Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-08 / 33. szám
ma 2007. FEBRUAR 8.. CSÜTÖRTÖK ELETMOD Elhagyhatók az alapélelmiszerek? tejallergia Sok fejtörést okoz az érintetteknek az egyik leggyakoribb allergén Tej allergiának nevezzük, de kilencven százalékban tehéntejjel szembeni érzékenység jelent. Dreissiger Ágnes Nincs könnyű helyzetben, aki tejallergiától szenved, hiszen fontos alapélelmiszerről van szó. Nemcsak tejet nem ihat, de nem ehet joghurtot, kefirt, sőt sokszor vajat és krémsajtot sem kenhet a kenyerére. Le kell mondania az egyéb sajtokról, illetve azokról az ételekről, amelyek keresztreakciót váltanak ki. Ilyen a marha- és borjúhús, a kecske- és juhtej. A betegségnek változatos tünetei vannak. Léteznek úgynevezett korai tünetek, amelyek a tej elfogyasztása után azonnal vagy alig néhány órán belül jelentkeznek. Ezek általában rendkívül súlyosak: hányással, hasmenéssel, bőrkiütéssel járnak. Kialakulhat gégevizenyő is, amely fulladást okozhat. A késői tünetek az élelmiszer elfogyasztása után napokkal vagy hetekkel később jelentkeznek. Ezek leginkább a gyerekeknél fordulnak elő. A szakemberek szerint a megelőzésre a legjobb módszer, ha a kisbabák minél tovább, legalább egy évig anyatejet kapnak. Természetesen ennyi ideig a kizárólagos anyatejes táplálás már nem elégíti ki a csecsemő teljes szükségletét. Az áttérés a vegyes táplálkozásra féléves kortól történhet, fokozatosan. Ebben a kérdésben feltétlenül érdemes a gyermekorvos vagy a védőnő tanácsát kikérni és megfogadni. Azoknak a szülőknek sem kell megijedniük, akiknek gyermekeinél jelentkeztek a tünetek: a kicsik többsége 3 éves korára egyszerűen kinövi a betegséget. A tejcukor-érzékenység más, mint a tejailergia gyakran összekeverik a tejallergiát és a tejcukor-érzékenységet. Utóbbi lényege, hogy a vékonybélben lévő laktáz nem bontja le a tejcukrot A tejcukor kettős cukor: egy glükóz- és egy laktóz- molekulából áll. A megfelelő enzimkészlet képes lebontani a tejcukrot, amely csak így, egyszerű cukorként tud felszívódni. A rák világnapja: még vezetjük a statisztikákat A rákot tekintve Magyarország továbbra is a halálozási lista élén áll Európában, a férfiak esetében pedig világelsők vagyunk. Az elmúlt hét végén volt a rák világnapja: az egész világon figyelemfelhívó akciókat tartottak, hogy az emberek belássák: évente minimum egyszer el kell menniük rákszűrésre. Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Eigaelnöke-több helyen beszélt arról: a legelszomo- rítóbb az, hogy sok esetben jó esély lenne a gyógyulásra, ha idejében diagnosztizálnák a daganatos betegségeket. Ide tartozik a méhnyakrák, amelyet szűréssel pontosan ki lehet mutatni, ■ A nőknél mára a vastagbélrák vezeti a listát, a mellrák már csak második a sorban. és nagy hatékonysággal gyógyítható, de évente csaknem hatszá- zan halnak meg a betegségben. Sokszor és sokat beszéltek már róla az orvosok, mégsem tudatosult eléggé az emberekben, hogy vigyázni kell az egészségre a kockázatok elkerülésével, helyes táplálkozással, rendszeres mozgással. A Rákellenes Liga elnöke szerint a fejlettebb országokban az emberek sokkal jobban ügyelnek egészségük megőrzésére, és hamarabb igénybe veszik a szűréseket, a szakszerű orvosi ellátást. Magyarországon évente körülbelül 36 ezer embernél diagnosztizálnak rákot, és 60-70 ezer beteget kezelnek rendszeresen - mondta el a rákellenes szervezet vezetője. A megbetegedések száma nem csökken, az arányok változnak: a férfiaknál a tüdőrák a leggyakoribb, de a vastagbél, a prosztata és a szájüreg is igen veszélyeztetett terület. A nőknél mára a vastagbélrák vezeti a listát, megelőzve a mellrákot. A Magyar Rákellenes Liga elnöke szerint az itthon kidolgozott rákellenes program kitűnő, de annak pontjait ütemesebben, szervezettebben, átgondoltabban kellene végrehajtani. Megjegyezte, hogy néhány lépés megvalósításához még csak pénzre sincs szükség. ■ D. Á. HIRDETÉS február ,törtöktől Iratkozzon fel hírlevelünkre, és nyerje meg a szenzációs ajándékok egyikét! SjlIL— J www.iidU.hw Friss sertés gut] • 100% sertéscombból Friss, levesbe való marhahús • 500g, 1598/kg Friss, szeletelt pulykamell' fiié • 450g, 1220/k Friss csirkecomb 929Ag Tartós VINO Hl \NCO Szenzoros éjszakai jelzőfény • A sötétség beálltával automatikusan bekapcsol WWW.licil.ftlU Üdö Magyorórszág Kereskedik mi Sí. IÖ2 7 Budapest, Tö%yfa u. i-3. jszékheSy), Teí. (1) 346-6510 I rvéftyesí 62.08-tól 02,14-ig vagy a készlet erejéig! Kcrfocsa Pötap ói, Kecskemét Szotadfci ól Ki slctmféfegyháxa MVM «= maximofean vmárdhaté mennyiség Az akciós térmék es< nopoa elfogy üztétérvfcbSl. Kérjük megértésé*. NyomtaSo** hibákért. S az áfát és kmréaon értendők. bonon \ UaTtojl A részletes játékismertetőt lásd a honlapunkon! r *1 r§ i ii w 111 jj fi r * § ^étolaj, f * Finomító« * 31 W TS w W iT~ _..... —~ ~~ i mii íímíimmii' Tflurniriimr Enwímfniim TTTTTV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓ & MOTOR ► CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Megjelent a Kiskegyed legfrissebb száma sztárhírekkel, diétaötletekkel és sok érdekes olvasnivalóval keresse a kis- kegyedet az újságárusoknál. A magazin most egy szerencsét hozó, kézzel festett feng shui-lampionnal is kedveskedik olvasóinak. Gyógyszerkoktél a prosztatarák ellen megakadályozza a prosztata rákos sejtjeinek burjánzását két medicina, amelyet eddig más betegségek ellen alkalmaztak - jelentették be francia kutatók. A két pirulát a cukorbetegség, illetve az epilepszia ellen használják. Együtt viszont hatásosak a prosztatarák ellen. Egyes növényi olajok mellnövekedést okoznak kisfiúknál átmeneti mellnövekedést okozhat a bizonyos samponok, szappanok és testápolók illatadalékanyagaként használt levendula- vagy teafaolaj. A jelenség oka, hogy az olajok felboríthatják a hormonháztartás egyensúlyát - olvasható egy brit tanulmányban. Elektronikus nővérek a jövő kórházaiban KISMÉRETŰ ROBOTOK SÜTÖg- nek a jövőben a kórházakban, hogy segítsék az orvosok munkáját. A német Die Welt című lap szerint nyolc ország fogott össze a projektre, amelyet Törökországban, Angliában és Németországban tesztelnek majd. Új fegyver azAIDS-ellen? GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT T-limfocitákat (védősejteket) vetettek be amerikai AIDS- betegek egy csoportjánál a HIV-vírusok szaporodásának megfékezésére. A kilenc hónappal későbbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a szervezetben lévő vírusok mennyisége stabil maradt, vagy éppen csökkent. @ további érdekességek: www.reggel.hu