Petőfi Népe, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-19 / 91. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. ÁPRILIS 19., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KORKÉP Nehéz, ha a szülőnek se fontos a tanulás lajosmízse A magatartás- és tanulászavarok gyökerei mindig a családban keresendők A gyerekek magatartás- és tanulászavara elsősor­ban a szülők zavara - hangzott el nemrég a lajosmizsei gyermekvé­delmi konferencián. Pulai Sára A regisztrációk száma is jelezte az egészségügyi, gyermekjóléti és szociális intézmény szervez­te tanácskozáson, hogy mennyi­re összetett problémáról van szó. Szűcs Norbert szociológus, az Országos Oktatási Integráci­ós Hálózat dél-alföldi régiós ko­ordinátora a halmozottan hátrá­nyos helyzetű gyermekek integ­rált oktatásának szükségessé­géről beszélt. Mint mondta: saj­nálatos, hogy a pedagógus-alap­képzés nem készíti fel a hallga­tókat az ilyen nebulók oktatásá­ra. A családsegítő szolgálat ve­zetője, Ladányi Mónika a szó­ban forgó diákok iskoláztatási esélyeiről beszélve kiemelte: hátráltató tény, ha a szülőknek az „alig értékek” közé tartozik a tanulás. Bállá Istvánná védőnő azt hangsúlyozta: fontos, hogy a fejlődési zavarral küzdő kisgye­rek minél előbb megkapja a szakmailag kívánatos segítsé­get, és ebben nekik is nagy sze­repük van. Beszélt arról is, mi­lyen jelek segíthetik a problé­mák korai felismerését. A tanulási nehézségek már az óvodában megelőzhetőek: a I m A tanulási nehézségek már óvodás korban megelőzhetők, ha lehetőség szerint minél több sikerélményhez jut a gyerek. hogyanról Kocsis Györgyné egyéni bánásmód, a sikeréi- dagógus szerint hazánkban a zavarral. Lajosmizsén a családi óvodavezető szólt - hangsú- ményhez juttatás. Herceg Dóra diákok 12-15 százaléka küzd kapcsolattartások eredménye­lyozva, hogy milyen fontos az iskolai logopédus, fejlesztő pe- tanulási és/vagy viselkedési képpen csökkent a túlkorosak, az évismétlésre kényszerülők száma. Ebben fontos szerepe van a tanulószobának is, hi­szen egyre több gyerek számá­ra nincsenek meg a tanulás fel­tételei otthon. Az iskola statisz­tikájából vett adat szerint ta­valy 124 esetben kellett felszó­lítást küldeni a szülőknek - igazolatlan hiányzás miatt. Rónay Zsolt gyermekorvos azt boncolgatta, hogy a rossz szociáüs helyzetben lévő vagy gyakran, illetve tartósan beteg gyerekek ellátása nagy terhet ró a családokra. Mivel ezek a ter­hek a kormányzati intézkedé­sek miatt brutálisan növeked­nek, az önkormányzatok, a csa­ládsegítő intézmények, az isko­lák és az egészségügy felelőssé­ge jelentősen növekszik. A rendőrség képviselője pedig ki­fejtette: a gyermekjóléti szolgá­lattal folytatott hatékony együtt­működésre továbbra is szükség van. Ezzel csökkenthető a csalá­di erőszaktól szenvedő, veszé­lyeztetett gyermekek száma. A magatartás- és tanulási za­varok című gyermekvédelmi konferencián a fent említette­ken kívül többen is szót kaptak. A különféle szakterületeket képviselők találkozójának célja - mint azt a szervező intéz­mény vezetője, Józsáné Kiss Irén elmondta -: egymás mun­kamódszerének megismerése volt, továbbá az együttműkö­dés, és hogy a figyelem a gon­dokra irányuljon. Nagy szolgálatot tett iskolának, társadalomnak Az emlékszobor-avatáson több egykori diák is ott volt, így (balról) a solt- szentimrei SERESNÉ TISZA ZSUZSANNA, a szabadszállási NAGY TA- MÁSNÉ és NAGY TAMÁS. Valamennyien azt mondják: Lipovetz Iván rendkívüli ember volt, szavalt ma is fülükben hallják. kunszentmiklös Lipovetz Iván volt kohász, vasöntödében fej­lesztőmérnök, majd tudomá­nyos munkatárs a Vasipari Ku­tatóintézetben. Ezt követően is­merkedett meg a számítástech­nikával, aminek tanításában el­évülhetetlen érde­meket szerzett. Az 1949-es születésű diplomás ember út­ja a Kunszentmik- lóshoz tartozó Kun- bábonyig vezetett. Itt telepedett le 1996-ban, majd pár év múlva el­jegyezte magát a számítástech­nika-oktatással, és létrehozta a Közösségi Információs Térség Alapítványt. Ennek elnökeként informatikai hálózatot épített ki a térségben, és emellett fárad­hatatlanul tanított. A kunszent- miklósi Szent Imre Szakképző Lipovetz Iván szobra Honti László helybéli matematika- rajz szakos tanár alkotása. Iskola alapítása is a nevéhez fű­ződik. Ám a 2005-ös, első tan­évnyitót már nem érhette meg: április 12-én elhunyt. Halálá­nak második évfordulóján, ma egy hete emlékszobrot avattak a sokak által tisztelt polihisztor­nak a szakképző udvarán.- Példakép ő, aki nagy szolgálatot tett az iskolának és a társadalomnak, mert a munka eré­nyét hangsúlyozta és hozzájárult embertársai bol­dogulásához - hangsúlyozta ünnepi beszédében Molnár Péterné igazgatóhelyettes. Li­povetz Iván szobrát Józanné Sipos Etelka, az iskola igazgató­ja leplezte le, majd Pintér Gyu­la nagytiszteletű úr mondott ál­dást. ■ P. S. Az őszi búza legjelentősebb (mennyiségi és minőségi) kárt okozó betegsége a vö­rösrozsda. Sok éves meg­figyeléseink azt mutatják, hogy a nagy vörösrozs- dajárványok (1994, 1995, 2001, 2004) kitörését kivétel nélkül enyhe telek előzték meg. A betegség kártéte­lének mértékét alapvetően meghatározzák a környe­zeti tényezők és a területen jelenlévő fertőzőanyag. A 2006-2007-es enyhe télen a kórokozó könnyen átte- left, ezért az idei szezon­ban párás, meleg időjárás esetén komoly járványra lehet számítani. További információért látogasson el a honlapunkra: www.agro.basf.hu Agricultural Products 4ÜK The Chemical Company Hatékony védelem az őszi búza károsítóival szemben A lisztharmat kártételi jelentősége az utóbbi 10-15 évben csök­kent ugyan, az idei föllépése azonban - az enyhe tél miatt - erő­sebb a szokásosnál. Az öregedő növényi szöveteket megtáma­dó kórokozók közül a pirenofóragomba fölszaporodását erősen befolyásolja a területen található fertőzőanyag mennyisége. Je­lentős föllépésével elsősorban búza-monokultúrákban kell szá­molni. A szeptóriagomba a hűvös, csapadékos tavaszi időjárást kedveli. A fuzárium a talaj felszínén levő növényi maradványok­ból kiindulva fertőzheti az alsó levélemeleteket, és ha a környe­zeti feltételek kedvezőek számára, a kalászt is megbetegítheti. HOGYAN VÉDHETŐ MEG BIZTONSÁGOSAN AZ ŐSZI BÚZA A VÖRÖSROZSDÁTÓL ÉS MÁS BÚZABETEGSÉGEKTŐL? A BASF Agrodivízió két kimagaslóan hatékony és egyedülál­lóan hosszú hatástartamú készítménnyel, a Juwel TT-vel és a Tango Starral áll a búzatermelők rendelkezésére. Mindkét készítmény széles hatásspektrumú, a búza összes fontosabb állománybetegsége - rozsdák, lisztharmat, pirenofórás és szeptóriás levélfoltosság, kalászfuzáriózis - ellen hatékony. A Tango Start két egymás hatását fokozó hatóanyag az epo- xikonazol és a fenpropimorf alkotja. Különleges formulációja miatt a Tango Star hatása gyors és biztonságos, hatástartama hosszú, 5 héten át védi a búzát a betegségektől. Magyaror­szágon a kalászosok állományvédelme zömmel az egyszeri kezelésre összpontosul. Ha ezt a megoldást választjuk, akkor a Tango Star-kezelést a kalászolás kezdetén optimális el­végezni. A készítmény javasolt adagja 1,0 l/ha. A Juwel TT az intenzív búzatermesztést választó gazdák gombaölő szere. Négy hatáshelye a kalászosfungicidek között egyedülálló. A szer minden fontos állománybetegség - rozsdák, szeptóriás és pirenofórás levélfoltosság, lisztharmat, kalászfu­záriózis - ellen hatékony. A strobilurínjának köszönhető élettani hatása biztosíték a termésnövelésre alacsony fertőzési nyomás mellett is. A Juwel TT az egyszeri védekezésben is eredmé­nyes, maximális termésnövelő hatása azonban akkor hasz­nálható ki teljes biztonsággal, ha kijuttatása előtt egy Tango Star-kezelést is végzünk a búza zászlós levelének megjele­nésekor. Ezzel biztosíthatjuk a maradandó levelek teljes fertő­zésmentességét. A Juwel TT-t 1,2 l/ha-os adagban juttassuk ki kalászoláskor vagy a virágzás kezdetén. A Juwel TT-vel kezelt kalászosállományban nagyobbak lesznek a szemek, így tisztításkor kevesebb hullik át belőlük a 2,5 mm hasítószélessé­gű rostán. Átrostálás után tehát relatíve nő a termésmennyiség más kezelésekhez viszonyítva. HA TÁMADNAK A KÁRTEVŐK... A vetésfehérítő elleni védekezésre legalkalmasabb a lárvák tö­meges kelésének ideje. Ekkor még a gazdasági kártétel előtt ki tudjuk iktatni a zászlóslevelet fogyasztó kártevőket. A védekezést kalászos gabonákban 0,1 l/ha Fendona 10 EC-vel végezhetjük el nagy biztonsággal. A Fendona 10 EC hatékonyan véd nemcsak a vetésfehérítő lárvái és imágói, de a leveleken szívogató levéltetvek ellen is. Megszállják a bajai rendőrök a mellékutakat élet-halál Senki sincs bizton­ságban, bárki áldozattá válhat - így összegzi a legutóbbi, halálos áldozatot követelő baleset tanú­ságát Varga Zoltán, a bajai rendőrség közlekedési alosztá­lyának vezetője. Nagybaracska és Bátmonostor közt múlt szom­baton egy durrdefekt miatt üt­között két gépkocsi, az egyik utasa a kórházban elhunyt. A vizsgálat eddigi adatai szerint mindenki betartotta a szabályo­kat, mégis bekövetkezett a tra­gédia. Baja térségében idén már hét halott szerepel a bal­eseti statiszikában, míg tavaly egész évben nyolcán vesztették életüket a környék útjain. ■ A hét idei halálesetből öt nem főúton követke* zett be Baja környékén.- Célzott ellenőrzések lesz­nek, főleg a baleseti gócponto­kat szálljuk meg, de a mellék­utakon is lehet számítani jelen­létünkre. Már tavaly érzékelhe­tő volt, hogy az alacsonyabb rendű utakra tevődnek át a bal­esetek. Ezért fokozottan ügyel­jük a kerülőútnak vélt szaka­szokat - más-más napszakban és ponton - mondja Varga őr­nagy. Egyben figyelmeztet az utóbbi időszakban megnöveke­dett kamionforgalom veszélyei­re is. A keskeny és rossz állapo­tú 51-es főúton olykor konvojok alakulnak ki, a méretes jármű­vek a helyismerettel nem bíró sofőrökkel veszélyt jelentenek. ■ K.T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom