Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-26 / 48. szám
15 PETŐFI NÉPE - 2007. FEBRUÁR 26., HÉTFŐ SPORT Semlegesítve a - MAFC támadói i röplabda A KRC végre kevesebbet hibázott **, J ellenfelénél i A Beregszászi-Gyurkó edzőpáros mérkőzés előtti taktikai utasításainak főcsapása az volt, hogy a MAFC két legjobb ütőjét, Forgó Nándort és Takács Lászlót a hálónál kell blokkokkal semlegesíteni. A hazai fiúk szinte tökéletesen végrehajtották mestereik kérését, ami egyre inkább elbizonytalanította a fővárosiakat. Forgóékat a kecskeméti terem számukra szokatlanul hatalmas mérete is meglehetősen zavarta, edzőjük Vocskó György úgy fogalmazott, hogy csapata a sportcsarnokban a tájékozódás szintjéig is alig jutott el.- Számunkra meg a MAFC otthonának kicsinysége szokott kellemetlen lenni - reagált a vendégtréner kijelentésére Gyurkó Sándor. - Fegyelmezett blokk- és mezőnymunkánknak köszönhetjük a győzelmet Másfél év alatt ez volt az első MAFC elleni találkozó, amikor kevesebbet hibáztunk ellenfelünknél - mondta a hazai edző. ■-S3 Számmánia PHOENIX MECANO-KECSKEMÉTI RC-MAFC-HARTMANN 3:0 (20,19,20). NB I-es férfi-röplabdamérkőzés. Kecskemét, 300 néző. V: Adler, Mocsnik. kecskeméti Hoffart, Rapi, Somodi, Tóth G., Nacsa, Németh F. Csere: Szabó I (liberó), Kaszap. Edző: Gyurkó Sándor. Kitűnt: Rapi, Tóth G., Nacsa, illetve Forgó, Vocskó. A Kecskeméti RC sikerének egyik titka a kitűnő blokkmunka volt, amiből kivette részét NACSA GÁBOR és HOFFART ZSOLT (szemben). Emelt fővel búcsúztak a nemzetközi porondtól kézilabda Kikaptak, de a közönség vastapssal jutalmazta a kiskunhalasi hölgyek igyekezetét ILYÉS ANNAMÁRIÁNAK (10) csak egyszer sikerült Nagy I. és Ferllng között kapuba találnia. Az újvárosi 11 gólos vereség után nem maradtak vérmes esélyei a továbbjutásra a csipkevárosiaknak, de végül emelt fővel búcsúzhattak a nemzetközi porondtól Zsiga Gyula tanítványai. Az első tíz percben jobbára a vendégek akarata érvényesült, de negyedórái játék után egyenlítettek (9-9), majd fordítottak is a halasiak. A házigazdák gyakran kerültek emberhátrányba - a szlovák bírák szórták a kétperces büntetőket mindkét oldalon -, a félidő végén például két halasit is kiállítottak, így pillanatok alatt hátrányba kerültek Kocsikék. A szünet után Ferlingék gyorsan | öt gólra növelték előnyüket (13- | 18), de a 38. percben az ötödik | találatát elérő Baross Zsuzsa J góljával ismét felzárkózott a Ha- £ las. Sőt a jobbszélső egy perc múlva ismét eredményes volt, majd Kocsik egyenlített (19-19). sorra szerezte az átlövés- A folytatásban azonban az gólokat, így gyorsan 6 góllal újabb hazai gólok helyett húztak el a vendégek (19-25). Mörtel percei következtek, aki A halasiak dicséretére legyen mondva, hogy ekkor sem adták mazta az „igyekezetét”, amelyfel, és igyekeztek minél tisztes- lyel a 4 gólos hátrányt (24-28) ségesebb eredményt elérni. A végül minimálisra csökkentet- közönség is vastapssal jutái- ték. A párharcot így összesítésben kettős győzelemmel (59- 47), megérdemelten nyerte a Dunaferr. Zsiga Gyula: - Sokkal jobban,,játszottunk, mint az első mérkőzésen, akár nyerhettünk is volna. Sajnos a „gyermekbetegségeink” továbbra is üldöznek bennünket, így sorsdöntő helyzetekben gyakran hibáztunk. ■ T. K. Számmánia KISKUNHALAS NKSE - DUNAFERR 27-28 (12-14). Női kézilabda EHF-kupa nyolcaddöntő, második mérkőzés. Kiskunhalas, 400 néző. Vezette: Karlubik, Struhar (szlovákok). knkse: Vörös - Baross 6, Szűcs 1, Ilyés 1, Kurgyis 1/1, Kocsik 10/1, Kocsis 2. Csere: Petróczi (k), Borbély 3, Valovics 3, Herr, Kása, Sterbik. Edző: Zsiga Gyula. Kitűnt: Baross, Ke esik, illetve Ferling, Mörtel Le vász, Gáspár. Nem szereti a kötöttségeket? LAZÍTSON VELÜNK! Ajándék hordozható ^emVtel A Magyar Telekom Csoport tagja & készülék új telefonvonalhoz Üzleti és lakossági vonal belépési díja 0 Ft Fix-Favorit illetve Szinkron csomagok választása esetén! ADSL meiié szintén ingyen vásárolhat vonalat! Népszerű csomagjainkkal 0 Ft-os percdíjon beszélhet akár egész nap! Az ajándék készüléket a készlet erejéig biztosítjuk Fix-Favorit díjcsomagok választása esetén. Ajánlatunk 2007. február 9-től visszavonásig érvényes. A tájékoztatás nem teljes körű. További információ és megrendelés: Errate) ügyfélszolgálati irodákban, a 1277-es hívószámon és a www.emitet.hu oldalon. A vereség ellenére semmi okuk a szégyenkezésre a KKC-s lányoknak Számmánia KECSKEMÉTI KC-SZEVIÉP- SZEGED 67-79 (22-23,14-18, 20-18, n-20). NB I. A-csopor- tos női kosárlabda-mérkőzés. Kecskemét, 300 néző. V: Forrai, Sabáli. KECSKEMÉT: Medgyessy 2, Szavercsenko 14, Diatta 19, Turóczi 7, Vincze 8. Csere: Caran 7, Re binson 6, Szabó V. 4, ír. Matovic, Tordasi. Edző: Király Sándor. Kipontozódott: Turóczi a 27., Szavercsenko a 29., Vincze a 35., Kajdacsi a 36., Szabó V. a 38. percben. Kitűnt: Caran, Diatta, ill, Fűrész 18/6, Mészáros 18/6. Tessék vigyázni, az eredmény csalóka! Mert a kecskemétiek kikaptak ugyan tizenkét ponttal, a mérkőzés azonban korántsem volt könnyű a szegediek részéről. Négy perccel a meccs vége előtt még 64-66 is állt az eredményjelzőn, és picinyke hiányzott a hazaiak fordításához. Több ziccert is elhibázott a kecskeméti alakulat, amit a Tisza-partiak Fűrész Emőke vezérletével könyörtelenül megbüntettek. Király Sándor tanítványi veszítettek ugyan, de szégyenkezésre nincs okuk: - Elértük célunkat, végig pariban voltunk a Szegeddel. Sajnálom, hogy a játékvezetők ilyen gyenge produkcióért tették meg a hosszú utat Szombathelyről - mondta a hazai mester. ■ B. K. Az első félidő volt igazán izgalmas a megyei rangadón kézilabda Az első félidőben számtalan ziccert hagytak ki a házigazdák, ebben „ludas” volt a kecskeméti portás, Erdélyi László, aki fantasztikusan védett. Ennek ellenére szoros maradt az első játékrész, s hiába bízott abban a hazai közönség, hogy a folytatás csak jobb lehet, játszhatnak a kedvenceik. Ez nem következett be, sőt Csermák büntetőt hibázott, s a higgadtabb Delfin ellépett 14-9-re. A kecskemétiek két méter magas belső hármasa remekül blokkolt, támadásban pedig villámgyorsan játszottak a vendégek. A házigazdák szorosabb mérkőzésre számítottak, de gyámoltalan támadójátékukra jellemző: az első félidő 18. perce és a második félidő 7. perce közt egy (!) gólt értek el, míg a Delfin hatot! ■ Számmánia KISKŐRÖS KSK-DELFIN KC KECSKEMÉT 19-28 (9-11). NB I/Bs férfi-kézilabda- mérkőzés. Kiskőrös, 250 néző. V.:NagyF., Túróczl KISKŐRÖS: Gillich-Vass 4/1, Szabó T. 3, Horváth A 3, Kovács Á. 1, Csermák 4/1, Rideg. Csere: Kiss Gy. (kapus), Dobos 1, Petrovszki 2, Gáf, Harcos, Szarnék 1. Edző: Borbás János. delfin: Erdélyi-Juhász Z. 3, Losonc 4/1, Juhász V. 5, Dengi 2, Basaric 4, Zapletán 7/3. Csere: Csebvszki, Vujasin 1/1. Edző: Száva Flórián.