Petőfi Népe, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-19 / 296. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. DECEMBER 19., KEDD SPORT Sportbarátaikra emlékeztek labdarúgás Egykori sztárok is eljöttek a keceli jótékonysági futballgálára Lipcsei Péter (balra), a Ferencváros csapatkapitánya bebizonyította, hogy teremben is ügyesen bánik a labdával. Csak az hal meg, akit elfelejte­nek - tartja a mondás... A tragikus körülmények kö­zött elhunyt két egykori váloga­tott labdarúgó: Simon Tibor és Zavadszky Gábor már négy és fél, illetve egy éve örök álmát alussza, de szerencsére a fut­balltársadalom nem feledke­zett meg róluk. A két kitűnő já­tékos emlékét országszerte őr­zik a barátok. így volt ez a hét végén Kecelen is, ahol egykori Fordulatokban és botrányban is bővelkedett az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapja. A forduló botránya a New York Knicks-Denver Nuggets 100-123 mérkőzésen történt. Az incidensre az utolsó előtti percben került sor, amikor a New York-i Mardy Collins dur­ván lebirkózta gyűrűre törő el­lenfelét. Csakhamar óriási tö­helyi futballisták és sportszere­tő vállalkozók fogtak össze a jó ügy érdekében: jótékony célú fuballgálával emlékeztek meg róluk, a bevételből pedig segítik a Simon Focisulit és a Za­vadszky családot. A keceli sportcsarnok lelátó­ján egész nap több százan tap­soltak a tornagyőztes „Zavadsz­ky barátai” csapatnak, amely­ben Hajdú Attila, Telek András, Hrutka János, Szűcs Mihály, megverekedés alakult ki a két csapat játékosai között, néhá- nyan még a nézők közé is kies­tek, és a videofelvételek alapján Anthony ököllel arcon vágta Collinst. A bírók mind a tíz játé­kost kiállították. Anthony, az NBA-mesterlövészek üstájának denveri éllovasa már bocsána­tot kért a verekedésben való részvételéért. A hazaiak szerint a denveri edző szándékosan Halmai Gábor, Illés Béla - ő lett a gólkirály - is pályára lépett. Második helyen az ifj. Albert Flóriánnal és Lipcsei Péterrel felálló „mai NB Il-es” Ferencvá­ros végzett. A soltvadkerti Variens Kft. csapata úgy lett harmadik, hogy a Fradi elleni 2-2-es meccsen Dobszai Zoltán - az egykori NB I-es Stadler FC kapusa - úgyszólván kivédte a zöld-fehérek szemét. A negye­dik helyen a riporterválogatott provokálta őket azzal az udvari­atlan gesztussal, hogy a tete­mes előny és a biztos győzelem ellenére pályán hagyta minden sztárját, mivel „tönkre” akarta verni riválisát. A Washingtont erősítő Gil­bert Arenas 60 pontot szórt a Los Angeles Lakers otthonában lejátszott meccsen. A ráadás­ban megszakítás nélkül 14 pon­tot dobó kiválóság öt triplát végzett, melyben Hajdú B. Ist­ván gyakorlatban is bebizonyí­totta, hogy nemcsak beszél ked­venc sportágáról, hanem műve­li is azt. Bár a házigazda keceli öregfi­úk csak az utolsó helyen vé­geztek, Bleszák Csabáéknak - ő egyébként a nyolcvanas évek­ben együtt játszott az országos ifjúsági bajnokságot nyert FTC- ben ifj. Alberttal - nincs okuk a szégyenkezésre. A keceljek süllyesztett el a hazai gyűrű­ben, 27-ből 21 büntetőt értéke­sített, sőt 8-8 lepattanó és gól­passz is a neve mellé került. Az előző klubrekordot Malone tar­totta 1968 februárja óta 56 ponttal, amit - még a jogelőd Baltimore Bullets színeiben - ugyancsak a Lakersnek dobott, szintén hosszabbításos mécs­esén. A vesztes kaliforniaiak dobógépe, Bryant ezúttal „csak” nemcsak a pályán álltak helyt, hanem a vendéglátásban is, hi­szen saját kezűleg dolgozták fel azt a kétmázsás röfit, amelyből finom disznótoros készült va­csorára. A kitűnően megrendezett futballgála végén a szervezők bejelentették, hogy 2007 de­cemberében hasonló gálára ismét Kecelre várják a csapa­tokat. Az invitálást minden résztvevő elfogadta. ■ F. T. 45 pontig jutott. Torontóban egy nagy esés után nyakmere­vítőben vitték le a pályáról Cal- deront, a Raptors világbajnokát. Érdekesebb eredmények: To­ronto Raptors-G. S. Warriors 120-115, Indiana Pacers-Utah Jazz 94-104, Los Ang. Clippers- Houston Rockets 103-108, Los Angeles L-Washington W. 141- 147, Atlanta Hawks-Chicago 104-106. ■ HÍREK Birkózás Nemzetközi profigála, Bp. Az Univer KTE versenyzőinek eredményei (3x3 perces mérkő­zések), 60 kg: Bánkuti Zsolt- Zelei Gábor 18:3,20:2,21:2. 74 kg: Lakatos Z.-Zelei István 20:1, 20:2,19:4. 80 kg: Horváth And- rás-Jelen (bolgár) 10:2,10:2, . 9:2. Horváth elnyerte a legjob­ban küzdő birkózónak járó díjat. Női mérkőzés, 60 kg: Sastin M.- Szabó Emese (Kkfháza) 14:9, 16:10,14:10. Sakk NB l/B-s csapatbajnokság: Kiskunhalasi Köszolg SC-Bp. Hüsi SC 8:4. Kihasználta a hazai pálya előnyét a halasi gárda, és az őszi szezonzárón aratott győ­zelmével a harmadik helyen zár­ta a szezont. Az állás, élmezőny: 1. Dunaharaszti 30.5 pont, 2. Kazincbarcika 29.5,3. Köszolg 29.5, 4. Maróczy SE 26.5, 5. Miskolc 25.5, 6. Füzesabony 25.5 ponttal. Vízilabda Adventi Kupa férfitor­na, Székesfehérvár. Eredmé­nyek: OLEO HVSE Kecskemét- Neptun (OB l-es) 14-9; a 3. he­lyért: Kecskemét-Tatabánya 25- 10. Végeredmény: 1. Neptun, 2. Székesfehérvár, 3. Kecskemét, 4. Tatabánya. Labdarúgás Sorozatban ötöd­ször zárja Brazília válogatottja az 1. helyen az évet a FIFA világ- ranglistáján. Magyarország - öt pozíciót javítva - a 62. Totó Az 50. heti totó nyeremé­nyei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 49 db, nyere­ményük egyenként 390.031 fo­rint. A 13 találatos szelvényekre 69.815, a 12 találatosokra 2533, a 11 találatosokra 294, a 10 találatosokra pedig 104 fo­rintot fizetnek. EmMm Mi US SÍ ímtoí: ED 1. Felsószentiván 14 12 0 2 72-11 36 2.Gara 14 10 2 2 40-24 32 3. Mélykút 14 10 1 3 62-21 31 4. Dunafalva 14 10 0 4 47-26 30 5. Kisszállás 14 9 1 4 41-19 28 6. Dávod 14 5 2 7 29-23 17 7. Jánoshalma 14 5 1 8 25-38 16 8. Borota 14 3 2 9 24-39 11 9. Bátmonostor 14 1 1 12 13-63 4 10. Rém*** 14 0 0 14 5-93-6 * * *6 büntetőpont levonva MMl U ISI 1. Csengőd 11 9 2 0 60-9 29 2. VadkertFC 11 8 3 0 30-3 27 3. Vasutas SK 11 8 1 2 49-13 25 4. Harkakötöny 11 7 1 3 44-17 22 5. Fülöpjakab 11 7 1 3 28-21 22 6. Spartacus 11 5 1 5 34-26 16 7. Kaskantyú 11 3 2 6 28-34 11 8. Szánk 11 3 2 6 21-31 11 9. Tázlár 11 3 2 6 23-37 11 10. Kecel Senior 11 3 0 8 22-39 9 11. Jászszentlászlóll 2 1 8 12-40 7 12. Köt8ny SC 11 0 0 11 5-86 0 Tíz játékost állítottak ki a bírák verekedés miatt kosárlabda NBA Fordulatokban és botrányokban bővelkedett az észak-amerikai profiliga-forduló Nahát, micsoda nő ez a férfi! Esetleg fordítva? atlétika Egy, a nem meghatáro­zására irányuló vizsgálat során megkérdőjeleződött az indiai Santhi Soundarajan női mivol­ta, ezért vissza kell adnia a do­hai Ázsiai Játékokon 800 m-es síkfutásban szerzett ezüstjét.- Santhit december 9-én ve­tették alá a tesztnek, s az ered­ményből kitűnik, hogy megbu­kott - közölte az Indiai Olimpi­ai Bizottság elnöke. Sajtóértesülések szerint az Ázsiai Olimpiai Bizottság az egyik csapat bejelentése alap­ján kötelezte vizsgálatra az atlé­tát. Az ilyen kontrollokon meg­bukott versenyzők két év után kérhetnek újból nemi hovatar­tozást meghatározó tesztet. A 25 éves Soundarajan tavaly még átment az ellenőrzésen. ■ Elismerés a legjobbaknak díjátadás Jutalmazták a sportvezetőket és az edzőket Újabb magyar érmek a főiskolai világbajnokságról Év vége van. A hagyományok szerint ilyenkor szokás díjazni a sportban kiemelkedő teljesít­ményt elért edzőket, sportoló­kat, sportvezetőket. így tettek a Bács-Kiskun Me­gyei Sportszövetségek Tanácsá­nál is, ahol dr. Bodóczky László, a szervezet elnöke, és dr. Bangó László a megyei közgyűlés alel- nöke elismeréseket adott át a szakszövetségekben dolgozó sportvezetőknek. A kecskeméti önkormányzat­nál is díjakat osztottak. A sport- bizottság döntése alapján azok a testnevelő tanárok részesül­tek elismerésben, akik a 2005/2006-os tanévben orszá­gos versenyen 1-6. helyezést értek el csapataikkal, illetve azok a felkészítők, akiknek do­Karagics Mátyásnak, a Katona J. Gimnázium testnevelője számára nem ez volt az első alkalom, hogy megjutalmazták a kecskeméti városházán. bogos versenyzőjük volt az em­lített időszakban. Nem feledkez­tek meg azokról sem, akik Kecs­kemét diáksportjában kimagasló teljesítményt nyújtottak, ők is ju­talmat vehettek át ■ cselgáncs Folytatódtak a ma­gyar sikerek az egyetemi és fő­iskolai világbajnokságon, a dél­koreai Szuvonban. Bor Barna (+100 kg) vasár­napi arany- és Hadfi Dániel (100 kg) bronzérme után teg­nap Braun Ákos (73 kg) világ- bajnoki címet szerzett, míg Baczkó Bernadett (57 kg) a vb­dobogó második fokára állha­tott fel. Braun, a paksi Atomerőmű SE kitűnősége, akit tavaly vüág- és Európa-bajnoki címe után az év hazai sportolójának - és az év európai dzsúdósának - vá­lasztottak, egy Fülöp-szigeteki ellenfél után a vb-harmadik lengyel Wilkomirskin keresztül jutott az elődöntőbe, ahol ip- ponnal verte a francia Saidot. A fináléban - harmadszor is hosszabbításos meccsre kény­szerülve - bírói döntéssel győz­te le a japán Narita Jaszutakát. „Ákos nyári államvizsgája után csodálatos második félévet produkált. Ezzel a lendülettel mehetünk tovább a jövő eszten­dei olimpiai kvalifikációba” - mondta Hangyási László, a pak­siak mestere. A februári Hungária Kupát megnyerő Baczkó Bernadett há­rom siker után a döntőben vazarival maradt alul egy kína­ival szemben. A 81 kg-ban in­dult ifj. Nagysolymosi Sándort (KJC) egy győzelem után a ké­sőbbi aranyérmes, német Öle Bischof állította meg. Végül a vigaszágon egy meccset nyerve a hetedik lett. ■ » A keceli labdarúgó teremtornát a Zavadszky barátai elnevezésű csapat nyerte (képünkön). Illés Béla (Jobbról a második) a torna gólkirálya címet is megszerezte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom