Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-12 / 60. szám

14 PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 12., HÉTFŐ SPORT / LABDARÚGÁS Ötperces gólparádé a szezonnyitó elején statoil megyei i. osztály Jó és változatos játékkal rajtolt a tavaszi idény Kerekegyházán/.. Végre útjára indult. Már­mint a labda. Sokan vár­ták, vártuk ezt. Most az­tán három hónapig ismét a foci bűvöletében élhe­tünk. Szentirmay Tamás Kerekegyházán a nedves, pá­rás idő ellenére sokan voltak kíváncsiak a két csapat talál­kozójára. Hartáról is sokan mentek el megnézni a ked­venceket. A Kerekegyháza számára remekül indult a találkozó. Már a nyolcadik percben zör- gött Kocsis kapus hálója. Az­tán jött a rémálom... A harta- iak nem hogy kiegyenlítettek, de négy perc alatt három gólt lőttek! Ezzel úgy tűnt, hogy el is dőlt a mérkőzés. A gólpará­dé után, persze, megnyugod­tak a vendégek. A hartaiak érett, taktikus játékot produkáltak a máso­dik félidőben is. Több olyan támadást is vezettek, ami gólt érdemelt volna. Éppen ezért érthetetlen volt az, hogy nem egy alkalommal egymásnak estek a játékosok. Szabó edző be is kiabált, hogy „nyugi, mi vezetünk”. A hazai gárda pedig próbál­kozott, de nem volt benne any- nyi erő, hogy fordítani tudjon. A 67. percben lőtt második góljuk után úgy tűnt, hogy egy jó hajrával még egy pon­tot megmentenek, ám a har­taiak erre már nem adtak ne­kik esélyt. Nagy Előd ugyanis újra betalált. A nyitómeccs - kivételesen - nem tűnt idény elejinek, sőt! Mindkét csapat nyílt sisakkal küzdött, így fordulatokban gazdag mérkőzést láthattak a szurkolók. Fekete kapus két gólban is alaposan benne volt, igaz, a második játékrészben többször is remek ütemben hárított. A hartaiak a Bajáról igazolt, gyors és technikás Nagy Előd­re - az NB III korábbi gólkirá­lyára - építettek. A csatár já­tékán látszott is NB III-as múltja: ha ha nála volt a lab­da, akkor mindig veszélyt je­lentett a kapura. Kovács János is igazolta tudását, mert nem­csak gólt lőtt, de okosan, erő­szakosan játszott. Mivel nemrégen épült fel sérülé­séből, ezért Szabó László * edző a második félidőben le­cserélte. A hazaiak csapatából Gaz­dag Attila játékosedző senkit sem emelt ki, pedig nem ját­szottak rosszul a zöld-fehérek. Egy gyengébb csapat ellen minden bizonnyal eredménye­sebbek lettek volna. Kerekegyháza - Harta 2-4 (1-3) Kerekegyháza: Fekete András Kecskeméti (Tengeri) Balogh A. Kovács J. Cámpán Gazdag Baracskai (NagyZ.) Duzmath Polgár Gogo Iák Edző: Gazdag Attila Harta: Kocsis Zsibók Czigler Vékony KovácsJ. (Szabadi) Kiss Balogh I. Bálint Koch Bujáki (Gillich) NagyE. Edző: Szabó László Kerekegyháza, 50 néző. V.: Körösi (Zsebő, Péter-Szabó).Gól: Gogolák, András, ill. Nagy Előd 2, Kovács János, Bujáki. Sárga lap: Kovács Jácint Polgár, ill. Kiss. Kitűnt: senki, ill. az egész csapat Ifi: 4-4. A rutinos KOCH RÓBERT (labdával) többször is megoldhatatlan feladat elé állította a kerekegyház! védelmet. Percről percre a megyei focibajnoki rajton 8. PERC: Gogolák két csellel középen tisztára játszotta magát, és tíz mé­terről lőtt. Kocsis csak beleérni tudott a labdába, 1-0.9. PERC: Nagy Előd jobb oldalról adta be a labdát, Kovács kapásból lőtt és a labda Fe­kete lábai között talált utat a kapuba. 1-1.11. PERC: Nagy E. ugrott ki középen. Úgy tűnt, hogy Fekete megkaparintja a labdát a büntető terüle­tén belül, de a csatár kirúgta azt a kezéből, majd a hálóba gurított. 1-2. 13. PERC: Koch lefutotta a védőket, és 14 méterről Iqtt. A labda a felső lécről vágódott vissza a mezőnybe. Bujákinak már nem volt nehéz a ka­puba találnia, 1-3. 67. PERC: A ka pútól húsz méterre szabadrúgás­hoz jutott a hazai csapat. Kocsis még irányítgatta a sorfalat, András azonban elrúgta a labdát, ami az üres kapuban kötött ki, 2-3. 82. PERC: Jobb oldali támadásnál Koch adta be a lab­dát, Nagyot senki sem zavarta a tizenhatoson belül, így csak be kellett pöccintenie a labdát a kapuba, 2-4. Mestermérleg a Kerekegyháza-Harta meccs után GAZDAG ATTILA:- Az egyéni hi- s búinkat kimé- S letlenül ki- használták az j ellenfél kép- j zeit játékosai. A mutatott játékuk alapján megérdemelten nyertek. Saj­nos a Harta most jobb volt ná­lunk. Mi továbbra is kemé­nyen dolgozunk és építjük a jövő csapatát. O­SZABÓ LÁSZLÓ:- Örülök az idegenbeli győzelmünk­.....* nek. Ez azért A V is fontos, mert HmL Kerekegyhá­zán két éve nem tudtunk nyer­ni. Jó pár ziccerünk kimaradt, de így is jobbak voltunk az el­lenfelünknél. Ez önbizalmat adhat a jövő heti tiszakécskei mérkőzésre. Tiszakécske - Kiskunhalas 2-2 (0-0) Kiskunhalas: Tompa - Kiskőrös 2-4 (0-2) Kiskörös: Mlinkó Tiszakécske: _ Ivanov Márics (Török) Maczkó Bakos (Maravic) Bállá Makra Bagi Czifrák Tóth Péntek Dávid , Szakmai tanács­adó: Török László Cseho-Kovács Rádi (Paor J.) Takács Paorl. Kárász Mészáros Gillich Tarjányi (Dékány) Ficsor Csáki Zavarkó Edző: Kiss Péter Vasuth Bálind Kovács (Takács) Mezedi (Horváth T.) Kiss Kosa (Csamangó) Andróczki Horváth B. Béleczki Simola (Kisa) Fenyvesi Edző: Kószó László Rózsa (Pecznyik) Aszódi Rumán Gombár Somlyai Filus Szlovák Sárközi Füleki Dedák Edző: Szlovák László Tiszakécske, 300 nézó. Vezette: Rlus (Ta- maskó, Szabó). Gól: Péntek, Bállá, ill.Taijá- nyi, Dékány. Sárga lap: Mészáros, Gillich, Csáki, Zavarkó. Kiállítva: Török. Kitűnt: Balta, Makra, Péntek, ill. az egész csapat Ifi: 7-1. Tompa, 300 néző. Vezette: Tóth S. (Szabó, Papp). Gól: Kovács, Csamangó, ill. Filus, Füleki 2, Dedák. Sárga lap: Rózsa. Kiállítva: Dedák. Kitűnt: Kiss, Fenyvesi, illetve Füleki, Rlus, Szlovák, Aszódi. Ifi: 0-8. Négyszer villant a piros az első tavaszi fordulóban Nem minden megyei I. osztályú csapatnak sikerült úgy az első tavaszi mérkőzés, mint aho­gyan szerette volna. A Tisza­kécske és a Bácsalmás is kény­telen lesz nélkülözni a követke­ző fordulóban egy-egy játéko­sát, míg az Izsákból ketten biz­tosan nem léphetnek pályára. A Tisza-parti kisvárosban Török Lászlót állították ki, mert elta­lált közelről egy játékost a lab­dával. Bácsalmáson háromszor villant a piros. Először Ristuci- ának kellett hamarabb zuha­nyozni mennie, majd egy ka­kaskodást követően Snyeholá- nak és Pappnak is. A fegyelmi bizottság dönt arról, hogy hány meccsen nem játszhatnak. Soltvadkert - Kiskunmaisa 2-1Í2-01 Akasztó-Kalocsa 4-1 (1-0) Bácsalmás- Izsák 0-0 Dusnok-Solt0-4í0-0) Soltvadkert Kiskunmajsa: Akasztó: Kalocsa: Bácsalmás: Izsák: Dusnok: Solt Hatva nyi Szekeres Ámann Klézli Zsemberi Házi Bakula Tüskés Gusztos Kiss Varga Cserefkó Dr. Párczen Garóczi JagiczaT. Duzmath Gillich (Lelkes) Kránicz Lehota Gojtán Szűcs Jávorka Sánta Fekete N. (Kiss) Szarka Domán Nagy (ifj, Csehi) Mácsai Barcsák Bonea JagiczaJ. Nagy Eperjesi Hackler Juhász Oláh Rudics Márton Maros (Rogács) Abonyi Marton (Schiszler) KovácsJ. Megyes Balogh Snyehola Aczél Bogárdi Kirchner (Frei) Schmidt (Tyúkász) Márki Németh Kerekes Varga (Mándity) Ristucia Simonits (Konkoly) Unyi Tóth (Csernyák) Csikós Csehi 1. Bata Bögre (Páncsics) Papp Sáfrán Tóth A (Marosvölgyi) Papp Bíró Lázár (Judák) Varga Maravics Juhász Varga Orosz Font(Holczimer) Kasza Supka Hegedűs Berényi Hleba (Török) Bárdos Fröchlich Molnár Kovács G. (Nagy G.) Hirsch Lugos Tóth Gréczi (Mészáros) Kristály Sallai Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Himer István Márki Ferenc Agócs Zoltán Gojtán István Rorin Nenad Gréczi Gábor Báló József Miskovicz Bálint Soltvadkert, 200 néző. Vezette: Tamás R. Akasztó, 200 nézó. Vezette: Harsányi (Tóth, Bácsalmás, 200 néző. Dusnok, 200 néző. (Török S.-Tamás N.). Gól: Schmidt2, Kiss. Balázs). Gól: Lázár 2, Hirsch, Supka, III. Vezette: Somogyi (Eke, Szekeres). Vezette: Tóth (Szilvási, Kollár). Sarga lap: Schiszler, Gillich ill. Kranicz. Ki­Kerekes. Sárga lap: Hirsch, ill. Kerekes, Kiállítva: Snyehola, ill. Ristucia, Papp. Gól: Sallai (3), Tóth A. tűnt: Eperjesi, Schmidt Papp, Gusztos, ill. Lugos. Kitűnt: az egész csapat, ill. Kerekes, Ifi: 2-0. Sárga lap: Nagy. Ifi: 2-4. KovácsJ. Ifi: 4-0. Bata. Ifi: 2-1. Jól zártak a védelmek, nem esett gól NB in. alföld csoport Csak a rutintalanságuk miatt vesztettek a bajaiak NB I Ez történt az NB I. 20. forduló­jában: Paks-MTK 3-1, Vasas- Fehérvár 2-2, Sopron-Győr 0-1, Pécs-Diósgyőr 1-0, Kaposvár-Ta- tahánya 4-0, Vác-Debrecen 1-3, Honvéd-REAC 2-1. A ZTE-Újpest meccset ma 18 órakor játsszák. Labdarugó NB i. 1. Debrecen 20 14 3 3 38-14 45 2.MTK 20 14 3 3 38-15 45 3.ZTE 19 11 3 5 32-24 36 4. Újpest 19 10 3 '6 27-17 33 5. Fehérvár 20 9 3 8 27-25 30 6. Vasas 20 9 3 8 21-25 30 7. Diósgyőr 20 9 2 9 26-27 29 8. Pécs 20 7 7 6 22-25 28 9. Paks 20 7 5 8 20-20 26 10. Győr 20 7 5 8 25-28 26 11. Bp. Honvéd 20 7 4 9 33-30 25 12. Tatabánya 20 7 2 11 30-36 23 13. Sopron 20 7 2 11 17-33 23 14. Kaposvár 20 6 2 12 23-26 20 15. REAC 20 5 5 10 24-35 20 16. Vác 20 1 6 13 13-36 9 ALGYŐ­KISKUNFÉLEGYHÁZA (H) Algyő, 200 néző. V.: Tóth S. Algyő: Ábrahám - Balogh (Sü­megi), Sipos, Gyimesi, Krucsó, Pálinkó, Kothencz, Vass, Daró- czi (Radnai), Retek, Varga. Ed­ző: Lóczi István. Kiskunfélegyházi HTK: Tóth - Barna, Kovács, Nagy, Kelemen, Valkovics, Nádasdi, Szabó T. (Lengyel), Katona, Polgár (Ba­gi), Szabó A. E.: Gyurik József. 25. p.: Barna lefutotta védőjét, már a tizenhatoson belül járt, amikor Sipos fellökte, ám a bíró sípja néma maradt. 36. p.: Több hazai játékos is rajtolt egy elő­revágott labdára, Tóth kifutott a kapujából és felszabadított, mi­közben Daróczi letalpalta. A fél­egyházi hálóőr ápolás után tud­ta folytatni a játékot. 80. p.: Len­gyel lendületből kapura vitte a labdát, középre passzolt, ám Valkovics csak belepiszkálni tu­dott a beadásba, így a labda fölé szállt. 85. p.: Szabó A. hozta ke­csegtető helyzetbe a keresztbe mozgó Barnát, aki már csak a kapussal állt szemben, ám a bí­ró lest látott és lefújta az akciót. A két jól felkészített csapat hasonló taktikát választott: a biztos védekezésből indított gyors kontrákat. A hátsó alak­zatok azonban mindkét oldalon jól zártak, így a kapuk érintetle­nek maradtak. A nagy iramú mérkőzésen a vendégek helyze­teik alapján valamivel közelebb álltak a győzelemhez. Kitűnt: Sipos, Gyimesi, Krucsó, ill. Ke­lemen, Szabó A., Barna. MONOR-BAJA 2-1 (1-0) Monor, 200 néző. V: Mihálik. Monor: Kalocsai - Kinder, Szőke, Szluka, Kerepeczki, Bok­ros S. (Bokros B.), Boros, Kajli, Csikós (Bán), Csőke (Gilán), Halgas. Edző: Varga Károly. Bajai LSE: Mucsi - Simon, Goretich, Csengő, Kollár, László (Elangya), Trucz, Papp, Reit- man, Hernády (Kuti), Sziegl (Sibalin). Edző: Goretich Gábor. 39. p.: Szluka 25 méterről, félfordulattal célozta meg a ba­jai kaput. A labda a kapufát érintve vágódott a léc alá, 1 -0. 65. p.: Egy mintaszerű kontra végén sakk-matt helyzet alakult ki a bajai kapu előtt, Halgas Mucsit kicselezve gurított a há­lóba, 2-0.85. p.: Trucz indítását Reitman egy pattanás után 22 méterről a hálóba vágta, 2-1. A helyzeteit jobban kihaszná­ló, rutinosabb hazai csapat nyert. A bajaiak hiába dolgoz­tak ki több helyzetet, azokat vagy a hazai kapus, vagy a ka­pufa hárította. Kitűnt: Szluka, Halgas, ill. Mucsi, Reitman. További eredmények: Ceg- léd-Szarvas 2-0, Mezőtúr-Szol­noki Sp. 1-4, Csongrád-Túrkeve 3-2, Gyula-Újszász 3-3, Hódme- zővásárhely-Örkény 2-0. ■ Totóer edmények -16. hét 1. Bochum-Dortmund 2-0 1 2. Cottbus-Aachen 0-2 2 3. Hannover-Schalke 1-1 X 4. Mainz-Bielefeld 1-0 1 5. Mönchengladbach-Hertha 3-1 1 6. VfB Stuttgart-Wolfsborg 0-0 x 7. Bayern München-Bremen 1-1 X 8. Hamburg-Leverkusen 0-0 x 9. Empoli-livomo 2-2 x 10. Palermo-Fiorentina 1-1 X 11. Reggina-Lazio 2-3 2 12. Roma-Odinese lapzárta után 13. Sampdoria-Cagliari 1-1 X->1: Internazionale - Milan 2-1 1 RÖVIDEN Elkészült az új Wembley Stadi­on, kulcsait szombaton vette át az angol futballszövetség. A Wemb­ley a világ legnagyobb olyan sza­badtéri létesítménye, amelynek mind a 90 ezer ülőhelye tetővel védett. Tetőszerkezetét 133 méter magas boltív tartja, amely Lon­don nagy részéről jól látható. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom