Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-04 / 258. szám
PETŐFI NEPE - 2006. NOVEMBER 4., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP • VELEMENY 3 mám ELTOLTAK Elloptak egy 30 ezer forint értékű kerékpárt az Újvárosi lakótelep egyik lépcsőházából. Az épületbe az ajtó szétszerelésével jutottak be, biztonsági zárját pedig elfűrészelték. (K. T.) Izsák BERUHÁZÁS Lassan végéhez közeledik a csapadékvíz-elvezetést szolgáló nagyberuházás első üteme. Mindez 267 millió forintba került. Ennek az összegnek hatvan százalékát címzett támogatásként nyerte el az önkormányzat, a többi pénzt saját erőből teremtették elő. Mondok József polgármester reméli, hogy a város másik részét érintő, ugyanilyen nagy munkához is sikerrel pályáznak. (P. S.) Kisklinfélegyháza KÖLTŐ Többnapos rendezvénysorozattal emlékeznek Falu Tamás költőre, íróra születésének 125. évfordulója alkalmából a városban. Az általános és középiskolás diákok száméra meghirdetett Falu Tamásszavalóverseny elődöntőjét hétfőn délután 3 órakor a városi gyermekkönyvtárban, illetve a Móra-gimnáziumban. November 9-én este 6 órakor A csend költője címmel dr. Luchmann Zsuzsanna tart előadást Falu Tamásról a városi könyvtárban. (Sz. A.) ADATRÖGZÍTÉS Novembertől biometrikus útleveleket is készíthet a városháza okmányirodája. Az ehhez szükséges adatrögzítő berendezést a napokban kapta meg a hivatal. (M. J.) Szánk takarékosság a község képviselő-testületének tagjai nem kapnak tiszteletdíjat. A legutóbbi önkormányzati ülésen született döntés szerint: a létrehozott szakbizottságok tagjainak és a tanácsnokoknak sem- jár pénz. A településen ezzel mintegy 3 millió forintot takarónak meg. (T. K.) Táborfalva ovibál Jótékonysági bált rendez az óvoda. Az intézményjavára megtartandó zenéstáncos programnak a Jókai Mór Művelődési Ház ad otthont, ahová ma este 7 órától várják a báli közönséget. (P. S.) VaSkÚt MEGLETT Tizennégy éves lánya eltűnését jelentette be egy vaskúti hölgy szerdán délben. A bűnügyeseknek nem kellett messzire menniük, ugyanis a távolsági buszmegállóban megtalálták a fiatalkorút, akit átadtak hozzátartozójának. (K. T.) Lelkileg edzik a rendőröket bács-kiskun / Budapest Az MTV ostroma óta nem volt megyei sérült Az elmúlt hetekben egyetlen Bács-Kiskun megyei rendőr sem sérült meg budapesti rendészeti feladatokban - nyilatkozta Vakulya Ottó ezredes, a megyei főkapitányság közbiztonsági igazgatója. Noszlopy Nagy Miklós Eddig öt alkalommal vezényelték fel rövidebb-hosszabb időre a fővárosba az úgynevezett csapatszolgálati századot Bács-Kis- kun megyéből. Szeptember közepén, az MTV székházának ostrománál még hét könnyebb sérültje volt a Bács-Kiskun megyei csapatszolgálati századnak. Azóta azonban jóval szerencsésebben zárta az egy-két napos budapesti vezényléseket a 94 fős alakulat: sérülés nélkül tértek vlsz- sza minden alkalommal megyénk rendőrei a fővárosból.- A négy szakaszból álló csapatszolgálati századot nem a néhány hete kezdődött budapesti események miatt alakítottuk. Még 1998-ban, egy ORFK döntést követően hozta létre műiden megyében a terülöd rendőr-főkapitányság. így volt ez Bács- Kiskun megyében is - adott tájékoztatást az elmúlt hetekben a hírek középpontjába került egységek múltjáról Vakulya Ottó. A Bács-Kiskun megyei csapatszolgálati századot az elmúlt években, egészen 2006 szeptemberéig többnyire csupán békés feladatokhoz vezényelték. Á megye hét városi kapitánysága közül Utcai harc a köztévénél összesen hatból kerültek rendőrök a századhoz. Kecskemétről, Kiskunfélegyházáról, Bajáról, Kalocsáról, Kiskőrösről, és Kiskunhalasról. Kunszentmiklós- ról azért nem, mert a kapitányság kis létszáma miatt nem tudnának egy-egy központi feladat miatt senkit sem nélkülözni.- A századot korábban, például, labdarúgó-mérkőzések biztosításánál, repülőnapokon, árvi zeknél, eltűnt gyermekek felkutatásáA kecskeméti kommandósok Is gyakran megfordulnak mostanság a fővárosban. Az elmúlt napokban például védett személyek biztonságára vigyáztak. nál és a madárinfluenza által sújtott területeknél alkalmaztuk - magyarázza Vakulya ezredes. Most azonban változott a feladat: Budapesten főként épület- és személybiztosításokhoz vezénylik az alakulatot. Arra a kérdésre, hogy pontosan hol és mikor volt üyen vezénylés, illetve ke- rültek-e fizikai összeütközésbe tüntetőkkel a Bács-Kiskun megyei rendőrök, nem adhatott választ a főkapitány-helyettes.- Attól a pillanattól kezdve, amikor Budapestre kerül a század, már egy magasabb rendőri egység része lesz - indokolja az információhiányt Vakulya Ottó. - A budapesti parancsnokok döntenek arról, hogy hol vetik be őket, mit kell tenniük, és hol. Sok mindent elárul ugyanakkor, hogy nem keletkezett sérülése a budapesti szolgálat során a Bács-Kiskun megyei rendőröknek. Mindemellett családtagjaik Ma nem mennek Budapestre BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL nem vezényel rendőröket Budapestre az Országos Rendőr-főkapitányság a mai események biztosítására - közölte tegnap lapunk kérdésére Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei főkapitányság szóvivője. Németh Lajos, az ORFK szóvivőhelyettese pedig arról tájékoztatott, hogy tíz megyéből rendeltek fel rendőröket a közterületek védelmére. A fővárosban az '56-os forradalom leverése ötvenedik évfordulójának napjára 34 bejelentett tüntetés lesz. Szilvásy György kancelláriaminiszter az MTI-nek tegnap úgy fogalmazott: a legélesebb helyzet a Szabadság téren alakulhat ki, mert oda legálisan működő, de szélsőjobboldali szervezetek is bejelentettek demonstrációt. Mint lapunk tegnapi számában közöltük: október 23-án 94 megyei rendőr teljesített szolgálatot a fővárosban. S. I. Á. érthetően folyamatosan aggódnak egy-egy budapesti vezénylés miatt. Nemcsak fizikai, hanem lelki, idegi sérülésektől is féltik szeretteiket.- Az elmúlt napokban a század minden tagjával elbeszélgetett egy pszichológiai kiképzést kapott, „túsztárgyalásra felkészített” rendőrtiszt - mondja a főkapitány-helyettes.- A beszélgetések során egyetlen Bács-Kiskun megyei kolléga se jelezte mindeddig, hogy megviselte volna lelküeg vagy idegileg a budapesti különleges szolgálat. BARTA ZSOLT Ne szalasszuk el a lehetőséget bács-kiskun megye gazdaságilag olyan, mint az ország. A centrum és a periféria szinte összes jegyeit viseli. Magyarországon Budapest a központ, ott termelik meg a nemzeti jövedelem csaknem felét. Békés megyének a nagy tortának meg mindösze alig több mint 2 százaléka jut. Hasonló a helyzet Bács-Kiskun megyében is. Ezt támasztja alá az APEH megyei igazgatósága által készített, tegnap bemutatott kiadvány. A CENTRUM KECSKEMÉT. Itt termel a megye 50 legjobb cégének a 60 százaléka. Van elég munkahely, a vállalatok prosperálnak, bővítik a termelésüket, viszonylag jó fizetéseket adnak, a helyi adóval sem maradnak Ahogy elhagyjuk Kecskemétet, s távolodunk az autópályától, a periféria jegyei úgy erősödnek. Egyre több a munkanélküliek száma, egyre alacsonyabbak a fizetések. Egyre több a be nem jelentett alkalmazott, mind több a vegetáló vállalkozások száma. Gyakrabban hallani a kistelepüléseken, hogy a legnagyobb, ha nem az egyetlen munkaadó az önkormányzat. Bácsszőlősön például olyan rossz a helyzet, hogy felváltva járnak a dolgozni akaró, de munkahelyet nem találó emberek közmunkára. Hogy lehet ezt az áldatlan állapotot megszüntetni? Talán az új Nemzeti Fejlesztési Tervből lehetne annyi pénzt lehívni, hogy az alvó, főként déli térségek gazdaságát a tőkeinjekciók lendületbe hozzák. Ehhez, persze, olyan tervek kellenek, melyeket Brüsszelben is díjaznak. a települések elöljáróit egy hónapja választottuk. Még nincsenek begyepesedve. Hölgyeim és uraim, mutassák meg, mit tudnak! Itt a történelmi lehetőség. Ne szalasszák el! MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Szükség van-e egészségügyi reformra? DR. BARSr ATTILA, BAJA: - Átfogó, több-biztosítós, tisztességes, valódi reformra van szükség. Az ágyszámleépítés csak „kozmetikázás” ilyen nagy beteg szám mellett A vizitdíj három új európai uniós tagországban már megbukott. Az összes taj- kártyát le kellene cserélni, mert nem derül ki, melyik a valós és melyik nem az. (K. L.) galamb istvánné, Kecskemét: - Ideje rendbe tenni az egészség ügyet. De ha csak a takarékosságra megy ki az egész, azt nagyon elítélném. Az ágyak megszüntetése az intézmények költségvetését csökkenti. Hatékonyabb munkára és jóval szigorúbb ellenőrzésre lenne szükség. A kórházak adminisztrációját is korszerűsíteni kellene. (G. S.) losső Géza, Kecskemét: - Az egészségügyet az alapjától kellene újra építeni. A több-biz- tosításos rendszer híve vagyok Ilyenkor a biztosítónak az lenne az érdeke, hogy a beteg minél előbb meggyógyuljon. Nem kell fizemiük a gyógykezelésért Az orvosok tisztességes fizetést kapnának, a paraszolvencia is megszűnne. (G. S.) KÁKONYI MÁTYÁS, KaloCSCU -A városi kórház felújítása a közelmúltban fejeződött be. A betegeket európai színvonalú elhelyezésben részesülnek. Éppen emiatt bízom abban, hogy a sokat emlegetett privatizálás elkerüli a kalocsai kórházat. Az ágyszámok csökkentése, átalakítása a szakemberek dolga. Bízom bennük. (P. H.) Kevesebb kórházi ágy marad a megyében is FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Dr. Sziegl Zsuzsanna, a bajai kórház igazgatója emlékeztetett arra, hogy az ő kórházuk a közelmúltban pályázott is ágyszám- csökkentésre, illetve struktúra- átalakításra. Ők 93 ágyat adnának le véglegesen, további tizennégyet krónikus ággyá, tízet pedig rehabilitációs ággyá alakítanának. Ha nyernek a pályázaton, az nem jár feltétlenül létszámleépítéssel, de ettől függetlenül 61 szerződéses dolgozóval a megállapodást már most sem hosszabbították meg. A július 1-jétől bevezetett megszorítások óta 106 milliós tartozásuk van. Ebből 41 millió 30 napon túli. Szerencsére nincs olyan adósságuk, amelyik több mint két hónapja ketyegne. Szintén ágyszámcsökken- tésre és struktúraátalakításra pályázott a kiskunhalasi kórház. Dr. Kiss József főigazgató azonban nem kívánt nyilatkozni arról, hogy hány ágyra adtak be pályázatot, hiszen - mint mondta - mindez csak az elbírálást követően válik biztossá. Elbocsátásokat nem terveznek, a létszámot egyébként is már korábban csökkentették. Ennek az intézménynek szintén a megszorítások miatt van tartozása. Ám az összegről sem nyilatkozott a főigazgató, mindösz- sze annyit mondott, hogy az adósság kezelhető.