Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-28 / 73. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 28., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Miért késik a visszafizetés? APEH Hibás adóbevallás alapján nem utalhatnak pénzt Amint az APEH megküldi, a postások azonnal viszik a pénzt. BORDÁCS LAJOS kézbesítőt már biztosan nagyon sokan várják. A sutusfalui csomópontot novemberben akarják átadni ► Folytatás az 1. oldalról.- Rajtunk kívül álló dolgok hátráltatják az építkezés elkez­dését. Az eredeti elképzelések­hez képest ugyan a város is változtatott a terveken, hiszen a körforgalommal együtt a Petőfiváros irányába egészen a Szüret utcáig meg szeretnénk építeni az aszfaltutat - fogal­mazott az alpolgármester. Hoz­zátette: ezzel együtt természe­tesen a költségek is növekedni fognak. A városra eső eddig tervezett 75 millió forinttal szemben 97,5 millió forint lesz a költség. Ezt az összeget a költségvetésbe betervezték. A beruházás kivitelezésére a közbeszerzési pályázatot körül­belül egy hónap múlva írja ki az egyik társberuházó, a Nem­zeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. A csomópont kialakításá­ban harmadik félként a Közle­kedésfejlesztési Koordinációs Központ vesz részt. ■ G. Z. Rákaptak a rézre a halasi tolvajok, sok a károsult bűnügyek Egymásnak adják a kilincset a kiskunhalasi rend­őrségen azok, akiknek házáról az elmúlt napokban, hetekben réz esőcsatornákat loptak le a tolvajok. így például feljelentést tett az Árpád utcából egy férfi: ne­ki 4|5 méteres, 50 ezer forin­tos réz lefolyócsatornáját lop­ták el. Egy másik háztulajdo­nost a Gyöngyvirág utcában 60 ezer forintos kár ért. A har­madik feljelentő a Szabadkai utcából érkezett, és panasza szerint eltűnt a háza faláról 7 méter hosszú, 24 ezret érő rézcsatorna. Majd betért a rendőrségre egy újabb káro­sult az Árpád utcából: tőle 5 méter hosszú, 50 ezer forintot érő csatornát szereltek le a tu­lajdonában lévő ház utcai frontjáról. Végül egy Kórház utcai háztulajdonos is panaszt tett: innét 6 méter hosszú rézcsatornát szereltek le, ami­vel 60 ezer forintos kárt okoz­tak a tolvajok. Valamennyi ügyben eljárást folytat a kiskunhalasi rendőr- kapitányság. «Noszlopy Több olvasónk is jelezte, hogy olykor késik és aka­dozik az APEH adó-visz- szatérítése. Bálái F. István Ha adó-visszatérítés jár valaki­nek, akkor a jogszabály szerint az adóbevallást követő 30. na­pon át kell neki utalni a pénzt. Telefonon jelezte néhány olva­sónk - akik meg kívánják őriz­ni inkognitójukat az adóható­sággal szemben -, hogy késik a pénz, nem kapták meg a lejárt határidő ellenére sem. Szabó Gábor, az APEH dél-al­földi tájékoztatási osztályveze­tője lapunk kérdésére elmond­ta, hogy azok a magánszemé­lyek, akik már január közepén beadták személyi jövedelem­adó-bevallásukat (noha a be- i adási határidő csak május 20.), nem számíthattak a 30 napos fizetésre, mert harmincnapos határidő nem köti az APEH-et a január 29. előtt beadott bevallá­sok esetében. S ha az összeg bankszámlára érkezik, akkor a beadást követő­en általában 32 nap, postautal­vány estén pedig 35-36 nap is eltebk, mire a jogosult pénzt lát. Ezekben az esetekben az APEH nem mulaszt. A napok­ban kell tehat pén­zükhöz jutniuk azoknak a visszaté­rítésre jogosult adózóknak, akik február 25-én ad­ták be az szja-be- vallást. Szabó Gábor azt valószí­nűsíti, hogy aki korábban adta be, s még nem látott pénzt, an­nak valamüyen hiba lehet a be­vallásában. Más a helyzet azokkal a vál­lalkozókkal, akiknek február az adózás rendjéről szóló törvény (Art) szerint az adó­visszatérítés ugyan a beval­lást követő 30 nap után jár, de ezt a szabályt kiegészíti és módosítja egy másik ha­15-éig kellett beadniuk a beval­lásukat elektronikus úton. Ná­luk már lejárt a harminc nap, s lehet, hogy még nem láttak pénzt. Esetükben két körül­mény is félreértésre adhat okot. A vállalkozó az első elektroni­kus visszajelzést arról kapja, hogy az adatállomány meg­érkezett az APEH számítógépére (ez a beadás időpont­ja), de ez nem azo­nos a formailag is hibátlan adó­bevallás nyugtájával. Utóbbi nyugta csak egy-két nap eltelté­vel érkezik. Több adózónál is előfordul, hogy az utóbbira már nem figyel oda, s abban a hiszemben van, hogy hibátlan a táridő: március 1. Az APEH- nek ugyanis csak ezen a na­pon kell megkezdenie az át­utalásokat még akkor is, ha a bevallás január 5-én ér­kezett. bevallása. Várja az adó-visszaté- rítést, noha lehet, hogy a beval­lásáról hiányzik valamilyen fontos adat (például az adó­szám). Ő jól teszi, ha ismét leel­lenőrzi a számítógépén, hogy megérkezett-e már a „sikeres beküldés nyugtája”. Ugyanis csak ebben az esetben rekla­málhatja a 30 napos határidőt, aminek az elmulasztása esetén az APEH késedelmi kamatot is köteles fizetni. Ha az elektronikus bevallás megérkezett, majd egy-két nap elteltével kiderül róla, hogy for­mailag hibátlan, még mindig nincs vége az ügynek. Az APEH harmadik visszajelzésé­re akár 10-12 napot is várni kell, de ez már a „bevallás sike­res feldolgozását” igazolja. Ezt követően olvasható le az adófo­lyószámláról, hogy az illetőnek van-e tartozása. Aki tehát a köztes időben próbál meg adó­igazoláshoz jutni, jól teszi, ha viszi magával a „sikeres bekül­dés nyugtáját” és a kinyomta­tott adóbevallást, hogy az igazo­lást megkaphassa. Ágasegyháza versek Arany Já­nos születésének 190. évforduló­ja tiszteletére ma szavalóver­senyt rendeznek a Széchenyi-is- kolában. A fél 3-kor kezdődő programon a versillusztrációkból készült rajzverseny eredményhir­detését is hallhatják a résztve­vők. (P. S.) Raja SZEMÉTSZOBOR A városi művelődési központ és a Függet­len Környezetvédők Egyesülete képzőművészeti pályázatot hirdet általános iskolások részére, a Föld napja alkalmából. Mottója: A szemét, mely veszélyezteti Föl­dünket. Várnak minden diákot, aki a környezetünkben található hulladékból műalkotást tud vará­zsolni. A,szobrok bemutatásának határideje április 18., eredmény- hirdetés április 21-én lesz. (R. R.) Kerekegyháza közügyek Ma 15 órakor a városháza díszter­mében közmeghallgatással kez­dődik a testületi ülés. A lakossági fórumon a szennyvízcsatornázás­ról esik majd szó. Ezt követően - ugyancsak nyilvánosan - kéttu­catnyi napirendet tárgyalnak a képviselők. Egyebek között szó lesz a közbiztonságról, azaz a rendőrség munkájáról. Beszámol a polgárőr-egyesület és a Humán Szolgáltató Központ. Meghatá­rozzák a tavaszi lomtalanítás idő­pontját, módosítják a piactartás­ról szóló rendeletet is. (P. S.) Kunszentmiklós irodalom Szombaton folytatódik a Csen­des tavaszi esték elnevezésű iro­dalmi találkozó. A vízművek ebédlőjébe 17 órára várják az érdeklődőket. A házigazda S. Szabó István, a Puszta Hangja elnöke. (P. S.) Nagykőrös ÖSSZEVONÁS Lehet­séges, hogy az önkormányzat kor­látozza három általános iskolája, valamint a művelődési központ önállóságát. A terv szerint az év második felétől az intézményellá­tó gondnokság gazdasági irányítá­sa alá tartoznak majd. Erről holna­pi soros ülésén dönt a város kép­viselőtestülete. (M. J.) Nyáriorinc kreativitás Nyárlőrincen rendezték Az érte­lem Odüsszeiája kreatív ver­senyt, ahol a kecskeméti Gáspár András középiskola csapata kor­csoportjában és kategóriájában arany fokozatot ért el. Ezzel jogot nyertek mind az amerikai világ- bajnokságon, mind a berlini Eu- rópa-bajnokságon való részvé­telre. (G. Z.) ■ Ha nem figyel az adózó, abba a tévedésbe eshet, hogy hibátlan a bevallása. Az átutalások március 1-jén kezdődtek HIRDETÉS A Contstar Hungary Kft. és az Inter-Plant Kft. szeretettel meghívja Önt és családját ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI GÉPKIÁLLÍTÁS 2007. március 30-31. RENDKÍVÜLI VÁSÁRI KEDVEZMÉNYEK! Szakmai és szórakoztató programokkal várjuk kedves vendégeinket, akik között naponta egy robogót sorsolunk ki. A helyszínen bemutatjuk a teljes géppalettánkat! Használtgép-vásár! Cím: Pongrácz major, 6041 Kerekegyháza, Kunpuszta 76. Leáll a Súgó-parti építkezés baja A polgármester szerint egyeztetésre van szükség Változtatási tilalmat rendel el a bajai városvezetés, így egyelőre leáll az építkezés a Sugovica partján. Az előző képviselő-tes­tület előbb megvette, majd jó haszonnal eladta a telket. Interspar építésébe kezdett az új tulajdonos. Ám a városvédő egyesület tiltakozásul aláírás- gyűjtésbe kezdett, mondván, az áruház elcsúfítja a környezetet. Már ezernél is többen látták el kézjegyükkel a tiltakozóívet. Baja polgármestere is úgy véli, hogy alaposan meggondolandó, mi épül a belváros frekventált területén. - Szakembereknek kell dönteniük, az ő vélemé­nyük rendkívül fontos - mond­ta Révfy Zoltán. - Mérvadó a Dél-alföldi Területi Tervtanács véleménye, márpedig az nem fogadta el a tervet. Mint írják: a tervezett beépítés ellentétes a város adottságait és értékeit vé­dő fejlesztési tervekkel. Sze­rintük a város- és tájépítészeti szempontból is kiemelten érté­kes helyszín kizárja ezt a típu­sú építészeti megoldást. - Ezért változtatási tilalmat rendelünk el, lejártáig semmilyen építési változás sem történhet - nyilat­kozta a polgármester. Hozzátet­te: széles körű egyeztetésre van szükség, mely után részletes Tovább gyűjtenek az interspar környezetvédel­mi hatásvizsgálatával kapcso­latos közmeghallgatás április 16-án, hétfőn 14 órakor lesz a városháza dísztermében.- Eddig az időpontig gyűjti az aláírásokat a városvédő egye­sület - tudatta lapunkkal Pethő Attila elnök. szabályozási tervet kell kidol­gozni erre a területre. Nem mel­lékesen a tervtanács által elfo­gadott terveket szeretne látni a városvezetés. ■ Géczy Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom