Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-08 / 261. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2006. NOVEMBER 8., SZERDA A mesterséges kómáról Újabban számos olyan esetről számolnak be a híradások, amikor valakit mesterséges kómában tartanak. Ez történik többek között az izraeli miniszterelnökkel is. A módszerről két olvasónk is érdeklődött. Egyikük azt szeretné tudni, hogy igaz-e miszerint a mesterséges kóma komoly galibát okozhat a szervezetben. A másik olvasónk arra kíváncsi, hogy mivel idézik elő a mesterséges kómát. A mesterséges kóma lényege, hogy segítse, gyorsítsa a gyógyulást. Ezt úgy idézik elő, hogy nyugtátokkal úgyszólván elaltatják az agyat. Ez után az agyműködést állandóan ellenőrzik, és annak megfelelően adagolják a szükséges gyógyszereket. Az orvosok véleménye abban eltérő, hogy a mesterséges kóma valóban jó megoldás-e, vagy sokkal inkább ártalmas. Tény azonban, hogy a beteg hosszú ideig tartó mozdulatlansága miatt reális veszély lehet a tüdőgyulladás. Ez egyébként is gyakran előfordul azoknál, akiket egészségi állapotuk hosszabb ideig ágyhoz köt. A szakiroda- lom szerint a másik probléma, hogy a hagyományos neurológiai teszteket nem lehet alkalmazni a kómában lévőknél. így aztán nagyon nehéz megállapítani, hogy a betegek agysérülése mennyire súlyos. Mindezek ellenére a mesterséges kóma segít abban, hogy a beteg átvészelje az akut fázist, így jobb eredménnyel gyógyulhasson. Közben pedig az agy pihenhet, kevesebb oxigénre, vérre és glükózra van szüksége. HÍVHAT BENNÜNKET! * 06-76/518-256 Az elhanyagolt kecskeméti sírhantok gondozását a jóléti egyesület munkatársai szívesen elvállalnák. A temetésekre sem futja szükség Közköltségen is ötvenezer forint a gyászszertartás Évente 40-50 elhunytat temetnek el közköltségen Kecskeméten. Ezeknek a holttesteknek egyharma- da csecsemő. Halva születtek, vagy közvetlenül a születésük után haltak meg. A szüleiknek nincs pénzük a gyászszertartásra. Galambos Sándor- Az úgynevezett legalacsonyabb osztályú temetés jelenleg 49 ezer 680 forintba kerül Kecskeméten. így helyezik végső nyugalomba a magányos elhunytakat, valamint azokat, akiknek nincs tartásra kötelezhető hozzátartozójuk - tájékoztatta lapunkat Mészárosáé Juhász Sarolta, a polgármesteri hivatal szociálpolitikai csoportjának vezetője. - Általában a kórházak jelzik, hogy nem jelentkezik hozzátartozó az elhunytért. Évente mintegy ötven alkalommal kell intézkednünk közköltséges temetésről, Közülük minden harmadik a halva született, vagy születése után elhunyt csecsemő. Szüleiknek nincs pénzük a temetésre, de a babákat is megilleti a végtisztesség. A többségében rég elfeledett hantok a temető legtávolabbi sarkában, két külön parcellában találhatók. Az egyikben jelenleg ötven, a másikban huA csecsemőket is megilleti a végtisztesség. szonnégy sírhely van, melyekbe 2-4 koporsót helyeztek. Az egymás mellett sorakozó fejfák közül sok már szétmáliott, eltöredezett, a rajtuk lévő nevek olvashatatlanok. Halottak napja alkalmából ezeket a sírokat keresték fel a Kecskeméti Jóléti Egyesület munkatársai. Kalló Julianna szociális koordinátor és Kiss Zoltánné személyi segítő egy-egy kis koszorút helyezett a hantokra.- Pár évvel ezelőtt voltam egy ilyen temetésen. Megrázó volt - emlékszik vissza Kalló Julianna. - Megdöbbentett, hogy mennyire elhanyagoltak ezek a sírok. Ekkor határoztam el, hogy ápolni fogom az elfelejtettek emlékét. Egyesületünk szociális ágazatát idén alakítottuk meg és a sírok gondozását is felvállaltuk. Tárgyalni fogunk a temető vezetőjével, ha nagyobb mennyiségű homokot tud biztosítani, rend- betesszük ezeket a sírokat. Néha a rendőrök is keresik az elhunytak hozzátartozóit, rokonait HALÁLESET ALKALMÁVAL ű kórház telefonon, vagy az elhunyt utolsó bejelentett lakcímére küldött távirattal megpróbálja azonnal értesíteni a hozzáatar- tozókat. Ha ez nem jár sikerrel, a szociális asszisztensek az ápolási dokumentáció alapján keresik a rokonokat Felveszik a kapcsolatot a rendőrséggel és a hajléktalan szállóval is, hátha valaki ismeri az elhunytat A boncmesterek általában nyolc nap után adják át a boncolási jegyzőkönyvet a szociális asszisztenseknek, akik az ön- kormányzattal tartják a kap- ' csolatot. Közköltséges temetések esetén az elhunyt értékeit a hagyatéki osztály veszi át AMENNYIBEN JELENTKEZIK egy rokon, de nincs pénze a temetésre, erről nyilatkoznia kell. A nyilatkozathoz jövedelemigazolást kell mellékelni. Ez az eljárás menete az elhunyt csecsemők esetében is. ÍREK A-TÓL Z-IG Baja DAGANATOK Onkológiai napot tartanak jövő kedden a művelődési központban. Délután két órakor fát ültetnek az Árpád téren, majd előadások, bemutatók lesznek. Dr. Nagy András Péter, a kiskunhalasi kórház sebészetének vezető főorvosa a vastagbél betegségek szűréséről, míg dr. Juhász Gábor bajai sebészfőorvos a bőrtumorok sebészeti ellátásának nehézségeiről számol be. A továbbiakban hasi sérvkötőket, valamint stomaterápiás eszközöket mutatnak be a rendezvényen, amelyen reformételeket kóstolhatnak az érdeklődők. (K. T.) Dunafatva BETÖRÉS Ismeretlen tettes behatolt egy dunafalvi hétvégi házba. Motoros fűkaszát permetező gépet és televíziót lopott el, összesen 350 ezer forint értékben. (M. Gy.) Kunszentmiklos SZAVALOK November 17-ig bárki jelentkezhet az Erzsébet-napi vers- és prózamondó versenyre. A rendezvény- sorozat a művelődési ház könyvtárában lesz. Az alsó tagozatos gyerekek kezdik a szereplést november 20-án délután két órakor. Másnap a felsősök, szerdán pedig a felnőttek lépnek fel, szintén délután két órától. (M. J.) Lajosmizse kézművesség Szombaton 9 órára könyvtári kézműves foglalkozásra várják a gyerekeket. Közelegnek a téli ünnepek, amit a program is jelez. Ugyanis Dudás Klára és Király Zsuzsanna segítségével készülhetnek a foglalkozáson a csuhé angyalok. (P. S.) Soltvadkert vízórák a kiskőrösi rendőrök keresik azt az ismeretlen személyt, aki hétfőn reggelre virradóra betört a solt- vadkerti önkormányzat tulajdonában lévő Vízmű telephely raktárépületébe. Onnan vízórá- kát, csapokat és egyéb szerelvényeket lopott el, zsákmányának az értéke eléri az egymillió forintot. (M. Gy.) Tíszakécske hangverseny A Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény diákjai adnak hangversenyt holnap este öt órakor a művelődési központban. A fellépők többek között zongorán, trombitán, szintetizátoron, hegedűn játszanak, de lesz vonós együttes is. A diákok tánctudásukat is bemutatják majd modern és népitánc kategóriában. (Sz. T.) AKÁR 2.000 FT/GR 6000 KECSKEMÉT Petőfi u. 16., Tel.: 76/482-126 Rákóczi út 5., Tel.: 76/321-586 BAV BIZOMÁNYI KERESKEDÖHAZ ES ZÁLOGHITEL ZRT. Ékszerekre , QUAESTOR travel mert a világot látni kell Belföldi szilveszteri ajánlatainkból Pécs -- Batthyány Kastélyszálló*** 3ej FP, ünnepi vacsora 39 OOO.-Ft/fö Debrecen - Nagyerdő*** 4éj FP szilveszteri vacsora, wellness 73 OOO.-Ft/fö Hajdúszoboszló - Hotel Mátyás'*’ 4éj FP, galavacsora wellness 79 OOO.-Ft/fö Mezőkövesd - Hotel Ametyst*** 3éj FP, gálayacsora wellness 49 OOO.-Ft/fő Zalakaros - Karos SPA***’ 3éj FP, gálavucsöra wellness 107 OOO.-Ft/fö Várgesztes - Villapark 4 főre 3éj öneitótás.jlményfürdö 155 300.-Ft/ház Advent Bécsben 1 nap busszal, idegenvezetővel 6 OOO.-Ft'fó Szilveszterezzen Európában Londonban - 4nap/3éj 3’hotef reggelivé! városnézés 108 900.-Ft/fó 4 napos angol foci szilveszter Londonban repülővel 3éj 3*hotel reggelivel, belépő a Wast Ham United - Manchester City inértrözesre 149 900.-Ft/fö Szentpétervár - 5nap/4éj 4‘hotel reggelivel, repülővel 127 OOO.-Ft/fó Báli 9 éj reggelivel Wina Cottage*'* 267 OOO.-Ft/fö \?> Melia Bali VillasS Spa .....«- 324 OOO.-Ft/fo rtoÁ!.r\A i 10 8 900,-Ft/fö 149 900.-Ft/fö 127 OOO.-Ft/fó 267 OOO.-Ft/fó 324 OOO.-Ft/fó További ajánlatainkkal várjuk Önöket irodánkban: Hétfőtől - Péntekig: 8:30 -17:00 Új kapitány a kecskeméti rendőrségen megbízás Dr. Kassai László alezredest bízta meg mától a kecskeméti kapitányság vezetésével dr. Bene László országos rendőr-főkapitány. Vagyis igaznak bizonyult pénteki állításunk. Dr. Kubicsek András ezredes a felső korhatár elérése miatt nyugállományba vonult, ebből az alkalomból az országos főkapitány dicséretben és jutalomban részesítette.- Olyan légkör legyen a kapitányság területén, ahol mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy a rendőröket megkeresse a problémájával. A rendőröktől azt várom el, hogy legyen idejük ezt meghallgatni - mondta el az új kapitány. ■ N. N. M. Kamasz rabolta ki az asszonyt a Kurucz téren kecskémét A rendőrök tegnap elfogták a pénteken történt rablás gyanúsítottját. A Kurucz téren egy 66 éves helyi asszonyt támadott meg az akkor még ismeretlen elkövető. Kiszakította a táskát a nő kezéből és elszaladt zsákmányával a helyszínről. A rendőrök egy 15 éves helyi fiút gyanúsítanak a rablással és a gyereket őrizetbe is vették. A hölgy az eset kapcsán köny- nyű sérüléseket is szenvedett, a tizennégyezer forintos anyagai káron túl - tájékoztatta lapunkat Mihályné Bornemisza Eleonóra százados, a megyei főkapitányság sajtó- szóvivője. ■ P. H.