Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-23 / 69. szám

SZERKESZTETTE: BARTA ZSOLT TELEFONSZÁM: 06-76/518-286 E-MAIL: zsolt.barta@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 23., PÉNTEK PÉNZ&SIKER&VÁLLALKOZÁS A versengés régóta a vérében van mészáros György A Toyota márka hátteret ad magán- és üzleti sikereimhez A hónap végéig még beadható az igénylőlap a kincstárhoz Hogyan lett a birkózóból ralis, majd autókrosszos, míg végül Toyota-márkake- reskedések tulajdonosa? Mészáros Györgyöt min­denkor a versenyszellem hajtotta. Most is, mint min­dig, győzni akar. Sebestyén Hajnalka- Eredményes sportolóként és ma sikeres üzletemberként is kötődik az autókhoz. Mióta szerepel kiemelt helyen életé­ben az autózás?- Sportpályafutásom első ál­lomása a birkózás volt, amit térdsérülés miatt kellett abba­hagynom. Akkoriban a buda­pesti Honvéd ifi válogatottja vol­tam. A versengés azonban ben­nem volt, és egy másik sportág­ra váltottam. Az autóklubon ke­resztül három társammal - test­véremmel, Péterrel, sógorom­mal Fehér Istvánnal és Rákóczi Tamással - megalapítottuk a Bács-Kiskun megyei raliegye­sületet. Az első versenyem 1977-ben volt. A ralizás azon­ban egy nagyon költséges sport, így abbahagytam a nyolcvanas évek elején. 1982-ben Ameriká­ban járva megtetszett az autókrossz, azaz a terepautózás, és váltottam.- Saját au­tóival in­dult a ver­senyeken?- Igen. Emlékszem, még az első krosszautómat apósommal közösen há­rom hónap alatt építettük meg csövekből. A kísérleti modell még műanyag Berman-csőből, az eredeti pedig vascsőből készült. Sokan nem hitték, hogy az autó kibírja a versenyt.- Később milyen autóval versenyzett?- Az alapmodell ugyanaz volt, csak folyamatosan újjáé­pítettük. Saját tunin- golású motorokkal és külföldi autóbon­tókban vásárolt al­katrészekkel szereltük fel. Egé­szen 1990-ig versenyeztem vele, amikor is egy balesetben meg­sérült a jobb kezem, így abba kellett hagynom.- Azt követően nem hiányzott a versengés?- Továbbra is versenyeztem, csak akkor már a munkában. 1991-ben megalapítottuk első márkakereskedésünket: Ladá­kat forgalmaztunk Kiskőrösön. Majd 1993-tól Toyotával, 1995- től Daewoo-val bővítettük kíná­latunkat. A három márkából csak a Toyota ma­radt, de ezt a vo­nalat megerősítet­tük, és Kiskőrös mellett 2004-től Kecske­méten is jelen vagyunk. Kiskő­rösön 2004 őszétől megkezdtük a Suzuki értékesítését, bár ez utóbbit lányom, Magdolna vezeti. Mészáros György mindig szerette a kihí­vásokat, nem­csak a sport­ban hanem az üzleti életben is ez motiválja.- Mit tart legfon­tosabbnak a munkában?- Kezdetektől csak a 100 száza­lékos ügyfél-elége­dettséget fogad­tam él. Természetesen minden­ki hibázhat, néhány százalékos visszaesés elfogadható lenne. De vallom, hogy az a mínusz 1 százalék valakinek 100 százalé­kot jelent. Mindig arra kell töre­kedni, hogy valamennyi ügyfe­lünknek megfeleljünk.- Ugyanezt a tanácsot adta lá­nyának is?- Igen.- Család többi tagja is a cégnél dolgozik?- A bővebb családfát tekintve összesen nyolcán, aminek na­gyon örülök is. Két lányom mel­lett feleségem, testvérem, sógo­rom, vejem és unokaöcsém erő­síti a csapatot Kecskeméten és Kiskőrösön. A legkisebb lá­nyom pénzügyi vonalon tanul, később számára is biztosított a hely a cégnél. Lányaimnak sze­retném átadni a vállalkozást.- Az autópiacon nagy csökke­nés várható. Önök mire számí­tanak?- A cég szintjén 5-6 százalé­kos visszaesésre, ami sokkal jobb arány, mint az or­szágos. Több új modellel is piacra lép idén a To­yota. Az új Corolla után megér­kezett az Auris, és várjuk a megújult Corolla Versót és az új Land Cruisert.- A kiadásokból le tud faragni?- A cég összes költségét na­gyító alá vettük. Bevezettünk egy komplett vállalatirányítási rendszert, mely szervezettebbé és hatékonyabbá teszi a mun­kafolyamatokat. Költségeinket ezáltal naponta ellenőrizhet­jük, és hetente ki is értékeljük. Összességében éves szinten 20-30 százalékos költségcsök­kenéssel számolunk a bővülő tevékenységek mellett is. Közelkép 1949-ben született a Veszprém megyei Külsővaton, gyermekkorában költözött családjával Kiskőrösre. Nős, három gyermeke és két unokája van, hamaro­san megszületik a harmadik is. 1991- ben alapítottuk meg az Autó Motor Trans Kft.-t, majd 1993-ban az M+F Autó Kft.-t Évente több alkalommal Old Timer-ver- senyeken is rajthoz áll egy 35 éves Toyota Corona Mark II típusú autóval. Összefogtunk, hogy egymást erősítsük a piacon Kecskemét A konkurencia ösz- szeállt, és megnyitottuk új kö­zös boltunkat. Ezt Magyar Jó­zsef, a Hungerit ZrL vezérigaz­gatója mondotta a napokban, amikor ő és Borsos Ferencné, a Gallfood Kft. ügyvezetője meg­nyitotta a két társaság közös üz­letét Kecskeméten, a Ceglédi út 11. szám alatt. A szentesi társa­ság csirke-, kacsa- és liba-, míg a kecskeméti pulykahúsból ké­szített termékeket árusít. A kecskeméti ügyvezető asz- szony elmondta, hogy mind ár­ban, mind minőségben ver­senytársai a nagy bevásárló­láncoknak. Náluk mindig friss, és ami ezenkívül fontos, meg­bízható helyről származó árut vásárolhat a vevő. Az árut ugyanis egyenesen a szentesi és a helyi feldolgozóból szállít­ják a boltba. Majd hozzátette: a pulykahúst egyre többen kere­sik. Koleszterintartalma nincs, szénhidrát- és zsírtar­talma alacsony. A hazai szár­nyasfogyasztás mintegy 20 szá­zaléka ma már pulyka. Azaz a magyar családok már nemcsak karácsonykor, hanem hétköz­nap is fogyasztják a nagy testű szárnyast. Mindkét cég termé­keinek a nagy részét exportál­ja. Kérdésünkre Magyar József elmondta, hogy a nemzeti valu­ta indokolatlan megerősödése jelentős hátrányokkal jár. Szá­mításaik szerint 255-265 forint között volna az ideális forint- euró arány, nem pedig 246. Ez utóbbinál jelentős veszteségek érik az exportőröket. ■ B. Zs. támogatás Januárig visszame­nőleg még megkapják azok az igénylők a gázártámogatás ösz- szegét, akik március 31-éig be­adják kérelmüket. Eddig - már­cius 21-éig - 115 374 db igénylés érkezett a Magyar Államkincs­tár Bács-Kiskun Megyei Területi Igazgatóságára. ■ S. I.Á. Százmilliárd feletti összeg diákhitelre pénzügyek Minden eddiginél nagyobb összeget, 8 milliárd 528 millió forintot utalt át már­cius közepén a Diákhitel Köz­pont közel 80 ezer, a felsőokta­tásban jelenleg is tanulmányait folytató jogosult bankszámlájá­ra. A kamat évi 9,5 százalék. 2001 óta összesen 232 ezer 421 hallgató vette igénybe a hitelt: 128,5 milliárd forintot vett fel. A következő diákhitel-utalásra április 13-án kerül sor. ■ HETI CÉGINFÓ 2007/11-es közlöny szerint a felszámolás alá került megyei cégek listája: DENDERA Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft KecskeméL Fürdő u. 30/A GRESSKER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 6000 Kecskemét Mária körút 12. VÉGELSZÁMOLÁS: PAT-FA Ipari Kereskedelmi és Szolgák tató Bt Baja, Mérleg utca 27. ANITA-VIRÄS Kereskedelmi Bt. Baja, Babits M. utca 3. II. 11. BORSODI ÉS TÁRSA Kézművesipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Bt Lajosmizse, Deák F. utca 14. BÉZA MARKETING, Mérnöki és Minő­ségbiztosítási Tanácsadó Bt Kecske­mét Orrét 80/L TRADESMAN-CENTER Kereskedelmi Bt Baja, Petőfi utca 48. CUTONGFER Fémmegmunkáló Bt Baja, Szegedi út 1. LYNX FILM Animációs, Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. Kecskemét Nagykő­rösi utca 12. WOOD-LIFE Kereskedelmi és Szol­gáltató Bt., Kiskunhalas, Szilády Á. utca 33. TOMPÁI ÉS TÁRSA Építőipari Keres­kedelmi és Szolgáltató Kft. Kiskun­félegyháza, Csokonai utca 1. ■ Bács-Kiskun megye piaci árai (Ft/kg) KECSKEMÉT BAJA KALOCSA KISKUNFÉLEGYHÁZA Alma 110-150 90-150 80-180 60-200 Bab (száraz) 600 500-600 450-750 400-600 Citrom 300 300-320 290 150 Dióból 1200-1500 1000 1200 1000-1400 Fokhagyma 600-800 500-750 650 600-800 Gomba 350-600 420-600 420-520 320-460 Gyökér 170-200 200-250 180-240- 150-250 Hagyma (vörös) 120-150 130-140 120-140 120-150 Karalábó/db 40-50 80-120 90 40-50 Karfiol 250-400 280-320 290 250-350 Káposzta (fejes) 100-160 60-80 60-90 80-100 Kelkáposzta 120-180 120-150 130 100-150 Káposzta (savanyú) 100-160 250-280 240-260 200 Krumpli 100-150 130-150 120-140 120-150 Mák 700-800 700-800 650-850 600-800 Narancs 280-300 210-230 260­Paradicsom 450-550 550-600 650 550 PaprikVdb(tv) 60-90 60-90 70-90 60-80 Retek 100-140 60-90 90-120 80-120 Salata/fej 100-140 70-150 90-120 120-140 Sárgarépa 120-140 120-140 80-190 80-200 Tojás/db 22-25 18-24 20-24 15-25 Uborka 300-500 500-550 450-550 450-600 Zeller/db 50-90 40-100 50-90 30-150 Zöldhagyma 60-90 40-80 70-90 45-65 Váltsa valóra terveit! Amit kínálnak • Kivitelezési, felújítási mun­kák műszaki ellenőrzése, koordinálása. • Beruházások, tenderek, köz- beszerzési eljárások lebo­nyolítása. • Pályázatok kidolgozása és menedzselése az EU-s forrá­sok elnyeréséhez. sikeres az Euro Projekt 2007 ügyfeleként! ▲ EU RO ] r £007 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. SzMT-székház, első emelet Tel.: 76/485-595 europrojekt2007@gmail.com önkormányzatoknak és vállalkozásoknak nyújtanak segítséget A gazdasági életünk szerves ré­szét képezik napjainkban a be­ruházások, amelyekhez - sok esetben - elengedhetetlenek a pályázati források. így kiemel­ten fontos szerepet töltenek be a pályázati lehetőségek a vállal­kozások, és az önkormányzatok fejlődésében. Ebben nyújt hatékony és szakszerű segítséget Kecske­méten, az Euro Projekt 2007 iroda, mely segít a tervek meg­valósításában a pályázatok ki­dolgozásától a projektek meg­valósításáig a teljes bizalom je­gyében. Bozóky Istvánná G. Nagy Ág­nes, a projektiroda vezetője és delkeznek, valamennyien több munkatársai jól ismerik az EU- sikeres nagy beruházás megva- s pályázatok, komoly hazai és lósulásánál bizonyítottak már. nemzetközi kapcsolatokkal ren- Valósítsa meg terveit, legyen Bozóky Istvánná G. Nagy Ágnes, a projektiroda vezetője

Next

/
Oldalképek
Tartalom