Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-29 / 74. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 29., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Dicstelen élmezőnyben a megye öngyilkosságok Tavaly százhetvenhárman vetettek véget életüknek Bács-Kiskunban Az egyik extrém módszer: az öngyilkos az utastérbe visszavezetett kipufogógáztól veszti életét. Arról egyébként nincs rendőrségi statisztika, hány öngyilkosság marad kísérlet, vagyis hány ember életét mentik meg (második képünkön). Ahogyan hazánk elöl áll az öngyilkosságok számát tekintve az országok szomorú ranglistáján, úgy dobogós Bács-Kiskun a magyarországi megyék között. Noszlopy Nagy Miklós szemle során idegenkezűségre semmilyen körülmény nem utalt. Bács-Kiskunban egy hónapban tíz-húsz ember követ el ön- gyilkosságot. Tavaly 173-an, 2005-ben 196-an vetettek véget életüknek, de ezeket a számokat jócskán meghaladja a próbálkozóké. A sikertelen öngyilkosságokról viszont nem vezetnek statisztikai kimutatást a rendőrök. Az öngyilkosságot választók nagyobb része - mintegy harmada - Kecskeméten, illetve a város környékén élt: 2006-ban 54 öngyilkost találtak ebben a térségben. Különös, hogy város és falu közt nincs jelentős különbség a statisztikában, ugyanakkor a tanyán élők körében elvétve fordul csak elő az öngyilkosság.- Arról nem vezetünk statisztikát, hogy hány férfi és hány nő végez magával, de a helyszíni szemléket lefolytató kollégáim szerint a férfiaknál általában nagyobb a hajlam - mondja Tóth Imre százados, a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság bűnmegelőzési osztályának kiemelt főelőadója. - Ami az életkort illeti: a középkorúak, vagyis a 35-50 évesek „részesedése” kiemelkedő. Sajnos van, hogy gyerekek is elkövetnek öngyilkosságot Bács-Kiskunban, tavaly is előfordult egy ilyen tragédia. Ami a módszereket illeti: leggyakoribb az önakasztás. Ezt követi ä vonatgázolásjnajd a mélybe Ugrás. A nők körében „népszerű” a gyógyszermérgezés, sőt azt lehet mondani, 2006. július: Kerekegyháza polgármestere mérget ivott Ócsa és Felsőpakony között egy erdőben. 2001. május: Videóra vette saját haláltusáját egy öngyilkos férfi Balotaszálláson. A 38 éves ember a kezében tartott amatőr kamerába mondta búcsúját. 2001. SZEPTEMBER: Túlélte, hogy kiugrott a nyolcadik emeletről egy 37 esztendős kecskeméti férfi. A negyediken ugyanis egy napernyő és muskátlis ládák, a földszint közehogy ezt az öngyilkossági módszert kizárólag ők alkalmazzák. És éppen erre a módszerre jellemző, hogy nem vezet eredményre; a nők ugyanis legtöbbször csak a környezetük figyelmét akarják felhívni arra, hogy bajban vannak. Segítségre szorulnak munkahelyi, magánéleti vagy más válság miatt. Viszonylag ritka, de alkalmanként mégis előfordul a kés használata - ez viszont a férfiakra jellemző. Ugyanígy ritkaságszámba megy a lőfegyveres lében faágak, végül egy Skoda teteje csillapította a zuhanását 2000. november: Felakasztotta magát egy 13 éves fiú Bócsán, a tanyájuk padlásán. 2000. október: Kiskunfélegyházán a sínekre tette a fejét egy 35 éves férfi: keresztülment rajta a Szegedről Budapestre tartó vonat 2000. szeptember: Biztosra ment egy 46 éves kalocsai öngyilkos: hurkot tett a nyakába, de golyót is eresztett a halántékába. öngyilkosság, ami szintén a „férfias módszerek” közé tartozik. Az extrém öngyilkosságok kategóriájába sorolható, amikor álló autó kipufogógázától megfullad az áldozat; a minap pedig ollóval és csavarhúzóval végzett magával egy érsekcsa- nádi férfi. De volt már példa a megyében kettő, sőt három öngyilkossági módszer együttes alkalmazására is. Utóbbi Kiskunhajas környékén történt: egy férfi mérget ivott, majd kötelet rakott a nyakába, és közben fejbe is lőtte magát. Lelki segélytelefonon a nyolcvanas évek második felétől működnek Bács- Kiskunban a névtelenül és ingyenesen hívható Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok (80/505-501 és 80/505-511). Az ott dolgozó szakemberek alapmódszere, hogy az ön- gyilkosságra készülők lelki problémáit értően elfogadva, a pszichés krízishelyzetben lelkileg fokozatosan erősítve irányítják őket a megoldás, ezzel együtt az életigenlés felé. Egy átlagos nap átlagos rendőrségi ly'rei Bács-Kiskunban: A kalocsai rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat egy 77 éves nő rendkívüli halálesete ügyében. Az asszony felmászott a padlásfeljáró fordulójára, majd mintegy nyolc méter magasból leugrott, és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A kecskeméti rendőrkapitányság a közigazgatási eljárás szabályai szerint folytat vizsgálatot egy 48 éves tisza- kécskei férfi rendkívüli halálának ügyében, aki lakásának pincegarázsában felakasztotta magát. A lefolytatott halottNem kell sokáig keresgélnünk az interneten az öngyilkosjelöltek fórumát vagy az öngyilkos költőkről és verseikről készült összeállítást. Különös öngyilkossági esetek régebbről A W RÁKÁSZ JUDIT Húzós nyár elé nézünk hamarosan megkezdődik Kecskeméten a csatornázás miatt felbontott utak aszfaltozása, és eltart egészen szeptemberig. Tehát útlezárások, elterelések tépázzák majd az idegeit mindenkinek, akik közlekedik. igaz, a felboncolt utakon való zötykölődés már eddig is próbára tette a nyugalmunkat. A környezet védelmét szolgálja a szennyvízberuházás - tudjuk jól, s mint ilyen, szükséges rossz. Azonban zöld vérű környezetvédő legyen a talpán, akit megnyugtatnak a javuló talajvédelmi adatok, amikor az autószerelő vagy a gumis benyújtja a számlát. azt remélem, hogy a sok kellemetlenségnek meglesz az eredménye. Őszre nemcsak kevesebb mérgező anyag kerül a talajba, de ezzel együtt olyan utakat kapnak vissza a kecskemétiek, amelyek nem fagynak ká- tyúsra a mediterránná szelídült télben, és amelyeket legalább addig nem fúrnak szét a gázosok, vizesek, kábeltévések, amíg kitartanak a most beszerzett új gumik. Ez lehet az egyetlen garancia arra, hogy őszre ne csak az utak simuljanak ki, hadern az idegeink is. Húszmillió hiányzik, de vannak terveik csikéria Idén mintegy 225 millió forintból gazdálkodik a falu, húszmillió hiányzik a bevételi oldalról - tudtuk meg Bugán Erika polgármestertől. Ennek ellenére nem szeretnének lemondani a fejlesztésekről. Saját bevételből egy 11 milliós alapot hoztak létre az ÖNHIKI- s pályázatokon való részvételhez. így egyebek közt burkolatot kaphatna a Táncsics utca, felújíthatnák a községháza és az óvoda vizesblokkját. ■ J. J. Embertelenül bánt az állataival az asszony mélykút Részegen vasvillával szurkálta és brutálisan verte a lovát egy idős asszony kedden délután a faluban. A legyengült állat nem bírta húzni a kocsit, ami elé kötötték - értesült lapunk Nyikos Tamástól, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A bejelentés, hogy egy ittas nő üti befogott lovát a kocsma előtt, a jánoshalmi rendőrségre futott be. A kiérkező rendőrök meg is találták a kocsi előtt a földön fekvő állatot, melynek bal hátsó combján több szúrt seb volt. Ezek minden jel szerint a kocsin pihenő vasvillától származtak. A rendőrök értesítették a jegyzőt és az állatorvost, akik helyszíni szemlét tartottak a gazda portáján. A ház udvarán tíz sovány kutyát is találtak bálamadzagra kötve. Valamennyi állat nyakán vérző sebek voltak. Más háziállatok, aprójószágok, kecskék is tengődtek a portán - szintén az éheztetéstől legyengülten. A jegyző intézkedett az állatok elszállításáról, az idős nő ellen pedig a kiskunhalasi rendőrkapitányság eljárást indított állatkínzás miatt. ■ G. Zs. Hangversennyel búcsúzik a jeles fuvolatanár NAGYKŐRÖS / KECSKEMÉT A kitűnő kecskeméti fuvolatanár, Maczelka Ferenc húsz éven át tanította muzsikálni a nagy- kőrösieket. Szombaton azonban elköszön munkahelyétől, a Weiner Leó Zeneiskolától. Búcsúhangversennyel ajándékozza meg növendékeit, kollégáit és minden tisztelőjét: erre az alkalomra saját szerzeményeiből és az örökéletű klasszikusok műveiből válogatott gyöngyszemeket. Előadása délután öt órakor kezdődik a zeneiskola hangversenytermében. Bárki meghallgathatja. ■ M. J. HIRDETÉS CSAK A FELÉT FIZESSE!* A többit ráér egy év múlva kifizetni - KAMATMENTESEN! (* most fizeti az autó értékének 50%-át, egy év múlva pedig a másik 50%-át! Svájci frank alapú hitel, THM: 0.12%) ' ISO Yp 9001 £ Jansik Autóház 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/498-555, Fax: 76/498-554 e-mail: gbehan@jansik.hu, www.jansik.hu