Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-23 / 69. szám

mm KOZELET .ÁS2.1T. Zl' "~Az MDF elnöke a Fideszt a hatósági rendelkezések elleni fellépése miatt anarchista magatartásának nevezte, és úgy véli, nem bonthat kordont Az MDF programjával és a választókkal szeretne foglalkozni a következő voksolásig, és sem Orbánnal, sem Gyurcsánnyal nem köt koalíciót. Csúcstalálkozó a dácsában gáz Putyin Moszkva melletti villájában fogadta Gyurcsányt Mégsem korlátozzák a szabad orvos- és kórházválasztást Kiválóak a magyar-orosz kapcsolatok, tavaly 71 százalékkal nőtt a magyar export, elérte a kétmilliárd dollárt, de az import még mindig a háromszorosa HÍRSÁV Májusban a Fidesz is szóvivőt cserél? EGY LAPÉRTESÜLÉS SZERINT a Fidesz májusi kongresszu­sa után a párt megválik kom­munikációs szakembereitől, beleértve a szóvivőt, Szijjártó Pétert is. Az ellenzék kép­viselői cáfolták a hírt. Ötpárti egyeztetés a nemzetpolitikáról mind az öt párt hasznos­nak nevezte a nemzetpoliti­káról szóló egyeztetést, és folytatják a megbeszélése­ket. A Fidesz sürgősen tár­gyalna egy állandó egyezte­tési fórum létrehozásáról és a vajdasági és kárpátaljai magyarok schengeni csatla­kozás utáni helyzetéről. Nem lesz tilalom a lokátorra a Tubesen a pécsi közgyűlés rend­kívüli ülést tartott a Tubesre tervezett radarról. A Fidesz^KDNP-Össze- fogás Pécsért Egyesület tag­jai támogatták, a baloldali többségű testület elutasítot­ta azt változtatási tilalmat, amely a lokátor építését akadályozta volna. A Fidesz kétszer népszerűbb az MSZP-nél A pártok támogatottsága a választani tudó „biztos” szavazók körében, 2007. március Fidesz MSZP 130 MDF !♦ SZDSZ |3 miép Jl Egyéb 1 13 ; (százalék) FORRÁS: HV'tt, MEDIÁN a Medián felmérési adatai­ból kiderül, hogy az MSZP népszerűségvesztése tovább tart. A Fidesz hat százalék- ponttal erősödött, a teljes népesség körében 43 száza­léknyi választót tudhat maga mögött, szemben az MSZP 21 százalékával. Az MDF támogatottsága 4, az SZDSZ-é 3 százalékos. Figyelmes fogadtatásban részesítette az orosz el­nök Gyurcsány Ferencet Moszkvában. A találko­zón minden előzetes cáfo­lat dacára szóba kerültek az energiaügyek és a ter­vezett gázvezetékek is. Farkas Károly Moszkva melletti dácsájában fo­gadta Vlagyimir Putyin orosz el­nök Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnököt. Habár Gyurcsány Ferenc elő­zetesen cáfolta, az energiaügyek is szóba kerültek. Moszkvát ugyan túlzottan nem aggasztja az Európai Unión (és Magyar- országon) belül kialakult vita a Nabucco vagy a Kék Áramlat ügyében, a témában azért még sok a lezáratlan kérdés. Elsősor­ban annak kapcsán, hogy a Mól, a magyar energetikai óriás részt vesz-e, és ha igen, milyen mér­tékben a Kék Áramlat meghosz- szabbításában Ausztriáig. Rész­ben ennek is fügvénye, hogy a tervezett vezeték nyomvonala keresztülhaladjon Magyarorszá­gon, illetve, hogy nálunk épül­jön meg az a gigantikus gáztáro- zó, amelyért a németek is lob­biznak. Természetesen a Gaz- promnak nem csak Magyaror­szágot (illetve a Molt) kell meg­nyernie a Kék Áramlat tervéhez: a Nabucco megépítésében szin­tén érdekelt Bulgáriát, Romániát és Törökországot is a támogatók között kellene tudnia. Egyelőre a magyar pozíciók minden tekintetben jók. Putyin úgy vélte, hogy Gyurcsány Fe­renccel létrejött megállapodá­sai közül minden teljesült. Az orosz politikus kiemelte a ma­gyar export tavalyi bővülését az előző évhez képest, és rámuta­tott a híradástechnikai eszkö­zök exportjában bekövetkezett fantasztikus növekedésre: az ér­ték a 23-szorosára emelkedett. A magyar export Oroszország felé tavaly 71 százalékkal növe­kedett a tavalyelőttihez képest, kis híján elérve a kétmilliárd dollárt. A mérleg másik oldalán az importszámlát tovább drágí­tották a magas energiaárak: a behozatal 27 százalékkal nö­vekedett, megközelítve a 6,2 milliárd dollárt. Putyin szerint az energiaipari kapcsolatok is jól alakulnak. Visszaemlékezett, hogy Gyur­csány Ferenc két éve az olaj- szállításokban keletkezett zava­rokra panaszkodott, a problémát akkor a Yukos olajcég exportjá­nak kiesése okozta. Az idei, Belo­russziával váltott csörtét nem említette az orosz elnök, pedig januárban napokon keresztül álltak a Magyarországra (is) szánt kőolaj szállítmányok. Gyurcsány Ferenc a találkozó után örömét fejezte ki, hogy az orosz elnök nem bánja a defici­tes külkereskedelmi mérleg Ma­gyarország javára való javulását. A magyar miniszterelnök sze­rint azonban a magyar export­nak még van hová fejlődnie. A szocialista politikus utalt arra is, hogy a látványosan fejlődő exporton túl már a beruházási együttműködésekről tárgyal a két fél, elsősorban az élelmi­szer-, a filmipar, a lakásépítés és a logisztika területén. A betegek orvos- és kórház­választási lehetőségét nem korlá­tozza az április elsejétől életbe lé­pő új beutalási rend, a gyógy- intézményekre viszont feltétel nélküli ellátási kötelezettséget ró - nyilatkozta Falus Ferenc orszá­gos tiszti főorvos. A korábbi hí­rekkel ellentétben a betegek sza­badon dönthetnek arról, hogy a te­rületileg illetékes kórházban vagy szakrendelőben szeretnének-e gyógyulni vagy egy másik intéz­ményhez ragaszkodnak. Utóbbi esetben a háziorvos beutalója fel­értékelődik - a műtét árának 30 százalékával, legfeljebb 100 ezer forinttal - hiszen a családorvos „engedélye” nélkül érkezőknek ennyit kell fizetniük ellátásukért. A háziorvosok az esetek több­ségében eddig is a legközelebbi ■ A háziorvosnak egyez­tetnie kell a kórházzal, hogy ezután is fogad­ják-e a betegét. megyei kórházba, szakrendelő­be irányították pácienseiket Ba­logh Sándor, az Országos Alap- ellátási Intézet főigazgatója sze­rint. Speciális kezelés esetén vi­szont gyakran a bizalmi elv érvé­nyesült (egy dunántúli városban élő háziorvos például a szívbete­geit az országos intézetbe küld­te, ahol korábbi évfolyamtársa dolgozott). Erre ezután is joga lesz a háziorvosnak, ám egyez­tetnie kell, fogadják-e betegét. Az egészségbiztosító ugyanis nem finanszíroz korlátlanul kezelést és operációt, így a kórházak, ha már „feltöltötték” kvótájukat te­rületi betegekkel, nem kötelez­hetők, hogy vállalják a „kívülről érkezők” kezelését. Az egészségbiztosító adatai szerint a betegek ötödét nem a lakásához közeli intézményben kezelik. A Pest megyei kórházak például a körzetükhöz tartozók nak mindössze a 43 százalékát látják el, ennek oka valószínűleg az, hogy az ingázóknak kényel­mesebb, ha rokonukat fővárosi munkahelyükhöz közeli kórház­ban kezelik fekvőbetegként. ■ Bánky B. A Nabucco csak terv, 2012-re épülne meg A nabucco GAS Pipeline International GmbH többéves előkészület után 2004. június 24-én jött létre az osztrák OMV, a magyar Mol, a román Transgaz, a Bulgargaz és a tö­rök Botos egyenlő arányú tu­lajdonaként. A cél: egy 3300 kilométeres gázvezeték építése Törökországból a Bécs mellet­ti Baumgartenig. A beruházás költségét 5 milliárd euróbán határozták meg. A vezeték 31 milliárd köbméter gázt juttat­hatna évente Pumpába. Ma- g}'amrszág ma az időjárástól ßggöen évente 12-14 milliárd köbméter gázt használ, Eur& pa 502 milliárdot. A vezeték megépítését 2012-re tervezik. Nősülés miatt mondott le a tábori püspök Kemény válasz az ítélkezési gyakorlat kritikájára felmérés A keleti megyékben szigorúbbak, nyugaton engedékenyebbek a bíróságok? Szabó Tamás tábori püspököt március 15-én mentette fel hiva­talából egy vatikáni rendelet. Csak később derült ki, hogy a dandártábornok azért nyújtotta be lemondását XVI. Benedek pá­pának, mert nősülni szeretne. A katolikus egyház fejének dön­tése állítólag meglepte a magyar egyházi vezetőket. Az egyházi törvénykönyv szerint betegség vagy a hivatal betöltését akadá­lyozó „más súlyos ok” állt a le­mondás hátterében. A valódi ok­ról azóta az érintett és a hazai egyház teljes vezetése is hallgat. Az Index információi szerint a távozó püspök a katolikus ka­rizmatikus mozgalomban talál­ta meg jövendőbelijét. ■ Abszurd és tudománytalan - ta­lán ez volt a legenyhébb szak­mai vélemény arról a felmérés­ről, amely a HVG tegnapi számá­ban jelent meg a hazai ítélkezé­si gyakorlatról. Bence Tamás és Badó Attila egyetemi oktató ezer - lopás, illetve súlyos testi sértés miatt indult - büntetőper aktájá­nak feldolgozása után jutott arra a következtetésre, hogy igen ko­moly területi különbségek van­nak a magyar büntetéskiszabá­si gyakorlatban. A bíróságok a keleti országrészben szigorúb­bak, míg máshol enyhébb íté­leteket hoznak - áll az elem­zésben. Kónya István, a Legfelsőbb Bí­róság kollégiumvezetője la­Kiszabott büntetések lopás bűntett esetén (%) Me©e Szabadság- Fe vésjtós tett munka ú Pénzbüntetés Fejér 86 7 7­JászNagykunSzolnok 80 17­3 Borsod-AbaujZemplén 80 9­11 Szabolcs-Szatmár-Bereg 77 17 3 3 Veszprém 67 25 8­Somogy 63 12­25 Baranya 60 13 7 13 Csongrád 59 9 9 23 Győr-Moson-Sopron 58 16 10 16 Heves 56 11­22 Hajdú-Bihar 54 28 5 13 Komárom-Esztergom 50 10 20 20 Békés 46 18­36 Nógrád 43 21 36­Tolna 42 8­33 Bács-Kiskun 33 17 17 33 Vas 21 50­22 Zala 20 40 40­Pest 17 . ‘ 33­50 púnknak elmondta: nincs két egyforma ügy és két egyforma terhelt. Nem lehet kiragadni megyei ügyeket, mivel nagy tár­sadalmi-szociológiai különb­ségek lehetnek a térségek kö­zött. Ha valahol elszaporodik a lopás, akkor a jelenség vissza­szorítása miatt a bíróságoknak is keményebben kell fellépni. Szintén más megítélés alá esik például egy kétmilliós lopás a jómódúbb Veszprém megyé­ben, mint az ország szegé­nyebb, keleti részén. Hasonló álláspontot fogalma­zott meg a felmérésről Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kama­ra elnöke is. Az ügyvéd abszurd­nak nevezte azt a cikkrészletet, amely szerint a lebukott ukrán embercsempészek sokszor azt várják védőiktől: „intézzék el”, hogy a bírósági eljárás ne a ke­leti, hanem a nyugati országrész bíróságához kerüljön. Erre a büntetőeljárási törvény szerint egyszerűen nincs lehetőség - tette hozzá a jogász. Az ítélkezés összehasonlítása a lopás és a sú­lyos testi sértés ügyében is ért­hetetlen, hiszen még az azonos ügycsoporton belül is nagy kü­lönbségek vannak. Gondoljunk csak arra, hogy a visszaeső súlyosabb büntetésben része­sül. Ha sok ilyen eset van, ak­kor több súlyos ítélet lesz, de csak a visszaesők miatt - tette hozzá. ■ Sz. Á.

Next

/
Oldalképek
Tartalom