Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-13 / 61. szám

16 2007. MÁRCIUS 13., KEDD LXII. ÉVFOLYAM, 61. SZÁM N U A francia JEAN-PATRICK NAZON nyerte a Párizs-Nizza kerékpárverseny hétfői, 186 km-es szakaszát. LETOUR.FR 9g$P m is MB .ä.i Hét végén felkészülési meccset játszott Kecskeméten a magyar válogatott az Araddal (képünkön). A kapitány szerint a magyar rögbi nemzetközi megítélése szempontjából most a legfontosabb feladat a válogatott világranglistán való feljebb lépése, egyben az Eb-csoportelsőség megszerzése. Extra Liga-mérkőzést játszott szombaton Vácott a Kecskeméti ARC, mely 39-17-re győzött (17-12) az Elefántok ellen. A fel­nőttek mellett a KARC kadett- és junior együttese is nyert az ormányosok otthonában. A gon­dot csak az jelentette, hogy a felnőttek legponterősebb játé­kosa, Hegedűs Szabolcs megsé­rült, így a másnapi nemzetközi felkészülési meccsen nem tu­dott a válogatott rendelkezésére állni. Ugyanis a magyar nemze­ti csapat vasárnap edzőmeccset játszott Kecskeméten a román I. ligában 2. helyen álló Araddal. A válogatottban öt KARC-os játékos kapott helyet: Beke Gá­bor, Tóth Richárd, Túri Pál, Réfy Attila és Bartus Gábor. Neuzer András szövetségi kapitány együttese az Eb-selejtező kellős közepén tart. A mieink csoport­jukban ősszel győztek a norvé­gok és a bolgárok ellen. Április közepén Dunaújvárosban fo­gadják az osztrákokat, majd jú­niusban utaznak a litvánokhoz. A csoportelsőség és a továbbju­tás ez utóbbi meccsen dőlhet el. A felkészülést szolgálta tehát az Arad elleni találkozó, ame­lyen bebizonyosodott: a tojás­labda nem kerek, a rögbiben nem történhet meg bármi, és a sokkal esélyesebb románok fö­lényesen győztek. A hazai csa­patból sérülések miatt több meghatározó játékos is hiány­zott, így a kapitány főleg az utánpótláskorúnak adott lehe­tőséget. A román rögbisport - mely több mint egy évszázados múltra tekint vissza - Európá­ban benne van a „top hétben”. A mérkőzés viszont jó tanulási lehetőség volt. ■ A tojáslabda nem kerek... rögbi Minden szinten, szinte mindenhol a papírforma jött be ■Eff&XIIfli Harcosabbak az egri nők, mint a kalocsai lányok Röplabda Az NB I-es női bajnokság a 9-16. helyért: Egér-Kalocsai SE 3:1 (21, 11, -16, 19). Az Egerben ját­szott találkozón a tartalékos kalocsai együttes viszony­lag szoros mérkőzésen ka­pott ki az örök riválistól. Utolsó pillanatig tart az úszók felkészülése úszás A szerdai utazás előtt hétfőn még javában edzettek a melbourne-i vi­lágbajnokságon induló ma­gyar úszóválogatott tagjai, akik az elmúlt bő két hét­ben a gyorsasági állóképes­séget javító napi ötórányi vízi munkával és kisebb mértékben tornatermi erő- fejlesztéssel készültek. Szávay Ágnes nagy célja: őszre a top százba jutni tenisz Szávay Ágnes teni­szező a világranglistán egyesben a 157., őszre sze­retne bekerülni az első száz közé: „Természetesen nagy- _ szerű lenne, ha a Roland Garroson sikerülne feljut­nom a főtáblára.” Újabb olasz futballista bukott le kokainnal dopping Újabb élvonalbeli olasz futballista bukott le kokainfogyasztással. A Mes­sina labdarúgója, Nicolas Caglioni szervezetében mutatták ki a kábítószert. A csoport éllovasa ellen nem sok esélyük maradt az Univer fiataljainak kosárlabda Presztízstalálkozó volt az Univer KSE B-MAFC el­leni NB I/B férfimérkőzés, bár az a háromszáz szurkoló, aki végignézte az összecsapást, szorosabb eredményre számí­tott. Egyedül a 25. perc tájékán csillant fel a remény, hogy a „kis” Univer felzárkózhat, ek­kor 42-49 volt az állás, ám a vendégek ennél közelebb már nem engedték a vendéglátókat. A kecskemétiek közül Lekli Jó­zsef teljesítménye érdemel em­lítést: a huszadik évében járó, 206 cm magas tehetség 29 pon- tot dobott és a mezőny leg- *“■* eredménye- jr sebbjének b i z o - i nyúlt. A MECCS A SZÁMOK TÜKRÉBEN: UNIVER KSE B.-MAFC 71-89 (12-23,19-18, 20-21, 20-27). Ld.: Lekli 29, Vida 13, Tóth P. 11/3, ill. Cseszlai 24/12, Wehner 21/9, Vavra 19/6. VIDA MÁTÉ, az Univer irányítója 13 ' pontot dobott „ a MAFC-nak. »yacj-fogyasztás (kombinAll) 4.6-9,41/10Okn iocí-HAs (kombinál!) 122 226 y/Km. > 2007 február 15-től március 31 -if), 6000 Kecskemét, Jász utca 26. Nyitva tartás; H-P. 8-18-ig; Sz: 8-13-ig e-mail: suzuki@tormasi hu A mi autónk Ma*6iholnapra • expressz apróhirdetések • Nyerje meg velünk! Suzuki Tormási markakereskedes $ SUZUKI ffi Renault Laguna 1.9 DCI 2003. évj. kifogás­talan állapotban hitelátvállalással eladó. 30/9060-063.-----------------------------—----------------:---------—1*836676­RS 0 9-ES eladó vagy vashulladékra cserélhető. 20/4452-186.-------------------■----------836657-. TA VASZI árpa 15 q eladó. 20/310-8170.--------------------------636679* TELEP ÍTÉSI jog eladó. 70/776-5004.-----------------------------*634622* T­06 szóró, Zetor motor 102-es, kétfejes IH eke, EB-4 pótkocsi, Sigma 275/280 öntöződob eladó. 70/219-5715.----------------- -836636­8 Ve gyes tűzifarönk méteresre vágva eladó Kkmajsa térségében. 70/574-6103.-,----------------------------»832929* 17 HEKTÁROS major (5 hk épülettel) eladó Tiszakécskén. T.: 06-30/289-7650-------------------,-----——*836648* ÉLEL MISZERBOLTBA Kmétre bolti eladót azon­nal felveszek. 20/3361-096.-----------------------------------------------------------------*836702* FÓ LIAHÁZAK építéséhez új, szerkezeti vascsö­vek eladók, zártszelvények is. Tel.: 06-30/9- 358-708---------;-------------* ——7-------------------------*815846* GY ÜMÖLCSÖSBE oldalazó kultivátor eladó. 20/9495-747.---------------------------------------:------------------------*836695* IH 6200-AS vetőgép eladó vagy haszonállatra cserélhető. Ár: 700 E Ft T.: 70/384-7784------------------------------- *836575* KOMBINATOR, k iseke, tőkevágó. Érdeklődni: 20/9495-747.--------------------------1—*—-—:——r‘836695* 8M TZ-50:es pótkocsi eladó. Érdeklődni: 20/49555-19.------------------------------------- *836719* PS Z-1 szőlőkifújó eladó. 30/215-7106.----- — - *834687* AKCI Ó! SMARAGD THUJA 150 cm, konténeres, sövénynek 980 + Áfa, márc. 31-ig. 20/553- 0107; 30/945-9910.--------------------------------------------------------------*836610* AL UT veszek 440 Ft/kg, vörösrezet 850 Ft/kg, sárgarezet 600 Ft/kg, saválló (K0)-t 530 Ft/kg. Érdeklődni: 20/566-1388.------------------------------------------------------------*818276* BORPALAC KOZÓBA keresek férfi munkaerőt. 30/9982-484.---------------------*---------------------------------------—*836637* CSEM EGE tejhűtő 3 m-es eladó. 30/9255-455.---------------*835210* a A Suzuki Tormási márkakereskedés bemutatja ■ Suzuki Varázslat THM; 1.99% v. akár 1 millió Forint szabadfelhasználású ^ Hí kedvezmény! Siessen, és döntse el Ön, hogy mire használná az 1 millió Ft kedvezményt! Érdeklődjön kereskedésünkben a pontos részletekről. 07E.NUR. pénzváltó jj Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) I Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 247.2000 252.9900 USD 186.2000 193.3900 GBP 362.5000 373.5000 CHF 151.5000 156.9900 | SKK 7.0500 7.6300 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: március 12. Napközbeni árkorrekció lehetséges! j Tel: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. A Sever Center Áruház felvesz gyakorlattal rendelkező ruházati eladót és számítógépes ismerettel rendelkező pénztárost. Jelentkezni az áruház s vezetőnél. Kecskemét, Kurucz krt. 8. UTAZÁSI NAPOK • TUII Március 27 - 31 között minden útból 10% kedvezmény! Foglaljon helyet az Utazás kiállítás előtt nagyabb kedvezménnyel! © EXTRA Utzásközvetítö Iroda KECSKEMÉT, Arany János u. 3. TeL: 76/416-488, 76/479-467, 76/506-054, 76/321-168 á**!/ \ '-•.^TA.NYACMßDA C7I k ^1mr Éh ■ apók Öreq Tanyacsárdában vendégeink látogassanak el hozzánk: 2007. március 15-18. között és kóstolják meg ízletes halételeinket! Néhány kínálat a kedvenceinkből:- „SOBRI" halászlé tésztával- Ropogós haltepertő makói lilahagymagyűrűvel, csípős paprikakrémmel - Filézett vegyes halászlé belsőséggel - Fogasfiié roston csiperkegombás haltejraguval - Vylyan chardonnayban gőzölt pisztrángfiié házi tésztával, zöldségszalmával, hollandi mártással Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Tanyacsárda Kft. Asztalfoglalás: Tel: 76/356-010, Fax: 76/356-576 tanyacsarda@tanyacsarda.hu, www.tanyacsarda.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom