Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-03 / 257. szám

5 PETŐFI NÉPE - 2006. NOVEMBER 3., PÉNTEK INTERJÚ msMmmmiMmmmMmMMmmm^mMiimmmimmmmmmmmm m Fontos a szakmai hírnevük megőrzése egészségügy A kecskeméti megyei kórházban két stabilizációs programot is kidolgoztak Az egészségügy szempontjá­ból igencsak kritikus időszak­ban lett a megyei kórház fő­igazgatója dr. Svébis Mihály. Huszonhat éve lépte át a kecs­keméti megyei kórház küszö­bét. A nyáron megbízott fő­igazgató lett, majd a megyei közgyűlés egyhangúlag kine­vezte főigazgatóvá. Takács Valentina- Magyarán ott takarékoskod­nak, ahol lehet Hol lehet?- Valójában két stabilizációs programot készítettünk. Az el­sőben azokat a pluszjövedelme­ket fogtuk vissza, amiket akkor adtunk a dolgozóinknak, ami­kor még voltak elegendő tarta­lékaink. Most tehát a túlórake­retet, a többletmunkadíjat csök­kentettük. Ezenkívül leállítot­tuk a beruházásainkat. Felül­vizsgáltuk és valamennyire csökkentettük a gyógyszerkere­teket is. Sajnos, úgy tűnik, hogy ez kevés lesz, ezért várható a létszámleépítés, de elsősorban a nyugdíjas kollégáktól válunk meg. Amennyiben az aktív állo­mányt is csökkenteni kell, ak­kor ez elsősorban a segédnővé­reket vagy a szerződéssel dolgo­zó orvosokat érinti majd.- Aki marad, annak - gondo­lom - tudomásul kell vennie, hogy kevesebbet keres majd.- így van, ám még mindig jobb, mintha az állását is elveszí­tené. Remélem, hogy így egy fél évet át tudunk vészelni, addigra pedig talán rendeződik vala­mennyire a kórházak sorsa. Ha ugyanis ez így marad, akkor a megyei kórház teljes struktúrá­ját át kell gondolnunk. Akkor biztos, hogy ezt megsínyli a be­tegellátás is, hiszen további lét­számleépítések már nem kép­zelhetők el.- Lát-e esélyt arra, hogy addig lesz pozitív változás?- Muszáj lennie, hiszen a kór­házakat ilyen bizonytalanság­ban nem lehet tar­tani, hosszú távon nem lehet év köz­ben belenyúlni a fi­nanszírozásba. Ugyanakkor orszá­gos szinten így nem takarítanak meg semmit. Bizonyos lépéseket azonban meg kell ten­ni. Ma 600-700 ezerre tehető azok száma, akik nem fizetnek semmiféle egészségügyi hozzá­járulást A másik gond, hogy a vállalkozásoknál sokan mini­málbéren vannak bejelentve. Ezeket rendbe kell tenni, be kell vasalni egy tisztességes egész­ségügyi hozzájárulást. A har­madik probléma: tudomásul kell venni, hogy ma Magyaror­szágon túl sok kórház van. El kell dönteni, hogy hány marad­jon, milyen területi megoszlás­ban, a többit pedig át kell alakí­tani ápolási és krónikus osztá­lyokká. Ez utóbbiakra ugyanis szükség van. Jelenleg 167 kór­ház van az országban, ezekből véleményem szerint mintegy 40-et biztosan meg lehetne- Nem túl szerencsés időszak­ban vette át a kórház vezeté­sét, hiszen a megszorítások itt is nyomot hagynak. Mit jelent ez forintosítva?- Ismeretes, hogy júliustól az egészségbiztosító meghatározta a kórházak úgynevezett teljesít- ményvolumen-korlátját (TVK). Ez azért történt, mert félévnél a gyógyszerkassza mintegy 30 milliárd forinttal szaladt túl a tervezetten, és ezt a kórházak finanszírozásán szeretnék be­hozni. Most tehát függetlenül attól, hogy mennyit dolgozik egy kórház, csak a félévkor meghatározott összeget kapja, egy fillérrel se többet. Ez az ősz- szeg nálunk mintegy 15 száza­lékkal kevesebb, mint koráb­ban. Ehhez adódik a gáz árának és az áfaemelkedésnek a plusz- költsége, ami 99 nagyjából 8 százalék. Ez csak azért nem hiányzik teljes egészé­ben a kasszá­ból, mert időnként ka­punk bizonyos kompenzáláso­kat. Ám így is van olyan hónap, amikor akár 110 millióval is ke­vesebb a finanszírozás, mint amennyire számítottunk. Ez több mint tíz százaléka az egyébként havi szinten egymü- liárd forintos működési költsé­günknek. Most azzal ellensú­lyozzuk a kialakult helyzetet, hogy kidolgoztunk egy stabili­zációs programot. Újabb, ezút­tal nyolemil- liárd forintos beruházásra készülünk. Svébls Mihály szerint a kórházakat nem lehet bizonytalanságban tartani. szüntetni. Ennek okait és elő­nyeit azonban rendesen kell kommunikálni az ott élőkkel.- Január 1-től jön a vizitdíj. A megyei kórházban ez hogyan történik majd?- Elképzelésünk sincs róla. Más kórházaknak sem, hiszen nem tudjuk majd ellenőrizni, hogy kinek jár kedvezmény vagy hányszor volt már kórházban az adott évben. És akkor még ott van azoknak a problémája, akik­nek nincs pénzük. Velük mit te­gyünk? Ne lássuk el őket?- Amikor ön a kórház megbí­zott főigazgatója lett, már ak­kor azt mondta, hogy a jövő­ben is kitart a sebészi hivatás mellett. A sebészeti osztály ve­zetőjeként is minden nap órá­kat töltött a műtőben, már-már a kórházban lakott, közben or­vos-igazgató volt Most meg­kapta a kinevezését főigazgató­ként Változatlanul mindkét te­rületen helyt akar állni?- Egyelőre működik. Egyéb­ként is az volt a feltételem a pá­lyázat benyújtásakor, hogy meg­tarthassam a sebészeti osztályt. Az elmúlt három hónapban megbízottként felmérhettem, hogy el tudok látni minden fel­adatot. Igaz, ezt csak azért tehe­tem, mert osztályvezetői és fő­igazgatói munkámat nagyon profi csapatok segítik. Van egy jó orvos igazgatóm, Szajki Kár­oly főorvos személyében, aki a sebészeten is kollégám. Akikkel együtt dolgozom, azoknak egy részét huszonhat éve ismerem.- Mindezek mellett ön négy gyerek édesapja, ami azért nem kis feladat - Valóban, de ők már nagyok. A legidősebb fiam 23 éves, utol­só éves a közgazdaságin. Egy év­vel fiatalabb lányom idegenfor­galmi főiskolára jár, 21 éves fiam Dr. Svébis Mihály 1980-BAN végzett a SOTE-n. Általános sebészetből, majd plasztikai sebészetből szakvizsgázott. 1980 óta dolgozik a megyei kórházban. 1997-től főorvosként, orvos igazgatóként, megbízott főigaz­gatóként és osztályvezető főorvosként tevékenykedett. 2006 októberétől a kórház főigazgatója. 2002-BEN Kecskemét díszpolgárává választják. Nős, négy gyermeke van. Adatok a megyei kórházról Ágyak száma 1432 Dolgozók száma 1930 Éves járóbeteg-forgalom 2 millió Éves fekvőbeteg-forgalom 65 ezer Havi működési költség 1 milliárd forint FORRÁS: MEGYEI KÓRHÁZ pedig negyedéves az orvosin. A legkisebb lányom másodéves gimnazista.- Ezek szerint ők már önálló életet élnek?- Szükségünk van egymásra, nagyon fontos a családi háttér. Kétségtelen azonban, hogy a ko­rábbi időszakhoz képest a fizi­kai jelenlét igénye csökken. Ám a közelmúltban a legidősebb gyerekem szembesített azzal, hogy azért nem lett orvos, mert soha nem voltam otthon, ami­kor szükség lett volna rám, és soha nem lehetett úgy leülni egy ünnepi asztal mellé, hogy ne fenyegessen egy sürgős tele­fon veszélye. Ez a pálya bizony ezzel jár.- Van-e valami, amin változtat­na a kórházban?- Ez az intézmény mindig hosszú távra tervezett Most is vannak olyan elképzeléseink, amelyek 2013-ig szólnak. Semmi nem indokolja, hogy letérjünk a jól bevált útról. A legfontosabb, hogy megőrizhessük az eddig el­ért szakmai hírnevet Ennek és a jövőbeni beruházásoknak is kö­ze van ahhoz, hogy a napokban vált ismerté, miszerint a kecske­méti onkoradiológiai központ on­kológiai decentrum lett Az or­szágban három decentrumot je­löltek ki, így - Debrecenben és Kaposvár mellett - mi lettünk a harmadik. így egyre több lesz a betegünk, így újabb bővítésekre, műszerbeszerzésekre pályázha­tunk. Ez újabb nyolcmüliárd fo­rintos beruházás, ami 2007- 2013 között valósulna meg.- Néhány napja tudjuk, hogy a megyei kórházhoz kerülnek a kecskeméti Repülőkórház fek­vőbeteg osztályai. Hogyan mű­ködik majd ez a gyakorlatban?- Egyelőre tárgyalunk, sok olyan szakmai részlet van, ami tisztázásra szorul. Meg kell nézni, hogy mit veszünk át, hi­szen a gazdasági körülmények nem teszik lehetővé, hogy pusz­tán egy baráti gesztust gyako­roljunk. Érdeklődtek a fiatalok, gőzerővel dolgoztak a szakemberek pályaválasztás Egész iskolai osztályok Jelezték, hogy felkeresik a Foglalkoztatási Információs Tanácsadót Minden eddiginél nagyobb sikere volt annak a pálya- választási kiállítás-sorozat­nak, amelyet a Bács-Kis- kun Megyei Munkaügyi Központ rendezett az el­múlt hetekben a megye öt városában. A pályaválasztási rendezvé­nyek tapasztalatairól Szinyi Károly, a megyei munkaügyi központ szolgáltatási igazgató- helyettese számolt be lapunk­nak. Elmondta: idén a tavalyi­nál szélesebb körben rendezték meg a kiállításokat, hiszen Kecskemét, Baja és Kiskunha­las mellett idén Kiskunfélegy­házán és Kiskőrösön is várták az érdeklődőket. Ebben egyéb­ként nagy segítségére volt a munkaügyi központnak az a két intézmény amelyekben térí­tésmentesen lehetett meg­rendezni az eseményeket A központ és a városi ki- rendeltségek munkatársai örömmel tapasztalták, hogy minden eddiginél többen keres­ték fel a kiállítások helyszíneit. Volt mit látniuk, hiszen az öt városban összesen 71 kiállító, - 39 középfokú, 4 felsőfokú és 6 felnőttképző intézmény, ezen kívül 16 munkáltató illetve 6 társintézmény - mutatkozott be. A látogatók 60 százaléka a különböző középiskolák iránt érdeklődött. Az általános iskolá­sok többnyire a szüleikkel érkeztek, és - az elmúlt évekhez ha­sonlóan most is - szemláto­mást nagy szükségük volt azokra a konk­rét, máshol nem hozzáférhető információkra, amelyek a fiata­lok jövőjét, a döntést segíthetik. Szinyi Károly hangsúlyozta: a kiállításokon az érdeklődők nem csak arra kaptak választ, hogy esetleg milyen pályát ér­demes választani, hanem arra is, hogy milyen irányban nem szerencsés próbálkozni. A szervezők nagy hangsúlyt fordítottak arra, hogy részletei­ben is bemutassanak egy-egy szakmát, hivatást. így a látoga­tók megtudhatták, hogy aki például környezetvédelemmel foglalkozik, annak nem abban merül ki a dolga, hogy egész nap az erdőt járja. Á tanácsadóknál minden helyszínen sorban állás volt. A pályaválasztás előtt álló fiata­lok a kiállítások teljes időtarta­ma alatt igénybe vették a ta­nácsadók segítségét érdeklő­dés és képességfelmérő tesz­tek kitöltésénél, de akadt dolga bőséggel a munkaügyi központ pszichológusainak illetve a meghívott grafológusnak, ta­nulás-módszertani szakértő­nek is. Az igazgató-helyet­tes kifejtette, hogy a pályaválasztással kapcsolatos munka a kiállítás-sorozat vé­geztével is folytató­dik. Nagyon sokan jelentkeztek már be a Foglal­koztatási Információs Tanács­adóba, ahova egész iskolai osz­tályok is mennek. Sőt, a bal- lószögi, a helvéciai és a hetény- egyházi iskola jelezte, hogy sze­retnék, ha a munkaügyi köz­pont kecskeméti kirendeltsége náluk fél napos minikiállítá­sokat rendezne. Szinyi Károly végezetül el­mondta: a munkaügyi központ­nak már körvonala­zódik a következő esztendei terve. Azt szeretnék, ha leg­alább ennyi helyszí­nen rendezhetnék meg ismét a kiállí­tást, sőt lehetőség szerint tovább bővítenék ezt a kört. ▲ Kecskemét, Balaton utca 24. Tel.: 76/478-207, 76/320-266 Fax: 76/478-828 ■ A pályaválasztási kiállí­tásoknak óriási hiány­pótló szerepük van, a fi­atalok ilyen részletes útbaigazítást sehol más­hol nem kaphatnak. i * 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom