 9 órakor) Made in the üh. Még nagyobb választék... HIRDETÉS KFT áró Kereskedeleaa OK - ÄlZrONSAGFA J íOK ^KÉOÓNíOK-^flÉLÍÉKTAJ Tok Zazjrju jz utcj -cjj-t? ......kp* ■ •• ' *■ Huzatod? BüüzikV konozon rnuXóclik? ; Szurvinauu/jomaauldaatr • íjí üzJrttuiiAut! Í&Í ■ ■ ' - ■ . ■ ■ i<oC^Koin<ít, Nyil u.AJIu. JtílJUx 76/479-927; 20/339-6114 ;ví ^;;g|NyítVai: HP: 9-17-.ys rJ§* E-mail: Áttcskaitutt^udirau.tiu í cHorválb FAIPARI KFT .Dél-Alföld legnagyobb faipari és kereskedelmi egysége" Kínálunk [MJtFIP [hi(p®[&srä 10, 12, 15, 18 nym vastagságban, valamint . tra9aQ(Ssc§gjQ íHaatpétía ac§ip©(]3©a9 sacsofsaáocQCDdssja aüssíkfis áu®aaa FOREST termékek jó minőségben, elérhető árakon. HORVÁTH FAIPARI KFT. 6000 Kecskemét, Kaffka Margit út 3. Tel.: 76/505-048; 5054)49 Fax: 76/481-558 Mobil: 30/37-07-900 www.horvathfaipari.hu • info@horvathfaipari.hu