Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-09 / 34. szám

PETŐFI NEPE - 2007. FEBRUÁR 9„ PENTEK SPORT Botrányhősként kezdte az évadot, de kilencedik lett a Kunfehértó labdarúgás Csupity Zoltán, a Kunfehértói KSE elnöke több sportágban is „otthon van”. Jó egy évtizeddel ezelőtt ő hono­sította meg a roncsderbit a községben, jelenleg pedig a megyei II. osztály Északi cso­portjában szereplő labdarúgó­csapatot menedzseli.- Az előző bajnokságban újoncként a 9. helyen végez­tünk - kezdi Csupity Zoltán ezúttal az 5-6. hely megszer­zését tűztük ki. Az önkor­mányzat segítségével újjáva­rázsoltuk az öltözőépületet, amit az FTC öregfiúk csapatá­nak vendégjátékával avattunk fel. Leigazoltunk négy rutinos játékost, ám a 2. fordulóban, Kecelen játszott meccsen be­csapott a „ménkű”. A bíró megadott egy jogtalan bünte­tőt a hazaiaknak, a reklamáló Kamarát meg kiállította. Ek­kor egy másik labdarúgónk­nál, Ficsor Istvánnál elsza­kadt a cérna: olyat tett, amiért a fegyelmi bizottság öt évre el­meszelte, két további játéko­sunkat 5-5 hétre eltiltott. Az egész csapat letargiába esett, a mélyrepülésünk több fordulón át tartott. A mély­pont a bugaci 7-2-es vereség volt Szerencsére akadtak si­kerélményeink is, mint példá­ul az orgoványi, a szabadszál­lási, a tiszaalpári győzelem, vagy a Ladánybenén elért döntetlen. Ilyen előzmények után úgy érzem, nem is olyan rossz az eddig összegyűjtött 20 pont, amellyel a 11. zár­tunk. Sőt, ha nem bukjuk el a Csólyospálos és a Pálmonos- tora elleni „tuti” meccseinket, harmadik helyen állhatnánk. Amennyire felemás volt a felnőttek szereplése, annyira dicséretes a Nagy István edző által dirigált ifjúsági csapat, amely a 2. helyen áll, csak 2 ponttal lemaradva a Ladány- bene mögött. Örömünkre a mi Bozsóki Viktorunk vezeti a ifi góllövőlistát, klubtársa Grácz Roland előtt Reméljük, hogy a fiatalok közül felkerülő játéko­sok igazi erősségei lesznek a középmezőny élére pályázó felnőtt gárdának. ■ F. T. Tornán hangolnak a bálra kézilabda Bor helyett gólt mérnek a Kiskőrösi Borváros Kupán Kupán üti-e azUniver KSE a Bp. Honvédőt? Szombaton tizedik alka­lommal rendezik meg a Kiskőrösi Borváros Kupa férfitornát a helyi sport- csarnokban. A körösi ké­zilabdázás „újkori” törté­netének legjelentősebb hazai rendezésű férfi fel­készülési tornáját mindig a bajnokság első' tavaszi fordulója előtt szervezik meg a házigazdák. Szabó Etelka kosárlabda Ma este 19 órakor a Magyar Ku­pa-védő Univer KSE férficsapata a nyolc közé kerülésért mér­kőzik a fővárosban a Bp. Honvéd ellen. A jelen­leg NB 1/B-ben szereplő nagymúltú gárda ellen egy találkozón dől el a továbbju­tás. A kecskemétiek fiatal­jai egy hete 83-76-ra verték a fővárosiakat bajnoki meccsen. A kupatalálko­zón az Univer valamennyi kosarasa (tehát a külföldi­ek is) pályára léphetnek. Csehországban pörgetnek a lányok asztalitenisz E hét végén rendezik meg a cseh serdü­lő nemzetközi bajnokságot Dubnanyban. Megyénket a versenyen a magyar serdü­lő ranglista első két helye­zettje, a válogatott Ambrus Krisztina (Soltvadkert) és Madarász Dóra (Kecskemé­ti Spartacus) képviseli. Gyászolnak a helvéciai szurkolók, sportbarátok labdarúgás Ötvenegy éves korában elhunyt Szabó Sándor, a Helvéciai SE el­nökségi tagja. Fiatal korá­ban focizott, később a lab­dát felcserélte sípra. Veze­tett NB III-as, megyei I. és II. osztályú mérkőzéseket is. Tíz éven át ő tudósította lapunkat a helyi csapat ha­zai mérkőzéseiről. Temeté­se ma 13 órakor lesz a hel­véciai temetőben. Soproni különgép indul a szamarai találkozóra KOSÁRLABDA Az átszállások elkerülése végett különgép- pel utazik a február 20-i női Euroliga negyeddön­tőjének első mérkőzésére, Szamarába a Sopron. Szé­kely Norbert edző csapata a nyocaddöntőben az orosz Jekatyerinburgot búcsúztat­ta. A másik magyar csapat, a Pécs kiesett a címvédő cseh Brno ellenében. 10. helyezett Pest megyei gárda jött ki jobban. Itt a visszavágás lehetősége! A két csapat nagyjá­ból azonos játékerőt képvisel, így óriási meccsre van kilátás. A torna után a Kiskőrösi KSK megrendezi a hagyományos ké- zilabdás bálját, amely a Fortuna vendéglőben lesz. A felkészülésről és az esé­lyekről Borbás János nyilatko­zott, aki immár negyedik éve edzősködik a kiskőrösi csapat­nál: - Öt héttel ezelőtt kezdtük meg a munkát. A fiúk már alig várják, hogy tétmeccsen is pá­lyára lépjenek. A keret az őszi­hez képest nem változott. A já­tékosok közül Kromholcz Já­nost műtötték, rá még nem szá­míthatok. Az őszi szezont a 8. helyen zártuk, de szeretnék a bajnokság végére a hetedikre feljönni, amellyel megismétel­nénk az előző évi szereplésün­ket. Az első hat csapat kiemel­kedik a mezőnyből és szinte egyenlő eséllyel pályázik a fel­jutásra. A bajnokság nyári át­szervezése miatt az első és a második egyből feljut, a 3. he­lyezett pedig osztályozót játsz­hat. A napokban befejeződött németországi vb-n sok szép dol­got, színvonalas mérkőzéseket láttunk. Ez nagy lökést adhat idehaza is a sportágnak. Játéko­saim motiváltságán ez már érezhető, és remélem, hogy a szurkolók lelkesedésén is lát­szik majd. Kérem, jöjjenek ki minél többen a kiskőrösi sport- csarnokba, ahol a kupán és a bajnokikon is igazi sportcseme­gékben lesz részük. A Kiskőrösi Borváros Kupa programja Kiskörös-Tököl 9.00 Dabas-Tiszakécske 10.25 Toköl-Dabas 11.50 Kiskörös-Tiszakecske 13.15 Tiszakécske-Tököl 14.40 Kiskőrös-Dabas 16.05 küzdelem várható. Feltehetően minden helyi kézilabdabarát emlékszik még a két együttes három évvel ezelőtt lejátszott csatájára. Ennek a tétje akkor az NB 11-es bajnoki cím és a fel­jutás volt, s ebből a jelenleg már az NB ]/B Nyugati csoportjában Az idei versenyen a házigazdák mellett a Tököl, a Dabas és a Tiszakécske indul. A kiskőrösi gárda a bajnokság rajtja előtt egy héttel erős csapatokkal szemben mérheti fel felkészült­ségét. A nyitómeccset az NB 1/B másik csoportjában harmadik helyen álló újonc Tököl ellen játsszák 9 órakor. Érdekesnek ígérkezik a torna negyedik meccse, ahol a hazai­ak ellenfele az NB II. Dél-keleti csoportjában bajnokesélyes Tiszakécske lesz. A vendégek csapatában játszanak azok a ké­zilabdázók, akik annak idején Kiskőrösön is szép időszakot töltöttek. A kécskeiek Gál János, Nagy Tamás és Berényi Béla ve­zérletével a tavalyi Borváros Ku­pán is okoztak meglepetést. Az előzetes esélylatolgatás so­rán a szervezők úgy gondolták, hogy a kupa döntője, az utolsó mérkőzés lehet, hiszen a Kiskőrös-Dabas rangadón nagy Akcióban HORVÁTH ANDRÁS (kilences mezben), a körösiek csapatkapitánya. A felvétel az őszi Kiskőrös-Ti- szavasvári mérkőzésen készült, ahol a hazaiak fantasztikus csatában 33-32-re győztek. HÉTVÉGE A SPORTPÁLYÁKON ‘ HÉTVÉGE A SPORTPÁLYÁKON Péntek ASZTALITENISZ Extra Liga férfimérkőzés: Kecskeméti Spartacus-Szom- bathely. Kecskemét, Széchenyi sétány 11., 17 órakor. Fodor Miklós edző: - Az ősszel idegenben nyertünk, bár szoros mérkőzés volt. A vasiak­nak több tehetséges fiatal játé­kosuk van. Egyikük Vajda Atti­la, az ifjúsági Eb 4. helyezettje, aki a közelmúltban rendezett ifi Európa TOP-12-n 7. lett. Csapa­tunk a szokásos Marsi Márton, Magyar László, Vajda Viktor összeállításban lép asztalhoz. NB III-as férfimérkőzés: Kö- szolg SC-Szentes, 18 órakor. KÉZILABDA NB I-es női mérkőzés: Békés- csaba-Kiskunhalas NKSE. Bé­késcsaba, sportcsarnok, 18 óra. KOSÁRLABDA Magyar Kupa férfimérkőzés a 8 közé jutásért: Bp. Honvéd- Univer KSE, 19 órakor. A to­vábbjutás egy meccsen dől el. Szombat ASZTALITENISZ Extra Liga női mérkőzések: BSE I.-Akker Plus Soltvadkerti TE. Budapest, 11 órakor. Kecs­keméti Spartacus-Orosháza. Kecskemét, Széchenyi sétány 11., 10 órakor. Szily György, a Kecskemét edzője: - A tavaszi második for­dulóban az orosházi csarnok túlterheltsége miatt a Békés megyei együttes kérésére cse­réltük fel a pályaválasztói jogot. Még úgy is mi vagyunk az esé­lyesek, hogy a válogatott Juhász Mariann sérülés miatt nem játszhat, Kókai és Kunszt pedig betegség miatt a héten keveseb­ben tudott edzeni. Ötödik he­lyen állunk, ám győzelem ese­tén egy hellyel előrébb kerülhe­tünk. NB I-es férfimérkőzés: Szege­di AC II.-Kiskunfélegyházi ASI L, 14 órakor. NB Il-es női mérkőzések: Me­zőtúr II.-Lajosmizse, Orosháza II. -Kecskeméü Sp. II., 11 órakor. Turmix SC Baja-Nagykanizsa III. , 14 órakor. NB ni-as férfimérkőzések: Cegléd III.-Lakitelek, 11 órakor. Orosháza-Kiskunfélegyháza II., 15 órakor. DIÁKSPORT Lánchíd-Darvas Kupa városi terematlétlkai verseny: Kecske­mét, Bóbis edzőcsarnok és Lánchíd Utcai Általános Iskola, 9 órakor. KÉZILABDA 10. Kiskőrösi Borváros Kupa férfitoma: Kiskőrös, városi sportcsarnok, 9 órakor. A részt­vevők: Dabas, Tököl, Tiszakécs­ke, Kiskőrös. KOSÁRLABDA NB L A-csoportos női mérkő­zés: Kecskeméti KC-Szekszárd. Kecskemét, városi sportcsar­nok, 17 órakor. Kecskeméti hölgyek, tessék figyelni! Főleg a szekszárdi csa­pat védekezésére, mert ez a fő erősségük. Novemberben bizo­nyították ezt, amikor 65-59-re nyertek az odavágón az ex- kecskeméti Királyházi Réka ve­zérletével. Most azonban in­kább a tolnaiaknak van félniva­lójuk, a KKC ugyanis erősödött. A szenegáli Salimata Diatta egyre jobb formát nyújt, kezdi bizonyítani, hogy miért játszott már hazája válogatottjában. Medgyessy Dórára ismét fősze­rep várhat, a legutóbbi bajnoki találkozón - a BEAC ellen - na­gyon elkapta a fonalat. Ha olyan lelkesen és ponterősen irányít, mint egy hete, akkor akár vég­leg a kispadra száműzheti ve- télytársát, Marina Carant, aki nemegyszer borzolta már felelőtlen megoldásaival edzője és a nézők idegeit. A tabellán jelenleg kilencedik he­lyen álló kecskeméti­ek a nagyon remélt győzelmük esetén sem lépnek feljebb. MEDGYESSY DÓRA remekül irá­nyított a BEAC ellen, jó játékára a Szekszárd ellen is szükség lesz! LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Tiszakécske-Örkény. Kecske­mét, műkerti műfüves pálya, 11 órakor. Császártöltés-Bajai LSE, Soroksár-Kecskeméti TE, Kis­kunfélegyházi Honvéd TK- Csongrád, 11 órakor. VÍZILABDA Fiú után­pótlástor­na: Kecske­mét, fe- d e t t uszo­da, 9- 17 órá­ig. Az utánpótlástornán hat csa­pat vesz részt, közte az OLEO HVSE Kecskemét gárdája is. A torna vasárnap 9-17 óra között folytatódik. Egyik napon a gyerek, a másikon pedig a ser­dülő korosztály száll vízbe. Vasárnap KOSÁRLABDA NB n-es férfimérkőzés: Bp. Eldorádó KE-Miklósi KékRó- kák. Budapest, Erzsébet u. 31., 18 órakor. LABDARÚGÁS Kecskemét Kupa gyermek- torna: Kecskemét, városi sport- csarnok, 8-18 óráig. RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés, alap­szakasz II., a 9-16. helyért: Ka­locsai SE-Eger. Kalocsa, városi sportcsarnok, 16 órakor. NB Il-es női mérkőzések: Közgáz SC-Kerekegyházi Merd KSE, 10.30-kor. AÁMK Sugovi- ca Baja-Ráckeve, Bács-Tak. Mélykút-Dabas, 14.30-kor. ■ m am? maaaaaamaaaamaaamamm BORBÁS JÁNOS már negyedik esztendeje edzője a Kiskőrös KSK férfi kézilabdacsapatának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom