Petőfi Népe, 2007. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-16 / 13. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2007. JANUÁR 16., KEDD MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Három osztályvezető már távozott a városházáról, és újabb felmentések is várhatók. A jegyző asszony január 31-ével távozna a hivatalból. Népvándorlás a városházán Kecskemét Kik szállnak versenybe az osztályok vezetéséért? Baja NAIV Holnap fél 4-kor nyílik meg Umenhoffer Pál naiv festő tárlata az Újvárosi ÁMK iskolaga­lériájában. A tárlatot Asperján Istvánná, a kalocsai közművelő­dési intézmény igazgatója mél­tatja. A kiállítás március 2-áig te­kinthető meg. (G. Zs.) Dusnok TRÜKKÖS A település egyik lakóházába jutottak be tolvajok úgy, hogy villanyszere­lőnek adták ki magukat. A vil­lanyóra cseréjére hivatkoztak, majd az ott élő figyelmetlensé­gét kihasználva 200 ezer forin­tot loptak el. (P. H.) Kalocsa HORGÁSZOK A helyi horgászegyesület évi rendes köz­gyűlésére vasárnap reggel fél Sí­kor kerül sor, a Szent István Gimnázium dísztermében. Ha az alacsony részvétel miatt a köz­gyűlés nem határozatképes, ak­kor a megismételt közgyűlést ugyanezen a napon 9 órakor kezdik el. (P. H.) Kecskemét állatvédelem az állatok védőszentjének, Remete Szent Antalnak ünnepére prog­ramsorozatot szervezett a Porta Egyesület, ami holnap 8.30-kor a Barátok templomában misé­vel, majd a romkertben élő álla­tok megáldásával kezdődik, 10.30-kor a Vadaskertben foly­tatódik. (Az örökbe fogadható ál­latok listája és a részletes prog­ram a www.baon.hu-n.) (G. Z.) Tiszaalpár fásítás az utcák, terek fásítására küldött kérel­met a helyi önkormányzat az FVM Erdészeti Főosztályához. A napokban érkezett meg a válasz, miszerint százötvenezer forint támogatásban részesül­nek. Az összeget a tavasz folyamán használhatják fel, és tovább gazdagíthatják különbö­ző fajtájú fákkal települé­süket. (Sz. T.) NYERTESEK A Petőfi Népe Heti rejtvényén könyvcsomagot nyertek: 49. hét Gál Irén, Bocsa; Szipli Tamás, Kecs­kemét. 50. hét dr. Martus Mónika, Kiskunfélegyháza; Gyallainé Újvári Erzsébet, Szabadszállás. 51. hét Somodi Zsuzsanna, Kunszentmik- lós; Papp Sándorné, Pálmonostora. 52. hét Kiss István, Solt; Dienes Imréné, Ágasegyháza. 2007., 1. hét Ádám Lajos, Kiskunhalas; Ban­gó Kálmánná, Helvécia. Találgatják az utcán és a hivatalban: ki megy, és ki marad a kecskeméti vá­rosházán? Egy biztos: fő­ként az átszervezések mi­att már megindult a nép- vándorlás. Takács Valentina Ismeretes, hogy Peredi Kata­lin, Kecskemét jegyzője január 31-ével, közös megegyezéssel távozna a hivatalból. Ugyanak­kor már elment három osz­tályvezető is. Bozóky Istvánná városüzemeltetési osztályve­zető lemondott, Hajagos Zol­tánt, a mérnöki osztály vezető­jét és Bak Sándort, a lakásgaz­dálkodási osztály vezetőjét pe­dig felmentették. Várhatóan január 25-ével vonják vissza Molnár Sándorné közterület­felügyeleti osztályvezető meg­bízását. Az ő beosztásuk az át­szervezések miatt szűnt, illet­ve szűnik meg, hiszen a jövő­ben a városházán öt nagy iro­da lesz, melyekhez a különbö­ző osztályok tartoznak majd. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy egyes osztályok meg­szűnnek, átalakulnak, illetve összevonják őket. Természete­sen olyan osztályok is vannak, melyeknek legfeljebb az elne­vezése módosul. Ezeknél az osztályvezetők maradnak a helyükön - leg­alábbis egyelőre. A hivatal most meg­pályáztatja az új osztályok - tehát a városfejlesztési és közbeszer­zési, a városüzemeltetési és közterület-felügyeleti, az épí­téshatósági, a képviselő-testü­leti, az intézményfelügyeleti, valamint a művelődésszerve­zési - vezetését. jelenleg a városüzemelteté­si osztályt megbízottként ve­zeti Koltai Gyuláné. Ő lapunk­nak elmondta, hogy nincs szándékában megpályázni az új, összevont osztály vezeté­sét. Molnár Sándorné azon­ban pályázni szándékozik er­re a beosztásra - tudtuk meg tőle. Kiss Ferencné, a jelenle­gi oktatási és kulturális osz­tály vezetője szintén verseny­be száll, mégpedig az intéz­ményfelügyeleti osztályért, ahová mostani szakterülete tartozik majd. A törvény sze­rint egyébként az ő jelenlegi vezetői megbízását is vis­sza kell vonni, hi­szen ez az osztály is megszűnik. A változások egyik érdekes eleme Bak Sándor esete lehet. Ő lapunknak elmondta, hogy az osztályvezetés helyett egy ügy­intézői beosztást ajánlottak fel neki, amit nem fogadott el. Ezért - ahogy a törvényben is meghatározott - felmentéssel távozott, és megkapta végkielé­gítését. Ez azonban még nem je­lenti azt, hogy valamelyik osz­tály vezetését nem pályázza meg. Mint mondja: ez ugyan­olyan súllyal szerepel az elkép­zelései között, mint néhány má­sik alternatíva. Miután az új osztályok és az osztályok vezetése kialakult, akkor döntenek majd arról, hogy kik legyen az irodák veze­tői. Ami bizonyos: az irodaveze­tők az adott irodához tartozó osztályok vezetői közül kerül­nek majd ki. Az aljegyző cáfolja távozási szándékát TÖBBEN ÚGY TUDJÁK: ÓZ aljegy­ző is menni készül a kecske­méti városházáról. Nyírádi Judit azonban ezt cáfolta. Mint mondja: egyelőre nem tervezi, hogy megválna az al- jegyzőségtől. Itt az új (de)generáció? AZ ESZEM MEGÁLL és ácso- rog. Azt gondoltam, felké­szültem ifjúságlélektanból. Azt hittem, tudom, mitől kell féltenem a velem élő kiskorúakat. Rengeteget ta­nultam és írtam a preven­cióról. Persze, itthon is osztottam az észt rende­sen. Most döbbentem rá: elrohant mellettem a találékony ifjúság. A srá­cok most propán-butánt szívnak. NO, NEM AZ ENYÉMEK! De így is elképedtem. Amikor a sejtés bizonyossággá lett, azaz lebuktatták az ifjak egy csoportját a rendőrök, én is kérdezősködni kezd­tem itthon. Természetesen felvilágosításban részesül­tem. Olyan gyorstalpalófaj­tában. Tudtak róla. Mesél­tek is. A meglévő bizalmi légkörben egyenes kérdés­re egyenes választ kaptam. Csorbította az örömömet, hogy létezik egyáltalán a probléma. A pszichológus szerint egy gyerek élénkítő-, kábító- és pótszerekhez menekülése a szülők hibája. Igaza van! Mi tehetünk róla. Nekünk kell tennünk ellene! Meg azért talán nekik, a gyere­keknek is. Az nyilvánvaló, hogy jön az új generáció. Azt viszont nem hiszem el, hogy nekik szükségük vol­na a „de” előtagra. • Alföldi Albert, a kalocsai térség országgyűlési képvise­lője minden szombaton 9 és 11 óra között tart fogadóórát Kalocsán, az MSZP irodájá­ban, a Szent István király út 3. szám alatt. • Dr. Semjén Zsolt, a kalo­csai térség országgyűlési kép­viselője következő kalocsai fo­gadóóráját január 24-én tartja. Időpont-egyeztetés miatt az érdeklődők a 20/429-97-86-os telefonszámot hívhatják. ■ Volt, aki lemon­dott; volt, akit felmentettek. Zuschlag János lett a párt megyei ügyvezető elnöke tisztújítás Márfai Pétert az MSZP Bács-Kiskun megyei el­nökévé, Zuschlag Jánost ügyve­zető elnökké választotta a párt megyei küldöttértekezlete. A zárt listán egyedüliként jelölt Zuschlagot a küldöttek 75 szá­zaléka támogatta. A politikus 2004-ben kényszerült lemonda­ni parlamenti mandátumáról, miután a Terror Háza előtt - a nyilasterror áldozatainak em­léknapján - ízléstelenül vicce­lődött az áldozatok emlékével. A módosított szervezeti és mű­ködési szabályzat értelmében az ügyvezető elnök mellett há­rom alelnököt is választottak: Alter Róbert, Horváth Roland és Vári Gyula kapott bizalmat. ■ Akció a Síil-Coop ússics üzleteken 2007. január 17-23-ig Egész csirke 419,-Ft/kg Tyúk melirilé 599,-Ft/kg Karajcsont 69,-Ft/kg Sertésmáj 239,-Ft/kg Csülökhús 649,-Ft/kg Hentes lecsókolbász 499,-Ft/kg Polytasakos Puszta friss, 1 I, 2.8% 99,-Ft/db Trappista sajt (Lengyel) 949,-Ft/kg Fitt tejföl, 175 gr, 20% -os 69,-Ft/db Hosszú zsemle 12,-Ft/db Reál étolaj, 1 l-es 209,-Ft/db Pepsi Cola, 2,5 I, PÉT 259,-Ft/db Radegast sör dobozos, 0,5 I 99,-Ft/db Bíboros vörösbor, 0,75 I 159,-Ft/db+ü BB Spumante muskotályos pezsgő, 0,75 I 559,-Ft/db Extra kézbalzsam 189,-Ft/db Veluette eü.papír, 8 tek. 389,-Ft/db Domestos, 2x750 ml +wc gél 759,-Ft/db Találkozzunk mindennap! UTOLSO ESELY! Még most, a regisztrációs adó emelkedése előtt vegye meg új Suzukijét! 0,-Ft ÖNERŐ + ajándék felnire szemelt téligumT akár KEZES és JÖVEDELEMIGAZOLÁS nélkül (2007 01 31-ig. hitelre történő vásárlás vagy a keblet etejeig eivenyes') i $ SUZUKI Jansik Autóház Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/498-554, 76/498-555 Cegléd, Külső-Jászberényi út, Tel.: 53/314-005, 53/316-495 www.jansik.hu, e-mail: mfabian@jansik.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom