Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-17 / 269. szám

, é r 20 2006. NOVEMBER 17., PÉNTEK LXI. ÉVFOLYAM. 269. SZÁM cpHRT VFAi JL A Szombat esti lázban is rajtolt fE Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó IMMMMMMMi mmemsamm a ' ' :"í IS, OUÍAL HÍREK Labdarúgás Ma reggel 9 órától egy álló napon át fociznak a ba­jai középiskolások a Dr. Posta S. Sportcsarnokban. Az alkohol-, drog- és dohányzásellenes sport- rendezvényt a fiatalok a 4. alka­lommal szervezték meg. A 2x10 perces mérkőzéseken tíz csapat­ban 120 játékos lép pályára. Már az első sípszó előtt bizo­nyossá vált, hogy a tavaly győz­tes tanárok nem védhetik meg címüket, mert az idén nem tud­tak csapatot kiállítani. Sakk Lékó Péter nyerte a Mihail Tál emlékére kiírt moszkvai sakk- szupertornát. Igaz, az élen hár­mas holtverseny alakult ki Lékó, Ponomarjov és az örmény Levon Áronján között (5,5 ponttal), ám a magyar sakkozónak jobb az úgynevezett Berger-Sonneborn értékelése, és ez alapján ő kapja a tornagyőzelemért járó kupát. Lovassport Izsákon rendezték a távlovasok idényzáróját, melyen eldőlt, hogy továbbra is Bányai Béla marad a szakág elnöke. A lemondott Hosszú Zoltán helyett a jövőben dr. Lázár Antal látja el a szövetségi kapitányi teendő­ket. A december 6-ai bajnokava- tót is Izsákon tartják. Alakul a jö­vő évi versenynaptár, melynek legjelentősebb viadala a bábol­nai lesz. Ez egyben főpróbája is a 2008-as, ugyanott sorra kerülő junior távlovas Eb-nek. Labdarúgás Rosszabbodott Pus­kás Ferencnek, a Kútvölgyi Kór­ház intenzív osztályán ápolt le­gendás labdarúgónak az állapo­ta. Az Aranycsapat olimpiai baj­nok kapitánya tüdőgyulladást ka­pott és magas lázzal küzd. A 79 éves Öcsi bácsit hat éve folya­matosan kezelik a Kútvölgyiben. Tenisz Federer két játszmában nyert a horvát Ljubicic ellen a férfi teniszezők 3,7 millió dollár összdíjazású, idényzáró Meste­rek Kupáján, Sanghajban. Ezzel eldőlt, hogy a svájci világelső mellett a címvédő argentin Nal- bandian jut az elődöntőbe a Vö­rös csoportból. Az Arany csoport­ból az amerikai Blake már to­vábblépett. Az utolsó, még kiadó helyért ma az orosz Davigyenko és a spanyol Nadal küzd. Teremfoci Újra indul Kecskemé­ten a városi teremlabdarúgó baj­nokság. Nevezni Lovas Zoltán városi sportreferensnél lehet a 76/512-269-es telefonszámon november 20-ig. ■ Az oroszoké az aranyérem RÖPLABDA-VB Az esélyes brazilok a döntőig hibátlanok * I voltak Oroszország válogatottja nyerte a Japánban tegnap befejeződött női röplabda-világbajnokságot, miután a döntőben 3:2-re legyőzte a veretlenül fi­náléba került brazilokat. Az olimpiai ezüstérmes oroszok - akik a torna korábbi szakaszában egyszer már találkoztak a dél-amerikaiakkal, és ak­kor 3:l-re kikaptak - hatodszor nyertek vb-aranyérmet. A harmadik helyen a szerb együttes végzett, miután a bronzmérkőzésen 3:0-ra nyert a vb- re címvédőként érkezett olaszok ellen. Képünkön a brazil Fablana Claudino üti át a labdát a sáncoló orosz játékosok között. Női asztalitenisz-rangadó Vadkerten hétvégi sportműsor Idei utolsó bajnokiját játssza a halasi kézilabdacsapat Péntek ASZTALITENISZ NB III-as férfimérkőzés: Kis- kunhalas-Orosháza, 18 órakor. LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzés: Vasas- Paks, 18 órakor. Fehérvár-Új­pest, 19 órakor. RÖPLABDA NB Il-es női mérkőzés: Merci Kerekegyháza-Jászberény, 16 órakor. Szombat ASZTALITENISZ Extra Liga női mérkőzések: Akker Plus Soltvadkerti TE- Statisztika I., 11 órakor. Kecske­méti Spartacus-Postás Matáv I., 11 órakor. Extra Liga férfimérkőzés: Pécs-Kecskeméti Spartacus, 11 órakor. NB I-es férfímérkőzés: Kis­kunfélegyháza I-Apagy, 11 óra. NB Il-es női mérkőzések: Lajosmizse-Cegléd, Budaörs- Kecskeméti Sp. II., 11 órakor. NB III-as férfimérkőzések: Lakitelek-Szentes, 10 órakor. Félegyháza Il.-Cegléd IIL, 14.30-kor. KARATE Wado karate gyermek-, ifjú­sági országos bajnokság: Baja, MNÁMK, 10 órakor. KÉZILABDA NB I-es női mérkőzés: Kis­kunhalas NKSE-Dunaferr. Kis­kunhalas, ÁMK-sportcsarnok, 18 órakor. NB I/B-s férfimérkőzések: Mezőkövesd-Delfin KC, 17 óra­kor. Ózd-Kiskőrös KSK, 18 óra. NB Il-es női mérkőzések: Bácsbokod-Pécsvárad, 14.15­kor. Martfű-Kecskeméti NKSE, 17 órakor. Tiszakécske-Doma- szék, 18 órakor. NB Il-es férfimérkőzések: Budakalász-Mizse KC, 11.30 órakor. Kiskunmajsa-Újkígyós, 18 órakor. Bácsalmás-Újhegyi SKE, 18.30-kor. Megyei férfibajnokság: Solt- vadkert-Csávoly, 17 órakor. KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos női mérkő­zés: Sopron-Kecskeméti KC, 18 órakor. LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Tata- bánya-REAC, 13 órakor. Debre- cen-Zalaegerszeg, 15 órakor. Di- ósgyőr-Bp. Honvéd, Vác-Sopron, Kaposvár-Pécs, 16 órakor. Statoil megyei I. osztály: Ke- rekegyháza-Kiskunhalas, 13 ó- rakor. Molnár Fatelep megye II., Észak: Szabadszállás-Helvécia, Bugac-Lakitelek, Dunavecse- Pálmonostora, 13 órakor. Akker Plus megye II., Dél: Katymár-Császártötlés, 13 óra. Megyei III. osztály, Északi csoport: Városföld-Ballószögi KSK, Kunbaracs-Soltszentimre, Dunaegyháza-Fülöpháza, 13 ó- rakor. TEKE Szuper Liga férfimérkőzés: BKV Előre-Köszolg SC Kiskun­halas. Budapest, 10 órakor. ULTI Bács-Kiskun megyei egyéni bajnokság: Hercegszántó, Ulti Klub, 9 órától. VÍZILABDA OB 1/B-s férfimérkőzés: OLEO HVSE Kecskemét-Békéscsaba. Kecskemét, uszoda, 15.30. ■ Győzelemmel mutatkozott be a jövő magyar válogatottja labdarúgás Jól sikerült a meg­fiatalított magyar labdarúgó- válogattott premierje Kanada ellen. A 23,4 év átlagéletkorú nemzeti tizenegy Priskin Ta­más fejesgóljával 1-0-s győzel­met aratott a juharlevelesek fe­letti, hétközi barátságos mér­kőzésen. A találkozót követő sajtótájé­koztatón Várhidi Péter, az erre az egyetlen meccsre megbízott magyar szövetségi kapitány su­gárzott az örömtől, és rendkívül büszke volt fiaira.- Csak gratulálni tudok a fi­úknak, és megköszönni a telje­sítményüket. Amikor elkezdtük Tatán a felkészülést, a játéko­sok többsége nem ismerte egy­mást, így egy teljesen új szisz­témát kellett felállítanunk. Azt gondolom, a csapat megtette a magáét: egy nagyon jó és masz- szív kanadai válogatott ellen győztünk. Óriási boldogsággal tölt el, hogy egy olyan csapat volt a pályán, amely „meg tu­dott halni” a magyar színekért. Tudjuk, még a megkezdett út elején járunk, ez volt az első lé­pésünk. Bízom benne, hogy a kanadai válogatott ellen pályá­ra lépett futballisták többsége akár az ötvenedik válogatottsá­gát is eléri - mondta a szakem­ber, aki a középpályás Vass Ádámot emelte ki együtteséből. A fiatal játékos meg is szolgálta Várhidi bizalmát; higgadtan, pontosan játszott élete első vá­logatott meccsén. ■ Totótanácsadó 46. játékhét BUNDESLIGA I. 1. Aachen-Bremen 2 2. Bayern München-VfB Stuttgart 1 3. Cottbus-Schalke x, 2 4. Dortmund-Hertha 2 5. Mainz-Hamburg x, 2 6. Nürnberg-Leverkusen 1 7. Mönchengladbach-Hannover 1 OLASZ A-OSZTÁLY 8. Empoli-Milan 2 9. Cagliari-Palermo 2 10. Ascoli-Fiorentina x, 2 11. Messina-Lazio 1 12. Roma-Catania 1 13. Udinese-Siena x, 1 +1: BUNDESLIGA I. Bielefeld-Wolfsburg 1 Az AGIOSZ Oktatási Központ Targoncavezető, Könnyűgépkezelő, Nehézgép tanfolyamot indít 2006. november 24-én 18 órakor Kecskeméten (Kisdobos u. 1/a) A tanfolyam költségének a 60-80%-át a Magyar Állam és az Európai Szociális Alap finanszírozhatja! Elérhetőségeink: tel/fax: 76/450-478, 30/9422-111, web:www.agiosz.hu e-mail: agiosz@hu.inter.net Cimünk: 6000 Kecskemét, Kisdobos u. 1/A (Bajnok u.) © Részletfizetési kedvezményt biztosítunk! Okév:06-0ii6-02 g • expressz 8 Ablakok, ajtók olcsón eladók. 20/3268- 246. LÁMA pár (vemhes), 1 éves láma csikóval eladó. 06-70/942-3440. *606203* MALAC felvásárlás! Tázlár: 70/635-6089, Mélykút: 70/387-0555. 8 Mazda platós tgk. 8 éves és bulgár 2,2 m széles talajmaró eladó. 30/415-1608.---------------------------------------------------------------*803610* ® Nagysúlyú hízók eladók. 30/263-9910.----------------------------------------------------------------,*806242* BA JÁN, a Duna keleti partján, csendes környezetben helyes kis nyaraló eladó. Pihenni, kikapcsolódni vágyóknak kitünően alkalmas. Ár: 1,6 M Ft Tel.: 30/223-9267--------------------------------------------------------------—*806144* GYÖKERES bodzavessző eladó. 20/5722-740. — ----- *806194* HÚ SHÍZÓK eladók. 78/455-303.--------------------------.---------:----------------------------*806231* KA NL0TT sertés eladó. T.: 70/239-0642-----------------------------------------------------------------*803905* KISKŐRÖSÖN építési telek eladó. 20/4708- 267-----------------------------------------------------------------*806029* 8 Nissan Micra 2006. évj. 2300 km-rel eladó. 20/9615-298.-----------------------------------------------------------------*806228* NO KIA 6233 egy hónapos független telefon dobozában eladó. Érd.: 20/93-39-666.-----------------‘------------------------------------------------*806226* NY ÁR tűzifa eladó. Tel.: 20/3-190-410--------;........................................................................*806066* OL CSÓN eladó nagyobb mennyiségű használt műanyag ablak, erkélyajtó. 70/942-3440.------------- - ...........................................*806222* OP ELAstra Car. '03.1.7 DTI. 20/9181-929.-----------------------------------------------------------------*805735* 8 Répaszelet eladó. 30/2693-472.-----------------------------------------------------------------*805941* OP EL Kadett 1,6D, '85-ös műszaki 2008.10.hó eladó. Tel.: 20/914-6310-........................*806026* SOLTVADKERTI Perla üzletházba keres őrző­védő cég vagyonőröket, kiemelt órabér. Érd.: 70/3184-148, 70/384-1667.- *806243* TÁPKEVERŐ darálóval, gyári 7,5 kW eladó. 30/3302-765.-----------------------------—— -----í----------i------—*806171* 10 00 db tetőfedő nád eladó. 70/942-3440.----------------------------------------------------------------*806203* 3 db-os törtfehér ágyazható ülőgarnitúra és barna színű Bonanza ebédlő szekrénysor eladó. 20/373-4323.-------------------------------;----------------•---------------- *66000* 4 D B magyartarka üsző eladó: 30/497-3750.-----------------------------------------------------------------*806112* 4 DB új acél keréktárcsa ötös Golf-hoz eladó. 70/361-2502.-----------------------------------------------------------------*806216' s 5 db kb. 180 kg húshasznú bikaborjú eladó vagy vágótehén csere érdekel. 30/426-8732.-----------------------------------------------------------------*806182* 7 DB választási üsző, 3 db választási bikaborjú eladó. 20/4367-162.-----------------------------------------------------—--------*805741* CO \Zf\ELR. pénzváltó Kecskemét, Dobó kri. 8. (Centrál Passage Üzletliáz) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 254.0000 261.0000 USD 197.2000 204.0000 GBP 373.0000 395.0000 CHF • 158.5000 163.9000 SKK 6.9000 7.4500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: november 16. Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Kecskemét, Dobó krt. 8. Tel,/fax: 76/328-400 Nyílva tartás: H-P: 8.30-17.30; Szó: 1.00*12,011 éráig. Muranói üvegékszerek 1000 Ft-tól Divatórák 2.490 Ft-ért Philips 6 CD-táras autós rádió 15.000 Ft 4 i « i 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom