Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-23 / 46. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. FEBRUÁR 23., PÉNTEK SEGÍTÜNK! jj TAKÁCS ■ ft «' VALENTINA ■fc. i I ROVATA Megfontolt szülők Tegnap írtunk rovatunkban arról az esetről, amikor az olvasó férjével együtt egy lakást ajándékozott a gyermeküknek, és most fél, hogy a tulajdonjogra igényt tartana a fiú barátnője. Ennek kapcsán kiderült, hogy a gyermek azt tesz az ingatlan tulajdonjogával, amit csak akar. Most egy másik olvasónk is kereste rovatunkat. Ő és a férje szintén ajándékoztak a fiúknak egy lakást, ám körültekintőbben jártak el, hiszen az ajándékozással egy időben nemcsak a holtig tartó haszonélvezeti jogukat jegyeztették be, hanem a terhelési és elidegenítése tilalmat is. Kezdhet-e ezzel valamit az ifjú megajándékozott? Ez megfontolt szülői döntésre vall. Dr. Györkis István ügyvédtől megtudtuk: szerencse, hogy ezt a szülők már az ajándékozással egy időben megtették, hiszen később erre nem lett volna lehetőség. A terhelési és elidegenítési tilalom valójában az ajándékozás feltételeként szerepel. Ez a földhivatali bejegyzés - hacsak nem meghatározott időre szól - mindaddig rajta marad az ingatlanon, amíg az ajándékozók nem döntenek úgy, hogy ezt levétetik. Gyermekük tehát ezt egymaga nem tudja megtenni, így nem adhatja el, nem ajándékozhatja tovább, sőt hitelt sem vehet fel rá. Ha a szülők nem gondolják meg magukat, akkor a terhelési és elidegenítési tilalom - természetesen a haszonélvezeti joggal együtt - mindaddig rajta maradnak az ingatlanon, amíg a szülők - tehát az ajándékozók - meg nem halnak. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK" 6001 KECSKEMÉT, PF. 76 EMAIL: SZÁBOV@AXELS.HU A diplomások sem értik? számlák Az egyszerűsítéshez jogszabály-módosítás kellene 800 700 600 400 300 200 100 túl kevés túl sok adatot megfelelő érthetetlen adatot tartalmaz tartalmaz részletezésű Felvételünkön TOKOVICS KLÁRA, a Termostar Hőszolgáltató Kft gazdasági igazgatója magyarázza a távhő- és melegvízszámla részletes tartalmát. A diagramon a Termostar mérése látható a fogyasztói elégedettségről Csupán 5 százalékuk jelzi (jobbról), hogy a számla érthetetlen. Az okleveles könyvvizsgáló is bevallotta, hogy sohasem próbálta még megérteni a családi gázszámlát. Bálái F. István Manapság egy távhőszámlán vagy gázszámlán akkora adathalmazt találunk, hogy ember legyen a talpán, aki mindent érteni akar belőle. Toko- vics Klára, a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. gazdasági igazgatója (okleveles könyvvizsgáló) mindent tud a távhőszámláról, de maga is bevallja, hogy sohasem próbálta még megérteni a családi gázszámlát.- A gázszolgáltatónak a cégünkhöz érkező számláit persze pontosan tudom értelmezni, hiszen kénytelen voltam megtanulni, de otthon még sohasem vettem a fáradságot, hogy megértsem a gázszámlát. Bizonyára érteném, ha fordítanék rá energiát, de sajnálom erre az időt. Inkább megbízom a szolgáltató korrektségében - mondta. Tokovics Klára elismeri, hogy bonyolultak a Termostar számlái is, de a rajtuk szereplő minden számadat feltüntetésének pontos oka van.- Egyrészt az áfatörvény kötelez bennünket a kiszámlázott ösz- szegek részletes bontására, ezzel nem tudunk mit kezdeni. Bonyolítja a számla megértését az alapdíj és a hődíj elkülönítése is - összefüggésben például az elfogyasztott melegvíz mennyiségével -, de ennek megváltoztatásához a helyi távhőren- delet módosítása, tehát politikai döntés kellene. Ha csak egyszerűen köbméterenkénti egységárat határoznánk meg a melegvízre, olyan mértékű díjat kellene megállapítani, amivel számításaink szerint a nagycsaládosok járnánák rosszul - magyarázta. A gazdasági igazgató hozzátette, hogy az elégedettség méréséhez kiküldött kérdőíveiken mindig érdeklődnek a számla érthetőszók döntő többsége azt jelzi, hogy a fogyasztók értik a számlát. Tokovics Klára kérésünkre részletesen elmagyarázta a számlán szereplő valamennyi adat jelentőségét. Például két postacímet kell feltüntetni, ami legtöbbször egyezik, de nem biztos, hogy oda kell küldeni a számlát, ahol a fogyasztási hely van. Nehezen értelmezhető a „teljesítés ideje” rovat, hiszen ide nem a „számlázási időszak” kerül, hanem az áfatörvényben előírt befizetési határidő, ami az áfa teljesítésének alapja. Már egy éve nem írják rá a számlára a fogyasztó bankszámlájának a számát (ez valóban felesleges adat volt), mert ez adatvédelmi szempontból aggályos, ha a számla illetéktelen kézbe kerül. A különböző mérőállások, alapdíjak, hődíjak, szintén elengedhetetlenek a pontos számlázáshoz, de megértésük valóban nehéz. sége felől is, és a kapott válaKülönböző kódszámok a papíron A számítógépes adatfeldolgozás miatt minden fogysztási helynek kódszáma van (fogyasztóazonosító kód), ami ßggetlen a fogyasztó személyének esetleges változásától, s amit rá kellett írni a díjtámogatási kérelmekre is. Új elem a számlán a hőközpont- azonosító kód és hővételezési hely kódja is, utóbbi a háztömbök beazonosítására szolgái Mindkét számkód az új állami támogatási rendszer követelményei nyomán ketiilt rá a számlára. m Az áfatörvény és más jogszabályok is bonyolítják a számlát. ■ Nehezíti a megértést az alapdfj és hődíj elkülönítése is. Idén már tizenegy főzőkészüléket foglaltak le a pénzügyőrök Folytatás az 1. oldalról Koszos sufnikban tárolják, főzik a cefrét, és a kész pálinkát sem éppen tiszta kannákba teszik. A parancsnoktól megtudtuk azt is, hogy a lefoglalt berendezések között a lehető legprimitívebbtől a csillogó-villogó rozsdamentes szupermasináig minden van. Ám ezekre kivétel nélkül megsemmisítés vár. A vámosoknak egy-egy jó berendezésért fáj a szívük, hiszen azt oktatási célra kiválóan lehetne használni. A pálinkát - készüljön az a legkiválóbb gyümölcsökből, vagy törvénytelen cukorcefréből - az egyik szennyvíztisztító telepre viszik megsemmisíteni. Egyébként ugyanoda kerülnek a hamisított borok is. A birtoklása is bűn ENGEDÉLY NÉLKÜLI pálinkafőző berendezést készíteni, birtokolni, vagy használni bűncselekmény. Az ilyen ügyek a bíróságon kötnek ki, ám általában nem börtönbüntetéssel, hanem pénzbírsággal sújtják a törvényszegőket A lefoglalt pálinka után'ki kell fizetni a literenként 560forintos jövedéki adót, valamint a bírságot. Ez utóbbi összege 10 liter felett a forgalmi érték tízszerese, alatta pedig a forgalmi érték ötszöröse. Még mindig nem tudni, hogy kinek a csontjai baja Szakértők vizsgálják azokat az emberi csontokat, melyeket január 21-én talált egy bajai vállalkozó. Az Ipartelepi úton kezdett tereprendezésbe, amikor a csontokra bukkant. Azonnal jelentette a rendőrségen. Annyi bizonyos, hogy emberi csontok, valószínűleg egy gyermeké és egy felnőtté. Szabó Ferenc, a bajai kapitányság bűnügyi osztályvezetője tegnap kérdésünkre elmondta, hogy továbbra is szakértők vizsgálják a csontokat. ■ G. Zs. Akció a Szil-Coop összes üzletében £007. február 21-27-u» Sertés bőrös comb, lapocka 599 Sertés bőrös karaj, tarja 629 Bőrös császárszalonna 609 Friss tyúk 369 Pusztafriss, 1 I, 2,8% poly (Naszálytej) 109 I Tejföl, 150 gr, 20% (Sajt Kalmár) 65 I Kerek zsemle (Malom) 12 1 Vénusz étolaj, 1 I 259 I Halasi finomliszt, 2 kg 1641 Vesta őszibarack befőtt konz., 820 gr 199 i Pápai sertés darálthús, 400 gr 139 1 Bonux mosópor lemon, 3 kg 1399 Coccolino öblítő, 1 I, több illat 329 I Johnson tusfördö, 250 ml (pure harmony) 279 Ultra mosogatópor, 500 gr 279 CiReAlT Találkozzunk mindennap! Fogbeültetés magas színvonalon 1. orvoslás Mit is jelent, hogyan történik valójában az implantáció? A fogbeültetés Magyarországon is egyre elterjedtebb. A páciensekben ez a téma sok kérdést felvet. A megválaszolásukra, és a tévhitek eloszlatására kértük fel dr. Szabó Lászlót, aki ezt a módszert évek óta nagy sikerrel gyakorolja itthon és külföldön egyaránt. Ezekről szól kilenc részből álló cikksorozatunk.- Ahhoz, hogy megértsük a fogbeültetés lényegét, ismernünk kell az egészséges fog felépítését - mondja dr. Szabó László. - Az implantációval ugyanis egy vagy több elveszett fogat akarunk pótolni úgy, hogy a pótlás minden szempontból kiválóan helyettesítse azokat. A fog két fő részből áll: a fogkoronából és a foggyökérből. A fogaink koronái részével rágunk, a gyökér feladata pedig a fog stabil rögzítése az állcsonthoz. A rágás során hatalmas erővel préseljük fogainkat egymáshoz, ezért vastag, erős csontban, stabilan kell állnia a gyökéri résznek. A hagyományos fogpótlási eljárások során a fogorvos a fogak koronái részét pótolja, a fogbeültetéses fogpótlás viszont a hiányzó gyökeret is helyettesíti egy implantátummal, azaz egy csavar formájú, titánból készült műgyökérrel. A beültetés egy kisebb szájsebészeti műtét segítségével történik, melynek során az implantá- tum-csavart behajtjuk az előzetesen elkészített csontfuratba. A beavatkozás végén összevarjuk a fogínyt és a következő 3-4 hónapban a csavar becsontosodik. Később az orvos az implantá- tumhoz rögzít egy porcelán koronát, amely olyan tökéletesen utánozhatja a többi fogat, hogy a páciens nem érez semmilyen különbséget az új „bolti fog” és korábbi saját foga között Mindebből kiderül, hogy a fogbeültetés a fogászat egy olyan virágzó szakterületét jelenti, amelynek segítségével szinte saját fogainkkal egyenértékű fogpótlásokat készíthetünk! (Folytatjuk, a teljes cikksorozat anyaga telefonon vagy e-mailben megrendelhető). ▲ Dr. Szabó László - Dr. Fehér Judit 6000 Kecskemét, Temes tér 10. Tel.: 20/352-04-86 Honlap: www.fogbeultetes-kecskemet.hu