Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-30 / 75. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 30., PÉNTEK PÉNZ&SIKER&VÁLLALKOZÁS SZERKESZTETTE: BARTA ZSOLT TELEFONSZÁM: 06-76/518-286 E-MAIL: zsolt.barta@petofinepe.hu További három hónapig ganzos cégként működik a bajai üzem Önerőből léptem tovább jANsiK istván Holnaptól olasz autókat árulunk Kecskeméten Minden tizedik ember vállalkozik Bács-Kiskun megyében felszámolás alatt áll a cég, de jú­liusig a jelenlegi keretek között folytatódik a vasúti biztosítóbe­rendezések gyártása Baján - mondta el a Petőfi Népének Pencz Rudolf, a Ganz Transelek- tro Közlekedési Zrt gazdasági igazgatója. Az üzem 120 ember­nek ad munkát. Korábban úgy tűnt, március végéig működik eddigi formájában a társaság, melynek értékesítését közben előkészítik. A határidő-módosí­tás azt jelenti, hogy az első félév végére teljesíti a cég a tavaly ka­pott, több mint egymilliárd forin­tos megrendeléseket. Ehhez hoz­zájárult a hitelezői értekezlet, így a MÁV-hoz kötődő termékeket tovább gyárthatják a ganzosok. Pencz Rudolf érdeklődésünk­re válaszolva hangsúlyozta: az a törekvésük, hogy ne részenként, hanem működő gyárként érté­kesítsék az üzletágat. Vélemé­nye szerint jó esélye van, hogy szakmai befektető tulajdonába kerüljön a vasúti biztosítóberen­dezéseket gyártó társaság. Tavaly ősszel a Ganz Trans- elektro Közlekedési Zrt. fel­számolója nyilvános árveré­sen adta el a cég trolibuszüz­letágát, a Ganz Skoda Közle­kedési Zrt. 890 millió forintot fizetett. A bajai üzemből elbo­csátott dolgozók jelentős ré­szét, mintegy 30 főt vett fel és működik tovább. ■ Kubatovics Tamás A borakadémia új tagjának választották siker Ezentúl már hárman kép- viséljük az Alföldi borvidéket a Magyar Borakadémia tagságá­ban. Frittmann Jánost nemrég választotta a tagjai közé a gré­mium - tájékoztatta a lapunkat tegnap dr. Sümegi József, a Ma­gyar Borakadémia elnöke. Ő és négy tag támogatásával a szava­záson megjelent tagság kéthar­mada voksolt a soltvadkerti bo­rász mellett. Rajtuk kívül a csengődi Szőke Sándor is részt vesz a testület munkájában. Oreskó Imre neve is felmerült a voksoláson, azonban most nem kapta meg a megfelelő támoga­tást. ■ Barta Zsolt- A beruházást követően szükséges a költségek képze­letbeli nadrágszíját meghúzni?- Nem tervezem, hogy bár­melyik szalon vagy a szerviz költségeit csökkentsük. Eddig sem tékozoltunk, és ezt követő­en sem fogunk.- Most már négy márkát kép­visel. Idén várhatóak-e új mo­dellek?- Nyáron érkezik az új Volvo V70 és az XC70. Az év végén debütál a Suzuki új „kisautója”, a Splash. A FLAT-nál pedig az új Linea Sedan színesíti majd to­vább a kínálatot: a maga 4,5 méter hosszúságával minden­képpen kiemelkedik a kategóri­ájában, illetve hamarosan be­mutatkozik az új Bravo is.- Régóta szerettem volna már egy FIAT-szalont nyitni, hiszen ez az a márka, melynek haszon­gépjármű-palettája az egyik legsokszínűbb. A Suzukival és a Volvóval már évek óta jelen vagyunk a kecskeméti piacon, de mindkét márka csak sze­mélyautókat gyárt. A FLAT-mo- delleknek köszönhetően azon­ban ezt kö- vetően nagyon széles vásárlói réteg igényeinek megfelelhetünk. A kis Panda Vantól a Doblón át a Ducato Maxiig bőséges lehető­séget kínálunk. Ehhez jönnek még az Alfa Romeo sportos Brera, Spider és GT, valamint a népszerű 159 és 147 modelljei. E hét végén már mindenki meg­ismerheti a teljes palettát, az autók tesztelhetőek is!- Napjainkban ritkaság, ha va­laki önerőből finanszírozza beruházását, különösen ha egy márkakereskedésről van szó.- Nem arra törekedtem, hogy csodapalotát építsek, hanem hogy korszerű, igényes helyet biztosítsak a két új márkának. Természetesen az új, 400 négyzetméteres szalon felépí­tése nem kevés pénzébe ke­rült a cégnek, de úgy érzem, nem vállaltam túl magam. Több új dolgozót is felvettem az értékesítési és a szerelői munkakörbe. Közelkép 1957-ben született Cegléden, a mai napig ott is él. Cegléden 1992-től képviseli a Suzuki márkát, 2003-tól pedig a Volvót Kecskeméten 1995-ben nyitotta meg Suzuki, 1996-ban Volvo, 2007. március végén pedig a FIAT és az Alfa Romeo márkake­reskedést. Pontos, precíz munkát vár el a kollégáitól, és termé­szetesen a cég iránti lojalitást. Nős, három fia van.- Marad ideje pihenni?- Az utóbbi hetekben kevés, de mindig törekedtem arra, hogy a családommal minél több időt töltsék. Középső fiam vízipólos meccseire nagyon szeretünk elmenni. Természe­tesen a sportot nem csak nézni szeretem, hiszen aktívan teni­szezem. Nyáron pedig szívesen hajózom és horgászom. Szere­tek utazni is, felfedezni a gyö­nyörű országokat. A tengerpar­tokat kedvelem, ahol búvárkod­hatok. Hosszú szünet után ismét lesz FIAT-márkakereske- dés Kecskeméten. lansik István a Suzuki és Volvo után holnaptól olasz már­kákkal - FIAT és Alfa Romeo - színesíti kínála­tát. Az új szalont önerő­ből építette, és több új munkatársat vett fel. Sebestyén Hajnalka- Nem kockázatos ma egy újabb márkakereskedést nyit­ni? Az autós piac hírei folyama­tosan arról szólnak, hogy idén 15-20 százalékos visszaesés várható.- Szerencsére mi eddig sem a Suzukinél, sem a Volvo eseté­ben nem éreztük a csökkenést, és bízunk abban, hogy mind­egyik márka esetében hozzuk majd a tervet. Mindenesetre bi­zakodó vagyok. Ráadásul ezt a márkát más nem képviseli a vá­rosban, így a kockázat is kisebb. Úgy semmiképpen sem vágtam volna bele, ha már a második, vagy harmadik lettem volna.- Miért pont felmérés A Központi Statiszti­kai Hivatal tavaly év végén 53 209 vállalkozást tartott szá­mon Bács-Kiskun megyében. Ebből társas vállakózás, 19 846, míg egyéni vállalkozás 33 363 volt. Az 1000 lakosra jutó vállalkozások száma országo­san 118, míg a megyében 99 volt. ■ B. Zs. Üj termékekkel próbál szerencsét a kalocsai cég piac Az év második felében új diabetikus és wellness élelmi­szertermékekkel lép piacra a kalocsai Karamell Snack Kft Erről Körösi András, a cég veze­tője tájékoztatta lapunkat Mint mondotta: a külföldi termékek nagyon drágák, és úgy tűnik igény van a hazai hasonló minő­ségű, ám árban olcsóbb termé­kekre. Emellett a sóspálcika- gyártást is korszerűsítik. Mint mondotta: új gépsort állítanak majd a termelésbe. A érseki székhelyen termelő központtal rendelkező vállalat Budapesten, Kiskunmajsán és Gyomaend- rődön is rendelkezik üzemek­kel. Éves bevétele 1,5 milliárd forint körül alakul. ■ HETI CÉGINFÓ A 2007/12. közlöny alapján a megyében felszámolás alá került cégek listája: SZŰCS ÉS bognár Építőipari Bt. Kecskemét, Vacsihegy 194/B SOTOKO KÉR Export-Import Ke­reskedelmi és Szolgáltató Bt. Lakitelek, Szikra 14. SLEPI Biztonsági Szolgáltató Bt. Vaskút Batthyány utca 7. HILD-FA Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. Kecskemét, Csányi János körút 12. HOR-TAM Ipari és Kereskedelmi Bt. Dunavecse, Fő u. 32. SHOW-HÍR-ÉRT Rádió és Televí­zió Műsorszolgáltató Bt. Kecske­mét, Aradi vértanúk tere 2. BALATON HOUSE 2000 Ingat­lanközvetítő, Keresk. és Szóig. Bt. Soltvadkert, Sallai u. 10. Bács-Kiskun megye piaci árai (Ft/kg) KECSKEMÉT BAJA KALOCSA KISKUNFÉLEGYHÁZA 1 Alma 120-260 120-200 80-200 60-220 Bab (száraz) 500-600 500-800 450-650 400-600 Citrom 300 300-350­­Diábél 1200-1600 1000 1200 1000-1200 Fokhagyma 800 500-900 450-800 800 Gombi 350-600 420-600 420-520 320-460 Gyökér •170-250 220-250 160-220 180-250 Hagyma (rörös) 120-150 150-160 130-150 150-180 ■ Karalábé rfb 120-180 80-120 90-120 80-120 Karfiol 350-500 280-300 320-360 300-350 Kápoazta (fejes) 100-150 70-80 80-100 100 Kelkáposzta 100 150-180 120-150 120-180 Káposzta (saraoya) 100-160 250-280 240-280 200 Krumpli 150-260 160-180 140-160 120-150 Mák 800-1100 700 750-850 700-800 Narancs 280-300 320-350 290-340­Paradicsom 350-600 500-650 520-580 500-600 Paprika (f»)/db 150 70-170 80-120 80-130 Retek 160 40-80 90-120 80-120 Saláta/fe] 90-180 100-120 110-140 100-140 Sárgarépa 150 100-120 80-180 150-220 TojáVdb 20-25 20-24 22-24 15-24 Uborka 540 150-400 360 450 Zeller 250 30-80 50-90 30-150 Zöldhagyma 80-150 40-80 50-90 40-80 FORRÁS: PN-INFÓ Rituális vágóhidat tervez egy vállalkozó Egymásra találhatnak a bajai állásbörzén kisszállás Európai uniós támo­gatással új vágóhíd építését ter­vezi egy tompái vállalkozó a községben. Zvertyel Antal már működtet itt egy sertésvágóhi- dat, amit az önkormányzat tá­mogatásával szarvasmarha és juh vágására is alkalmassá ten­ne. A vállalkozó lapunknak azt mondta: az utóbbi években a ha­zánkban élő arab lakosság köré­ben egyre nő az igény a speciá­lisan feldolgozott állatok iránt. Az arab közösségek például ki­fejezetten igénylik az úgyneve­zett rituális vágásokkal gyártott húskészítményeket. Az állatokat a vallási előírá­sok szerint keleti irányba kell állítani, megfelelő módon féken kell tartam úgy, hogy megkí­méljék őket mindennemű fájda­lomtól. Szarvasmarhák rituális vágása esetén az eljárás előtt kö­telező a barmok olyan rögzítése, mellyel elkerülhető a szenve­dés, sérülés. A Kisszállásra ter­vezett mészárszék az ilyen ritu­ális vágásokra is alkalmas lesz. A beruházás mintegy 250 millió forint értékű, és legalább 7 helyi dolgozónak adhat munkát. A szezonális juhvágás mellett el­sősorban szarvasmarhára épül majd, melyből hetente 35-40 da­rabot is feldolgozhatnak. Az 1994-ben alapított kisszállási vágóhíd most az önkormányzat­tal közösen uniós pályázati le­hetőségekre vár. ■ H. A. baja Mit vár el, kit fogadna a piac? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kaphatnak válaszo­kat azok, akik a bajai Eötvös Jó­zsef Főiskola által meghirdetett állásbörzére ellátogatnak ápri­lis 18-án.- Fiatal diplomások, jelenlegi és végzett hallgatók, illetve cé­gek számára szeretnénk lehető­séget teremteni a rendezvény­nyel. A Dél-Alföld régióból hív­tunk munkaadókat, állásközvetí­téssel foglalkozó szakembereket. Van olyan kiállító, amelyik több száz állásajánlattal érkezik - fo­galmaz Fischbäck Kitti, a főisko­la karrierközpontjának vezetője. A munkaügyi kirendeltséggel közösen szervezett eseményen a munkaadók és állást keresők közvetlen találkozhatnak. Emel­lett az intézmény Szegedi úti, B épületében szakmai előadáso­kon, gyakorlati bemutatókon pallérozódhatnak az álláskere­sés technikáiról és egyéb hasz­nos tudnivalókról az érdeklődők. Ősszel elkészült a központ munkaerő-piaci felmérése, eh­hez póbálják igazítani a főiskola képzési kínálatát. A pedagógiai fakultáson képzettek jelentős ré­szének az önkormányzati szférá­ban kellene megtalálnia helyét, a mérnöki, gazdálkodási végzett­ségűek esélyei kedvezőbbek. Általános elvárás ugyanakkor az önállóság, a nyelv- és az infor­matikai tudás. ■ K. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom