Petőfi Népe, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-21 / 298. szám
14 INTERJÚ PETŐFI NEPE - 2006. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK Vásott gyerekből lett sikeres cégvezető szabó József A terepmotorozás hasonlatos az üzleti élethez: gyors manőverek, nagy kockázatok Újraértelmezhetjük a biztonság fogalmát, ha Szabó Józseffel beszélgetünk. A Fornetti Kft. ügyvezető igazgatója, aki egyben a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke, markáns különbséget tesz a személyes, az üzleti és a közbiztonság között. Gál Zita- Életpályáján látszik, hogy szeret sikeres csapatok tagja lenni, sőt ha lehet, vezetni őket. Mindig így volt ez?- Nem egészen. Gyerekkorom eseménydúsan telt. Rossz gyerek voltam. Emlékszem, amikor elkezdtem óvodába járni, az első napokban hamarabb hazaértem, mint anyukám. Az óvó nénik elkezdték zárni az ovi kapuját, miután megérkez tem. Nekem azonban ez sem jelentett akadályt. Megállapították, hogy kötöttségek terén gyengén szocializálódtam. Édesanyám egyszerűen csak úgy fogalmazott: kissé öntörvényű a gyerek.- Ezt a tulajdonságát később kinőtte?- Hát persze...- Iskolás éveiből mi a legkedvesebb emléke?- A gimnáziumi évek nagyon emlékezetesek. A kecskeméti Katona József Gimnáziumba jártam. Az osztályom azon ritka összetételűek közé tartozott, ahol több volt a fiú, mint a lány. Ez meg is látszott a hétköznapjainkon és a magatartásjegyeinken. Szürke- állomány is volt azonban mögötte, hiszen a csapat tagjai ma kutatóként, mérnökként, jogászként, orvosként, filozófusként dolgoznak itthon és a világ több pontján.- Első tehát a tanulás?- A tanulás és a munka. Amikor feladat állt előttem, mindig is komoly és kiszámítható voltam. Érettségi után egyébként újságírói pályára készültem, de akkor még nem volt olyan komdr. SZABÓ JÓZSEF 1966-ban született Kiskunfélegyházán. Általános iskolába Kunszálláson, középiskolába Kecskeméten járt. Jogi egyetemet Szegeden végzett, majd felsőfokú rendőri végzettséget szerzett. Dolgozott a félegyházi rendőr- kapitányságon, majd ügyvédi irodát nyitott. 2002 óta vezeti a Fornetti Kft.-t. Félegyházán él feleségével és két lányával. Szabó József szigorú és sikeres cégvezető. Határozottságából csak két lányának sikerül néha kibillentenie. munikáció szakos dömping, mint most. Magyarán: nem indult ilyen képzés. így lettem jogász. Pályámat egyébként a BM- nél kezdtem, majd ügyvédként praktizáltam Kiskunfélegyházán. Ilyen minőségemben kerültem kapcsolatba az éppen megalakult Fornetti Kft.- velis. ■ Emlékszem, amikor elkezdtem óvodába járni, az első napokban hamarabb hazaértem, mint anyukám.- Hogyan lett végül a fornettis csapat kapitánya?- A cég alapító tulajdonosa, Palásti József nyilván elégedett volt a munkámmal. 2002. március l-jétől kért fel a cég vezetésére. Döntésében nyilván nem jelentett hátrányt, hogy jogász vagyok. Jómagam a kissé talán konzervatív vezetői felfogást képviselem. Vallom, hogy a következetes, esetenként szigorú hozzáállás képes a munkatársakból a maximumot kihozni. A csapatmunka, a folyamatos együttgondolkodás elengedhetetlen feltétele a sikernek, azonban a partta3. legnagyobb franchise-rend- szere lett. Csak Magyarországon közvetlenül 800, közvetve mintegy 5000 családnak biztosít megélhetést. Eredményeink egyik legfontosabb összetevője, hogy minden esetben nagyon világosan fogalmazzuk meg céljainkat, és az elérésükhöz szükséges eszköz- rendszert néha már „idegőrlő” aprólékossággal tervezzük meg. és feltétel■ A csapatmunka, a folyamatos együttgondolkodás elengedhetetlen feltétele a sikernek, azonban a parttalan, időrabló, áldemokratikus vitákat nehezen viselem. lan, időrabló, áldemokratikus vitákat nehezen viselem. Ezeket értelmetlennek tartom. A Fornettiben hatékony és - reményeim szerint - jól szervezett, hierarchikus, sokak véleménye szerint katonás rendben végezzük a munkát. Meggyőződésem, hogy egy élelmiszergyártó cégben ezt másként nem is szabad, hiszen csak így garantálható az élelmiszer-biztonság. Azt gondolom, ennek a munkastílusnak helyességét a történelem is igazolta. Európa vezető szaklapja, a Franchise Europe minősítése szerint ebben az évben a Fornetti Európa- A Fornetti Kft. vezetése hétköznapi életének nagy részét leköti. Marad másra ideje?- Igen, szakítok rá. Néhány éve kértek fel a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány vezetésére, amit azzal a kitétellel vállaltam el, hogy tényleges, l hatékony munkát végezzünk. L Két hónappal ezelőtt a közala- L pítvány önálló műsort ka- A pott a Gong rádióban. Minden csütörtökön 17 és 18 óra között a közbiztonság és a bűnüldözés szempontjából érdekes emberekkel beszélgetünk.- Mit végzett eddig az alapítvány?- Első körben megszerveztük és kiviteleztük Kecskemét belvárosában a digitális térfelügyeleti kamerarendszert!. A kamerák képei az alapítvány, jóvoltából jutnak el a rendőrségi ügyeletre, ahol figyelik és elemzik azokat. A rendszer bővítésére igény van. Ehhez nemcsak az anyagi, hanem a személyi feltételeket is biztosítani kell. Természetesen tele vagyunk tervekkel. Szeretnénk beindítani egy programot, mely az öngondoskodó, öntudatos állampolgár magatartásmintáira épül, és szeretnénk komoly lépéseket tenni abba az irányba, hogy az állampolgárok ne csupán a rendőrségtől várják el életük, testi épségük és anyagi javaik védelmét, hanem önmaguk is tegyenek ennek érdekében. Hangsúlyozom, hogy ez csak másodsorban anyagi, elsősorban felfogásbeli kérdés. A , Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítványon kívül részt veszek volt iskolám, a Katona József Gimnázium alapítványának munkájában, a Fornetti a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvánnyal pedig a rendkívül rossz anyagi körülmények között dolgozó gyermekegészségügyi intézményeket támogatjuk gyógyászati eszközökkel. Ebben az évben például mintegy 15 millió forint értékben. Dolgozom még a Bács-Kis- kun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ellenőrző bizottságának tagjaként és még néhány helyen.- Hogyan kapcsolódik ki?- Nagy szenvedélyem a terepmotorozás, az enduro. Van egy baráti társaságunk, velük rendszeresen szervezünk túrákat külföldön, kizárólag nehéz terepeken. A szabály: csak akkor mehetsz aszfaltra, ha keresztezned kell. Valahol hasonlít ez az egész a munkámra. Az asztalnál és a motor nyergében is gyors a tempó, folyamatosan döntéseket kell hozni, és egy kis hibának is aránytalanul nagy a következménye. Mindezek mellett igyekszem az Univer kosárlabdacsapatának a mérkőzésein jelen lenni. Egyrészt mint a csapat kiemelt szponzorcégének vezetője, másrészt lelkes szurkolóként is. Közelkép csillagjegy: mérleg KEDVENC ITAL: villányi vörösborok KEDVENC ÉTEL: CSÜlkÖS bab- gufyás kedvenc FILM: Mátrix első rész kedvenc SZÍNÉSZ: Szabó Győző hobbi-, enduro terepmotorozás €ÁÁ ÁÁ A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. A Phoenix Mecano/Rose Krieger kecskeméti leányvállalatához az alábbi munkakörbe A Phoenix Mecano/Rose Krieger kecskeméti leányvállalatához az alábbi munkakörbe munkatársat keres: munkatársat keres: Projektmérnök/elektronikai termékek Fejlesztő/Konstruktör Fő feladatok: Feladat:- új termékek fejlesztésében és azok gyártásindításában való részvétel- egyedi fémipari termékek tervezése-gyártásközi parametrizálás-és műszaki gyártásé löké szítése-gyártás során felmerülő problémák kiküszöbölése-valamint napi kommunikáció a német anyacéggel, ill. vevőkkel- kapcsolattartás a németországi fejlesztőkkel Elvárás: Elvárás:- gépészmérnöki végzettség :- egyetemi/főiskolai villamosmérnöki végzettség- autoCad/SolidWorks ismeret- német nyelv kommunikáció szintű ismerete- német nyelv kommunikáció szintű ismerete Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat és SAP ismeret előnyt jelent. SAP ismeret előnyt jelent. Pályakezdők jelentkezését is sok szeretettel várjuk. Pályakezdőkjelentkezését is szeretettel várjuk. Amit nyújtani tudunk: versenyképes jövedelem, szakmai továbbfejlődési lehetőség, kiváló Amit nyújtani tudunk: versenyképes jövedelem, szakmai továbbfejlődési lehetőség, kiváló munkakörülmények, adott esetben németországi betanulás. munkakörülmények, adott esetben németországi betanulás. Pályázatokat kérjük a Phoenix Mecano címére „Rose-Krieger Konstruktőr” megjelöléssel Pályázatokat kérjük a Phoenix Mecano címére „Rose-Krieger Konstruktőr” megjelöléssel december 31-ig beküldeni. g december 31-ig beküldeni. Érdeklődni lehet Kiss Zoltán, a 76/515-670 telefonszámon 13 óra után. » Érdeklődni lehet Baráth Mihály a 76/515-671 telefonszámon. |