Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-28 / 73. szám
5 PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 28., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Hivatali leépítés: tíz dolgozótól elköszönnek idén a bajai városházán Szorosabbra fűzik a szálat társulás Önkormányzati összefogás több cél érdekében Tiszteletdíj miatt évi négymillió hitelt kell felvennie a településnek munkaügy Új, hatékonyabb szervezet és takarékosság. E két fogalom jegyében tíz dolgozótól köszönnek el a bajai polgármesteri hivatalban a hó végén. - Ez 5 százalékos leépítés, a hivatalban kezdjük a spórolást. Fájdalmas lépés, de csökkenteni kell a kiadásokat a város működőképessége érdekében - nyilatkozta lapunknak Révfy Zoltán polgármester. Arról már döntöttek, hogy június 30-án megszűnik a ■ A szervezet módosítása, a feladatok változása és a költségvetési hiány mérséklése indokolja a hivatali létszám csők* kentését. kistérségi hatósági társulás. így szabálysértési és adó-végrehajtói ügyintézői, valamint adminisztrátori állások szűnnek meg. Elsősorban a nyugdíjkorhatárt betöltött, valamint a prémiumévek programmal nyugdíjazható köztisztviselők státusát építik le. Összességében a szervezeti módosítások, a feladatok változása és a költségvetési hiány mérséklése indokolja a hivatali létszám csökkentését. Amint a holnapi testületi ülésen tárgyalandó javaslatban áll, munkajogi szempontból nincs akadálya az egylépcsős végrehajtásnak. Nem haladja meg ugyanis a leépítés a csoportos létszámcsökkentés előírt mértékét (a köztisztviselők 10 százaléka). Korábban határoztak a képviselők pedagógusok elbocsátásáról is. Ezt a kötelező óraszám emelése indokolta. Harminchárom nevelő munkahelye szűnik meg július 31-én, de információink szerint további elbocsátások várhatók. A bajai kórház dolgozói létszámát pedig már hónapokkal előbb csökkentették. Sziegl Zsuzsanna főigazgatófőorvos, decemberben elmondta: 1052 fős kerettel bír a kórház, ám csak 966 állást töltöttek be. ■ Géczy Zsolt Viszi a pénzt a leépítés A leépítések kapcsán, persze, jócskán lesznek kiadások. Ezek fedezetére pályázik a város a kincstárnál. A felmentési időre járó illetmény fele, valamint a végkielégítés teljes összege elnyerhető támogatásként. Pályázni április 15-éig lehet. A petőfiszállási iskola néhány osztályában sincs meg a törvényben előírt 15 fős létszám. Egyelőre finanszírozni tudják az intézmény fenntartását. A jövőben bizonyos ön- kormányzati feladatok után csak akkor kapnak állami többlettámogatást a települések, ha közösen, társulás formájában látják el azokat. Egyszerre több, szigorú feltételnek is meg kell felelniük ahhoz, hogy a pénzt megkaphassák. Vajda Piroska Az állami támogatás reményében a településeknek még jobban össze kell fogniuk. A már meglévő önkormányzati társulásokat pedig át kell alakítaniuk - tudtuk meg Németh Pétertől. A vezető tanácsos lapunknak elmondta: a tizenegy tagönkormányzatból álló Kiskun Vidék- fejlesztési Társulást - amint az a nevéből is látszik - vidékfejlesztési céllal hozták létre. Kiskunfélegyháza mellett Bugac, Bugacpusztaháza, Fülöpjakab, Gátér, Jászszentlászló, Kunszállás, Móricgát, Petőfiszállás, Pálmonostora és Tiszaalpár ön- kormányzata csatlakozott a kezdeményezéshez. (Jászszentlászló és Móricgát a közelmúltban döntött arról, hogy kilép a társulásból.) Két éve a társulás feladatellátása - jogszabályváltozás miatt - kiegészült a terület- fejlesztési feladatokkal is. Most ismét tovább bővülhet feladatköre. A törvény lehetőséget biztosít közoktatási, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, mozgókönyvtári és közművelődési, valamint belsőellenőrzési feladatok ellátására is. A társulások többcélúvá alakításának célja elsősorban a gazdaságosság - hangsúlyozta Németh Péter. A kiegészítő állami normatíva elnyeréséhez azonban egy időben több feltételnek is teljesülnie kell. Például a közös feladatellátást a kistérségből a tagok több mint felének vállalnia kell. A többcélú társulás létrehozása némely településnek létkérdés. Vannak azonban olyanok is, akik nem szívesen kötnek kényszerházasságot. A helyi képviselő-testületeknek május végéig azonban dönteniük kell. ' ~ 01111 íiÁPMiriKTFnRinrT MLuKEiIIIIL/i l U A A rULUAlllnLa 1 CiliXiXVL 1 Összefognak-e a támogatás reményében? csáki Béla Fülöpjakab polgár- mestere elmondta: valóban vannak olyan feladatok, mint például a belsőellenőrzés, melynek ellátása társulás formájában gazdaságosabb. Úgy véli, a közoktatás társulásban történő működtetése is elkerülhetetlen. Az iskola fenntartásához szükséges további támogatást ugyanis csak ebben az esetben kaphatják meg. Fontolgatják azt is, hogy a szomszédos Kunszállással közösen oldják meg az oktatási feladatokat. Ám mindenképpen a helyben történő tanítást tartják a legjobb megoldásnak. urban istvánné Gátér polgár- mestere elmondta: számukra az életben maradást jelenti a társulás többcélúvá alakítása. Mivel önkormányzatuk - önhibájukon kívül - forráshiánynyal küzd, csak társulás formájában tudják az iskolát tovább működtetni. Máskülönben az állam nem pótolja forráshiányos költségvetésüket Intézményükben egyébként már jelenleg sem biztosította törvényben meghatározott 15 személyes osztály. Megtudtuk: szeretnék a helyi oktatást minél tovább fenntartani, legalább az első hat évfolyamban. seres lajosné Petőfiszállás polgármestere szerint: kényszerhelyzetben vannak az ön- kormányzatok. A törvényben meghatározott feladatok közül az oktatás az, mely sürg& sen megoldásra vár. Úgyan- akkor a kistelepülések számára ez legérzékenyebb pont. A helybeliek ugyanis raßasz- kodnak iskolájukhoz. Am a fenntartáshoz nem áll rendelkezésre a megfelelő támogatás, csak társulás formájában. A Szentkút kegyhely miatt felvetődött, hogy iskolájuk fenntartásába bevonják az egyházat is. lakitelek Vita alakult ki a legutóbbi testületi ülésen a képviselők között a tiszteletdíj miatt. Néhányan ugyanis amellett kardoskodtak, hogy - az előző évhez hasonlóan - ne kapjanak fizetést. Ezzel ugyanis évi négymillió forint hitel felvételétől mentették volna meg a település önkormányzatát. A képviselők többsége azonban a tiszteletdíj kifizetése mellett voksolt. Kézhez viszont csak az összeg felét kapják. Felvenni ugyanakkor senki sem akarja. Néhányan alapítványt szeretnének létrehozni, melyből a helyi kultúrát és a sportot támogatnák, míg mások különböző egyesületeknek, civilszervezeteknek adnák. A képviselők többsége azért döntött ekképpen, hogy saját maguk határozhassák meg: hova teszik ezt a pénzt. Attól tartottak ugyanis, ha nem szavazzák meg tiszteletdíjukat, az ösz- szeg elvész a nagy kalapban. ■ Sz. T. A szokottnál jóval korábban érkeztek meg idén a gólyák visszatérés Valószínűleg az enyhe télnek is szerepe van abban, hogy a több évszázados megfigyelésen alapuló, akár hivatalosnak is tekinthető április elsejénél jóval korábban érkeztek meg idén a gólyák. Egyes párok még nem jutottak túl a hazatérés és a megtalált fészek okozta örömön, míg mások - mint ez a Jászszentlászló határában lencsevégre kapott hosszú lábú - már fészkük rendbe rakásához keresnek megfelelő ágakat. ■ Milliárdos álmok a térségben KisKUNMAjsA Az államtitkár is tájékozódott a tervekről Több mint 20 milliárd forint összértékű fejlesztési elképzelések valósulhatnak meg a kiskun- majsai kistérségben a következő 7 évben. Az ehhez szükséges európai uniós források az úgynevezett Regionális Fejlesztési Operatív Programon és részben az ágazati operatív programokon keresztül lesznek elérhetőek. Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár a majsai Jona- thermál fürdőben rendezett konferencián tájékozódott a kistérség fejlesztési elképzeléseiről. A rendezvényen a polgármesterek ismertethették saját településük terveit. Elhangzott: Kiskunmaj- sán többek között egy piaccsarnok kialakításában, a gimnázium, a kollégium, az Arany-iskola, valamint a régi sportcsarnok felújításában gondolkoznak, és tervben van egy kerékpárút és egy csónakázótó építése is. Emellett a fő hangsúlyt a turizmus erősítésére tennék. Mint Terbe Zoltán polgármester, illetve Szikora Gyula, a Jonathermál ZrL elnök vezérigazgatója kifejtette: az üdülőfalu fejlesztése mellett tervezik a fürdő bővítését is. A kétmilliárd forintos beruházás keretében egyebek között egy wellnessrészleggel, fedett élményparkkal és szálláshelyekkel bővülne a komplexum. Ezzel kapcsolatban Magyar Bálint megemlítette: ha a magántulajdonú fürdő az önkormányzattal közösen állítaná össze a pályázatot, nagyobb lenne az esély a támogatás megszerzésére. Patkós Zsolt, Szánk első embere a települést Bócsával összekötő út megépítését és a sportcsarnok felújítását nevezte a legfontosabbnak. Az 1,7 milliárd forintba kerülő útépítésnél azonban várhatóan problémát jelenthet a 30 százalékos önrész előteremtése, és az is, hogy az útépítésekre viszonylag kevés pénz lesz. Á. Fúrás János Csólyospálos polgár- mestere a központi parkjuk rendezését nevezte legfontosabbnak. ■ Sebestyén István Szemétgyűjtés A Ménteleki Polgárőrség Egyesület és a Méntelek Jövőjéért KH Alapítvány szemétszedést szervezett tegnap Kecskemét-Méntelek és az M5-ös autópálya felüljárója között. Az akcióval szeretnék felhívni az emberek figyelmét a társadalmi összefogás fontosságára is. RÉSZLETEK ÉS FOTÓK A BAON.HU-N!