Petőfi Népe, 2007. január (62. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-17 / 14. szám
SZERKESZTETTE: VAJDA PIROSKA TELEFONSZÁM: 06-30/449-60-54 E-MAIL: piroska.vajda@petofinepe.hu FÉLEGYHÁZA, KECSKE ÉS KÖRNYÉKE PETŐFI NÉPE - 2007. JANUÁR 17., SZERDA A helyi turizmus fellendítése a legfőbb cél tiszakécske Harmadik ciklusban irányítja a várost Kovács Ernő. A fideszes politikust nagy többséggel választották meg ismét a település élére.- Sikeres évnek könyvelhetjük el 2006-ot - mondta a polgármester. A feladataink nagy részét, sikerült megvalósítani. Néhány olyan dolog van, ami áthúzódik erre az évre, de szerencsére az anyagi feltételeik megteremthetők az új költség- vetésben. A városnak nincsenek hitelei, éppen ezért biztató az, hogy kivitelezni tudjuk azt a 46 feladatot, amit az elkövetkezendő hét esztendőre terveztünk. Ezek közül csak néhányat említek.- Egymilliárdos program keretén belül kezdtük el a csatornázást. Szeretnénk az úthálózatot fejleszteni. Fontos lenne az, hogy a városon keresztül haladó forgalmat eltereljük. Élő- és Holt-Tiszával, valamint két termálfürdővel is rendelkezünk, éppen ezért az idegen- forgalom jelentős szerepet tölt be településünk életében. Ennek fejlesztése is a kitűzött céljaink között szerepel. Megemlítem, hogy tovább folytatjuk az intézményeink felújítását. Teljes városközpont rekonstrukciójában is gondolkodunk. Nem mondtunk le a Szolnoki és a Béke utcai kereszteződésben a körforgalom kiépítéséről sem. Természetesen, ezeket az elképzeléseket saját erőből nem tudnánk megvalósítani. A terveink elkészültek, várjuk a pályázati lehetőségeket. Minden területen egy jobb, szebb, otthonosabb kisvárost szeretnénk megteremteni. m Sz. T. Közelkép KOVÁCS ERNŐ 1959ben lEi'' szüle\ tett Kecskeméten. Mindig Tisza- kécskén élt, hosszabb időre nem hagyta el a várost Eredeti szakmája gépésztechnikus, de környezeti és hidrotech- nológusi végzettséget is szerzett 1998 óta Tiszakécske polgármestere. Egy gyermeke van. Ha ideje engedi, akkor szeret horgászni A gyermekosztály létszámát is jelentősen csökkentik. Ám a beteg gyerekek örömére a játszószoba remélhetőleg megmarad. Továbbra is ágyszámháborű egészségügy Nem mindegy, ki lesz a tárgyalások győztese Lehetetlenné válhat a betegellátás a félegyházi kórházban, amennyiben a szaktárca vezetője nem változtat ágyszámaján- latán. A múlt héten napvilágot látott miniszteri javaslat ugyanis száz aktív ággyal kevesebbet tartalmaz a jelenleginél. Vajda Piroska A szakminiszter ágyszámfelosz- tási javaslatát a pénteki regionális egyeztető fórumon is elutasították. Sőt, az érintett szakemberek közül többen, ezt követően a miniszterelnöknek személyesen is tolmácsolták véleményüket - tudtuk meg dr. Garai István országgyűlési képviselőtől (MSZP), aki szintén jelen volt a Parlament Munkácsy-termében. Félegyháza egészségügyéért felelős alpolgármestere elmondta: a miniszterelnöknél tartott tanácskozáson többek között az is elhangzott, hogy Molnár Lajos egészségügyi miniszter az előzetes egyeztetések ellenére több ponton nem tartotta be korábbi ígéreteit. így például a Bács megyének ajánlott és mindenki által elfogadott aktív ágyak vonatkozásában sem, mert az ígért 834-gyel szemben 712 ágyat hagyott meg javaslatában. A félegyházi kórházban pedig elfogadhatatlan mértékűre csökkentené a belgyógyászati és intenzív ágyak számát. Garai doktortól azt is megtudtuk, a minisztériumi előkészítő munka során a fenti ágyak helyett kárpóüásul tizenöt szemészeti ágyat ajánlottak fel a városnak, annak ellenére, hogy a kórházban ilyen fekvőbetegszakellátás soha nem volt. A honatya szerint, az is jogszabály ellenes, hogy a címzett állami támogatásból épült, 30 ágyasra tervezett rehabilitációs központ csupán 25 ágyat kapna. Ezen felül viszont a megAz aktív ágyak száma a félegyházi kórházban: JELENLEG! MINISZTERI ÁGYSZÁM: IGÉNYELT: AJANLAT Belgyógyászat: 77 60 20 Sebészetszülészet 64 32 35 Gyerek oszt: 25 15 15 Intend«: 6 6 2 ÖSSZESEN: 172 113 72 FORRÁS: VÁROSHÁZA ajánlott 133 krónikus ágy elhelyezése gyakorlatilag lehetetlen és csak plusz ráfordítással kivitelezhető. Az országgyűlési képviselő azt is kifogásolja, hogy a miniszteri ágyszámajánlat számos intézmény vonatkozásában ellentétes a kórházak struktúráját meghatározó minisztériumi minimum feltétel- rendszerrel. Garai István hangsúlyozta: az elmúlt hetekben történtek alapján komoly kételyei vannak a miniszter és a vele együtt dolgozó gárda szakmai alkalmasságát illetően. Ugyanakkor reméli, az újabb tárgyalások során javíthatnak a félegyházi kórház ágyszámain. Azt is hozzátette: amennyiben sikertelenül zárulnak az egyeztetések, megteszi az Uyenkor illő és elvárt politikai lépéseket. MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Féltik a városi kórházat? réczicza józsefné: - Nagyon szomorú vagyok, hogy ide jutott az egészségügy. Sokat vagyok a kórházban. Úgy látom, hogy így is komoly gondban vannak. Inkább fejleszteni kellene az intézményt, nem pedig lerombolni. HARACSi László: - El vagyok keseredve, hogy ilyen intézkedéseket hoznak és hajtanak végre. Tüdőm, hogy a megszorítások évébe léptünk. De miért az egészségügynél, illetve az oktatásnál kell ezt megcsinálni?! Irodalmi est Alföldi költők verseit adják elő holnap este 6 órakor a kiskunfélegyházi városi könyvtárban. A műsorban közreműködik Sövény Tibor előadóművész és Sövény Olivér gitáron játszik. Köszöntőt mond Endre Sándor alpolgármester. (H. R.) összefogás A Sirülő, a Kécske és a Padkaporos Táncegyüttes, valamint a TKIKI Művészeti Iskola közösen mutatja be Arany János Ágnes asszony című balladája alapján készült táncjátékot vasárnap, este 6 órakor a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban. A darab rendező-koreográfusa Kátai Tibor. Művészeti vezetője pedig Kasza Ákos és Gulyás László. (V. P.) Médiatanfolyam A helyi sajtó közreműködésével diákújságíró tanfolyamot szervezett fiataloknak a helyi Katolikus Ifjúsági Iroda és a Kiskunfélegyháza Ifjúságáért Egyesület. A képzés tavaly szeptemberben kezdődött és január közepéig tartott. Kapus Krisztián szervező elmondta: a diákok elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt, megismerkedtek a média világával. (H. R.) Tehetségkutató Zenés irodalmi estet tartanak január 22-én, 18 órakor a művelődési központban. A Kopogó fa, kocogó kövek című tehetségkutató műsort idén harmadik alkalommal rendezik meg. Az est házigazdája: Vas László. (V. P.) Falubusz Ez évtől ingyen utazhatnak a móricgáti óvodások a falubusszal. Erről legutóbbi ülésén döntött a képviselő-testület. A kicsik ugyanis a helyi óvoda bezárása óta kénytelenek a szomszédos Jászszentlászlóra ingáznak. (V. P.) ANYAKÖNYV születtek: Bárkányi Tamara (Judák Andrea Erzsébet), Erki Virág (Berze Gizella Tímea), Zugi Boglárka (Bárány Krisztina). MEGHALTAK: Besze László, Pap János, Rózsa Pál Sándorné Süveges Erzsébet, Ignácz Zoltánná Hegedűs Erzsébet, Dongó Istvánná Juhász Mária - Kiskunfélegyháza, Csuka János - Móricgát. ÁLLASAJÁNLAT- TECHNOLÓGUS hőre lágyuló műanyagleldolgozás területére- TECHNOLÓGUS hőre keményedő műanyagfeldoigozás területére feladat: új termék-, szerszámok- és alapanyagok technologizálása véleményezése és bevezetése a szériatermelésbe hőre lágyuló és hőre keményedő üzem területén, szériatermelésben a termelés optimalizálása műszaki - mérnöki megoldások kidolgozásával, bevezetésével. elvárás: felsőfokú műszaki végzettség, műanyagfeldolgozó szakirányban, német, vagy angol nyelvismeret (kommunikációs szinten), rugalmas munkavégzésre való hajlandóság, gyors-, önálló-, precíz és kreatív munkavégzésre való képesség.- FEJLESZTŐ - KONSTRUKTŐR munkakörbe feladat: termékfejlesztés amit kínálunk: korszerű számítástechnikai környezet, önálló munkakör elvárás: felsőfokú (gépész mérnöki) végzettség, jártasság a CAD technika alkalmazásában (Pro Engineer 3 D AutoCAD 2D program használata) rugalmas munkavégzésre való hajlandóság, gyors-, önálló-, precíz és kreatív munkavégzésre való képesség.- MŰSZAKI ELŐKÉSZÍTŐ - TECHNOLÓGUS munkakörbe feladat: gyártástervezés, kalkulációs munkában való részvétei, új termékek technológiáinak elkészítése, sorozatgyártás feltételeinek előkészítése, számítógépes technológiák és termelésirányítási rendszer műszaki törzsadatállományának karbantartása elvárás: villamos mérnöki- (üzemmérnöki) végzettség, felhasználói szintű jártasság a számítógép kezelésében, rugalmas munkavégzésre való hajlandóság, gyors-, önálló-, precíz és kreatív munkavégzésre való képesség. A fenti meghirdetett munkakörökben a bérezés megegyezés alapján történik. Írásos pályázatokat az alábbi címre kérjük: IBV Hungária Kft., 6100 Kiskunfélegyháza, Csanyi út 2. Bővebbet rólunk: www.ibv.hu 846444 A kiskunfélegyházi Gázpalack Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Szakiskola házhoz szállítás pályaválasztási ajánlata a 2007/2008-as tanévre Csei*©£e Telefon: OM azonosító: 028000 * 40/200-131 Szakközépiskolai képzések ßA 30/303-4716 • 01 Mezőgazdasági szakközépiskola (érettségi után agrártechnikus képzés] |ILJ 20/562-8497 • 02 Élelmiszeripari szakközépiskola (érettségi után élelmiszeripari TERMOFARM PARTNER technikusképzés) Szakiskolai képzések Hirdetését] • 03 Mezőgazdasági szakiskola • 04 Élelmiszeripari szakiskola feladhatja A10. osztály elvégzése után választható szakképesítések: szerkesztőségünkben- lótartó és -tenyésztő, állattenyésztő, kertész, húsipari termékgyártó, pék-cukrász hl %/-7á A jelentkezőket, érdeklődőket az alábbi címen és telefonszámon várjuk: személyesen, vagy a 6100 Kiskunfélegyháza, Oskola u. 1-3. Telefon* 76/461-022 76/463-274-es 847735 v telefonszámon. Mä5Q2