Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-10 / 59. szám
KRIMI&BU LV Á R PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 10., SZOMBAT HÍRSÁV A suliban kakaskodott őrizetbe vettek a rendőrök egy 16 éves kecskeméti lányt, aki a város egyik szakközép- iskolájának folyosóján hajánál fogva a földre rántotta egy társát Majd a kövön fekvő diákot fejbe rúgta. (P. H.) Elhordta a homokot szakmaron egy homokbányában munkálkodott tol-1 vaj: kitermelt és ellopott körülbelül 150-200 köbméter homokot, ezzel legalább 300 ezer forint kárt okozva a bányatulajdonosnak. (P. H.) Tolvaj járt a házakban Kecskeméten több betöréses lopás is történt a napokban. A Damjanich utcában egy házból tűnt el 667 ezer forint. A Teleki László utcában pedig egy lakásból lopta el valaki az ott lakó bankkártyáját, és emelt le róla 848 ezer forintot. (P. H.) Elcsípték a visszaélőt a kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vettek egy 59 éves ba- lotaszállási férfit. Ellene a halasi bíróság lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki. (P. H.) Nóra a jég hátán is megél új sztár Szerettem csacsogni, beszélgetni, minden magától jött Kézigránátos zsarolót tartóztattak le a szegedi rendőrök Kilencévesen kezdte a televíziózást, azóta szerepel különböző műsorokban. Szekeres Nórának ma már rajongói klubjai vannak. Csontos Tibor- Túdja, hogy Szekeres Nóra Rajongói Klubok alakulnak, és a férfiak szexszimbólumnak tekintik?- Nem lehet, hogy összetévesztenek valakivel? Ilyesmi velem nem fordulhat elő.- Pedig sokan ön miatt nézik a Sztárok a jégen című műsort.- Ezt sem hiszem, legalább tíz nő van ott, aki miatt a képernyő elé ülnek a nézők.- Régi vágya teljesülhetett, hiszen főműsoridőben vezethet szórakoztató programot.- Sosem vágyakozom: hagyom, hogy megtörténjenek velem a dolgok. Örülök persze, hogy ezt csinálhatom, de mondhatni belenőttem a televíziózásba. Gyermekeim születése idején persze abba kellett hagynom, de most eljött a pülanat, hogy elvállalhattam egy ilyen nagyságrendű produkciót.- Ez már egyfajta televíziós karriernek számít? A televíziózást csak gyermekei születése után függesztette fel- Ezt én nem tudom megítélni, de számomra mindenképpen előrejutás.- Meg sem próbálta, hogy mással teremtsen egzisztenciát?- Folyamatosan töprengtem, mi leszek, ha nagy leszek, s máig keresem a választ. Sohasem határoztam. el, hogy majd egyszer tévézek, szerettem csacsogni, beszélgetni, minden magától jött. Szekeres Nóra született: 1980. szeptember Z, Budapest családi állapot: férjezett, két gyermek édesanyja foglalkozás: tanuló: „valamit mindig tanulok” iskola: Berzsenyi Dániel Főiskola (2006)- Tanult valaha valamilyen riporterosztályban?- Semmilyen szakmai képzésben nem vettem részt. Helyette olasz szakot végeztem, de kommunikációs szakra vagy újságíró-iskolába nem jártam.- Főműsoridőben bizonyíthatja, hogy esetleg másra és többre is képes. Bizonyíthatja?- Nem gondolkozom ezen, nekem most az a dolgom, hogy a lehető legjobban megfeleljek. Nem úgy építem a várat, hogy már most látom, milyen lesz. Ez a pálya is kiszámíthatatlan. Sok minden kell a dolgok együtt állásához. Szerencse is.- Talán szerencséje lesz, és ráakad a rajongói klubjaira, amelyekben szexszimbólumként emlegetik. Utánuk néz?- Nem vágyom ilyen babérokra, de most már kíváncsi vagyok... Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki néhány héttel ezelőtt kézigránátot dobott egy szegedi vállalkozó házának udvarára. Nem sokkal tette után az ismeretien telefonon fölhívta az ingatlan tulajdonosát, s közölte: a robbantás figyelmeztetés volt. A férfi 15 millió forintot követelt a vállalkozótól azért, hogy az eset ne ismétlődjön meg. Az elkövető a fenyegetéseket telefonon és SMS- ben is többször megismételte. ■ Vádolják robbanóanyaggal való visszaéléssel is. A vállalkozó az első üzenetet követően azonnal a rendőrséghez fordult. A hatóságok kettős feladat előtt álltak, biztosítaniuk kellett a tulajdonos és családja biztonságát, valamint föl kellett deríteniük a zsaroló kilétét. A szegedi beavatkozó alosztály munkatársai végül csütörtökön a városban elfogták a helyi középkorú férfit. A szakmunkásvégzettséggel, munkaviszonnyal rendelkező zsaroló beismerő vallomást tett. A lakásán tartott házkutatás során a rendőrök egy sorozatlövésre alkalmas fegyvert és a hozzá tartozó lőszereket, hangtompítókat, valamint egy a bűncselekmény során felhasználttal megegyező típusú kézigránátot találtak. ■ JÁRMŰ 8 Lada 1300 '89. évj. 1. tulajtól, 45 E km-rel, újszerű állapotban eladó. 78/446-275.---------------------------------------------------- •835007MERCEDES Vitót vásárolnánk 1996-2003-as évjárat között, 9 személyeset, készpénzért. Tel.: 30/2180-787----------------------------------------------------------------*816096. MERCEDES 124/200 diesel 1992. ABS, riasztó, friss műsz.- zk - olaj, alufelni, fehér, fabetét, 5 seb., 250 E km, folyamatosan szervizeit, tulajtól 1.25 M Ft, 20/34777-48----------------------------------------------------------------•835030* 8 Opel Astra combi 1.7 D '93. évj. fehér, eladó. Ár: 470 E Ft, 30/279-2938.----------------------------------------------------------------*834443* 8 Platós UAZ eladó. 30/683-1151.-------------------------- - *834364* PO LSKI Fiat 126-os 1990-es évj. kitűnő állapotban eladó. Érd.: 20/490-0557.- ............—------------------------— *834994* RE NAULT Clio 5 ajtós, 93', 1,4-es, "A" Opel Vectra alkatrészek eladók, lár: 190 E Ft. 70/2137-713.------:---------------------------------------------------------*66000* SK ODA Octavia 99. kifogástalan. 30/3180- 741----------------------------------------------------------------*834590* SKODA 120-as '83-as évj. garázsban tartott, műszakival, zöldkártyával, elsökézből eladó. 30/472-3031.----------------------------------------------------------------*835050* SUZUKI jó áron, garanciával, hitelügyintézéssel! Kecel. Érdeklődni: 78/421-521, 30/3700-808.----------------------------------------------------------------*820045* SUZUKI Swift, WagonR+ és Mitsubishi bontott alkatrészek eladók: 30/219-5250.----------------------------------------------------------------*83^090* SUZUKI Wagon R+, 780.000 Ft-ért, Sedan 380.000 Ft-ért jó állapotban sürgősen eladó. Tel.: 70/594-1028-----------------------------*835021* TO YOTA Hiace 2.4D ’99-es, 6 személyes, fehér, vonóhorgos, Opel Astra 1.7TD '96-os, fehér kombi eladó. I: 06-70/311-2786- ----------------------------------------------------------*834862* TOYOTA Hiace-kat vásárolnánk 1998-as évjárattól 6-9 személyeset, készpénzért. Tel.: 30/746-7347----------------------------------------------------------------*816088* 8 Trabant combi 1.1 friss műszakival eladó. 20/467-4807.----------------------- -*832833* UA Z platós, piros rendszámos, dízel és PK 0 km M zárolt GAZ 69 eladó. 30/419-4093. __________________________________________*835034* UT ÁNFUTÓT olcsón. 06-20/9530-663.----------------------------------------------------------------*834681* 8 VW Golf l-es dízel, műszakival olcsón eladó. 70/334-0447.---------------------------■------------------------------------*834513* 8VW Golf III D friss műszakival eladó. 30/910-0357.----------------------------------------------------------------*834355* VW PASSAT 1.9 TDI '98. 120 LE. Érdeklődni: 30/9788-424----------------------------------------------------------------*834590* VW POLO Classic 1.4-es újszerűén eladó. 30/385-3406. _----------------------------------------------------------------*835084* VW VENT0 '93.1,9TD klímával, friss műszakival, hitel, csere: 30/9438-932. *------------------------------------------------;--------------*834953* 8 W artburg '86-os garázsban tartott eladó. 20/382-4357.----------------------------------------------------------------*834658* ZSUK platós eladó, első gazdás. 30/587- 5580.---------------------------------------------------------------*835023* 20 01-ES Mercedes Sprinter 211 CDI 7 szem., 280 alu plató, ASR, difiz, bőr belső, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni lehet: 30/638- 7224.----------------------------------------------------------------*835012* 3 Q-S kiskerekű utánfutó eladó. Tel.: 06- 30/392-2200-------------------- —------------------*834863* 6 T ONNÁS pótkocsi eladó: 06-74/490-423.----------------------------------------------------------------*834832* GÉPEK 8 3 fejes eke, burgonya pörgető, szőlőtőke kihozó 50 E Ft/db eladó. Érdeklődni: 20/429- 9930.--------------------------------—---------------------------*835016* 8 Bo ntott kisfülkés MTZ 82 alkatrészei eladók. 20/570-3026.---------■-----------------------------------------------------*835037* 8 El adó kistraktorhoz való 120 cm-es henger seprű három pont felfüggesztésű gyors csatlakozóval és hidraulikus szögbeállítással valamint 120 cm-es henger seprű Agriához való mechanikus szögbeállítással. Érdeklődni: 30/9433-952.----------------------------------------------------------------*834707* 8 El adó újszerű állapotban lévő Stihl és Husqvarna fűkaszák, és használt Stihl profi láncfűrész 044/ms440-es. 30/9433-952.-------------------- *834707* HW-6011 és MBP 6,5 pótkocsik eladók: 20/255-77-23.--------------------------------------------- *834826* JUMZ első híd eladó: 20/375-07-21.----------------------------------------------------------------*834771* KERTIT0X NA-10/4-es permetező jó állapotban, sok új alkatrésszel ADAST üzemanyag-ki- mérő kútoszlop nagyteljesítményű eladó. 20/9518-517.--------------------------- *833065* LA JTA 32 vetőgép eladó: 06-74/490-423.--------:-----------------------;------------------------------*834832* 8 La jta 32 vetőgépek, MBP 6,5 és HW8011 pótkocsik eladók. 20/3688-023.------------------------*----------*835075* 8 M TZ 50 4 év műszakival 2 fejes Lajta ekével eladó. Ár: 420 E Ft, 20/493-1719.----------------------------------------------------------------*835048* 8 MTZ 550 '89. évj. jó állapotban, piros rendszámmal eladó. Ar: 700 E Ft, 20/4152313.------------:--------------------------------------------------*835011* 8 MT Z 80 '87. évj., BSS pótkocsival egyben eladó. Ár: 1,2 M Ft, 70/376-6032.----- *835048* 8 MT Z 82 eladó. 30/359-6035.----------------------------------------------------------------*835138* 8 MTZ 82 nagyfülkés friss műszakival, Novatur 16 hl-es axiálos kifogástalan állapotban eladó. 20/5126-246.- --------- -------- ----- --------------;------*835067* MT Z-50 bontott alkatrészek. Érdeklődni: 20/568-9568.- - - --------------- — —.......................*834804* MT Z-80 motor felújítva eladó: 20/375-0721.---------------------------------------------------------------*834771* 8 MTZ-80-as '81. évj., kifogástalan állapotban és UE-28-as jó állapotban eladó: 880 E Ft; 450 E Ft, 30/987-2004 Kerekegyháza.----------------------------------------------------------------*835035* 8 Német gyártmányú kukorica vetőgép eladó. 30/359-1770.----------------------:----------------------------------------*832988* NÉMET tárcsás félautomata darabológép eladó. 30/9950-083.---------------------------------------------------------------*834664* RS TRAKTORT vennék. 78/463-564.-----------------------------------------------------------—*832889* SP C-6 vetőgép eladó: 06-74/490-423. — --------------- *834832* * Targoncatorony és UNHZ markoló eladó. 30/943-4318.- *834973* ÚJ NÉMET típusú asztali fa marógép eladó. 06- 30/9950-083.----:-----------------------------------------------------------*834664* SZeto r 7340 turbós 1997-es és HW8011-es billenős pótkocsi, T 088-as trágyaszóró eladó. 20/3355-358.----------------------------------------------------------------*835160* 812-es, 14-es kombájnjó állapotban 800 E Ft és 1,2 M Ft eladó. Érdeklődni: 20/429- 9930.----------------------------------------------------------------*835016* S16 KW dízel agregátor, Gáspárdo 4 soros műtrágyaszórós vetőgép eladó. Érdeklődni: 30/9638-622.----------------------------------------------------------------*835116* 8 2 db JCB árokásó eladó, MTZ 82-es csere érdekel. Ár: 1,2 és 1,6 M Ft. Érdeklődni: 30/2288-198.------------------------------------- *835112* 8 20 hl-es permetező eladó. 20/490-3707.----------------------------------------------------------------*835038* 8 4 soros palántázó és fogasos kombinátor 120 E Ft/db eladó. 20/429-9930.-------------------------.-------------------------------------*835016* 6 H ENGERES öntözőszivattyúk, 2 db 3500 l/perc, originált tartalék szivattyúkkal, 120 db 130-as öntöző, kapcsos. Érdeklődni: 30/9681-184.----------------------------------------------------------------*832877* 80-AS MTZ- kisfülkés eladó: 20/375-07-21.-------—----------------:------------------------------—-*834771* ÁL LÁST KÍNÁL A KOMÁROMI AGISZ Kft. keres női és férfi munkavállalókat székesfehérvári munkahelyre, operátor munkakörbe. 3 műszakos munkarend, napi ingyenes hazautazás biztosított. Munkakezdés azonnal. Érdeklődni 8-16 óra között a 34/303-666-os telefonszámon és a 30/491-9322-es mobilszámon lehet.---------------------------------------------------------------*834918* A KUNSÁG Fenster Ablakgyártó Kft. asztalosokat keres változó munkahelyen, kiemelt bérezéssel. Elsősorban Kecskemét környékiek jelentkezését várjuk. Jelentkezés: Kunság Fenster Kft. Tóth Attila Mob.: 30/9672-052.---------------------- *834685* A KUNSÁG Fenster Kft. festőket keres jászszentlászlói telephelyére. Jelentkezés: Kunság Fenster Kft. Tel.: 77/592-000, 77/592- 010-------------------------------------------- ----------------*830904* A P HOENIX MECANO ■ mM KECSKEMÉT KFT. Ä Phoenix Mecano Kecskeméti Kft. Rose/Bopla üzeme az alábbi gyártási területekre keres három műszakos munkarendben - munkavállalókat: Mechanikai megmunkálás elvárt szaktudás: lakatos, szerkezetlakatos szakmunkás fémipari gyakorlattal. Felületkezelés: elvárt szaktudás: elektrosztatikus felületkezelésben (porszórás) való jártasság (szakmunkás). Munkabér megegyezés’ szerint. Érdeklődni: Buday Zoltán Termelésvezetőnél Tel.: 76/515-680 843169 8 Alkalmankénti szórólap kihordáshoz munkatársat keresek Solt, Dunaegyháza, Dunavecse, Apostag, Harta, Dunapataj, Fülöpszállás területére. Érdeklődni: 30/9552- 790.---------------------------------------------------------------*835146* AN GOL és német szakos nyelvtanárokat keres felnőttképzési intézmény. Fényképes önéletrajzzal. A pályázatokat a Petőfi Népe szerkesz* tőségébe kérjük, ''Nyelvvizsgáztatási lehetőség" jeligére. 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29.----------------------------------------------------------------*835173* AUTÓSZERELŐT keresek Kmét-Kadafalva telephelyre. 30/257-6951.--------:-----------------------------------------------,-------*835025* AZ IKR ZRT. kecskeméti TK járművillamossági szakmával rendelkezők részére szerviztechnikusi állást hirdet. Önéletrajzokat IKR ZRT. Pf.: 269 címre, vagy a kecs@ikr.hu e-mail címre várjuk.------------------;---------------------------------------------*834754* CÉ GÜNK keres AWI-kombinált hegesztőket 1200 Ft-os órabérért. Szállás biztosított! Érdeklődni lehet a 70/249-3150-es telefonszámon.---------------------------------7—— ------------.*834731* AZ IKR ZRT. Kecskemti TK felsőfokú agrárvégzettséggel rendelkező személyek számára gyakornoki munkakört hirdet. Önéletrajzokat: IKR ZRT. Pf.: 269 címre, vagy a kecs@ikr.hu e-mail címre várjuk.-----------------------------------------------:-----------,—*832564* KM ÉT, belvárosi szépségszalonba mükörmöst és fodrászt felveszünk. Érdeklődni lehet: 30/9- 251-931.----------------------------------------------------------------*834532* |ÄJ A PHOENIX MECANO M MUH KECSKEMÉT KFT. A PHOENIX MECANO KUNDISCH üzeme háromműszakos munkarendbe keres munkavállalókat a következő pozícióba:-1 fő szitanyomdai munkatárs Feltétel: legalább szakmunkás végzettség Szitanyomdai gyakorlat előnyt jelent. Jelentkezni lehet: Gajdácsi Frank: Tel.: 76/515-532 863633 I AZ E.ON IS Hungary Informatikai Szolgáltató Kft. IT szerviz szakértőt keres, aki az E.0N Földgáz Rt. Zsana és Kardoskút telephelyein az alábbi feladatokat látja saját otthonából: Feladata: PC üzemeltetés, telepítés, karbantartás; szoftverek telepítése, konfigurálása. Elvárások: felsőfokú informatikai végzettség, Microsoft Server/Client, Novell, LAN/WAN ismeretek, B. kát. jogosítvány, saját gépkocsi (üzemanyag költségtérítés mellett) Az önéletrajzokat 2007. március 23-ig az ildiko.takacs@eon-is.hu e-mailre vagy az E.ON IS Hungary Kft. Budapest, Roosevelt tér 7-8. címre várjuk.----;---------------------------------------------------------*834969* CS ALÁDI házhoz háztartási munkát végző hölgyet keresünk. Érdeklődni lehet: 70/335- 7564.- -------------------------------*835105* HI DÉGBURK0LÓ szakmunkásokat keresünk felvételre azonnali kezdéssel. Jó kereseti lehetőséggel. Érd.: 8-17 óráig 76/508-470, 30/3874-999. —-------------------------;-------:---------------—--------*835120* CU KRÁSZT keresünk ceglédi munkahelyre. Elvárásunk precíz, pontos munkavégzés. Mindezekért átlag feletti jövedelmet, jó munkakörülményeket biztosítunk. Bemutatkozó levelét kérjük Krémes jeligével Zorba Kér Kft., 2700 Cegléd, Jászberényi u. 132.----------------------------------------------------------------*834713* ® Kecskeméti székhellyel ® rendelkező mélyépítési tevékenységet folytató építőipari kft. építésvezetői, művezetői feladatok ellátására munkatársat keres. Elvárások:- felsőfokú szakirányú képzettség- számítógépes felhasználói ismeret- megbízhatóság, pontosság, igényesség Előnyt jelent: ■ szakmai (3 év) gyakorlat Önéletrajzokat az. alábi címre „ kérjük: ¥ Somogyi és Társa Kft. * £ 61X10 Kecskemét, Tatár sor 6. q DINAMIKUSAN fejlődő kereskedelmi cég munkatársat keres rugalmas elfoglaltsággal. Érdeklődni: 06-20/522-3266.---------------------------------------------------------------*832797* FE STŐ szakmunkást felveszek! Érdeklődni: 30/270-1975. Nemzetközi fuvarozást végző kecskeméti kft. Vámügyintézési é$ fuvarszervezési feladatok ellátására munkatársat keres. £ Aktív-passzív bérmunka » eljárás ismerete előnyt jelent. Jelefon: 30/9459-883^ FIGYELEM MLM vezetőket keresünk az előszer- vezés fázisában vagyunk óriási lehetőség, ne hagyd ki. Érdeklődni: 20/396-4324, 76/475- 314.------- -------------------------------------------------------*835010* GY AKORLATTAL rendelkező nemzetközi gépkocsivezetőt keresünk 24 t-ás szerelvényre. Nem uniós munkára. Érdeklődni: 30/9671-701 —:-----------------------------------------------------------*834025*