Petőfi Népe, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-07 / 82. szám
Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés feladás: 76/518-250 Árulkodó szivárványfoltok Szemünk nem csak lelkünk, hanem testünk tükre is. Az íriszdiagnosztika manapság világszerte a legismertebb alternatív orvoslási módszerek egyike. Dr. Tamasi József belgyógyász főorvost többek között az eljárás megbízhatóságáról kérdeztük, illetve arról, milyen esetekben javasolt a vizsgálat elvégzése.- Mit lát a beteg szemén a képzett íriszdiagnoszta?- A vizsgáló számára a szem szivárványhártyája olyan, mint egy térkép: az írisz megfelelő területeihez a belső szervek sajátos rend szerint kapcsolódnak. A színbeli eltérésekből, foltokból, alaki jellegzetességekből és a struktúra esetleges szabálytalanságaiból a képzett íriszdiagnoszta fontos következtetéseket von le. A szivárványhártya egy adott területe mindenkinél ugyanazt a szervet reprezentálja. Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a szervezet úgy vetül az íriszre, mintha egy emberi alakot rajzolna ki. Az írisz felső részén tehát a fejhez kötődő szervek területei vannak, középen a gyomor-bélrendszer, alattuk a nemi szervekre és a húgyúti rendszerre utaló eltéréseket kereshetjük. A jobboldali szemen a jobb oldali szerveket vizsgálhatjuk, míg a bal szemen a baloldaliakat. Természetesen egy szakember ennél összetettebb rendszert használ.- Mire lehet következtetni a szivárványhártyán megjelenő eltérésekből?- Az íriszen látható foltok, rések, felrostozódások, színeltérések sok mindent elárulnak. Azonban az önmagukra adó diagnoszták beismerik, hogy az íriszdiagnosztika csak id- egészítő eljárás, amely nem helyettesítheti az orvosi diag- nósztikát. A természetgyógyászati felkészültséggel rendelkező orvos számára olyan információkat nyújt, amelyek segítik a diagnózis felállítását. Például a hasnyálmirigy területén látott degeneratív eltérés nem árulja el, hogy cukorbetegségről vagy hasnyálmirigy A mai értelemben vett íriszdiagnosztika, indológia története alig több mint száz éves. Felfedezése egy magyar professzor, dr. Péczely Ignác nevéhez fűződik. Mint sok más, lényeges felfedezés, ez is egy véletlen megfigyelésből indult el. A tíz éves Péczely egy kerítésbe akadt baglyot szeretett volna kiszabadítani, azonban jó szándékú igyekezetében véletlenül eltörte a madár egyik lábát Ekkor a bagoly íriszében Péczely szeme láttára jelent meg egy éles, fekete csík, mely a törés gyógyulásával párhuzamosan idővel eltűnt. Orvosként erre az emlékére alapozva kezdett kapcsolatot keresni a testi betegségek és az íriszen található elváltozások között. Péczely doktor alkotta meg az első írisztérképet, amely azóta is az új rendszerek alapja. A szivárványhártya olyan mint egy térkép, amely elárulja hol vannak szervezetünk gyenge pontjai. gyulladásról van-e szó. Azonban irányt ad ahhoz, hogy milyen célzott vizsgálatot szükséges elvégezni. Tapasztalatból tudjuk, hogy képes azokra az eltérésekre is felhívni a figyelmet, amelyek a laborban, röntgenen vagy más, szokásos vizsgálattal még nem deríthe- tők ki, sőt, talán panaszt sem okoznak egyelőre. Az íriszvizsgálat másik jelentősége, hogy megmutatja a szervezet gyenge pontjait, a betegségekre való hajlamot. Ennek megfelelően egészségközpontunkban olyan életmódtanácsokat adunk, illetve életmódprogramot állítunk össze, amellyel kivédhetők, megelőzhetőek ezek a betegségek.- Sokan tartanak attól hogy fenekestül fel kell forgatniuk az életüket. FONTOS TUDNI! * Az íriszdiagnosztika hasznos kiegészítő állapotfelmérő eljárás. Jó ötleteket adhat a panaszok hátterének tisztázásához, segíthet a szervezet egészének megítélésében, az egyes szervek állapotának felmérésében. Azonban a beteg kikérdezése, egyéb módszerekkel való vizsgálata nélkül soha nem szabad alkalmazni. * Óriási előnye, hogy ártalmatlan, fájdalmatlan, bármikor megismételhető, jól dokumentálható, a betegtől csak egy kis nyugalmat igényel. * Sérült vagy operált szemből nem lehet diagnosztizálni. * Kétéves kor alatt nem alakul ki vizsgálható szerkezet, nincs értelme a vizsgálatnak. Gyermeknél gyakran van technikai akadály.- A program összeállításánál figyelembe vesszük a páciens életmódját, szokásait, hiszen elsődleges szempont a végrehajthatóság. Sok esetben kis lépésekkel érhetünk el eredményt. Fontos a rugalmasság: figyelemmel követjük a beteg állapotát, s ha nem sikerül valamit végrehajtani, akkor változtatunk a programon, illetve abban segítünk, hogy teljesíthesse. Az első eredmények, az észrevehető változás, legyen az például súlycsökkenés vagy a puffadás megszűnése, olyan erős motivációt jelentenek, amelyek átsegítik pácienseinket az esetleges nehézségeken. íriszvizsgálat féláron! Ha 2007. április 30-ig bejelentkezik vizsgálatra, féláron veheti igénybe szolgáltatásunkat! ÜDÜLÉSI CSEKKET IS ELFOGADUNK! xjy ko« Bio-Spa Melissa Egészség- és Wellnessközpont Kecskemét, Malom Bevásárlóközpont IV. em., Korona utca 2. web: www.biospa.hu Időpont-egyeztetés: 76/322-884, 76/322-979 e-mail: biospa@biospa.hu thália szekerén A Népdalok varázsa című citera- és furulyajátékot adták elő Juhász Péter felkészítő tanár növendékei (Líra Alapfokú Zeneművészeti Iskola) a napokban a katonatelepi Mathiász János Általános Iskolában. Elhangzott még: Az ember a legerősebb című népmese Nehéz Bettina előadásában, a Madzag Bábegyüttes a Vitéz László és a csodamalom című játékot mutatta be. FLORALAND Virág és Ajándék Kis- és Nagykereskedelmi Kft. (Kecskemét, Békéscsabai út 2. szám alatt, az udvarban) Április 8-9-én HÚSVÉTI Xelíemes ‘.Húsvéti Kerti, sziklakerti és . íÜnnepekét balkon növények, palánták (Muskátlik, Árvácskák, Százszorszépek), Hortenzia, Magnólia, Margaréta, Barkafa, Gömb Thuja, és még sok egyéb kiültethető növény kapható most áruházunkban, amik mep^zepítik környezetét... A város legszélesebb választékával várjuk Önöket! Kellemesünnepeket, jó pihenést kívánunk! További információk: www.floraiand.bu Telefon: (76) 509-709 • Fax: (76) 498-111 Nyitva tartás: hétfő-péntek 6-17 óráig; szombat 6-12 óráig Esküvői és alkalmi ruhák a készítőtől kedvező áron A lajosmizsei Família szalonban a legújabb divattrendet követő menyasszonyi-, vendégváró- és menyecskeruhák, valamint koszorúslány- és szalagavató ruhák kölcsönözhetnek kedvező áron. Családi vállalkozás keretében Novák Györgyné tulajdonos huszonöt éve varja, illetve varratja a csodálatos öltözeteket. A hófehér ruhaköltemények mindenkor a hölgyek egyedi igényeit figyelembe véve készülnek el. Menyasszonyként mindenki szeretne gyönyörű lenni, s ehhez elengedhetetlen a tökéletes ruha kiválasztása. Talán mondhatnánk azt is, hogy a menyasszonyok egy életre szóló döntést hoznak a ruha kiválasztásánál, hiszen az elkövetkező években az esküvői képekről mindannyiszor visszaköszönt majd a menyasz- szonyi ruha. Menyasszonyi ruhái különböző stílusban készülnek, az egyszerűtől a klasszikusig mindenféle változat megtalálható a szalonban. Szalagavatók és más iskolai rendezvények produkcióihoz is minőségi ruhakötleményeket ajánlanak a fiatal hölgyeknek. Emellett Novákné szalonjában menyecskeruhák és az egyre népszerűbb vendégváró ruhák széles kínálata is megtalálható. Az esküvői ceremóniához kapcsolódóan természetesen a palettát a koszorúslány ruhák teszik teljessé, amelyeket már 1,5 éves kortól ajánlanak. A szalonban azok az iskolás lányok is megtalálják a számításukat, akik szalagavatóra vagy más iskolai rendezvényre készülnek, hiszen többféle elegáns ruha is választható a kínálatból a kán-kán ruhától a keringő öltözetig. Az iskolák jelentkezését egész évben fogadják. A családi vállalkozás profilja nemcsak a ruhakészítésre terjed ki, hiszen emellett a lakodalmas sátrak kölcsönzésével is foglalkoznak. Ötszáz főig teljes felszereléssel ajánlják sátraikat, valamint igény esetén hűtőkocsi is kérhető. ESKÜVŐI RUHABEMUTATÓ A Familia szalon által készült ruhákat minden év februárjában a lajosmizsei esküvői ruhabemutatón látogatók százai csodálják meg. A legújabb divatos ruhákat zenés műsor keretében fiatal iskolás lányok mutatják be a nagyközönség számára. így mára sokak számára már jól ismertek a Novákné által készített ruhaköltemények. A zöld lakodalmas sátrat 100 fő/50.000 forintért, az új fehéret 100 fő/65.000 forintért adják bérbe a nagy napra. A hűtőkocsit pedig három napra 25.000 forintért vehetik igénybe az érdeklődők. BŐVEBB INFORMÁCIÓ: FAMÍLIA SZALON ‘ Lajosmizse, Dózsa Gy. út 126. Tel: 76/455-078