Petőfi Népe, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-02 / 77. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. ÁPRILIS 2., HÉTFŐ 3 Bácsalmás húsvétváró színes programok várják csütörtökön 14 órától a Művelődési és Szabadidő Központban a látogatókat. Locsolóvers-mondó, majd tojásgurító versenyt rendeznek. Ezután tojásra vadászhatnak a gyerekek. (J. J.) Baja KERESZTÉIT Jézus szenvedéstörténetét mutatják be holnap 17 órakor a belvárosi templomban. A keresztút szervezői a Szent László ÁMK nevében mindenkit szeretettel várnak az előadásra. (R. R.) Csátaija véradás Véradó napot tartanak szerdán 10.30 és 13.30 óra között a művelődési házban. A szervezők várják azokat a csátaljaiakat, akik segíteni kívánnak bajba jutott embertársaikon. (T. G.) Kecskemét FEJLESZTÉS „Szombati iskola” indult a szociálisan rászorult és fejlesztendő gyermekeknek. A foglalkozások szombatonként 15-17 óra között a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Házában lesznek. Az iskola célja az alapkészségek fejlesztése: olvasás, írás és számolás. (R. J.) Kerekegyháza rend Idén is lesz lomtalanítást. A nagytakarítást április 14-én, szombaton tartják - határoztak a szerdai képviselő- testületi ülésen a döntnökök. De takarékosan oldják meg, mert a lombtalanrtást is akkor tartják, így a kertekből kikerülő, külön rakott nyesedéket is összegyűjtik. (P.S.) Kiskunfélegyháza titulus Szombaton Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter adta át Ficsór József polgármesternek a kiskunfélegyházi ipari park cím engedélyét. A titulus elnyerésére a szaktárca pályázatot írt ki a közelmúltban. (Sz. A.) Lajosmizse játékok A Tündérkert Alapítvány jóvoltából, az őszi jótékonysági bál bevételéből, az adók egy százalékának és szülők felajánlásaiból új játékokkal gyarapodott az óvoda. Csaknem nyolcszázezer forintért vehettek csúszdát, hintát és körforgót. (P. S.) Lakitelek AVATÁS Szent-Györgyi Albert mellszobrát - Kligl Sándor szobrászművész alkotását - csütörtökön 11 órakor avatják fel a Lakitelek Népfőiskola nemzeti panteonjában. (Sz. T.) Veszélyes a Zsinór utcai szomszédság Kecskemét Az édesanyjára is rátámadtak pénteken este annak a helybeli férfinak, akit a Zsinór utcában vert meg egy' öttagú társaság. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A garázdák elmentek az édesanyja háza elé is, a gépkocsiját vaskarókkal megrongálták, majd betörték a lakóház ablakait. Utána bemeritek az udvarra, ahol betörték a bejárati ajtót és a garázsablakot. Az ügyben három fiatalkorút, egy 32 éves férfit és egy 40 éves nőt vett őrizetbe a rendőrség. A gyanú: rongálás, garázdaság és testi sértés. Az ember ma már a saját házában sem lehet biztonságban. ■ MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Aláírtak, de tiltakoznak bajai kórház Aligha lehet fenntartani az ellátási színvonalat MIMJMEM- Te melyik iskolába jársz?- ÉN A KONZORCIUMBA - hangzik a válasz néhány év múlva, amikor egyik-másik fiatal az újdonsült barátja felől érdeklődik valamelyik diszkóban. Feltéve persze, hogy a sajátos nevelési igényű, vagy különleges bánásmódot igénylő gyerek ki tudja egyáltalán mondani azt a szót, hogy konzorcium. Még diplomás felnőttként is nehéz megérteni, mit is takarhat valójában, hogy: Dél- Bács-Kiskun megye szakképzésfejlesztési konzorciumának komplex szakképzésfejlesztési stratégiája? Rossz érzéseim vannak, amikor ilyeneket olvasok, pedig az idézett kérdés a megyei önkormányzat legutóbbi ülésén volt az egyik előterjesztés címe. Annyi stratégiai tervről hallottunk az utóbbi időben, miközben az ország állapota folyamatosan romlott, hogy önkéntelenül is kialakulhatott bennünk a védekező reflex: mindent inkább, csak stratégia ne legyen! Stratégiával ugyanis tele van a padlás (lásd Homokhátság), eredményesen megvalósított és utólag is sikeresnek bizonyuló ötletekből viszont nagy a hiány. a szakképzési konzorcium egyelőre olyasmit jelent, hogy a szakképző iskolák és az iskolafenntartó önkormányzatok veszekednek a pénzen, ami nem juthat mindenkinek. A stratégia lényege pedig nem más, mint, hogy ennek ellenére lehetőleg jusson is, maradjon is. Hogy ebből miként lesz a munkaerőpiaci igényeknek inkább megfelelő és színvonalasabb szakképzés, az számomra egyelőre felfoghatatlan az egyik iskolát ebben fejlesztik, a másikat abban, a gyerek meg majd itt is tanul egy kicsit, ott is lát valamit, útközben meg eltéved. Agyrém... A kórház bejáratánál több százan jelentek meg a tiltakozó tájékoztatón. A Molnár-csomag ellen keresetet nyújtott be az önkormányzat Több százan gyűltek ösz- sze szombaton este a városi kórháznál azt követően, hogy az önkormányzat aláírta az egészségbiztosítóval az intézmény új finanszírozási szerződését. Kubatovics Tamás A város képviselő-testülete délelőtt rendkívüli ülést tartott, a városatyák egyhangúan és kényszerűen szavaztak a fél évre 350 milliós csökkentést eredményező szerződés aláírására. Révfy Zoltán polgármester a fórumon bejelentette, hogy záradékkal látták el a dokumentumot, 'amelyben jelezték: nem értenek egyet vele és csak azért írták alá, hogy elkerüljék a kilátásba helyezett hátrányokat. Informálisan ugyanis közölték velük, hogy rosszül járnak, ha nem szerződnek. Akkor ugyanis módosításra sincs lehetőség és szerződés híján egyéb pályázati lehetőségektől is elesne a város.- Ez zsarolás volt. Magyarországon, 2007-ben, jogállamban három nappal a határidő előtt kaptuk meg a diktátumot. A kormányzat csúnya játékot játszik az egészségüggyel. Ha ezeket a számokat komolyan gondolják, akkor nagy baj van, mert ennyiből nem lehet finanszírozni a kórházat. Ez a jelenleginél harminc százalékkal kevesebb pénzt jelent! Ha pedig nem gondolják komolyan, hogy ennyiből tartsuk- AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER úgy viselkedik, mint egy útonálló. Törvénytelen eszközökkel kényszeríti a fenntartókat arra, hogy azt tegyék, amit ő akar. Azt mondja: pénzt vagy életet? Aki nem fizet, nem kap ellátást. Aki nem ír alá, nem kap finanszírozást - vélekedett szónoklatában Zsigó Róbert (Fidesz) országgyűlési fenn a kórházat, akkor árulják el a valódi feltételeket! Pénteken a biztosítónál közölték: egy betűt sem lehet változtatni az ajánlaton, mert ezt az ukázt kapták Budapestről - fogalmazott a bajai polgármester. Hozzátette: a Molnár-csomag ellen keresetet nyújt be az önkormányzat, a jövő héttől pedig a kórházban ládákban gyűjtik a betegek leveleit, amelyeket eljuttatnak az egészségügyi miniszterhez. képviselő. Hangsúlyozta: Ami most történik mindenkit érint, mindegy, hogy melyik politikai párttal szimpatizál. Ezért kell közösen kimondanunk, úgy, hogy a kormányzat is hallja: sokan vagyunk és elegünk van! Az egészség hez, a biztonságos ellátáshoz való hozzáférés nem kegy, hanem alkotmányos alapjog.- Havonta 15-20 millió forint értékű munkát eddig is ingyen végzett el a kórház, mert azt nem fizette ki az OEP. A szerződésben szereplő és a finanszírozást meghatározó teljesítmény volumen korlát kiszámításának módjáról semmit sem tudni. A többi kórház adataival összevetve azonban elmondható: az egyik legnagyobb vesztes a bajai - fogalmazott beszédében Sziegl Zsuzsanna főigazgató-főorvos, aki a betegeknek és a dolgozóknak is megköszönte az eddigi hozzáállását. - Reméljük, igazak a háttérinformációk és kapunk még finanszírozási többletet. Elképzelhető, hogy kénytelenek leszünk épületeket bezárni és összezsúfolni megmaradó ágyainkat. Úgy érezzük, már mindent megtettünk, hogy a lehető legkisebb működési költséggel lássuk el a betegeket. Nem látom módját, hogy ezt a színvonalat fónntarsuk. Azt már nem olyan betegellátásnak hívják, amihez szokva vagyunk - mondta Sziegl Zsuzsanna. ■ Ládákban gyűjtik a betegek le' veleit a bajai kórházban. Zsigó szerint a szakminiszter haramia A konzorcium csengője szól SZOLGÁLTATÁS REDŐNY-SZÚNYOGHÁLÓ-NAPELLENZŐ- RELUXA-SZALAGFÜGGÖNY az egész megyében. 70/248-0727-----------------------------------------------------------------------*841089* TÁ RSKERESÉS ADRIENN társat keres Kecskeméten. 70/603- 2070.----------------------------------------------------------‘-------------'840960' AN NA Kecskeméten ismerkedne. 20/510- 9293.------------------------------------------------------------------------'841039' ÁP OLT, dekoratív, csinos, kedves nő ismerkedne Kecskeméten. 30/661-5373.-----------------------------------------------------------------------'840763' AR ANYOS 25-ös Kecskeméten ismerkedne. 06-30/8525-337. •840590' CSINOS Viki Kecskeméten ismerkedne! 06- 20/252-8506.----------------------------------————-----------------'840972' DU CIKA Kecskeméten ismerkedne. 20/383- 0343.- '841039' ESÉLY a boldogságra. Kmét 30/259-4334--------------------------------------------------------------,--------'832768' FE LTŰNŐEN csinos, szép arcú (20) lány keresi társát. 70/554-5677.------------------------------------------------------------------------'841098' KE CSKEMÉTEN fiatal lány ismerkedne. 06- 30/950-5885.------------------------------------ '840360' KM ÉTEN keresi társát 50-es hölgy. 70/561- 1554.------------------------------------------------------------------------*840948* KOMOLY kapcsolatot keresőknek társközvetítés! 06-30/467-5921, www.kettenszebb.hu-------------------- '840777* KR ISZTI Kecskemtéen ismerkedne. 06- 70/6306-988.------------------- '840590' 36 ÉVES hölgy Kecskeméten ismerkedne. 30/945-1720.------------------------------------------------------------------------*838502* VÁ LLALKOZÁS PÉNZTÁRGÉPEK 35.000 Ft, 52/311-211, hco.hu-----------------------------------------------------------------------*840395* VE GYES Érezte hogy az összes vallásnak egy a gyökere? Össze tudja rakni a világ vallásainak puzzle-ját? Szahadzs meditáció kezdés ápr. 6. Minden pénteken 18-20 óráig. Kmét, Tiszti Klub. Mindig ingyenes..838509' GARÁZS KMÉT, Forradalom u.-ban 42 m2-es garázs kiadó. 76/488-435, 06-20/45-39-440.-------------:---------------------------------------------------------'840730' ME ZŐGAZDASÁG FRISS magyar ammónium-nitrát műtrágya el- adó! T: 76/704-171,30/2066-457 KÖRBÁLÁS lucerna eladó Tiszakécskén: 4000 Ft/db. I: 06-30/431-2699----------------------------------------------------------------------*840969* ® MTZ-80 és húshízó eladó. 30/910-7675.----------------------------------------<--------------------—*—*840915* HIR DETÉS MAJÁLIS A Kecskeméti Sportlétesítményeket Működtető Közhasznú Társaság a kecskeméti majálisra árusok és vendéglátók jelentkezését várja 2007. április 20-án délelőtt 9.00 - 12.00 óra között, valamint április 23-án délután 13.00 - 15.00 óra között a szabadidőközpont üzemviteli épületében. Bejárat a Tó Hotel felől. A bérleti díj mértéke: • Vendéglátó tevékenységre: 3.000,-Ft/nm • Egyéb árusításra: 2.800,-Ft/nm A területbérleti szerződés megkötéséhez társasági szerződés vagy egyéni vállalkozói igazolvány, valamint bélyegző szükséges. A vendéglátó tevékenységet gyakorlók 30.000,-Ft biztosítékot kötelesek letétbe helyezni a szerződés feltételeinek betartása érdekében Szerződést kötni kizárólag a fenti időpontokban lehet! Kecskeméti Sport Kht. 6000 Kecskemét, Olimpia u. 1/a. Tel.: 76/481-724